Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-31 / 204. szám
2006. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK mmmm 7 PANORÁMA Intés a magyar drukkereknek Szlovákia A tavalyi Felvidéki Magyar Szigeten is feltűntek a nyitrai támadók A Felvidéki Magyar Sziget rendezvényt „meglátogató” nyitrai Népi Ellenállás-csoport A szlovák rendőrség tudni véli, ki követte el Nyitrán a magyar lány elleni támadást. Csák Elemér-Éber Sándor -Újvári Miklós „A nyitrai Klokocina lakótelep Maurus nevű kocsmája a törzshelye, ott keressék.” Ilyen bejelentések is érkeztek a szlovák rendőrséghez az után, hogy közzétették a magyar diáklány feltételezett támadójának fantomképét. A pozsonyi Új Szó, a felvidéki magyar napilap tegnap arról „számolt be, hogy rendőrségi körökben is ráismertek a támadóra, akit tavaly, a kamocsai Felvidéki Magyar Sziget elnevezésű rendezvényen igazoltattak. A rendezvényre egy autóbusz- nyi szlovák fiatal érkezett, ám a rendőrség megakadályozta, hogy a két tábor összecsapjon, több személyt igazoltattak, felvették adataikat. A szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője, Toroczkai László lapunknak arról számolt be, hogy rendezvényeiken maguk is készítettek felvételeket, és ezeket a szlovák rendőrség rendelkezésére bocsátották. Egy másik, magát megnevezni nem kívánó rendőrségi informátor viszont azt mondta az Új Szónak: a Szlovák Megújhodási Mozgalom - Slovenské Hnutie Obrody - elnevezésű társaság háza táján keresgélnek a hatóságok. A megtámadott diáklány ugyanis bántalmazol kabátján látott egy címert. A mozgalom vezetője, Peter Svec a szlovákiai lapnak azt nyilatkozta: „Elképzelhetetlennek tartom, hogy tagjainkat gyanúsítanák, mert mi politikai eszközökkel harcolunk, és elítéljük a fizikai erőszakot”. Kedd este a szlovák kormányfő határozottan elítélte azokat a neonácikat, akik Besztercebányán a hét végén meg akartak zavarni egy antifasiszta ünnepséget. „Ezek a félőrültek az egész Szlovák Köztársaságnak ártanak” - jelentette ki Robert Fico. Ha nem is ilyen keményen, Göncz Kinga magyar külügyminiszter tegnap a focidrukkereket figyelmeztette. „Arra kérem a szurkolókat, hogy a szombati magyar-norvég labdarúgómérkőzésen mindenki tartózkodjon a szélsőséges megnyilvánulásoktól, mert egy esetleges Incidenssel nagyon sokat lehet rontani a szlovákiai magyarok helyzetén” - mondta a külügyminiszter azt követően, hogy az elmúlt hetekben több futballmecs- cset zavartak meg Szlovákiát gyalázó bekiabálások, transzparensek. „Szlovákiában törekvés látszik arra, hogy összemossák az ott és a Magyarországon az elmúlt hetekben történt incidenseket” - hangsúlyozta Göncz, aki felhívta a figyelmet: a magyarellenes megnyilvánulások azzal kezdődtek, hogy Szlovákiában egy szélsőségesen nacionalista párt, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt tagja lett a kormánykoalíciónak. így a szlovák szélsőséges erők felbátorítva érezhették magukat a magyarellenes fizikai atrocitásokra is. Göncz Kinga szerint nagyobb visszatartó ereje lenne, ha a szlovák miniszterelnök egyértelműen elhatárolódna a történtektől. „Robert Fico felelőssége speciális, hiszen úgy döntött, Slota pártját beveszi a kormányba” - jelentette ki a külügyminiszter, aki hozzátette: kezdeményezték a két kormány közötti kisebbségi vegyesbizottság összehívását. A két ország miniszterelnökeinek találkozójára jelen állás szerint októberben van esély a visegrádi országok vezetőinek találkozóján. Kormánya mögé bújt Robert Fico miniszterelnök - írja a szlovák sajtó A szlovák sajtó is azt várja gyár magazin főszerkesztője. ugyanakkor azt írta, hogy poliRobert Fico kormányfőtől, Szigeti László, a Magyar Koalí- tikusként és nem államférfihogy egyértelműen fejtse ki ál- dó Pártjának (MKP) alelnöke ként viselkedett, amikor korláspontját, és személyesen ítél- a vezető napilap, az SME kom- mánya mögé bújva nem adott je el az eseteket - mondta az mentárjára hhta fel a figyel- ki személyes, egyértelmű állásforigoj-nak Lovász Attila, a Va- met, amely a rendőrség gyors foglalást a magyarellenes sámap című szlovákiai ma- reakcióját dicsérte; Ficóról atrocitásokkal szemben. Lestrapált utasszállítók zuhannak le az oroszoknál Tűzijáték: felmentették az ügyeletest Felmentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az augusztus 20-ai tűzijáték alatt szolgálatot teljesítő ügyelet vezetőjét Tatár Attila, az OKF főigazgatója. A tűzijáték idején bekövetkezett tragikus eseményeket vizsgáló, Szilvásy György kancelláriaminiszter által vezetett bizottság a jelentések alapján megállapította, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság ügyelete egyaránt nem látta el lelkiismeretesen a munkáját. A miniszter Tatár Attila főigazgatót és az őt helyettesítő Hofmann Imre főigazgató-helyettest feddésben részesítette, Muhoray Árpád, az ügyeleti szolgálatot irányító, Veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettes pedig megrovást kapott. A budapesti tűzijátékkal szinte egy időben pusztító vihar öt halálos áldozatot követelt. A több száz sérültből tegnap kettőt ápoltak az intenzív osztályon, rajtuk kívül hatan szorultak még kórházi kezelésre. ■ Az orosz közlekedési minisztérium holnap jelentést terjeszt a kormány elé a repülés biztonságának javításáról. Igor Levityin miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a Tu-154-es múlt szerdai katasztrófája után átfogóan megvizsgálták a repülőterek, a gépek, a légiirányítás és a pilótaképzés helyzetét. Az Ukrajnában történt, 171 áldozatot követelő szerencsétlenség okait még keresik. A jelentés azonban rámutat: az utóbbi években megnőtt az orosz légi balesetek száma. A tanulmány egyik megállapítása az, hogy nincsen elég oktatógép. Az Iljusin Rt. vezérigazgatója, Alekszandr Rubcov pedig arra hívta fel a figyelmet: a légi- társaságok az új gépek helyett lestrapált, olcsó nyugati repülőgépeket vásárolnak. Az orosz repülőgépipar korábban évente 1500 légi járművet gyártott, addig ma az évi termelés 8-9 repülőgép. ■ Csák E. Legutóbb Kelet-Ukrajnában zuhant le egy orosz utasszállító HIRDETÉS Magyarország célba ér psuLESürrßsi x Tf-RV/ T? i Mi REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM TUDÁS A SIKERES SZOCIÁLIS GAZDASÁGÉRT JELENTKEZZEN AZ OFA-ROP HÁLÓZAT ŐSZI AKKREDITÁLT KÉPZÉSI PROGRAMJÁRA Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) 3.2. intézkedés 3. komponensének keretében térítésmentesen igénybe vehető képzési programokat indít. A FELHÍVÁSRA AZ ALÁBBI CÉLCSOPORTOKBA TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK KÉPVISELŐI ÉS MUNKATÁRSAI IELENTKEZHETNEK: ’> ROP 3.2.2. komponensben támogatott pályázók és potenciális pályázók > Helyi foglalkoztatási projektek irányítását végző szervezetek (RFÜ, VATI) > A szociális gazdaság működését segítő, hasonló projekteket megvalósító szakemberek > A már működő foglalkoztatási partnerségek, a ROP 3.2.1. komponensben nyertesek; illetve az egyéb, potenciálisan működő paktumok > A 3.2.2. komponensben nem pályázott önkormányzatok > Állami szervek és intézményeik > Egyházak és intézményeik V Vállalkozások > Foglalkoztatási paktumokhoz kapcsolódó szervezetek és intézmények A KÉPZÉSEK TÉMÁIA A képzések markánsan á szociális gazdaság fogalma, tevékenységei és az ahhoz kapcsolódó témák köré csoportosuló anyagokat (projekttervezés, megvalósítás, pénzügyi tervezés, lebonyolítás, elszámolás, marketing, horizontális szempontok, támogatási rendszerek stb.) tartalmaznak. A képzések több szempontból differenciáltak, részben a résztvevők szociális gazdaság területén szerzett tapasztalatai és bevonódásuk mértéke szerint, részben a szükségletfelmérésre alapozott regionális eltérések szerint. A KÉPZÉSEK HELYSZÍNE ÉS IDEJE Észak-Alföldi Régió - 2006. szeptember 12-13.; 26-27.; október 10-11.; 24-25.; november 7-8.; 21-22.; december 5-6. - Debrecen, Hunguest Hotel Nagyerdő 4032, Pallagi út 5, A KÉPZÉSEK TÉRÍTÉSMENTESEK! JELENTKEZÉS MÓDJA Jelentkezni az OFA-ROP Hálózat honlapjáról www.szocialisgazdasag.hu letölthető, vagy a régiós irodától kért jelentkezési lapon lehet, melyet vissza lehet juttatni, személyesen és postai úton az OFA-ROP Hálózat Észak-Alföldi Régiós iroda címére, 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2., a borítékon kérjük, tüntessék fel: OFA-ROP Hálózat képzési jelentkezés, jelentkezni lehet még faxon, az (52) 418-301-es számon. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2006. SZEPTEMBER 1. A KÉPZÉSEK AZ EURÓPAI UNIÓ TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSULNAK MEG. KÜLFÖLD Nem lesz tévévita az elnökök között A FEHÉR HÁZ „figyelemelterelésnek” minősítette Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök felszólítását, melyben nyilvános vitára hívta ki George Bush amerikai elnököt. Még nem mennek magyarok Libanonba Magyarország jelenleg nem tervezi részvételét a libanoni ENSZ-misszióban, de a kormány még nem döntött a kérdésben - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter, miután német partnerével, Franz Josef Junggal tárgyalt. Nyilvános kivégzés Szaúd-Arábiában nyilvánosan fejeztek le egy határőrtisztet Szaúd-Arábiában, mert kábítószert csempészett. Az ítéletet karddal hajtották végre, célja az elrettentés volt. Miniszökőár azAzovi-tengeren hat embert és egy csónakot horgászostul sodort el az a hatalmas hullám, amely az Azovi-tenger egyik üdülőhelyén ért partot tegnap reggel. A minicunamit az óránként 110-120 kilométeres széllökések idézték elő. Életfogytiglan a volt boszniai szerb vezetőnek életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyésze a népirtással és háborús bűnökkel vádolt Momcilo Krajisnik volt boszniai szerb vezetőre. Á nyolc pontban vádolt politikust Radovan Karadzsics jobbkezének tartották. Krajisnikot népirtással vádolják Rumsfeid szerint fasiszták Bush bírálói aki bush elnök és a kormányzat iraki politikáját, terrorellenes háborúját bírálja, az gyáva és erkölcsi zűrzavarával egy új típusú fasizmust segít elő - jelentette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Egyre jobban bevadul John, Ernesto gyengült hurrikánok ijesztgetik a közép-amerikai térséget. Tegnap délre a John hurrikán középpontja 230 km-re megközelítette Acapulco mexikói üdülőhelyet. Az Ernesto közben Kubát elhagyva Florida irányába tartott, de trópusi viharrá szelídült. @ további hírek: WWW.REGGEL.HD