Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-21 / 195. szám

2006. AUGUSZTUS 21, HÉTFŐ 4 MEGYEI TÜKÖR — HIRDETÉS A jó programok ma is vonzanak minket ünnep A kenyérszentelés mellett díszpolgári és kitüntető címeket egyaránt átadtak a megyében Megyeszerte számos programmal ünnepelték augusztus 20-át. Munkatársainktól A megyeszékhelyen számos ren­dezvény várta a látogatókat. A mottóhoz - Földön, vízen, leve­gőben - híven vízi- és légi be­mutatók egyaránt színesítette a programot. A jó időnek köszön­hetően a hagyományokhoz hűen tízezrek látogattak ki a Tisza partjára. A nap leglátványosabb része természetesen ezúttal is az esti tűzijáték volt. A megszokott hagyományok­nak megfelelően zajlott Jászbe­rényben az augusztus 20-i meg­emlékezés. A református istentisz­telet és a katolikus szentmisét kö­vetően a városháza előtt rendezték meg az ünnepséget. Beszédet mondott Gömöri Árpád Kazinczy- díjas tanár. Megemlékezésében méltatta Szent István királyunk államalapító művének fontossá­gát, kiemelte, hogy ahogy ezer év­vel ezelőtt, úgy most is változnia, alkalmazkodnia kell az országnak az új körülményekhez, amelyet most az Európai Unióban betöl­tött szerepünk jelent A vál­tozás és az alkalmazkodás szükséges ahhoz, hogy — hasonlóan az ezer évvel koráb­bi Magyarországhoz - meg­maradhassunk. Az ünnepség adott alkal­mat a díszpolgári címek át­adására is. Ebben az évben Jászberény díszpolgárává avatták az orvostudo­mányok doktorát Rigó Já­nost A jászberényi szüle­tésű tudós a táplálkozás­tudományban végzett munkája elismerése­ként már számos szak­mai és állami kitünte- Állami ünnepünk előtt, szombaton rendezték tést nyert el. Szintén meg a tiszaroffi találkozót. Este Komár László díszpolgárrá avatták 7a- is fellépett a komplejárónál lévő színpadon. kács Jánost, az Electro­lux Lehel Kft. vezérigazgatóját Jászberény gazdasági életének élénkítésében végzett munkájá­ért. Az elismeréseket dr. Magyar Levente polgármester adta át. Az új kenyér ünnepén a régi hagyo­mánynak megfele­lően a Főtemplom címzetes apát plé­bánosa, Medvegy Já­nos szentelte, majd szegte fel az új ke­nyeret, amelyet azu­tán az ünnepségen résztvevőknek kínáltak. Tegnap államalapító Szent királyunkra ünnepi önkormány­zati ülésen emlékeztek Karcagon. Dr. Fazekas Sán- dor polgármester Szent Istvánra emlékezett. Ezt követően Székely- keresztúr nevében Gálfalvi Sán­dor mondta el ünnepi gondolata­it, Schwarzheide köszöntőjét Az ünnepség adott alkalmat egyebek mellett a díszpolgári címek átadásá­ra is. Franciska Pfeiffer, míg Longuea- uét Francis Valard alpolgármester tolmácsolta. A köszöntő után Kar­cag Város Kultúrájáért Díjban ré­szesült dr. Bartha Júlia etnográ­fus, a megyei múzeum néprajzi osztályának vezető­je, Karcag Város Köz- biztonságáért Díjat Teleki Zoltán főhad­nagy, a karcagi rend- őrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztályá­nak vezetője és dr. Házi István rendőr dandártábornok, megyei főkapitány kapott. A Karcag Vá­ros Sportjáért Díjat Fodor Károly pedagógus, a Nagykunságért dí­jat Csíkos Sándor Jászai és Kazin- czy-díjas színművész vehette át a polgármestertől. A program dél­után aratófelvonulással, majd es­te tűzijátékkal zárult ■ Banka Cs.-Daróczi E. Az augusztus 20-ai ünnepségek keretében az új kenyeret Medvegy János címzetes apát szentelte meg Jászberényben A mostani aratófesztiválon is több százan vettek részt Karcagon. Gyere­kek, felnőttek népviseletbe öltözve vonultak végig a városon. A háztartási hulladékok helyes kezelése Magyarország célba ér NEMZETI m FEJLESZTÉSI X TERV X Minden háztartásban keletkezik hulladék, ame­lyek a kereskedelemben megvásárolt termékkel együtt kerülnek az otthonunkba. Az innen kike­rülő és felhalmozódó szemét mennyisége nem növekedhet tovább, hiszen mindez a természet egyensúlyát veszélyezteti. Az ipari termelés nö­vekedésével, az életmód felgyorsulásával telje-, sen átalakultak fogyasztási, vásárlási szokása­ink és ezzel a háztartások hulladék kibocsátásá­nak mennyisége is emelkedett. A háztartási szemét döntő többségében olyan ös­szetevőkből áll, amelyek nem bomlanak le termé­szetes úton, így veszélyeztetik környezetünk tisz­taságát Ezért a felhalmozódott hulladékot kezelni kell, össze kell gyűjteni, el kell szállítani, és szak­szerű módon tárolni. A csomagolóanyag-gyártó és felhasználó nagyvállalatok körében a környezetba­rát anyagok alkalmazása folyamatosan nő, de még mindig nagy mennyiségű veszélyes hulladék ke­letkezik, amelynek fokozott biztonság mellett tör­ténő kezeléséről gondoskodni kell. Az eltérő anyagú-összetételű, kevert hulladék­ból nagyon nehéz iparilag hasznos terméket elő­állítani, ezért is fontos, hogy az ilyen fajta hulla­dékok is a megfelelő helyre kerüljenek. A nyers­anyag alaptípusonként (papír, üveg, műanyag, fémek, textil) szelektált háztartási hulladék be­gyűjtésével megőrizhetjük lakókörnyezetünk tisztaságát és jelentős ipari nyersanyag, és ener­gia mennyiséget takaríthatunk meg. Az élhetőbb környezet megteremtésének lehe­tősége adott; igaz ezért nekünk is tennünk kell! Az első lépés az, hogy a háztartási hulladékot (műanyag flakont, fémdobozt) préseljük össze, hogy minél kevesebb helyet foglaljon a szemét- gyűjtőben. Továbbá: az üvegeket ne a kukába dob­juk, hanem válogassuk külön a színes és a fehér palackokat, és vigyük a szelektív hulladékgyűjtő pontokhoz más szelektálható hulladékkal együtt. Fontos, hogy használjunk szövet szatyrot, vagy kosarat a bevásárlás alkalmával, ne növeljük fö­löslegesen a nehezen lebomló műanyagtartalmú szemét mennyiségét. Ne felejtsük, a szárazelem és a gyógyszer veszélyes hulladéknak minősül, tartsuk észben, hogy az elemek leadhatók a hul­ladékudvarokban, vagy a lakossági veszélyeshul­ladék-gyűjtő akciónapokon, elektronikai üzletek­ben a gyógyszerek pedig a gyógyszertárakban. A környezetre káros hulladék mennyiségének csökkentése és helyes felhasználása mindannyi­unk érdeke. Közösen kell gondoskodnunk a jö- vőnkről, közösen kell helyes döntéseket megfo­galmaznunk az élhetőbb környezet megteremté­séért. Ne csak a mának éljünk, gondoljunk uno­káinkra, a következő generációkra is! Nekik is szükségük lehet még a természetre... ▲ ©FHB Jelzálogbank Nyr). Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. megkezdte az újonnan megalapított FHB Kereskedelmi Bank Zrt. fiókhálózatának fejlesztését. A kereskedelmi banki hálózat kiépítéséhez, az újonnan megnyíló szolnoki bankfiókba keresünk munkatársakat a következő pozíciókba: ÜGYFÉLKAPCSOLATI VEZETŐ (Szolnok) Az új munkatárs feladata elsősorban az értékesítési tanácsadók szakmai és operatív irányítása, a fiókvezető helyettesítése, a bankcsoporti termékek értékesítése és a kiemelt ügyfelekkel való kapcsolattartás lesz. Elvárásaink: felsőfokú közgazdasági, egyéb pénzügyi vagy jogi végzettség, legalább 2 éves kereskedelmi banki tapasztalat, vezetői gyakorlat, problémamegoldó és értékesítői készség. Angol és/vagy német tárgyalóképes nyelvtudás előnyt jelent. PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ (Szolnok) Az új munkatársak feladata elsősorban a bankcsoporti termékek értékesítése és ügyfélszolgálati tevékenység ellátása lesz. Elvárásaink: felsőfokú, vagy közgazdasági/pénzügyi középfokú végzettség, többéves lakáshitel-értékesítési gyakorlat, ügyfélorientált gondolkodás. Angol és/vagy német nyelvtudás előnyt jelent. BACK-OFFICE MUNKATÁRS (Szolnok) Az új munkatársak feladata elsősorban a banki és bankcsoporti termékek háttérműveleteinek elvégzése lesz (IT rendszerekben adatrögzítés, előterjesztések elkészítése, szerződéstervezetek előkészítése, stb.). Elvárásaink: felsőfokú, vagy közgazdasági/pénzügyi középfokú végzettség, hasonló területen szerzett gyakorlat, pontos, precíz munkavégzés, alapfokú angol nyelvtudás. PÉNZTÁROS és (ADMINISZTRATÍV) BACK OFFICE MUNKATÁRS (Szolnok) Az új munkatárs feladata elsősorban a forint- és devizapénztári feladatok ellátása, valamint fiőki adminisztratív feladatok ellátása lesz. Elvárásaink: érettségi, valutapénztárosi vizsga, pénztárosi munkakörben szerzett gyakorlat, ügyfélorientált szemlélet, alapfokú angol és/vagy német nyelvtudás. A munkakörökről részletesebb információ a http://www.fhb.hu weboldalon, a Kapcsolatfelvétel/Karrier pontban olvasható. Kérjük, hogy amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázati anyagát juttassa el az allas@fhb.hu címre, a levél tárgyában a megpályázni kívánt pozíció é* város pontos megjelölésével. Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 28. Özönvíz előtti világpremier a Szigligetiben A gyorsan elillanó nyári szünet után kedden nyitja meg 2006/2007-es színházi évadját a Szolnoki Szigligeti Színház. Az évadnyitó előadás szeptember 23-án Szabó Máté rendezésében Bertolt Brecht remekműve, A szecsuáni jólélek lesz. Az idei szezonban a zenés darabok ked­velői sem csalódhatnak, hiszen a Budapesti Operettszínház mű­vészei előadásában Huszka Je­nő: Mária főhadnagy című ope­rettje kerül a színpadra. A ro­mantikus nagyoperettben a szol­noki színpadra lép Balázs Péter színművész. A nézőkre átfogó adóellenőr­zés vár, hiszen három évtized múltán újra műsoron A revizor, Gogol groteszk komédiája. A da­rabot Telihay Péter viszi színre ebben az esztendőben. Özönvíz előtt címmel Szikora János szí­nidirektor rendezi Oleg és Vla­gyimir Presznyakov, a világhírű orosz szerzőpáros a Szigligeti Színház számára írt keserédes történetét, amely világpremier lesz Szolnokon. Nógrádi Gábor, Koltai Róbert és Dés László Sose halunk meg című filmje a ’90-es évek egyik legsikeresebb alko­tása volt. A vállfaárus Gyuszi bácsi és unokaöccse, Imi sírni-kacagni való kalandjainak színpadi vál­tozatát is a következő évadban tekinthetik meg a nézők. A fő­szereplő különös figurájában a szolnoki színpadon Koltai Róbert idézi fel a hatvanas évek szelle­miségét. ■ Fodor Beáta

Next

/
Oldalképek
Tartalom