Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-18 / 193. szám

Az edzőjüket tisztelik a fradisták nyilatkozat A Szolnok ellen sem lehetnek nagyképűek a zöld-fehér futballisták hallottuk, hogy néhány klub kénytelen lesz majd egy másik városban fogadni bennünket, mert náluk nem megfelelőek a körülmények. Viszont azzal is tisztában vagyunk, hogy szinte mindenütt nagy szeretettel vár­nak bennünket. Tüdjuk, hogy Szolnokon is nagy a várakozás, régen látott nagyszámú közön­ség látogat majd ki a mérkőzés­re. Sőt azt is tudjuk, hogy Kis Károly kollégám masszív csapa­tot hozott össze a Tiszaligetben, mindezt bizonyítva lettek ezüst­érmesek tavasszal, most pedig bravúros békéscsabai győzelem­mel nyitották a szezont. Mi minden meccset meg aka­runk nyerni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ellenünk min­den csapat kettőzött erővel fog küzdeni. Nem lehetünk, és nem is leszünk nagyképűek. Min­den esélyt meg kell ragadnunk, hogy bajnokok legyünk, és visszakerüljünk az első osztály­ba - nyilatkozta a vezetőedző. Gellei válogatottjai •:|f" • IS­annak ellenére, hogy a Fradit kizárták az NB I-ből, úgy tű­nik erősödött az állományuk. Tudniillik válogatottat is meg­járt futballistákat igazoltak, akik egykoron már szerepel­tek soraikban, amelyben szép sikereket arattak. Nevezete­sen Dragoner Attila Portugá­liából, míg Tököli Attila Cip­rusról tért vissza állomá­nyukba. Régi-új ember Deme Imre is, aki legutóbb Tatabá­nyán focizott, ám a csatár a Ferencvárosban nevelkedett. Igaz, a hét elején elszenved­tek egy érvágást, hiszen Gellei mester nem számíthat a válogatottban is megfordult Takács Ákosra, aki a dán Vejléhez szerződött. Gellei Imre tavaly ősz óta a Ferencváros labdarúgó- csapatának vezetőedzője. A szakember kiesőjelölt együttesből erős közép­csapatot faragott az el­múlt évadban. Varga Csaba Az Üllői úton az a mondás járja, aki egykoron nem volt a Fradi já­tékosa, annak edzőként nagyon nehéz elfogadtatnia magát. A nyolcvanas években, amikor Nyi­lasi és társai külföldre szerződ­tek, a sorozatos bajnoki címek után a kiesés ellen küzdöttek a zöld-fehérek. Akkor az egykori Vasas játékos, Sárosi László kapta meg a kispadot, és mentette meg csapatot a kieséstől. A közönség hamar a kegyeibe fogadta szak­embert, aki ezt követően eltávo­zott a klubtól, de a játékosok és szurkolók ma is emlegetik a ne­vét. Gellei Imre is hasonló cipőben jár, mint Sárosi annak idején. So­ha nem szerepelt játékosként a Fradi színeiben, de szakértelmét senki nem vitatja, hamar kivívta magának a tiszteletet ■ Ebben az osztályban sincs lefutott mérkőzés. Dragoner Attila (balra) a Guimarestől tért vissza az Üllői útra, ahol egykoron bajnokcsapatban is szerepelt Arról nem beszélve, hogy amikor tavaly ősszel all. fordu­lót követően László Csabától át­vette az együttes irányítását, a kieső helyen tanyáztak a zöld sasok. Ellenben irányítása alatt az őszi utolsó négy fordulóban veretlenek maradtak tanítvá­nyai, két győzelem mellett két döntetlen volt a mérlegük. A ta- 1 vasszal sem lehetett Lipcsei 2 Péterékre panasz, hiszen a ható- 1 dik helyen végeztek a bajnoki J küzdelmekben. Azóta sok min- £ den történt a Ferencváros háza táján, melynek legfontosabb fe­jezete, hogy a futballklubot szé­gyenszemre kizárták az első osztály küzdelmeiből. Nyilván erről nem Gellei és játékosai te­hettek, akik annak tudatában dolgozták végig a nyarat, hogy ők továbbra is NB I-es futballis­ták maradnak. Erre föl kényte­lenek lesznek a másodosztály­ban folytatni pályafutásukat. —Most már felfelé haladunk - mondja kissé ironikusan Gellei mester - Úgy értve, miután visz- szasoroltak bennünket a másod­osztályba, kezdtünk a tavalyi harmadik helyezett Jászapátival, szombaton pedig folytatjuk a második pozíciót elérő szolnoki gárdával. Tudtuk, és a múlt hé­ten megtapasztaltuk, hogy eb­ben az osztályban sincs lefutott mérkőzés, minden egyes labdá­ért, pozícióért keményen meg kell küzdenünk. Ráadásul a má­sodosztályban az infrastruktu­rális körülmények nem érik el az NB I. színvonalát. Erre is fel kell majd készülnünk. Bár azt Jovánczai Zoli: a széleket jobban ki kell használnunk! Bár végig hatalmas fölényben játszott, végül egy góllal nyert a Ferencváros a Jászapáti ellen. A betömörülő gárdával szemben a legnehezebb dolga talán Jován­czai Zoltánnak volt.- Ahogyan arra számítani le­hetett, a Jászapáti gyakorlatilag végigvédekezte a mérkőzést, ám ez alighanem a további ellenfe­leinkre is igaz lesz — nyilatkozta a csatár a Fradi honlapján. — Várhatóan valamennyi mérkő­zés forgatókönyve a legutóbbi, Jászapáti elleni találkozónkéhoz hasonlóan alakul majd, azaz mi támadjuk végig a kilencven per­cet, míg ellenfeleink igyekeznek kibekkelni a találkozót. Éppen ezért roppant fontos lenne, hogy már a mérkőzés ele­jén gólt szerezzünk, hiszen ezzel a hátrányba kerülő ellenfelet ta­lán sikerülne rákényszerítenünk a támadásra, s így nekünk is több lehetőségünk adódna hely­zetek kidolgozására. A másod- osztályú, defenzív gárdák ellen nem feltétlenül vezet eredmény­re a korábban sikerrel alkalma­zott, kontrákra, gyors letámadá­sokra épülő taktikánk, inkább a szélekről jövő beadásokra érde­mes építenünk, amelyekre Lacz- kó Zsolt és Szalai Tamás révén számíthatunk, illetve mint táma­dó, számíthatok is. Ismerős számok A Ferencváros játékosai állandó mez­számmal a hátukon lépnek pályára: 5. Tímár Krisztián 6. Lipcsei Péter 7. Horváth Dezső 8. Bóján Lazics 12. Kemenes Szabolcs (kapus) 14. Szalai Tamás 15. Bartha László 18. Laczkó Zsolt 19. Bognár Zsolt 21. Zsivoczky Norbert 23. Deme Imre 26. Dragoner Attila 27. Csepregi Richárd 35. Szabó Kálmán (kapus) 42. Jovánczai Zoltán 78. Balog Zoltán 87. Fitos László A Jászkun Volán Zrt. várja a fociszurkolókat A Jászkun Volán Zrt. felkészülten várja a Szol- nok-Ferencváros labdarúgó-mérkőzésre érke­ző futballszurkolókat. Mint azt Menkó Mihály, a cég helyi Személyszállítási Üzletág igazgató­ja lapunknak elmondta valamennyi menetrend- szerű járatuk közlekedik a találkozó napján. Azzal a korlátozással, hogy a 14.35-kor és a 16.35- órakor induló 15-ös jelzé­sű járat nem közlekedik be a Tiszaligetbe, ha nem külső megállóban áll meg. Vissza ezek a járatok 14.55-korés 16.55-kor indulnak szintén a külső megállóból. Szombaton külön fogják szállítani a mérkőzés­re a ferencvárosi és a szolnoki szurkolókat. A szolnokiak számára - a vasútállomástól, a 2-es kocsiállásból, 13.00,13.30,14.00,14.30 óra idő­pontban - félóránként indítanak járatokat a Ti­szaligetbe. A járatok: Vasútállomás-Jólét ABC­Petőfi Sándor út-Szapáry út-Szabadság tér—Ti- szaliget útvonalon közlekednek, melyek minden megállóból felveszik majd az utasokat. Nagy ér­deklődés esetén sűrítik a járatokat, melyekre vo­naljegyeket kell váltani, de a bérletek is érvényesek lesznek. Természetesen a menetrend szerinti 6-os, 6y-os, 7-es, 8-as, 8y-os és 15-ös számú járatokkal is meg lehet majd közelíteni a Tiszaligetet. A szolnoki vasútállomásra érkező, minden bizonnyal nagy számú ferencvárosi szurkolósereg számára 13-14.30 óra között biz­tosítanak majd csuklós buszokat, ezek mind­egyikén lesz rendőri biztosítás. Mint megtudtuk, a mérkőzés után a buszok először a zöld-fehér híveket szállítják el a Tisza- ligetből a vasútállomásra. Ha a buszok állapota megengedi, azok megfordulnak és a további né­zőket is beszállítják a városba. ▲ JÁSZKUN V I LAN SZOLNOK Mindene a Ferencváros A szolnoki Tisza Szálló Drinkbárjának üzemel­tetője, Katona Miklós, becenevén „Fradika” már gyerekkora óta a budapesti klub lelkes rajongó­ja. 35 éve pártoló, 11 esztendeje örökös tagja a zöld-fehér gárdának. Szerencséjére a munkahe­lyén is körbeveszi a sport, hiszen a szálló veze­tése régen is szerette, és most is kedveli a labda­rúgást. A régi vezetés tette hagyománnyá, hogy a szálló és a Jászapáti Öregfiúk csapata évente kétszer meccsel egymással. Idén szeptember­ben ennek már a 40. évfordulója lesz. Ha azt mondták volna Katona úrnak néhány hete, hogy barátaival és kollégáival egyszer Szol- nok-Ferencváros tétmeccsén fog szurkolni, még ő maga is meglepődött volna azon, hogy ez ilyen hamar megvalósul. Katona Miklós az évek alatt rengeteg zöld-fehér ereklyét is begyűjtött- Csak akkor gondoltam erre, hogy a két gár­da megmérkőzhet, hogy ha a szolnokiak feljut­nak az NB I-be. Sajnos a Fradit onnan kizárták, pedig a zöld-fehérek nélkül nagyon foghíjas lesz az elsőosztály.- Mint szolnoki, de Fradi drukker kinek szur­kol majd szombaton?- Passz. Szolnoki vagyok, de a vérem zöld. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom