Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-16 / 191. szám

2006. AUGUSZTUS 16., SZERDA SPORT 15 Pilav és Heller erősítés lehet a szolnoki hölgycsapatnál Kmézics Zorán, a szolnoki női kosárlabdacsapat újdonsült ve­zetőedzője néhány napja próba­játékra hívta a fiatal bosnyák centert, Aida Pilavot. Ő meg is felelt az elvárásoknak, bár nem a legjobb edzettségi állapotban érkezett a Tiszaligetbe. Mentsé­gére legyen mondva már ápri­lisban véget ért a bosnyák baj­nokság. Pilav egyébiránt tagja hazája felnőtt válogatottjának, ezért az elkövetkezendő egy hó­napban nem lesz ott az új társai közt, mert az Eb-n fog szerepel­ni. Megérkezett viszont az ame­rikai Patechia Hartman, akár­csak a korosztályos kontinens­tornáról visszatérő Kmézics Diá­na - utóbbi csütörtökön kap­csolódik be a felkészülésbe. Uj arc a Szolnoki NKK-ban a Zala­egerszegről érkező irányító és hátvéd poszton egyaránt hasz­nálható Heller Anita, akiről na­gyon jó véleménnyel van Kmé­zics Zorán.- Pilav mellé még egy rutino­sabb centert szeretnénk igazol­ni — mondta a tréner. — A lá­nyok pedig szorgalmasan ké­szülnek az elkövetkező felada­tokra, melyeknek utolsó állo­mása az október 14-i bajnoki rajt lesz. ■ V. Cs. Asztalosék egyetlen centit sem tévedtek Azt eddig.is tudtuk, hogy nem csak a magyarországi viadalo­kon, de a nemzetközi mezőny­ben is szépen cseng a szolnoki ejtőernyősök neve. Ám még bennünket is meglepett az a re­mek eredménysor, amit az oroszországi világbajnokság célbaugróversenye során produ­káltak a Tisza-parti sportolók. A verseny felénél, négy sorozat után hibátlan teljesítménnyel vezet ugyanis a magyar váloga­tott. A hazai szakszövetség tájé­koztatása szerint a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Egyesület tagjai által alkotott nemzeti csa­pat - Asztalos István, Gőgös Pé­ter, Hirschler Gábor, Bánszki Ta­más, Varga Tamás összeállítás­ban - az eddig lebonyolított négy sorozat alatt egyetlen cen­timétert sem tévedett! Magyar éremremények kajak-kenu Népes mezőny várja a rajtot Szegeden Már csak egy nap és el­rajtol a kajak-kenu világ- bajnokság mezőnye, a szegedi Maty-éri pályán. Varga Csaba Angyal Zoltán szövetségi kapi­tány elmondta, hogy a vb-csa- pat tagjai három helyszínen — Szolnokon, Dunavarsányban, il­letve a helyszínen, azaz a Maty- éren - készültek, mindenki egészséges, így bízik a jó sze­replésben, ami az ő elvárása szerint 6— aranyérmet és szá­mos további dobogós helyet je­lentene. Nincs már nyitott kérdés. A kapitány elmondta, a kenus Vaj­da Attila indulhat egyesben az 1000 méteres távon. Mint isme­retes, az olimpiai bronzérmes versenyző a júniusi országos bajnokság alatt otthonában bal­esetet szenvedett és hetekig nem tréningezhetett, a július eleji, csehországi Eb-t is ki kel­lett hagynia. A magyar csapat jolly jokere lesz a hat számban induló Kovács Katalin, Janics Natasa duó, amely legutóbbi rasicei Eb-n mind a hat számot megnyerte. A kajakos Benkő Zoltán miután a hazai váloga­tón legyőzte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vereckei Ákost, az öreg kontinens mező­nyét is maga mögé utasította a rasicei Eb-n, az 500 m távon. — Nincs okom panaszra — ihagyarázza Benkő. — Jól megy a hajó ötszáz és ezer méteren te. -+ Utóbbi távon, amelyen EunV pa-bajnoki ezüstérmes lettem, ráadásul erősödtem a rasicei versenyhez képest, és az elmúlt napok során kiváló időket lapá­toltam mindkét számban. Vagyis - Benkő Zoltán szava­it hallgatva - ezt a világbajnok­ságot már csak „elizgulni” le­het. — Nem vagyok az az izgulós típus, bár kétségtelen, hogy so­kakból a hazai közönség bizta­tása pont az ellenkezőjét váltja ki — folytatja Sári Nándor tanít­ványa. — Én nem hiszem, hogy teherként cipelném majd azt, hogy hazai rendezésű világbaj­nokságon szerepelek, sőt... Egy­általán nincs rajtam teher, és bízom benne, hogy mindkét tá­von sikerül majd a dobogón vé­geznem. v '' A Kozmann György (elől), Kolonlcs György kenus duó az érmekért száll harcba 500 és 1000 méteren A kajak-kenu világbajnokság menetrendje Augusztus 16., 20.00: megnyitó (a szegedi Dóm téren) Augusztus 17!, 8.00: 1000 m. előfutamok, 15.00:500 m előfutamok Augusztus 18., 9.00: 1000 m középfutamok, 15.00:500 m középfutamok Augusztus 19., 8.00: 200 m elő- és középfutamok, 14.45:1000 m döntők Augusztus 20.: 9.00: 500 m döntők, 14.10:200 m döntők Sarudi Pál és csapata a dobogóra vágyik az idei racicei Európa-bajnökságon kellemes meglepetésre a má­sodik helyet szerezte meg a Sarudi Pál, Balázs Péter, Joób Már­ton, Horváth Gábor alkotta kenus kvartett a 200 méteres távon. Közülük Sarudi Pál a BSE versenyzője, de ez év tavaszáig anya­egyesületében szolnoki színekben szerepelt. - Azt mondhatom, hogy jó a hangulat a magyar táborban nagyon várjuk már raj­tot - mondta a 23 éves versenyző. - Úgy' érzem most erősebbek vagyunk, mint voltunk az Eb előtt. A kontinens viadalt megelőz­ve válogatókon és Világkupán vettünk részt, ezért kevesebb időnk jutott a felkészülésre. Bár a sprinttávok kevésbé kiszámít­hatóak, bármi megtörténhet azt mondom, hogy a dobogón kell végeznünk. Az Eb-t a fehéroroszok nyerték előttünk, míg a har­madik helyen a litvánok végeztek. Az utóbbi csapatokon kívül az orosz és a cseh egység is beleszólhat az érmes helyezésekbe. Baráth Etele, a Magyar Kajak­kenu Szövetség elnöke a minap annak a reményének adott han­got, hogy a budakalászi öttusa Eb, illetve a margitszigeti úszó kontinensviadal után a világ- bajnokság az idei hazai sport- versenyek koronája lesz. Erre szerinte garancia lehet, hogy a vb-k történetének legné­pesebb mezőnye, 82 ország 1500 versenyzője lapátol majd Szegeden. Az elő- és középfuta­mokra ingyenes a belépés, de a szombati és vasárnapi döntők­re is elfogytak már a legjobb he­lyekre szóló jegyek. így re­ménykedünk benne, hogy ösz- szesen mintegy 40—50 ezer szurkoló látogat majd ki az ese­ményre - mondta, hozzátéve, hogy országszerte az IBUSZ-iro- dákban lehet még hozzájutni a belépőkhöz. MBÍI10S9I Autós ügyességi verseny a Tisza Mobil Kupáért augusztus 20-án, vasárnap immár tizenkettedik alka­lommal kerül sor arra az au­tós ügyességi versenyre, me­lyen a résztvevők a Tisza Mobil Kupáért indulnak harcba. A kezdetben Mart­fűn, majd az elmúlt években Tiszafóldváron megrende­zett viadal ezúttal a Homoki sportpályán folytatódik. Ne­vezni reggel 7 órától lehet a teljes egészében földes tala­jon zajló futamokra, az első autó 10.30-kor rajtol el. Bő­vebb információért Németh Gézához (20-941-63-87) for­dulhatnak az érdeklődők. Erős emberek az abádszalóki gáton vasárnap délután ismét az erős emberek kerülnek a középpontba a Szalóki Nyár elnevezésű rendezvénysoro­zaton. „Ki a legény a gáton” elnevezéssel kerül sor a ha­gyományos viadalra a Tisza- tó melletti strandon. A részt­vevők öt számban — szikla­nyomás, söröshordódobás, autóhúzás, autótartás, ve­gyes szám - mérik össze felkészültségüket. Szezonzáró motoros gyorsulási verseny péntektől vasárnapig kerül sor a Shox Extrém hétvégé­re, azaz a szezonzáró moto­ros gyorsulási és streetfigh- ter versenyre a kunmadara- si Teptéren. Európa leggyor­sabb topmethanol és elimi- nátoj dragsterei, Magyaror­szág legerősebb utcai és épí­tett motorjai, streetfighter világbajnokok gyűlnek ösz- sze a nagy megméretésre a három nap során. Zárófel­vonásként ismét megrende­zik a hagyományos végse­bességmérést, melynek táv­ja 1500 méter. Brnóban folytatódik a MotoGP világbajnokság több mint egy hónapos szü­net után folytatódik a moto­ros gyorsasági világbajnok­ság. A legjobb magyar, a 125 köbcentisek mezőnyé­ben induló Talmácsi Gábor ezúttal a csehországi Brnó­ban próbálja meg szaporíta­ni pontjai számát. Először rendeznek a sógorok örökrangadót Grazban labdarúgás Bozsik Péter húsz játékost vitt magával az osztrákok elleni szerda esti villanyfényes mérkőzésre Kedd délelőtt elutazott Grazba a magyar labdarú­gó-válogatott. Bozsik Pé­ter szövetségi kapitány 20 játékost vitt magával a szerda esti, 20.30-kor kezdődő, Ausztria elleni barátságos mérkőzésre. Munkatársunktól A huszonöt tagú keretből a sé­rült Sebők Vilmos mellett kima­radt az angliai próbajátékra utazó Vanczák Vilmos, valamint Polonkai Attila, Simek Péter és Végh Zoltán.- Vanczák jól játszott az ango­lok ellen, most azonban a kispa­don kapott volna helyet, ezért el­engedtem Sunderlandbe, próba­játékra - mondta Bozsik Péter, aki a védelem- ____ ben Juhász 1 Rolandnak és az Anglia ellen a májusi meccs elején megsérült Komlósi Ádám- nak szán szerepet. A mérkőzést a Duna Televízió közvetíti, s a ta­lálkozó a csa­torna honlap­Stfí Gera Zoltán Jó Játékára szükség lesz Ausztriában ján (www.duna-tv.hu) is nyomon követhető. A kommentátor Knézy Jenő lesz, aki - édesapja nyomá­ba lépve - először közvetít élőben magyar válogatott mérkőzést A tervezett kezdőcsapat: Ki­rály - Fehér, Juhász, Komlósi, Halmosi - Tóth B., Dárdai, Mol­nár B., Huszti - Gern, Szabics. A szeptemberi Európa-bajno- ki selejtezőkre készülő osztrák és magyar labdarúgó-válogatott 136. alkalommal találkozik egy­mással szerdán. A mérleg eddig magyar fölényt mutat: a nemze­ti együttes 65 győzelem mellett 30 döntetlent és 40 vereséget számlál, a gólkülönbség 295- 251. A mostani összecsapás mindenképpen különleges lesz, ugyanis a nagy számú mérkőzés ellenére a két együt­tes Grazban még nem találko­zott egymással. Három kivételtől eltekintve- Linz, Salzburg és Stockholm- mindig Budapest vagy Bécs volt a helyszín. Legutóbb 2000. augusztus 16-án, az akkor még Népstadionnak nevezett léte­sítményben volt „örökrang­adó”, Illés Béla és Roland Kirchler góljaival 1-1-es döntet­len született. A finnek ellen minden eldőlhet miközben a „nagyok" Ausztriában szerepelnek, a magyar U21- es labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjét vívja szerdán 18 órától (tv: Sport2), a Megyeri úti Szusza Ferenc Sta­dionban. Az új lebonyolítási rendszer miatt a Finnország elleni összecsapás lesz az egyetlen hazai mérkőzése Róth Antal szövet­ségi edző gárdájának. A csoport harmadik tagja az orosz együt­tes, amely szeptember 6-án látja vendégül a magyarokat. Mind­három válogatott csak két-két mérkőzést játszik, és az első helye­zettfolytathatja a pótselejtezőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom