Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-11 / 187. szám

2006. AUGUSZTUS 11., PÉNTEK JÁSZAPÁTI ÉS KÖRNYÉKE 5 Szeptemberig pályázhatnak a Leader-program forrásaira A „Jász-Sarokpont” Összefogás­sal a Térség Jövőjéért Akciócso­port — amelyben Jászapáti, Jász- dózsa, Jászszentandrás és Jász- ivány települések vesznek részt - kilencvenmillió forintot nyert a Leader+ program keretéből. Mint azt Mihályi Mónika pályá­zati referenstől megtudtuk, az összeg keretén belül az érintett települések civil szervezetei, in­tézményei, vállalkozásai vagy akár magánszemélyek is pályá­zathatnak céljaik megvalósításá­ra. A program támogatja a térsé­gi szereplők egymás közötti kap­csolatának fejlesztését, a termé­szeti és kulturális értékekre ala­pozott turizmusfejlesztést, a he­lyi termékek versenyképességé­nek javítását. A pályázók anya­gaikat szeptember 1-ig adhatják be az akciócsoporthoz. Az elbírá­lást követően akár már idén fi­nanszírozhatók a térségi célokat megvalósító programok. A Leader egyik legfontosabb célja a térségi összefogás erősítése. HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT besenyei lajosné. Jászszentand­rás: - Mindenképp tovább foly­tatnám a megkezdett útfelújítá­sokat, illetve nagypn jó dolognak tartom, hogy mostanra kiépül­hetett a szennyvízcsatorna-háló­zat nagy részé is. Nagyon jó do­lognak tartom az olyan közössé­gi rendezvényeket, amilyen pél­dául a falunap is volt korábban, vagy a fiatalok számára progra­mokat nyújtó motorostalálkozó, de ide sorolnám a lovasverse­nyeket is. Támogatnám a gyere­kek néptánccsoportjának to­vábbfejlődését és megtartanám az idősek számára kikapcsoló­dást jelentő dalkört is. Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 Nagy költség, kicsi ár tejgazdaság Tovább csökken a jövedelemtermelő képesség Urbán Attila családi gazdaságában tizenöt-húsz fejőstehenet tart. Az a szerencséjük, hogy hazai céggel tudtak szerződést kötni. A tejtermelés jövedelem- termelő képessége roha­mosan csökkent az el­múlt években. A nagy tej­termelő gazdaságok ma már annak is örülhetnek, ha sikerül kigazdálkodni­uk költségeiket a tej után származó bevételekből. Banka Csaba rábban megkezdett tevékenysé­gét folytatni, hogy négy másik — hasonló nagyságrendben tej­termeléssel foglalkozó — gazdá­val összeállva, közösen tarta­nak fenn egy tejhűtőt és szol­gáltatják a friss alapanyagot a tejüzemnek. — Nagyon nagy szerencsénk volt abban — mondja Urbán At­tila -, hogy legalább világosan láthattuk néhány éve helyze­tünket. A tejüzem vezetői egyértelműsítették, hogy mi­lyen feltételek megléte esetén tudják átvenni a tejet. Nekünk „csak" dönteni kellett, hogy mindezt vállaljuk, vagy felszá­moljuk a gazdaságot.- Végül maradtak.- Napi ötszáz liter tej. Mini­mum ennyit kell produkálni ah­hoz, hogy a Jásztej elszállítsa tő­lünk a hűtött, mintázott (tehát Az egyre csökkenő átvételi árakkal viszont a kisebb gazdál­kodóknak is meg kell küzdenie. Azok a kistermelők, akik egy-két tehén tartásával pró­báltak boldogulni, már jó Ideje felhagytak a termeléssel, elad­ták, vagy levágták állataikat. Fehér hollóként maradt még egy-egy gazda, aki a rokonság­nak, a szomszédságnak hordj: nap mint nap a friss tehénte­jet. Akik viszont családjuk megélhetését szeretnék biztosí­tani a tevékenységből, azoknak nagyobb tételben kell gondol­kodniuk. Jászapátin Urbán Attila ta­nyáján tizenöt-húsz tehén gon­dozásával foglalkozik, s rend­szeresen adják le a tejet a város­ban működő Jásztej ZRt.-nek. A családi gazdaság úgy tudta ko­A fejlesztésekkel előre menekülnek A jászapáti 2000. Mezőgazdasági Zrt. termelési vezérigazgatódé- lyettese, Mihályi Pál elmondta, hogy kilencszáz tejelő tehenet tarta­nak a tehenészetben. A napi tejtermelésben ez maximum húszezer liter tejet jelent A mennyiség fogadására készült el ősszel az új, a legkorszerűbb technológiát képviselő tejhűtő berendezésük Még ilyen mennyiségben sem magas a jövedelemtermelő képesség. A hatmn-haftankét forintos átvételi árhoz hatvan forintnál maga­sabb fajlagos előállítási költség járul A tejkvó­ta után járó támogatás a napokban kijött értesí­tés szerint nyolc forint lesz a friss tej kilója után, de ez sem nyereségként je­lenik meg, mert felét is elviszi a termelési költség finanszírozá­sára kell fordítani. A költségek csökkentéséhez hoz­zájárulnak a fejlesztések. Tavaly ősszel adták át a huszonhatezer literes tejhűtő tartályaikat. minőségi szempontból ellenőr­zött) tejet. Összesen öten fog­tunk össze, s most napi ezer­ezerháromszáz liter tejet tu­dunk leadni. Az a szerencsénk, hogy olyan hazai céggel tud­tunk szerződést kötni, amelyik magyar tulajdonban maradt. Rendkívül sok negatív történe­tet hallottunk azoktól, akik a multicégekkel kerültek kapcso­latba a tejtermelők közül.- Mennyire biztos ebből a csa­lád megélhetése?- Most úgy hatvankét forint környékén veszik át tőlünk a tejet. Ehhez eddig valamivel több mint négy forint jött tá­mogatásként a kvóta után. Annyi előnyünk van, hogy ilyenkor nyáridon tudjuk le­geltetni az állatokat, s a tartás költsége így valamivel keve­sebb. Legalábbis, ha ilyen a nyár, mint most, hogy legelőn nem száradt ki a zöld növény. Ebből összességében összejött annyi, hogy a család megélhe­tése megvan. Most azonban nem tudom, hogy mi lesz, mert az adó- és járulékváltozá­sok miatt egyszerűen nem le­het tudni, hogy azt az egy szem alkalmazottunkat meg tudjuk-e tartani, vagy mindent saját erőből kell megoldani. A csatornázás után helyreállítás következik jászkiséren is befejezéséhez közeledik a szennyvízcsator­na-hálózat kiépítése. Hajdú László polgármester elmond­ta, hogy a hálózatból a napok­ban újabb szakasz nyílik meg, amelyre a lakók már ráköthe­tik szennyvízvezetékeiket A helyreállítási munkák meg­kezdődtek, de több helyen problémák adódtaka minősé­gével. Az önkormányzat a ki­vitelező intézkedését kérte. Vízforgatót építenek a nagymedencéhez a jászszentandrási stran­don szeptemberben hozzá­kezdenek a nagymedence felújításához, illetve a víz­forgató berendezés felszere­léséhez. A munkákat várha­tóan jövő májusra, a követ­kező szezon indítására befe­jezik. A beruházás 87 millió forintba kerül, amelyhez az önkormányzat pályázati tá­mogatást nyert. Kábelhálózat épül háromszázmillióból jászapáti, Jászszentandrás és Jászdózsa települések si­keres uniós pályázata ered­ményeként rövidesen hozzá­látnak a kábeltelevíziós mű­sorok, illetve a szélessávú internethozzáférés megte­remtéséhez szükséges ká­belhálózat kiépítéséhez. A közbeszerzési eljárást lefoly­tatták, a napokban a finan­szírozási és kivitelezési szer­ződések megkötése zajlik. Megújítják a katolikus templomot jászkiséren összesen hu­szonhatmillió forintot fordí­tanak a római katolikus templom felújítására. Az egyházközség pályázatokon nyert, az egyházmegyétől kapott, a hívőktől összegyűlt támogatások segítségével, il­letve az önkormányzat egy­millió forintos adományával finanszírozza a munkákat. TELEPÜLÉSI OLDALAK Augusztus 12. Szolnok környéke Augusztus 14. Karcag Augusztus 15. Jászberény Ismét szántóverseny Jászkiséren Szántók-vetők Napja 2006 A jászkiséri Agroszöv Zrt., együttműködve a KWS RAGT Hybrid Kft-vel, illetve a Magyar Szántóver­seny Szövetséggel, megszervezi a Szántók-ve­tők napját és ennek keretében az Orszá­gos Váltvaforgató, Ágyszántó és Lófoga­tú Szántóverseny IX. Jászkiséri Terüle- Ájf ti Döntőjét Mint azt Sipos Géza, az Ag­roszöv elnök igazgatója elmondta, a verseny fővédnökségét Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vállalta fel, a megnyitón pe­dig jelen lesz Benedek Fülöp szakállam­titkár. Az eseményen megemlékeznek majd Tánczos Ferencről, aki az elmúlt évben bekövetkezett haláláig egyik motorja volt a szán­tóverseny szervezésének, illetve Farkas Péterről, aki az ágyszántás országos bajnoka volt de sajná­latosan egy hónappal ezelőtt elhunyt. Augusztus 18-ra KWS-Vetőmag fajtabemutatót szerveztek, amikor is szakmai előadásokkal, illetve gyakorla­ti bemutatókkal ajánlja az érdeklődőknek új termékeit a mezőgazdasági cég. A szántóversenyre augusztus 19-én ke­rül sor. A hagyományoknak megfelelően a rendezvény Jászkisér központjában kezdődik, ahol a gépegységek felvonulá­sával, rövid kulturális műsorral, eke­szenteléssel indul a program. A verseny­zők felvonulnak a versenynek helyet adó táblára (a téglagyárral szemben) Kisér ha­tárában. Amíg a versenyzők munkálkodnak a barázdák készítésén, számos kiegészítő prog­ramot tekinthetnek meg az érdeklődők, bemutatók, kiállítások, kulturális műsorok sora várja a rendez­vényre érkezőket A szervezők mindenkit szeretettel várnak a Sikeres falunapot tartottak rendezvény A testvértelepülés delegációja is megérkezett Jászszentandráson immár hete­dik alkalommal rendezték meg a mára hagyománnyá vált faluna­pot A rendezvény a lengyel test­vérváros, Jaworzei fúvószeneka­rának fellépésével indult, majd az Andante Kamarakórus, a Kun- ráth Sándor Pávakör előadásával és az általános iskolások néptánc­bemutatójával folytatódott a nap. A gyerekek csodálkozva szemlél­ték a bűvész- és bohócprodukció­kat. Délután neves humoristák, Bach Szilvia, Böröczky József Hacsek és Sajó műsora szórakoz­tatta a közönséget Este pedig az utcabálra benépesült a strand előtti tér, ahol tűzijátékkal és haj­nalig tartó mulatozással zárták a rendezvényt ■ Illés Anita A lengyel fúvósok műsora nagy sikert aratott

Next

/
Oldalképek
Tartalom