Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-10 / 159. szám
15 2006. JÚLIUS 10., HÉTFŐ n i n> jb< ív Kiesett a Sopron az UEFA Intertotó Kupából búcsúzott a labdarúgó UEFA Intertotó Kupától az FC Sopron, mivel az egy hete, hazai pályán elért 3-3-as döntetlen után Törökországban 1-O-ra kikapott a Kaye- risportól. A soproniak képtelenek voltak bevenni a házigazdák kapuját, s a kimaradt helyzetek megbosszulták magukat: Fatih a 82. percben megzörgette Ra- bóczki Balázs hálóját. Továbbjutott: Kayserispor, 4-3- as összesítéssel. Napi két tréninggel a kínai Világkupára MÁTÓL TÖBBNYIRE napi két edzéssel készül a világbajnoki címvédő női vízilabdaválogatott az augusztusi, kínai Világkupára. Szilágyi Péter szövetségi kapitány 16 fősre szűkítette keretét, amelyben a 2006-os bajnok Honvédből öten, a címétől megfosztott, idén ezüstérmes Dunaújvárosból négyen kaptak helyet, egy-egy játékos képviseli az Egert, a Szentest és az OSC-t, míg az olaszországi idegenlégiósok részlegét négyen alkotják. Természetesen köztük van a szolnoki Drávucz Rita is. Kyokushin karate edzőtábor lesz Martfűn augusztus első napjaiban (2-6.) Martfűn rendezik meg a hazai kyokushin karaté- sok szokásos nyári edzőtáborát. A napi két foglalkozást olyan ismert mesterek vezetik, mint a szövetség ügyvezetője, Karmazin György (4. dan), a felnőtt válogatott szakvezetője, Bence Antal (4. dán), valamint Ste- fanovics József (3. dán) és Agócs Tibor (2. dán). Cory Spinks az új kisközépsúlyú bajnok cory spinks korábbi váltósúlyú bajnok lett a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) új kisközépsúlyú világbajnoka, miután St. Louisban legyőzte az orosz Roman Karmazint. A kiélezett csatában az amerikai öklöző csupán többségi pontozással bizonyult jobbnak a címvédő Karmazinnál. A jászberényi Sándor Renáta a magyar válogatott egyik meghatározó játékosává nőtte ki magát a tornán Ezüstérmes magyar lányok női röplabda Electrolux Kupa ifjúsági torna Jászberényben Három napon keresztül négy ország női ifjúsági röplabda-válogatottjának részvételével rendezték meg az Electrolux Kupa nemzetközi tornát a jászberényi Bercsényi Sport- csarnokban, mely az egykori Lehel Kupa hangulatát próbálta meg felidézni, Géléi József A szervezők meghívását a német, görög és román szövetség is elfogadta, s elküldte 1990-91- es születésű lányokból álló nemzeti együttesét. A magyar szövetségi kapitány, Németh Lajos herényi lányt is beválogatott keretébe, az elmúlt idényben a felnőtt extraligában is bemutatkozott Sándor Renátára osztotta a négyes ütő szerepét.- Hogy az együttesek minél több mérkőzést vívjanak, a körmérkőzések után az első helyezett a negyedikkel, a második a harmadikkal meccseit a döntőbe jutásért - tudtuk meg a Jászberényi RK utánpótlás szakágvezetőjétől, Litkei Gábortól, aki mindvégig a helyszínen tekintette meg az összecsapásokat. A német válogatott egy szlovákiai tornáról érkezett Jászberénybe, ahol könnyedén nyerte a hátcsapatos küzdelefnsbroza- tot. Nos az együttes az Electrolux Kupán is kimagaslott a mezőnyből, valamennyi ellenfelét könnyedén győzte le. A másik három gárda viszont körbeverte egymást a csoportmeccseken. A görögök ellen végig hatalmas csatát vívtak lányaink, s csak egy hajszállal maradtak alul. Jellemző az összecsapásra, hogy az ötödik felvonásban 15- 13 volt a végeredmény. A németekkel szemben kellemes meglepetést okoztak a mieink, bár elvesztették a találkozót, a zárófelvonásban 24 pontig jutottak. A végére aztán szépen belelendült együttesünk, s az esélyesebbnek tartott románoknak mindössze egyetlen szettet engedélyezve diadalmaskodott.- Öröm volt nézni Sándor Reni játékát, nyugodtan mondhatom, meghatározó játékosa a magyar válogatottnak — értékelte röviden tanítványa teljesítményét Litkei Gábor. — Tökéletesen bevált az az elképzelés, hogy a centerposztról kikerült a négyes ütő szerepkörébe. eredmények: Magyarország-Görögország 2:3, Német- ország-Románia 3:0, Németország—Magyarország 3:0, Romá- nia-Görögország 3:2, Magyar- ország-Románia 3:1, Németor- szág-Görögország 3:2. A német válogatott lendülete a döntőbe jutásért megrendezett találkozón sem tört meg, a román ifik ellen 3:l-re diadalmaskodott. Németh Lajos szövetségi kapitány lányainak viszont sikerült visszavágni a nyitónapon elszenvedett vereségért a görögöknek - 3:1 (-17, 19, 18, 21) —, így vasárnap az Electrolux Kupa fináléjában búcsúztak fiatáljaink a herényi közönségtől. Magyarország-Németország 0:3 (-21, -20, -14) Bercsényi Sportcsarnok, 200 néző Magyarország: Pinke, Porubek, Mikler, Gregori, Sándor, Molcsá- nyt Csere: Kondor (liberó), Nagy Sz., Tóth B., Tóth £., Molnár, Milovits. Szövetségi kapitány: Németh Lajos. Az első két szettben remekül helyt állt a magyar válogatott, egészen 20-20-ig egyszer sem volt két pontnál nagyobb különbség egyik fél javára sem. A zárófelvonásban aztán addig kispadon ülő cserejátékosainak is bizonyítási lehetőséget adott Németh Lajos, így ez a menet már sima vendégsikert hozott. A harmadik helyért megrendezett összecsapáson a hellének 3:0-ra legyőzték keleti szomszédainkat. a torna végeredmény: 1. Németország, 2. Magyarország, 3. Görögország, 4. Románia. Az Electrolux Kupa legjobb ütőjátékosának járó különdíjat a jászberényi Sándor Renáta kapta. A magyar férfi párbajtőr- csapat első lett Izmirben Remek teljesítménnyel lett Eu- rópa-bajnok a magyar férfi párbajtőr-válogatott a törökországi Izmirben zajló vívó-kontinens- viadalon. A Kovács Iván, Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila összeállítású együttes a 19 csapatot felvonultató mezőnyben a nyolcaddöntőben a fehérorosz gárdát verte hatalmas fölénnyel, majd a legjobb nyolc között az ukránokat győzték le magabiztosan. Az elődöntőben az orosz válogatott várt a magyarokra, akiket szintén meggyőző vívással, 35-27-re gyűrtek le Feketéké. A fináléban a lengyelek legjobbjaival került szembe válogatottunk. A döntő a vártnál könnyebb magyar győzelmet hozott, Kovács, Imre és Boczkó is egyaránt parádézott a páston, így nem volt kétséges az elsőség sorsa. Az első nyolc asz- szóban ki sem kaptak a magyarok. Az utolsó párharc előtt már 38-22 volt az állás, így az egyéniben győztes Kovács Iván veresége ellenére is fölényes győzelmet arattak a magyarok. Matej Ferjan szenzációs sikere a miskolci pályán A magyar színekben induló Matej Ferjan győzelmével zárult a 2007-es salakmotoros egyéni világbajnokság selejtezője, a mis- kojcj Speedway Arénában., A viadal alapversenyét követően eldőlt, hogy a maximális 15 ponttal záró cseh Ales Dryml, a 11 egységet gyűjtő svéd Peter Karl- sson és az angol Simon Stead, illetve a két 10 pontos, Matej Ferjan és a német Martin Smolinski jutott a Grand Finalba. Az augusztusi svédországi viadalon dől majd el, hogy kik kerülnek be a jövő évi Grand Prix-be. A miskolci versenyen a legjobb négy pilóta egy külön futamban döntötte el a dobogós helyezések sorsát. A fináléban Ferjan diadalmaskodni tudott, Dryml, Stead és a futamot nem teljesítő Karlsson előtt. A mezőny másik két magyar résztvevője sajnos nem jutott tovább - Szatmári László 6 ponttal a 12. helyen végzett, míg Tihanyi Sándor pont nélkül sereghajtóként zárt. Hatszor szólt a Himnusz Kovács Katinak és Janics Natasának kajak-kenu Valósággal parádézott a magyar válogatott a Racicen megrendezett Európa-bajnokságon Tíz arany-, négy ezüst-, és négy bronzérem a magyar küldöttség „termése” a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon. A sort szombaton 1000 méteren Benedek Dalma nyitotta meg, aki remek versenyzéssel megnyerte a k-l-esek fináléját. A Kovács Katalin - Janics Natasa duó magabiztosan diadalmaskodott a k-2-ben, s ezzel megvédte tavalyi, poznani címét. A rutinos, háromszoros olimpiai bajnok Kämmerer Zoltán és a fiatal Kucsera Gábor duója előzetesen az első helyet vette célba, amelyet végül remek hajrával valósított meg. A negyedik magyar arany a Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Keresztesi Alexandra összeállítású kajakos kvartett jóvoltából született meg. A k-1-ben induló Benkő Zoltán csakúgy, mint tavaly, ezúttal is ezüstérmet szerzett. A kenusoknál a fiatal Met- ka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás és Balázs Gábor alkotta négyes bátor versenyzéssel harmadikként ért célba. Vasárnap délelőtt, az 500 m-es finálék során egy bronzzal sikerült felülmúlni az előző napi eredményeket. Ezúttal is Benedek Dalma nyitotta a sort, aki megismételte szombati győzelmét. A nap második magyar győzelmére A női kajak négyes verhetetlennek bizonyult Racicen nem kellett sokat várni, ugyanis k-l-ben Benkő Zoltán végzett az élen. A két kajakos egyes után következett a Kovács Katalin, Janics Natasa duó, amely az elmúlt időszakban megszokott magabiztos produkcióval védte meg címét k-2-ben, majd Paksy Tímeával és Fazekas Krisztinával kiegészült négyesük is fölényesen verte a mezőnyt k-4-ben. A Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor összetételű egység k-2-ben remekelt, a dobogó második fokára állhatott fel a páros. A két férfi négyes is kitett magáért, hiszen a Fürdők Gábor, Csabai Edvin, Pulai Imre, Novák Ferenc összeállítású kenus és a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila és Bozsik Gábor összetételű kajakos egység is kiváló teljesítménnyel a harmadikként siklott át a célvonalon. A 200 méteres döntőkben folytatódott a magyar parádé. Kovács Katalin és Janics Natasa változatlanul legyó'zhetetlennek bizonyult (k-2, k-4), Paksy Tímea k- 1-ben, a Sarudi, Joó, Horváth, Balázs kenunégyes ezüstöt, míg a Kadler, Gyertyános, Ba- bella, Béé kajaknégyes bronzérmet lapátolt Össze. ■ A magyar válogatott összesen tíz aranyérmet szerzett.