Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-06 / 156. szám

HIESAV HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT A NYÁR ÚJDONSÁGA MEGÉRKEZETT.-/elina Bikinik, fürdőruhák és úszónadrágok 36-tól 52/0-ig beachwear nyár A rendezvénysorozat végén itt találkoznak az ország Földvárai A hagyományos Földvár napok több hetes rendez­vénysorozattá nőtte ki magát. Idén augusztus­ban Földvári nyár várja az érdeklődőket. Rimóczi Á. Eddig minden évben augusztus 20. táján rendezték meg a nagy­szabású Földvár napokat. Az idei évtől már nem csak három napig kínálnak programokat, hanem több hét végén átívelő események várják a kicsiket és nagyokat. Az előző években minden alkalommal komolyze­A motorosbemutató Idén is elmaradhatatlan része lesz a programnak nei hangversennyel nyílt meg a programsorozat, tavaly ez el­maradt, most azonban folytató­dik a hagyomány. Augusztus 4-én az újjászer­veződött és kibő­vült Tiszaföldvári Városi Férfikar be­mutatkozó kon­certje várja az ér­deklődőket a Refor­mátus Nagytemp­lomban. Másnap nyílik meg a IX. Tisza Vidéki Alkotók tárlata, majd lesz autó- és motorkiállí­tás, street- és quadfighter-be- mutató, a lovas napok - ezen belül díjugrató, fogathajtó ver­senyek -, kulturális bemuta­A Földvári Nyár programjai több hétig szórakoz­tatják az érdek­lődőket tók, strandfoci bajnokság és koncertek, emellett a VII. Föld­várak és Földváriak Ta­lálkozójára várják a szervezők az érdeklődőket. Az utóbbi rendez­vényt augusztus 19-20-án tartják meg, ahol bemutat­kozik Dunaföldvár, Balatonföldvár, Bácsföldvár, Pusz­taföldvár és természetesen Ti- szafóldvár is. A rendezvényso­rozat keretében különleges programnak ígérkezik a papri- kásétel-főző verseny, melyen négyfős csapatok indulnak majd el. Egyesített Szociális Intézmény Tisza földvár KÖNYVELŐ munkatársat keres. Elvárásaink:- mérlegképes könyvelői végzettség (lehetőleg regisztrált)- számítógépes ismeretek- min. 3 éves költségvetési könyvelésben szerzett tapasztalat- TÁK rendszer ismerete Bérezés: Kjt. szerint. Alkalmazás: határozatlan idejű. Érdeklődni: 70/317-8934 telefonszámon. Egyesített Szociális Intézmény Tiszaföldvár, Baross krt. 109-111. Mindig cserélhetők a gyűjtőedények Módosították a települési szilárd hulladékszállításról szóló rendeletet. Ennek ér­telmében a lakosok bármi­kor kérhetik a szolgáltató­tól a gyűjtőedények cseré­jét. Korábban erre csak de­cember 1-től december 31- ig volt lehetőség. Oviba, isibe megy a jövő nemzedéke A testület meghatározta az indítható óvodai és iskolai csoportok számát. A gyere­keket már beíratták, 17 óvo­dai csoport (408 gyermek­kel) és öt első osztály (115 tanulóval) lesz a városban. A középiskolában négy első osztály indul 144 tanulóval. Támogatást kapnak a benzinköltségre A képviselőtestület támoga­tást nyújt a Tiszaföldvár és Térsége Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Alapítvány­nak. A támogatást a helyi rendőrőrs járműveinek üzem­anyagköltségére fordítják. Grafikai tárlat a művelődési házban Ma látható utoljára a grafi­kai kiállítás a Városi Műve­lődési Házban. Kiss Attila Etele és Borsi Tímea grafi­kai-, rézkarc és színesceru- zarajz alkotásait még meg­tekinthetik az érdeklődők. Ma még láthatók az alkotások A sportvezető emlékére fociznak Idén hetedik alkalommal rendezik meg a tragikus kö­rülmények között elhunyt tiszaföldvári sportvezető, Papp Lajos emlékére kiírt kispályás labdarúgótornát. A tizenkét fős csapatok szombaton mérik össze tu­dásukat a sporttelepen. TISZAFÖLDVÁR 2006. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK Több hetes programmá bővült a Földvár napok Férfi-, női pólók, blúzok, tavaszi nadrágok, kosztümök széles választékban Jöjjön el hozzánk szeretettel várjuk! Mi lesz a Kossuth-házzal? felújítás Az épület eredeti állapotát szeretnék majd visszaállítani Németországi kisiskolások vendégeskedtek nemrég Homokon A Homoki Általános Iskola több éve ápol jó viszonyt a gra- fenbergi iskolával. A közel­múltban egy minden korábbi­nál nagyobb projekt kereté­ben láttak vendégül német gyerekeket Homokon. Az iskola vezetése a prog­ram finanszírozására 450 ezer forintot nyert, amihez magánszemélyektől is sike­rült támogatást szerezni. A közös programok és ki­rándulások mellett kiemel­kedő esemény volt a sportve­télkedő, melyen a vendégcsa­pat mellett Tiszaföldvár há­rom általános iskolája, és a homoki diákotthon is részt vett. Még ugyanazon a napon művészeti gálaestet is szer­veztek. ■ A leromlott állagú épü­letet szeretnék felújíta­ni, s így megőrizni , az utókor számára A műemlék jellegű, helyi vé­delem alatt álló építmény egyébként a város egyik legré­gibb épülete. A pontos kora nem ismert, valószínűleg vala­mikor a tizenkilencedik század elején épült. Visszaemlékezések szerint a szabadságharc idején, alföldi toborzó kőrútján járt itt Kos­suth Lajos, aki lelkesítő beszé­det tartott, majd itt töltött né­hány napot. Az épület falán ta­lálható emléktábla szerint 1849. március 3. és 9. között lakott a házban Kossuth, egyes el­A Kossuth házat jelenleg szükségraktárként használják, Itt tárolják a később kiállítandó múzeumi tárgyakat képzelések, visszaemlékezések alapján a szolnoki csatát is itt szervezték meg. Az alápincé­zett téglaépületet sokszor átala­kították, volt tiszttartói ház, és sokáig szolgálati lakás­ként működött. Mára sajnos annyira leromlott az állaga, hogy az északi oldalát alá kel­lett dúcolni, valamint a három­ból egy lakrészét nem is lehet használni. - A legrosszabb álla­potú részt le kellett zárnunk, mert életveszélyessé vált. A má­Madarak a múzeumban A nemzeti Kulturális Alapprog­ram pályázatán nyert pénzen egjtu- catnyi — a Körös—Maros Nemzeti Park­ban elhullott — védett madarat preparálta- tott a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Mú­zeum. A madarak részét képe­zik a készülő, új állandó kiállí­tásnak. Az '56-os eseményekre emlékeznek A tiszazugi Földrajzi Múzeum a jövő év elején megjelenő kiadványában 1956- os tiszaföldvári eseményeket is fel­dolgoz. Ennek illusztrálásához ke­resnek fényképeket, újságokat, plakátokat, igazolványt, iratot és bármilyen dokumentumot, amik az események emlékei lehetnek. sik két használható lakás szük­ségraktárként üzemel, itt tárol­juk azokat a tárgyakat, amit a múzeumban kiállítunk - mondja az intézményvezető. — Ez van most. Távlati terveink is vannak természetesen. Szeret­nénk majd egy kutatószobát ki­alakítani az épületben, egyes gyűjteményegységeket átcso­portosítani a házba, s kiállítóhe­lyeket létesíteni ott. Ehhez azonban még nagyon megfeszí­tett, több éves előkészítő tudo­mányos munkára van szükség. S mindez csak megfelelő anyagi háttérrel valósulhat meg. Első­sorban uniós pályázatokban gondolkodunk - hangsúlyozza Túri Zoltán. POLOVics károly, nyugdíjas: - Az első és legfontosabb fel­adat a település útjainak rendbetétele lenne. Nagyon régóta húzódik már az épí­tés, de még mindig nincs nagy előrelépés. Különösen rossz az utak állapota arra, amerre én lakom. Emellett nagyon fontos lenne minél több munkalehetőséget biz­tosítani. Nagyon rossz a helyzet, a fiatalok nem tud­nak elhelyezkedni, így nem csoda, ha egyre többen elköl­töznek. Amióta „feldarabol­ták” az üzleteket, azóta évről évre egyre rosszabb. Mind­ezek mellett odafigyelnék ar­ra, hogy fejlődjön a turizmus. Ebben sok lehetőség van, ki kellene használni, ezzel ta­lán városunk gazdasága és élete is fellendülne. A tervek már megvan­nak, de még több éves munkára van szükség ah­hoz, hogy a tiszaföldvári Kossuth ház megmarad­hasson az utókornak. Rimóczi Ágnes Talán sokan nem is tudják, hogy Tiszaföldváron a Tiszazu­gi Földrajzi Múzeum mellett áll egy régi ház, ahol megszületett Somogyi Károly — róla nevezték el a szegedi megyei könyvtárt - s Kossuth Lajos is eltöltött itt néhány napot. A Kossuth ház­ként emlegetett, leromlott álla­gú épületet szeretnék felújítani, s így megőrizni az utókor szá­mára. — Lehetőség szerint az eredeti állapotot szeretnénk visszaállítani - mondta el Túri Zoltán. A múzeum igazgatójá­nak elmondása szerint több tíz­millió forintos beruházással le­hetne ezt megvalósítani. A szükséges összeget uniós pá­lyázaton próbálják majd meg­szerezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom