Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
INDEX INTENZÍV TANFOLYAMOK MOTOROSOKNAK, személygépkocsi-vezetőknek Szolnokon! 2006. július 7-én! Hívja központi telefonunkat! tanfolyamindítÓ 56/512-213, 429-767, 429-726 MEGBESZÉLÉS: 16.30-kor A múlt századot kutatták táborA besenyszögi diákok íjászkodtak és gyűjtöttek A leendő múzeum gyűjteményét kezükbe is vehették a besenyszögi táborozok. A gyerekek egyetlen egy percet sem unatkoztak. Megemlékezés a jótékony asszonyról Jászjákóhalmán A Jákóhalmáról Elszármazottak Baráti Köre több tagja csendes megemlékezést tartott a hét végén Poldermann Júlia sírjánál a jászjákóhalmi temetőben, melyet megkoszorúztak. A jeles ekegyáros és feltaláló, Gubicz András felesége, gyerekük nem lévén, jótékony célokra hagyta vagyonát végrendeletében, férje halála után. Az 1874. július 1-jén elhunyt jótékony hölgy alapítványaként két évvel később, éppen százharminc éve óvoda nyílhatott a községben, mely ma is megvan. Az ünnepségen részt vett Fodor István Ferenc, a Gubicz Andrásról elnevezett gazdakör elnöke és Muhari Zoltánná, az Általános Művelődési Központ - melynek tagintézménye az óvoda — részéről. ■ B. Gy. Négylábú lökte fel a kétkerekűt Póráz és szájkosár nélkül sétáltatta kutyáját a minap egy ismeretlen személy Abádszalók külterületén. Ugyanabban az időben a gáton haladt egy motoros. A négylábú valamiért me- gorrolt a kétkerekű tulajdonosára, ezért rárontott és fellökte. A kutya gazdája segítségnyújtás helyett a kedvencével eltávozott a helyszínről, és otthagyta a könyöktörést szenvedett motorost. ■ M. G. — A sok régi történet és tárgy megismerése mellett íjászkod- tunk is - mesélte a néprajzi tábor eseményeit Mácsai Zoltán, aki ötödikes a besenyszögi általános iskolában. — Nekem az a nap tetszett a legjobban, amikor kardozhattunk, vívhattunk az udvaron. Az elmúlt héten a valamikori csendőrlaktanyában ütött tábort húsz ötödikes, hatodikos besenyszögi kisdiák. A Besenyszögért Alapítvány tagjai között több pedagógus is van, akik célul tűzték ki, felelevenítik a régmúlt hagyományait, a századelőn élt emberek életmódját. - Mindezt azért tesszük — tudtuk meg Molnár Melindától, a táborvezető pedagógustól —, hogy a település a közeljövőben egy olyan múzeummal gazdagodjék, ahol nemcsak a gyerekek, a helybéliek, hanem a faluba érkező vendégek is megismerkedhetnek az elődök mindennapjaival. A gyerekeknek az is élmény volt, hogy a készülő múzeum raktárában található gyűjteményt kezükbe vehették. Belepillanthattak régi iratokba, dokumentumokba. Sőt beleolvashattak egy 1900-as évek elején íródott szerelmeslevélbe is.- Gyakoroltuk az ostorpat- tingtatást, jó párszor sikerült - dicsekedett szerényen Szabó Ágnes és Demény Vivien. A su- tyinkázást azonban inkább a fiúkra hagyták. A diákok korabeli játékok, aratódíszek készítése mellett fényképeket készítettek a falu öregebb házairól, elkészítették saját családfájukat. A gyerekek egy percet sem unatkoztak, miközben a múlt század emlékei között kutatgat- tak. A jó hangulatú tábor utolsó napján egy amatőr filmet is megnézhettek. A felvételt az a volt német hadifogoly készítette 1965-ben, aki egy francia katonatársával együtt a második világháborúban az egyik közeli tanyán bújt meg a helybéliek segítségével. ■ F. B. Szalmatüzelésű erőművéhez alapanyagot keres a cég Termelői partnereket keres a My-Tech Agro Kft. Az őt létrehozó My-Tech csoport a szolnoki ipari parkban kívánja megvalósítani megújuló energiaforrásokra alapozott első erőművét. A mintegy 25 MW-os teljesítményű erőmű elődleges tüzelőanyaga a gabonaszalma. ' A tervezett erőmű tüzelőanyag-ellátása elsődlegesen a Szolnok térségében nagymértékben folytatott gabonatermelésre alapozódik. A My-Tech által létrehozott cég feladata a gabona betakarítását követően a tüzelőanyag megfelelő gyűjtése, bálázása, átmeneti tárolása és erőművi beszállítása. A tervek szerint mintegy 40- 55 ezer hektáron történő termelés biztosítani tudja a szükséges évi 150-160 ezer tonna szalmát. A beruházó az erőmű teljes működési időszakára (20-25 év) biztosítani kívánja annak tüzelőanyag-bázisát. Ennek érdekében hosszú távú, kölcsönös előnyöket biztosító felvásárlási szerződéseket kíván kötni a gabonatermelőkkel - írta a megyei agrárkamara június havi információs levele. A szerződések fontos eleme tehát a hosszú távúság és a kiszámíthatóság. A szándéknyilatkozat felvételét követően - a beruházás előrehaladásához igazodóan - kerülne sor az előszerződés vagy a végleges keretszerződésmegkötésére. A kft. elérhetősége az agrárkamarától (tel.: 56/- 510-180) megtudható. ■ T. A. Mit ír ma a horoszkópja? **"u,rt,*~t** WEMWnMMibM Földünk legmagasabb pontja a 8848 méteres Mount Everest (Csomolungma), melyre 1953-ban jutott fel az új-zélan- di Ed-mund Hillary és a nepáli serpa, Tenzing Norgay. Ötven évvel később e két ember fiai, Peter és Jam- ling együtt ismétlik meg társaikkal apáik expedícióját. Márpedig az Everestet meghódítani több mint kihívás. A National Geographic dokumentumfilmjében felidézik az első hódítást, bemutatják a mostani expedíció sokszor kínkeserves, embert próbáló, ám a csúcson a szemekbe könnyeket csaló pillanatait. Természetesen a serpák szerepéről is szó esik, akikről bizony oly keveset tudunk. (Vissza az Everestre. Forgalmazza: ZVK Kft.) ■ B. Gy. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Mindig nagyon jól tudja, mit akar, most mégis elbizonytalanodik. Nem tudja, merre tovább. A legrosszabb, ha meggondolatlanul fejest ugrik valamibe. OROSZLÁN (VH.23-VIII.23.). Különös vonzerőt gyakorol most Önre egy kicsit bizarr személyiség. Ismerőse inkább a szexre gondolt, mintsem a szerelemre. szűz (VIII.24-IX.23.). Nagyon borúsan látja anyagi helyzetét. Mindenesetre örülhet annak, hogy nem adta ki a titkait,' mert ezzel védi magát. mérleg (IX. 24-X. 23.). Magánéletében változások várhatók. Megszakíthat egy hosszabb ideje fennálló kapcsolatot. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Azok a Skorpió-jegyűek, akik ma dolgozni kényszerülnek, legyenek sokkal óvatosabbak. Munkahelyükön konfliktusokra is számítani lehet. nyilas (XI.23-XII.21.). Sokakkal ellentétben nyugodtan tudja szemlélni az eseményeket, a változásokat. Egyedül a fizetése az, amivel továbbra sincs megelégedve. bak (XII. 22-1.20.). Ön körülö zűrös helyzet uralkodik, ezért maximálisan kell összpontosítani munkájára, hogy ne hibázzon. A saját ügyei is veszélybe kerülhetnének. vízöntő (1.21-11.20.). Igyekezzen megszilárdítani anyagi helyzetét! Egy jó befektetés sokat segíthet. halak (II. 21-111.20.). Ma kissé ingerlékeny ahhoz, hogy csapatmunkában tudjon dolgozni, ezért jobb, ha olyan feladatokat vállal, melyeket egyedül is el tud végezni. Este boldog szerelem várja. kos (III. 21—IV. 20.). Ma intézhet üzleti ügyeket. Társaival remekül szót ért, így tárgyalásai eredményesen zárulnak. Valaki kisebb szívességet kér Öntől, ha tud segítsen! bika (IV. 21—V. 20.). Beszélgetés során olyan üzleti lehetőséghez jut, mely meghatározó lehet jövője szempontjából. Estére olyan meghívást kap egy ösz- szejövetelre, melyen számos érdekes ember jelen lesz, és ez lázban tartja. ikrek (V. 21—VI. 21.). Nem várt események történnek. Olyan híreket kap a távolból, amely negatív hatással lehet pénzügyeire. Gyorsan kell cselekednie, ha el akarja kerülni az esetleges veszteségeket. Többet akar tudni? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás díja 432 forint/perc. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ismétlés); 6.30 Aktuális (ism.); 7.00 Kaleidoszkóp (ismétlés); 7.30 O.K.É. (ismétlés); 8.00 Négy keréken (is- métlés);8.30 Aktuális (ismétlés); 9.00 Képes képújság; 17.00 HTV: Gyógyulj velünk! 17.30 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Bűnmegelőzési magazin; 18.45 Rajzfilm gyerekeknek; 19.00 Aktuális hírmagazin; 19.25 Mérlegpercek; 19.30 Kapocs - Az észak-alföldi régió magazinja (ismétlés); 20.00 Aktuális (ismétlés); 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: -Merénylet a levegőben - amerikai akciófilm; 23.00 Képes Képújság. szolnoktv@szolnoklv.hu ZOUNOK TV 18.00 ZTV könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Sajtóklub I. rész; 19.00 Híradó; 19.15 Sajtóklub II. rész; 19.45 Híradó. zounoktv@Zounoktv.hu RADIO 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránkénthírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu MR SZOLNOK ___ 5. 30- 9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00,7.00 Kossuth Krónika; 6.30,7.30,17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18.30- 22.00 Nemzetiségi műsorok. radio.szolnok@mail.datanethu AKTÍV rádió 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor. 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás. 06.00 Vekker: reggeli ébresztő műsor. 10.00 Terefere: délelőtti magazin műsor. 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor. 13.00 Juice: délutáni .üdítő” zenés műsor. 15.00 Hazafelé: délutáni „hazavezető” műsor. 17.00 Szilencium: információs, zenés műsor. 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor. 21.00 Aktív Chart: válogatás a világ zenei listáiból. 22.00 Aktív Night: éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA 4 fűmért! a magyar szabadság (i ÜGYE VESZENDŐBE KERÜlT.fíÁMÓCZ/ ZÁSZ LA/ RENDRE ALÁNANYATLANAMAZ ORSZÁG , Mű/ RÉSZE MÁRBENÓDOLTA ÖSÁSZÁRNAN. Nem engedhettem, hogy/ose/énm/sföldönfutó legyen! ÚRRÁ TETTEM, HATALMASSÁ! Elvégeztem, am/tarartam, most már NEM ÖUFKMEG, 47 \EKED TÚl NAGY BECSŰM FOLV4 ! De felcsúfolom az egész PRANTLRÁDAT !