Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
6 PANORÁMA 2006. JÚLIUS 5., SZERDA Élve darálták le az állatokat Csongrádban A szegeden megjelenő Délmagyarország napilap szerint élő csirkéket, kacsákat és libákat daráltak le az ATEV Zrt. hódmezővásárhelyi telepén. A szárnyasok a madárinfluenzával fertőzött területekről származtak. A szaktárca cáfolta tegnapi közleményében az élő állatok ledarálását. Végső búcsú Horváth Balázstól Horváth Balázs (Fidesz) országgyűlési képviselő hamvasztás előtti búcsúztatását július 12-én, 11 órakor tartják Veszprémben, a Vámosi úti temető ravatalozójában. A gyászszertartást Márfi Gyula, veszprémi katolikus érsek celebrálja. Ezt követően felolvassák Mádl Ferenc volt államfőnek a Horváth családhoz intézett levelét. Búcsúztató gyászbeszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. Mikola: veszélybe kerülhet a betegellátás MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) szerint az egészségügyben olyan helyzet kezd kialakulni, amely veszélyezteti a betegek ellátását. A volt egészségügyi miniszter rámutatott: a kórházak a volumenkorlát felett nem láthatnak el beteget, vagy ha mégis1 megteszik, nem kapnak érte térítési díjat. A korlát fölé nem mehetnek Kényszerleszállás Ferihegyen műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Fokker típusú kisrepü- lőgép kedd reggel a Ferihegyi repülőtéren. Személyi sérülés nem történt. A kétüléses kisrepülőgép műszaki repülést hajtott végre, amikor a pilóta jelezte, hogy az egyik fűtőműve meghibásodott, ezért azonnali leszállási engedélyt kért a nemzetközi repülőtéren. Pénzt kapott Bush védelméért a BKV a budapesti tömegközlekedési vállalat 3,5 millió forintot kapott azért, hogy Bush amerikai elnök múlt havi budapesti látogatásakor villamosokból álló blokádot vontak a Parlament elé. Aba Botond, a BKV vezérigazgatója elmondta, már hetekkel korábban egyeztettek az amerikaiakkal az ügyben. @ további hírek: www.reggel.hu Demonstráció 3 Gyurcsány-csomag ellen Több ezren tüntettek tegnap a Parlament előtti Kossuth téren a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök eddig bejelentett, de az Országgyűlés által még nem elfogadott megszorítások ellen. A tömegben sokan az .elég volt, húzzatok” illetve a „gáz van, babám” táblákat emeltek a magasba. A tiltakozók Gyurcsány Ferenc lemondását és a kormány azonnali távozását követelték. A demostráció pártoktól függetlenül szerveződött, ennek ellenére több helyen is a Jobbik lobogóját lehetett látni. A tüntetésen felszólalt több civil személy, többek között egyetemista, vállalkozó. Amikor a szónokok Gyurcsány Ferenc nevét emlegették, a jelenlévők füttyszóval, bekiabálással reagáltak. Kereszttűzben az oktatási törvény javaslat A vitában nem jutott egyetértésre a kormányoldal és az ellenzék Bár további egyeztetéseket szorgalmazott Hiller István oktatási miniszter a tandíj ügyében a hallgatókkal, tegnap mégis saját javaslatát terjesztette a parlament elé. Europress-összeállítás Tandíj, kötelező angoloktatás, átalakuló felvételi rendszer - ezek a fő elemei annak az új közoktatási és felsőoktatási törvényjavaslatnak, amelyről lapzártánk idején is vitáztak a képviselők a parlamentben. A javaslatokat Hiller István oktatási miniszter terjesztette a parlament elé. Indoklásában kitért arra, hogy az általános iskolákban a legfontosabb szempont lesz az írás, olvasás, szövegértés és a számolás fejlesztése. A középiskolákban az angolra nagy hangsúlyt fektetnének, négy év múlva kötelezővé válna a nyelv oktatása és taníttatása, esetenként egy nulladik évfolyam keretében nyelvi alapozó képzésben is részesülnének a diákok. A törvényjavaslat magába foglalja a tagiskolái intézményrendszert, amely azt jelenti, hogy az alsó tagozatok mindenhol megmaradnának, de egy közeli, nagyobb iskola irányítása alá kerülne. Az iskolaköteles időszakban maguk a diákok választhatják meg az iskolát, és azok nem kötelezhetik őket a felvételire. Bárhová beadhatják felvételi kérelmüket, de elfogadni csak annak az iskolának kell, amelyik a lakóhely közelében van. Hiller István ismertette a korábbi bejelentéseket a tandíjjal kapcsolatban is, Bár a szakminiszter a múlt héten további egyeztetéseket szorgalmazott a hallgatók érdek-képviseleti szervezetével, tegnap mégis a véleményük figyelmen kívül hagyásával terjesztette a parlament elé a jogszabályt. Pánczél Károly (Fidesz) felszólalásában azt kérdezte, hogy vajon szükség van-e a közoktatásról szóló törvény módosítására. Szerinte az oktatás feltételei ma rosszak, drámai az intézményfenntartók helyzete, és az oktatás színvonala minden szinten romlott. Rámutatott arra, hogy a pedagógusok óraszám- emelése nem jár béremeléssel, ezért, mint hangsúlyozta, az óraszámemelést a Fidesz nem tudja támogatni. Pálinkás József (Fidesz) elmondta, hogy a tandíj bevezetése kapcsán a Fidesz módosító javaslatokat fog benyújtani, hogy egy ésszerűbb tandíjrendszer valósuljon meg. Almássy Kornél, az MDF vezérszónoka leszögezte: egyik törvényjavaslatot sem tudják elfogadni. A demokrata fórum politikusa hangsúlyozta, hogy az MDF szerint önálló oktatási om- budsmani hivatalra lenne szükség, és nem értenek egyet azzal, hogy az oktatási jogok biztosa tanácsadói címmel látja el a jövőben feladatát. Felvételi: egy hétig lehet még módosítani a jelentkezési adatokat LEGKÉSŐBB JÚLIUS 11-IG be kell érkezniük az Országos Felsőoktatási Információs Központhoz (OF1K) azoknak a kérelmeknek, amelyekben a felsőfokú oktatásra jelentkezők módosítják valamelyik személyes adatukat, vagy megváltoztatják a jelentkezési lapjukon megadott elbírálási sorrendet. A jelentkezők a postai feladás mellett igénybe vehetik az OFIK elektronikus ügyintéző rendszerét is. A www.feivi.hu weboldalon lehetőségük van a beszkennelt bizonyíhányok, valamint egyéb dokumentumok feltöltésére, továbbá a jelentkezési adatok, a sorrend megváltoztatására. Akik postai úton szeretnék intézni kérelmeiket, a különböző kérvénysablonokat az OFIK honlapjáról tölthetik le. Sólyom egyelőre nem jelöl ügyészség Belovics Ervin irányítja a vádhatóságot Tízmilliárd forintba kerül az afganisztáni misszió Sólyom László köztársasági elnök még nem döntött arról, hogy kit javasol új legfőbb ügyésznek, miután a parlament kormánypárti többsége hétfőn nem szavazta meg saját jelöltjét, Horányi Miklóst. Az államfő még abban sem határozott, hogy mikor teszi meg a jelölést - jelentette ki lapunknak Wéber Ferenc sajtófőnök. Egyébként az államfőt az ügyben semmi sem sürgeti. A törvény csupán annyit rögzít, hogy a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára a parlament egyszerű többséggel választja meg, titkos szavazással, hat évre. A vádhatóságot jelenleg Belovics Ervin, Polt Péter volt vádhatósági vezető, korábbi helyettes irányítja addig, amíg nem dönt a parlament az új legfőbb ügyészről. A köztársasági elnök hétfőn, a kudarcos szavazás után kijelentette: Horányi Miklós nevét nem terjeszti többet a parlament elé, de az új jelölésnél sem kéri ki a pártok véleményét. Csakhogy ezek miatt könnyen megismétlődhet a hétfői helyzet, ugyanis több szocialista honatya épp azt kifogásolta, hogy az államfő nem egyeztetett előzetesen a jelölt személyéről. Sólyom ezt azzal indokolta, hogy független vezetőt látna szívesen az ügyészség élén. Egyébként az elmúlt 16 évben nem fordult elő, hogy leszavazta volna a parlament az államfő jelöltjét. ■ Sz. Á. Horányi Miklóst nem jelöli többet legfőbb ügyésznek Sólyom László államfő Az Országgyűlés külügyi bizottsága tegnap egyhangúlag támogatta Magyarország afganisztáni szerepvállalását. „Hazánk két évre vállalta el az észak-afganisztáni újjáépítési csoport vezetését az ország egyik legkevésbé kockázatos részén”- mondta Göncz Kinga. A külügyminiszter hozzátette, hogy a misz- sziós magyar NATO-katonák létszáma nem változik, de még az idén átvezénylik őket Afganisztán déli tartományaiból északra. Feladatuk azonban módosul, ezentúl főként a polgári létesítmények - gyárak és közutak - újjáépítésében vesznek majd Gyurcsány kiáll az afgán szerep- vállalás mellett. részt, de biztosítaniuk kell a köz- tisztviselők folyamatos képzését is. „Az új feladatok nélkül tízmilliárd forintra becsültük a misz- szió költségét. Ehhez képest négymilliárd forint többlet- kiadást jelent a változás” - mondta Göncz Kinga külügyminiszter. „Az én kormányom mindig amellett fog érvelni, hogy ezekben a missziókban részt vegyünk. Vállalnunk kell, hogy mintegy ezer főt folyamatosan külföldi missziókban tartunk” - mondta tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Honvédség feladatosztó értekezletén. ■ V. M.