Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-29 / 176. szám
2006. JÚLIUS 29., SZOMBAT BESENYSZÖG 7 Ezer kilométerről ápolt barátság kapcsolat A besenyszögiek és a weidenbachiak szerződése hosszú távra szól A bajor vendégek megismerkedhettek a magyar hagyományokkal is. Lovas kocsin ülve járták be Besenyszögöt, ahol családoknál töltöttek négy napot. A múlt szombaton aláírt testvértelepülési szerződés célja a személyes, baráti és gazdasági kapcsolatok ápolása. A bajor vendégek közös munkára is hajlandóak. Fodor Beáta Weidenbach és Besenyszög mintegy ezer kilométerre van egymástól. Ez a távolság sem lehetett akadály, hogy a két1 település lakói barátságot kössenek. Három évvel ezelőtt egy besenyszögi születésű fiatalasszony kezdeményezésére vette fel a kapcsolatot a két falu polgármestere. Az elmúlt héten negyvenfős delegáció érkezett Besenyszögre, ahol a színes, kikapcsolódást nyújtó programok között kerekasztal-megbe- szélést is tartottak. A helybéli és a vendég vállalkozók, banki szakemberek, mezőgazdászok a kulturális lehetőségek mellett a gazdasági együttműködés kiépítéséről is tárgyaltak.- A személyes, baráti kapcsolat megteremtésén, ápolásán túl közös magyar-bgjor rendezvények szervezése a célunk - mondta Balogh Zoltán polgármester. - A két Danyi Anikó kapcsolat, mi vendégszeretetet és kedvességet is tanulhatunk a magyaroktól - tette hozzá Gerhard Siegler. Weidenbach mezőgazdaságáról és képzéséről híres főiskoláján, a Weihenstephanban tanított 1996 és 2000 között danyi Anikó, akinek szülei Beseny- szögön élnek. Az agrármérnök tanárnő megszerette a bajorokat, akik hírnevükkel ellentétben kedvesek és barátságosak. — Három évvel ezelőtt vettem fel a besenyszögiekkel a kapcsolatot, akik fantáziát láttak az együttműködésben. Szinte azonnal, pályázat útján támogatást szereztek és meghívták a németeket. Tavaly pedig már a magyarok utaztak ki. A weidenbachiak is kitettek magukért, örömmel fogadták a besenyszögi delegációt. A múlt héten a viszontlátoga- táson már ismerősként fogadhattuk őket itthon, hiszen már barátságok is szövődtek. A német vendégek itt-tartóz- kodásuk emlékére a Fecskelyukban, a Millér partján egy őshonos magyar juharfát ültettek el. A fa mellé hazájukból ho- I zattak padokat és egy asztalt, ahol a településre érkező vendégek és a helybéli családok piknikezhetnek majd. A pihenőhely mellett lévő tönkön egy táblán olvasható írás a testvértelepülési kapcsolat szentesítéséről emlékezik meg. A Zöld központban külföldi diákok is tanulnak A Weidenbach faluban kiépült mezőgazdasági képzőközpontba - a „Grüne Zentrum”-ban - külföldről is érkeznek diákok. Európa nyugati országain kívül például Csehországból, Lengyelországból, valamint Magyarországról is szereznek diplomát állat- tenyésztésből, zöldség, gyümölcstermesztésből, marketing, gazdasági és környezetvédelmi szakokon. község önkormányzatainak közös rendezvényein aktív közreműködés, azok sikerének elősegítése. Múlt szombaton azonban már olyan jövőbeni tervekről is beszélgettünk, amely a települések más irányú fejlődését is szolgálhatja. Ismertettük elképzeléseinket a meglévő termálvíz hasznosításáról is, amelyhez jelenleg befektetőket keresünk. Mezőgazdasági tevékenységünk is élénk érdeklődést váltott ki, ebben ők nagy szakértelemmel rendelkeznek. A 2900 lelket számláló, több kisebb település közigazgatási központja, Weidenbach-Tries- dorf Bajorországban található, a Franki-tó közelében, 40 kilométerre Nürnbergtől. A településen lévő Európa-szerte elismert mezőgazdasági képzőközpontban, a szakmunkás-, szakközép- és főiskola épületeiben 3000 diák tanul. Gerhard Siegler —Nemcsak magánszemélyek, hanem az iskolák között is jó kapcsolat alakulhat ki - mondta ittjártakor Gerhard Siegler, Weidenbach polgármestere. —4L Leader programban 2ó hasonló német település közreműködésével gazdasági területen pályázatot nyújtunk be Brüsszelbe. A jövőben szeretnénk átadni tapasztalatainkat Besenyszögnek, illetve amint lehetőség nyílik rá, közösen bekapcsolódni ebbe az uniós programba. Sokat jelent számunkra a testvértelepülési Magyar gyerekek Bajorországban az eltelt három évben nemcsak a németek vendégeskedtek nálunk, a besenyszögiek is jártak már Bajorországban. - Augusztusban huszonegy besenyszögi kisdiák nyelvtanulás céljából Wei- denbachba repülhet. A faluban családoknál szállnak meg, ahol megismerkedhetnek egy másfajta kultúrával, betekinthetnek egy idegen nemzet életébe - mondta Balogh Zoltán polgármester. Tiszta víz folyik majd a csapokból pályázati támogatásból Uniós forrásokra támaszkodva tavaly indult el az a fejlesztés, melynek révén 41 település 110 ezer lakójának csapvize válik uniós előírásoknak megfelelővé. Az észak-alföldi ivóvízminőségjavító program keretében zajló legkisebb beruházás is több mint százmillióra rúg. A fejlesztések nyomán jövőre már Be- senyszögön is az uniós előírásoknak megfelelő ivóvíz kerül a poharakba. A program fontos eleme a vízvezetékek tisztíthatóságának megteremtése. Besenyszögön az ötvenes évek végén kezdték az ívóvízhálózatot és a víztornyot az akkori előírásoknak megfelelően kiépíteni. Két évvel ezelőtt már kicserélték a vezetékeket, mégis előfordult, hogy a településszéli házakban csak csordogált a víz a csapokból. A 114 millió forintos fejlesztés egyik sarkalatos eleme egy új, a jelenleginél 6-8 méterrel magasabb víztorony megépítése - mondta el Balogh Zoltán polgár- mester. A támogatásból még az idén elkezdődik a vízkezelő rendszer kiépítése. Folyamatosan dolgoznak az útépítők A csatornázás befejezése után tavaly tavasszal kezdődött el nagy ütemben a település úthálózatának fejlesztése. Erre a célra az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól 35 millió forintot nyert az önkormányzat. Öt utca felújítása már lezajlott, a Temető, a Dózsa, a Vasvári, a Széchenyi és a Kossuth utak új aszfaltréteget kaptak. Ugyanebből a keretből valósul meg a Petőfi, a Tavasz, az Aradi és a Szent István utca burkolati felújítása. Az útalap nélküli Béke és Pásztor utcában lakossági hozzájárulással állami támogatással és önerővel épül meg az út. A felújításra váró utcákban jövőre szintén uniós támogatásból szeretné folytatni az útépítést az önkormányzat. Mindig érkeznek letelepedők besenyszög Sok fiatal értelmiségi választja otthonául Uj tornaterem épülhetne kiadás Az iskola felújítása támogatásból valósulhat meg Az iskolát az 50-os években építették. Ráfér a felújítás. Besenyszög nem tartozik a lassan elöregedő települések közé. Az elmúlt években lezajlott infrastrukturális fejlődésnek köszönhetően több család költözött a faluba Szolnokról és a távolabbi településekről. Tavaly harmincötén, az idén pedig már harminchatan választották hosszú távra lakhelyüknek Besenyszögöt.- Ez a település minden feltételünknek megfelelt — mesélte letelepedésének előzményeit Balázs Lászlóné, aki férjével és két gyermekével egy évvel ezelőtt költözött ki Szolnokról. - A Tiszaparti Gimnáziumban tanítunk, így fontos volt, hogy a közlekedés jó legyen. A távolság is mérvadó volt, de a munkahelyünktől mért 19 kilométer igazán nem sok. Hallottuk, hogy itt nagy kertek vannak, megfizethető az ingatlan ára és a közbiztonság is jó. Azt is néztük, hogy ne sáros utcából kelljen kikecmeregnünk, valamint legyen gázvezeték és csatorna- hálózat is. Egyetlen dolog hiányzik, az internet. Bár a kábeltévét kiépítő cég megígérte, hogy decemberben már rácsatlakozhatunk a világhálóra. Alapos felújításra szorul a besenyszögi iskola épülete. Az ön- kormányzat erejét ez a feladat már meghaladja, ezért az idén immár negyedik alkalommal, címzett állami támogatásra nyújtottak be pályázatot. Minden évben befogadja a minisztérium a kérelmet, de pénzhiány miatt eddig háttérbe szorult a besenyszögi elképzelés. Több mint háromszáz gyermek tanul a település iskolájában, amit még az ötvenes években építettek. Az épület azóta megérett a felújításra, bővítésre. Az aprócska tornatermet életveszélyessé nyilvánították, így az új szárny tervei hat tanteremről, tornateremről, auláról, új étkezőről készültek el. A régi épületben pedig teljes nyílászáró-, burkolatés víz-, villanyvezeték-csere szükséges, miközben a homlokzat festése és a tető cseréje is megvalósulhatna. A beruházás költsége 750 millió forint, amelynek 85 százaléka támogatásból, a fennmaradó 15 százalék pedig pályázat útján az önerő alapból, illetve hitelből valósulhatna meg. Kedvező elbírálás esetén új iskolaépülettel gazdagodhat Besenyszög, s valóban megfelelő, korszerű körülmények között tanulhatnak a gyerekek. Balázs Lászlóné szerint a csendes falu minden igénynek megfelel Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködésével jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.