Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-29 / 176. szám

Egyre szorosabbá válik már a katalán és észt kapcsolat Nyáron sem szünetel a megye nemzetközi kapcsolatainak erő­sítése. így néhány hete rövid hi­vatalos látogatásra Spanyolor­szágba utazott Tokár István ve­zetésével a megyei önkormány­zat delegációja Jordi Cabezas i Llobet, Alt Empordá megye elnö­ke meghívására - tudtuk meg ár. Ürmössy Ildikótól, az Európai Integrációs Iroda vezetőjétől. Dr. Ürmössy Ildikó A tárgyalások során több té­mában is felmerült az együttmű­ködés lehetősége. A katalánok érdeklődnek a Centurio közigaz­gatási szakembercsere-prog- ramban való együttműködés iránt, amennyiben bizonyossá válik a program folytatása. A sport területén konkrét megállapodások születtek. En­nek alapján a katalán fél egyhe­tes Időtartamra vendégül lát egy megyénkben lábtoll-labda szakedzőt, cserébe Jász-Nagy- kun-Szolnok megye fogadna egy helyi tradicionális sportág­ban elismert katalán szakem­bert. Alt Empordá fenntartja szándékát, miszerint kész fo­gadni egy kis létszámú ifjúsági csoportot, akik Ventallóban, tá­borozás keretében ismerkedné­nek szabadidős sportágakkal. Ugyancsak megyei delegáció utazott az észtországi Lääne- Viru megyébe, ahol egy népi fesztivál keretében írta alá a két térség közötti együttműködési megállapodást Tokár István, megyénk közgyűlésének elnöke és Urmas Tamm kormányzó. A gyakorlatban már régen műkö­dő kapcsolat életképességét bi­zonyítja, hogy már nemcsak megyei szinten, hanem külön­böző egyesületek között is kiala­kult kötődés. így a hagyomány- őrző fesztivál programját a jász- kiséri Pendzsom együttes fellé­pése is színesítette. A két megye közötti hivatalos kapcsolat fő­ként a turisztika, vidékfejlesz­tés területén, illetve szakembe­rek számára szervezett csere­programok keretében várható. Megújul az arborétum fejlesztés Őszre teljes pompájában látható a tiszakürti növénykert Jól halad a tiszakürti arborétum fogadóépületének kialakítása. Augusztus végéig elkészül, a teljes beruházás pedig szeptember 15-lg fejeződik be. Térségünk legjelentősebb turisztikai és természet- védelmi intézménye lesz hamarosan a tiszakürti arborétum. Szilvás) Zsuzsa A több mjnt kétszázmillió forin­tos, Regionális Operatív Prog­ram keretében megvalósuló be­ruházásnak köszönhetően az egész Tiszazug idegenforgalma megélénkülhet. Hamarosan befejeződik az építkezés a tiszakürti arboré­tumban. A megyei önkormány­zat intézményében közel 213 millió forintos fejlesztés valósul meg, Tiszakürti Arborétum tu­risztikai vonzerejének fejleszté­se (ROP 1.1.1.) címmel. Ráadá­sul az fenntartó' önkormányzat­nak mindehhez csupán mini­mális, 2,5 százalékos önerővel kellett hozzájárulnia. Többek között a vízi élőközös­ségeket bemutató tavat, az egész arborétumról áttekintést nyújtó kilátót alakítanak ki. Az oda látogatók kényelme érdeké­ben 3,5 kilométer hosszúságú burkolt út hálózza be a növény­kertet, az érkezőket ugyanak­kor egy buszok befogadására is alkalmas, 682 négyzetméteres parkoló és egy 321 négyzetmé­teres akadálymentesített foga­dóépület várja majd. Ez utóbbi­ban 120 férőhelyes multimédi­ás előadótermet és kiállítóhelyi­séget is létrehoznak, illetve a te­tőtérben pihenőszobákat is ki­alakítanak — tudtuk meg az építkezést irányító Beruházási Az arborétum fejlesztése számokban (százalék) Önerő Magyar kormányza­(5,3 millió Ft) ti finanszírozás V. a r (52,1 millió Ft) |4 EU Európai Regionális Fejlesztési Alap (156,2 millió Ft) és Közbeszerzési Iroda vezető­jétől, Kis Andrástól.- Bár a kedvezőtlen időjárás és a belvíz tavasszal nagymér­tékben hátráltatta a munkálatokat, mos­tanra sikerült behozni a lemaradást. így nincs akadálya, hogy időre, ez év szeptem­berére elkészüljünk a munkálatokkal, sőt el is számoljunk min­dennel. A 2005-ben megkötött szerződésnek megfe­lelően így egy év alatt elkészül a beruházás — mondta az iroda­vezető. — Az építkezés mellett a pályázat része volt gépek, így traktor, fűnyíró, ágdaráló be­szerzése az arborétum színvo­nalának javítása, megőrzése ér­dekében. Emellett az idegenfor­galmi vonzerő fokozása érdeké­ben szükséges 10 nagyobb, út­ba igazító, táblát, illetve 1500 növényjelző táblát helyezünk ki, illetve reklámhordozók, tájé­koztató anyagok - kétezer da­rab többnyelvű prospektus, harminc perces bemutatófilm és ismeretterjesztő CD-ROM — is készülnek. A ROP-os pályá­zatnak ugyanis az építkezési mellett volt egy reklámrésze is, ennek keretében készülnek a népszerűsítő kiadványok. A film ráadásul két változat­ban készül el, így a tájékoz­tató előadáso­kon vetíthető, az arborétum mind a négy évszakát bemutató változat mellett készül egy másik, az ér­deklődők által megvásárolható fim is. Hamarosan tehát a ko­rábbinál sokkal korszerűbb, ké­nyelmesebb, a látogatók igénye­inek megfelelő körülményeket tudunk biztosítani a Regionális Operatív Program pályázatá­nak köszönhetően. Az arborétumban zajló épít­kezés, fejlesztés idején az intéz­mény zavartalanul látogatható. A természet őszi pompáját azonban már valóban a növény- gyűjtemény ritkaságaihoz mél­tó épített környezetben csodál­hatják meg a látogatók. ■ A Tiszakürti Ar­borétum turiszti­kai vonzerejének fejlesztése (ROP 1.1.1.) címmel közel 213 millió forintos fejlesztés valósul meg, A Kunság nyerte ebben az évben a polgármesterek meccsét A Jászság és a Kunság polgár- mesterei immár 14 esztendeje, 1992 óta évről évre megmér­kőznek egymással. Barátságos keretek között, a sport jegyében zajlik a találkozó, hiszen éppen azért hívták életre ezt a rendez­vényt, hogy ne csak a hivatalos tárgyalásokon találkozzanak egymással a települések veze­tői, hanem oldottabb formában is - tudtuk meg Czapkó Gábor­tól, a megyei önkormányzat el­látó-szolgáltató szervezetének vezetőjétől. A rendezvény Varga Ferenc, az ellátószervezet akko­ri vezetőjének ötlete volt, azóta pedig gondosan ápolják a ha­gyományt. Az évek során a kun­sági polgármesterek egyértel­műen bizonyították, hogy foci­ban mindenképpen ők a job­bak, a jászságiak azonban nem adják fel. Ennek ellenére idén, a rákóczifalvi Aratófalatok ünne­pén megrendezett mérkőzést is a Kunság nyerte. A szervezők egyébként gon­dosan ügyelnek rá, hogy lehető­leg egyik évben jászsági, a kö­vetkezőben pedig kunsági hely­színt jelöljenek ki, a választóvo­nal ez esetben a Tisza. így ta­A kezdőrúgást a hagyományokhoz méltóan Buzánszky Jenő (Jobbról), az Aranycsapat tagja végezte el valy Jánoshidán, a Jász Világta­lálkozón került sor az összecsa­pásra, jövőre pedig Szászberek vállalta a házigazda szerepét. A mostani mérkőzésen sze­replő polgármesterek megfo­gadták, hogy a következő évben ugyanígy találkoznak, s tovább­viszik a hagyományt. Igaz, né- hányan megjegyezték, hogy közben lesz még egy önkor­mányzati választás is... Hazájáról mesélt az angol diákoknak tapasztalatszerzés Miklósi pedagógus tölthetett két hónapot Durhamben Bódi Marianna nemrég tért haza Angliából. Két hónapot töltött az angliai Durhamben a megyei ön- kormányzat Európai In­tegrációs Irodája Sltal ki­írt pályázat keretében. Munkatársunktól- Még tavaly év végén hívták fel a figyelmemet erre a pályázatra, s nagyszerű lehetőségnek tar­tottam, hogy hosszabb időt tölt­sék angol nyelvi környezetben - meséli a törökszentmiklósi Ber­csényi gimnázium angol szakos tanára. - A megyei önkormány­zat által meghirdetett pályázat két hónapos szakmai gyakorlat­ról szólt. Április 24-én utaztam, június 23-án jöttem haza Jász- Nagykun-Szolnok megye test­vérmegyéjéből, Durhamből, s a két hónap során lehetőségem nyílt a kinti oktatási rendszerbe való betekintésre, illetve meg­kezdődött a cserekapcsolat ki­alakítása. A programot úgy állí­tották össze, hogy általános és középiskolai órákon egyaránt részt vettem, sőt speciális neve­lési igényű gyermekekkel is ta­lálkoztam. Emellett egyetemi szemináriumokra jártam heten­te egy napon, szabadidőmben pedig lehetőségeimhez mérten utazgattam. Korábban - még egyetemistaként - hosszabb időt töltöttem Londonban baby- sitterként, most azonban Angli­ának egészen más oldalát is­merhettem meg. Többek között Newcastie-ben, Richmondban, York városában jártam, no és természetesen a tengerparton. Az óralátogatások mellett több osztálynak is tartottam előadásokat a hazámról. Az angol gyerekek érdeklődőek, kedvesek, de sajnos keveset tudnak Európának erről a ré­széről. A nyelvekhez is hasonló­an viszonyulnak: tisztában van­nak vele, hogy anyanyelvűkkel bárhol a világban elboldogul­nak, így más nyelv tanulásához különleges módszerekkel kell motiválni őket. Egyébként is jel­lemző az ottani tanórákra, hogy a gyerekeknek jórészt meg­hagyják a rácsodálkozás élmé­nyét, a nyelvórákon pedig még nagyobb hangsúlyt helyeznek a játékosságra. Számomra ezek a tapasztala­tok' komoly segítséget nyúj­tanak, s talán az ottani kö­zépiskolával is sikerül korrekt partneri viszonyt kialakítani a következő tanév során. Mariannának arra is jutott ideje, hogy felfedezze a környék nevezetességeit Az oldal a megyei önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom