Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-21 / 169. szám

2006. JULIUS 21, PENTEK wmmm SPORT 15 Hazai ringbe lép a „kicsi Tyson" 5I2S5™ illHRIR: Thai-Box Európa-bajnok^g^fímmérkőzést rendeznek Kunszentmártonban na Halmich is. A mindössze 21 esztendős, 60 kilós, kunszenti Tóth Csaba nem akármilyen vil­lámkarriert tudhat maga mö­gött. Négy éve kezdte pályafutá­sát, s ezalatt számtalan utcai harc, kick-box, thai-box mérkő­zést vívott. Profi karrierje első meccsén, egy szekszárdi gálán verekedési stílusát látva azon­nal kiérdemelte a közönségtől a „kicsi Tyson” nevet. Ma már huszonöt mérkőzé­sen van túl, ezek közül huszon­négyet megnyert, egyet pedig döntetlenre adtak a bírák. Utol­jára május 28-án, Budapesten verekedett, akkor villámgyőzel­met aratott a nagykanizsai Var­ga Attila ellen. — Jelenleg betöltetlen az ISKA 60 kg-os súlycsoportjának Eb­trónja, miután a korábbi bajnok a megadott kilenc hónapos ha­táridőn belül nem védte meg cí­mét. A világszervezet Sasa Jovanovicot és a ranglista 11. he­lyén álló Tóth Csabát jelölte ki a címmeccsre. Ellenfelünkről tud­ni kell, hogy egy súlycsoporttal feljebb már rendelkezik Európa- bajnoki övvel. Nekünk viszont nem titkolt célunk, hogy itthon tartsuk a díszes övét, majd pe­dig megcélozzuk a világbajnoki címet — nyilatkozta lapunknak a gála fő szervezését is magára vállaló Pál Attila. Nem akármilyen programra van kilátás augusztus 18-án Kunszentmártonban. A tervek szerint két ötös turnusban lát­hatnak felhozó meccseket a né­zők, miközben a szünetben a népszerű Kozmix együttes ad koncertet. A tárgyalások jelen­legi állása szerint az Új Néplap mellett a Budapest TV, a Szol­nok TV, a Danubius rádió és a Rádiói is beszámol az ISKA vi­lágszervezet magyarországi be­mutatkozó gálájáról. A közelmúltban egy Feja Tibor nevű úriember lét­rehozta a Harcosok Ligá­ja elnevezésű szervezetet, melynek nem titkolt cél­ja, hogy a különféle küz­dősport irányzatoktól füg­getlenül bizonyítási lehe­tőséget biztosítson a leg­tehetségesebb magyar ve­rekedőknek. Géléi József Ennek a kezdeményezésnek az­tán villámgyorsan eredménye is született megyénkben.- Augusztus 18-án, pénteken éjszaka profi thai-box Európa- bajnoki címmeccsnek ad ott­hont az új kunszentmártoni sportcsarnok. A gála főmérkő­zését (22 óra körül) a hazai kö­zönség előtt ringbe lépő Tóth Csaba vívja az osztrák licence- szel rendelkező Sasa Jovano- viccsal szemben — tudtuk meg a Ditec-Trade kick-box, thai-box szakosztály mesterétől, Pál Atti­lától. - Az ISKA világszervezet övéért zajló meccsen a legke­ményebb technikák is alkal­mazhatóak, egyedül itt engedé­lyezett a könyökütés, illetve a rögzített fej rúgás, ám nincs pél­dául fóldharc. Az 5x3 perc vé­gén akár döntetlen is lehet az eredmény, abban az esetben egy extramenetet rendel el a mérkőzésvezető, ami után vi­szont már győztest kell hirdet­ni. Az ISKA világszervezetnél kezdte egyébként annak ide­jén még kick-boxos pályafutá­sát a későbbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok testvér­pár, Vlagyimir és Vitalij Klics- ko, illetve a női boksz egyik ko­ronázatlan ki­rálynője, Regi­■ ~ ■ jm A thai-boxosok, így Tóth Csaba is előszeretettel használják a térdüket a küzdelmek során Nagy harcos, aki soha nem adja fel a küzdelmet Pál attila ugyan már 31 éves, ám a kick-boxot ismerők számára isme­rősen csenghet a neve. Ifjú korában Európa-bajnoki címet, magyar baj­nokságot nyert az amatőrök között, s jelenleg 1. dános mesterként pallé­rozza Tóth Csabát Ilyen sportmúlttal a háta mögött illik odafigyelni véleményére.- Nagy szíve van Csabának, óriási harcos, aki soha nem adja fel a küzdelmet Kick-boxos neveltetéséből kifolyólag technika­ilag jól képzett, s a heti ötször két edzésnek köszönhetően fizi­kailag is rendben van. Kicsit önfejű, de ahogy öregszik, úgy lesz majd egyre higgadtabb - jellemezte röviden tanítványát a kunszenti klubvezető. Védőfelszerelések A THAi-BOXOSo/cra nem jellemző, hogy túlzásba vin­nék a védőfelszerelések használatát. A 10 unciás kesztyűn, fogi’édőn és a szuszpenzoron kívül mást nem is használhatnak a mécs­esek közben. Éppen ezért összecsapásaik során nem ritka a véres ütközetté fajuló verekedés, a csontok törése. Sokszoros válogatottak lépnek pályára a Véső utcában A magyar öregfiú labdarúgó-válo­gatott ellen játszik nagypályás hír­verő mérkőzést pénteken 17 órától a Szolsüt Zrt. csapata. A vendégek soraiban olyan ismert játékosok lépnek pályára a Véső utcában, mint Disztl Péter, Garaba Imre, Détári Lajos, Kiprich József, Ebedli Zoltán, Zámbó Sándor és Törőcsik András. A házigazdák tagjai sem ismeretlenek a régiónk futballjá- ban jártasabbak számára, hiszen Jegesi László, Hajdú József vagy éppen Mészáros Géza sok örömet szerzett annak idején a szolnoki szurkolóknak. A totó 29. heti tipposzlopa 1. Mafibor—Villareal 2 2. Gent-Grasshoppers 1x 3. TíraspoMtied 1 4. Twente-Kalmar 1 S. Lilleström-Newcastle x 2 6. Ethnikosz-Petah-Tikva 1 7. ttíbernian-Odense 1 8. FK Moszkva—Hertha X 9. Dnipro—Marseille X 10. Constanta-Auxerre 2 II. Altach—Salzburg 2 12. Grazer AK-Mattersburg 1x 13. Pasching-Austria Wien fx 14. Rapid Wien-Stürm Graz X A következő hetvenkét óra r sportműsora PÉNTEK Labdarúgás. Hírverő mérkőzés: Szolsüt—Magyar öregfiú válogatott, Szolnok, Véső., 17. Előkészületi mérkőzés: Karcag—'Túrkeve, 18. SZOMBAT Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Paks—Szolnoki MÁV Mondi, 10.30. Jászberény—Túra, Besenyszög-Szolnoki Spartacus, Tápiógyörgye-Újszász, 10.30. Mezőkövesd—Jászapáti, 18. Lábtenisz. Kadi Kupa, Szolnok, Tisza liget, 10. Minigolf. Országos bajnokság, Tá- piószentmárton, 9. VASÁRNAP Lábtenisz. Kadi Kupa, Szolnok, Ti- szaliget, 10. Minigolf. Országos bajnokság, Tá- piószentmárton, 9. Új játékosok az újonc Jászberénynél labdarúgás Már futószalagon játsszák előkészületi mérkőzéseiket a csapatok Ahogy közeledik a labda­rúgó-bajnokságok rajtja, úgy lép pályára felkészü­lési mérkőzésen egyre több csapat. Géléi József Másodosztályú együtteseink kö­zül a legnehezebb ellenfelet a Itarcagi legénység választott ma­gának, mely Keleti csoportbeli riválisához, a nyáron alaposan megerősödött Bőcshöz látoga­tott. Öt perccel a lefújás előtt még egál volt az állás, azaz a je­lek szerint Sándor István alaku­lata alaposan megszorongatta dobogóra pályázó vendéglátóját. BOCS—KARCAG 3-1 (1-1) Karcag: Bánó (Erdei) - Mitasz (Kádár Zs.), Kocsis, Ra­mos, Kádár G. (Domokos A.) - Lajkovics, Zachar - Papp (Du­dás), Retjük, Szőke (Tóth L.) - Domokos I. (Gasparik). Gólszerzők Siróczki 2, Mol­nár, ill. Gasparik A szolnoki gárda ritka bra­vúrt mondhat el magáról: pá­lyára lépett játékosai közül Go- hér kivételével valamennyi sa­ját neyelésű labdarúgó! SZ. MÁV—MEZŐTÚR 3-0 (3-0) Szolnok Rézsó - Pintér L., An­tal (Bezzeg), Balogh, Szalai - Pintér T. - Hamar, Nagy R, B. Tóth (Felföldi), Gohér - Bene­dek (Németh T.). Gólszerzők Hamar 2, Nagy P. Az átigazolási időszak végé­hez közeledve erősít bele a má­sodik vonal újonca, a Jászbe­rény. A legnagyobb durranás­További eredmények A harmadik és negyedik vo­nalban érdekelt csapataink közül is meccseitek néhányon. Eredmények Újszász-Jászladány 6-2 (2-1), gólszerzők Viola 3, Farkas, Czapkó, Papp L, ill Csikós, Czibak. Besenyszög-Cegléd 4-1 (1-0), gólszerzők Tóth T. 2, Kinyik, Rimóczi, ill. Kecskeméti nak az MTK-val bajnoki címet szerzett, egykori válogatott játé­kos, Aranyosi Imre (Ausztriából tért haza) megszerzése tűnik, de sokan emlékeznek a hajdani szolnoki játékosra, Fehér Zsolt­ra is. Rajta kívül a Soroksár vé­dőjével, Tulák Andrással áll még kapcsolatban az újonc. JSE-SZ. SPARTACUS 1-0(00) Jászberény: Rácz (Garamvölgyi, Oláh) - Kónya (Tóth T.), Lukácsi, Majzik (Szabó Z.), Kovács Á. - Aranyos (Tasi), 8 Fülöp (Kisnémeth), Gulyás L. (Vaszicsku), Szabó D. (Nagy R.) | - Mohácsi (Kodelka), Német J (Balogh). I Gólszerző: NagyR. A karcagi Tóth Lajos (12) csereként lépett pályára Bőcsön

Next

/
Oldalképek
Tartalom