Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-20 / 168. szám
2006. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK 5 MHMMNNMMMNNNMNNMMNMNMM MARTFŰ Bővülő kínálattal várja nyáron az érdeklődőket a közösségi színtér Bár ebben a hónapban zárva tart a művelődési központ és könyvtár - a technikai személyzet ilyenkor veszi ki szabadságát — nem pihennek az intézmény dolgozói. Ezekben a hetekben pályázatokat írnak, előkészítik a nyári programokat - augusztus 18. és 21. között rendezik meg a martfűi ünnepi napokat s szervezik a tánc-, valamint karatetábort. A Martfűi Ifjúsági Közösségi Színtér - vagyis a MIKSZ - nyáron is várja az érdeklődő fiatalokat. A már meglévő lehetőségek mellett mostantól szövést is tanítanak. Szilágyi Tibor \árja azokat, akik szeretnék kipróbálni ügyességüket. A közösség célja egyébként, hogy információt nyújtson és programokkal kedveskedjen a fiataloknak - mondta el Fróna Katalin, a színtér vezetője. HA EN DÖNTHETNEK SOROZAT bihari anett - Úgy látom, egyre több fiatal hagyja el a várost, ezért mindenképpen azokat az adottságokat fejleszteném, ami az ő előrehaladásukat és ittmara- dásukat segítené. Ha én dönthet- nék, biztosan kihasználnám a település földrajzi fekvését, a Ti- sza-parton sétányt, esetleg csó- nakázási lehetőséget alakítanék ki, és mindenképpen odafigyelnék a turizmus fejlesztésére. Szükség lenne természetesen munkahelyekre, ahol az itt élő emberek dolgozhatnának, de emellett nagyon fontosnak tartom, hogy kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsak azoknak, akiknek erre van szükségük. Olyan rendezvények kellenének, amely összehozza a fiatalokat és az idősebb korosztályt egyaránt. Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette. A fotókat Bugány János készítette. Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. tel.: 20/520-66-37 e-mail: agnes.rimoczi@axelspringer.hu felújítás Jobb minőségű, szélesebb szakaszon járhatnak majd Még nem használhatják az autósok a Martfűt Ti- szaföldvárral összekötő utat. Pár hónapot várni kell, hogy a kivitelező rendbe tegye a 442-es főút problémás szakaszát. Rimóczi Ágnes Rövid idő, alig hét-nyolc év alatt tönkrement a Martfűt és Tiszafóldvárt összekötő, a városokat elkerülő útszakasz, amelyre néhány hónapig még nem hajthatnak az autósok. — Nem csoda, hogy megadta magát - mondja egy középkorú férfi. - Naponta jártam erre kerékpárral az elmúlt években, tíz perc alatt húsz-harminc teherautó és kamion is áthajtott ezen a szakaszon. Azok a nagy gépjárművek széttaposták az aszfaltot - emlékszik vissza a martfűi férfi. - Tulajdonképpen nem nekünk jelent problémát, hisz mi a másik úton is elmegyünk Földvárra, inkább azoknak bosszúság, akik Szolnok felől mennek Kunszentmárton felé — teszi hozzá. Különösen problémás azért is, mert nem csak az említett szakaszon, hanem egészen Szolnoktól újítják az utakat ebben az időszakban. - Valóban gondot okozhatnak az útlezárások és forgalomkorlátozások, de bízunk benne, hogy a közlekedők türelemmel viselik ezt a pár hetet, esetleg hónapot - hangsúlyozta a Magyar Közút Kht. Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Területi Igazgatóságának vezetője, ür. Pintér1 László elmondta, hogy a téli időszakban, valaUniós aszfalt lesz a beruházásnak köszönhetően az uniós szabványoknak is megfelel majd a szakasz, azaz a tizenegy és fél tonnás terhelést is kibírja js majd az aszfalt- burkolat 11 mint a talaj- és belvíz miatt teljesen tönkrement a Martfűt és Földvárt összekötő útszakasz pályaszerkezete, emiatt van szükség a felújításokra. - Voltak kritikus részek, egy kilencszáz méteres szakasz például annyira^. .leromlott, hogy az eredeti tervet módosítani kellett. Úgynevezett remix technológiával erősítették meg, újították fel. Emiatt kicsit csúsznak a munkák, az eredeti, július 31-ei határidőt ki kellett tolni. A mostani megállapodás szerint október 31-ig kell a teljes munkálatokat befejezni, ezt valószínűleg tartani is tudják a kivitelezők — tette hozzá az ügyvezető igazgató. Akkortól egy sokkal jobb minőségű, szélesebb úton köz- lekedhetnek majd az autósok. A mostani hat méterről hét és fél méterre szélesítik az utat, előtte azonban földmű-teherbírási méréseket kellett végezni. Szélesítés után két réteg aszfalt kerül az útra, így lesz teljes a felújítás. Addig, amíg a munkálatok folynak, a forgalmat a régi 442-es útra terelik. Sokakban felmerül a kérdés: vajon azt az utat mennyire teszi majd tönkre az áthaladó forgalom? Tönkrement a Martfűt és Ti- szaföldvárt ösz- szekötő, a városokat elkerülő útszakasz. Az elvezető árokban még mindig áll a víz A munkálatokat az is hátráltatja, hogy Tiszaföldvár és Kungyalu közötti át menti árokban még máig ott áll a víz. Az utóbbi napok napsütéses időjárása valamennyit segített, hiszen száladnak a vizes részek. - Bízunk benne, mielőbb elhárul ez az akadály is - mondta a megyei közútkezelő igazgatója. HÍRSÁV Testvérvárosok találkozójára utaznak LENGYELORSZÁGBA Utazik holnap a település labdarúgó-csapata. A sportolókkal utazik a helyi ön- kormányzat delegációja is, akiket testvérvárosukban látnak vendégül. A martfűi csoport mellett tiszteletüket teszik Tuchow-ban a cseh, a szlovák, az osztrák és német testvérvárosok sport- és kulturális életét képviselő csoportjai is. Nyugállományba vonul a lelkész NYUGÁLLOMÁNYBA Vonul a város református lelkésze. Czirmay Árpád tizenkét év szeretetteljes szolgálat után adja át a lelkészi teendőket Szilágyi Gábornak, akit a közeljövőben iktatnak majd be. Le kell mondani a városi moziról? lehetséges, hogy a város lakóinak le kell mondani a rendszeres filmvetítésről. Sajnos már nem tudják gazdaságosan üzemeltetni a filmszínházat. Az üzemeltetők ennek ellenére próbálják a jövőben is az igények szerinti filmeket megszerezni és lejátszani. A városban egyébként filmklub működik, ahol középiskolások filmesztétikát is hallgatnak. Bioetanol-üzem épülhet a városban továbbra is napirenden van a terv, hogy bioetanol- üzemet építenek a városban. A bioenergiát hasznosító beruházáshoz szükséges szerződést a napokban írja alá az önkormányzat a kivitelezővel. A polgármesteri hivatalnál tájékoztatták lapunkat, hogy szerződéskötés után részletesebb információt is szolgáltatnak. TISZAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI ÜGYFELEK részére BETÉT MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FAVORIT I. - II. - III. 100.000 Ft T.000.000 Ft 5.000.000 Ft-tól nyitható Lekötés nélkül Kedvező kamatozás Jegybanki alapkamathoz kötött változó betéti kamat, a kamat havonta tőkésedik. Megtakarítását havonta vagy alkalmanként növelheti, a betétből részösszeget felvehet. NYÁRI-ISKOLAKEZDÉSI HITELAKCIÓ! évi 14 % kamatra 200.000 Ft 1 évre THM: 17,51 %, 2 évre THM: 16,93 Jövőre betérhetünk a termálszállóba turizmusa kivitelező gyógyászati központtá fejlesztené a létesítményt A következő' szezonban már termálszálló várja a Martfűre utazó pihenni vágyókat. Munkatársunktól Ha minden a tervek szerint halad, az aktív turizmus egyik megyei központjává válik a város. Ehhez eddig jó úton halad.- Egy családbarát szállodát szeretnénk itt létesíteni. A munkálatok már előrehaladott állapotban vannak, jövő év április 30-ig szeretnénk befejezni azokat - mondja ifjabb Toma- sovszki László, a befektetői csoport képviselője. - Nagyon szeretnénk, ha erre az időpontra a fürdő is elkészülne, mert az mindenképpen fontos egy üdülőövezetben. Aztán szép sorban minél több szolgáltatást kialakítunk lehetőség szerint. Pár év múlva gyógyászati központtá szeretnénk fejleszteni ezt a létesítményt. Nagyon fontosnak tartom a más fürdőkkel való összefogást, együttműködve kell majd programokat kínálni az érdeklődőknek - hangsúlyozza Tomasovszki László. Mindaddig azonban, amíg a termálszálló és fürdő elkészül a tavaly átadott gyógykempingben - ahol közművekkel felszerelt lakókocsiállások és sátorhelyek vannak — is kipihenhetik fára- A martfűi termálszálló építése jól halad. A létesítmény családbarát lesz. dalmaikat a Martfűre betérők. Még mindig tilos behajtani? — kérdezik az autósok. Néhány hónap múlva újra elindul a forgalom a felújítás alatt álló szakaszon. Mikorra készül el az út?