Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-20 / 168. szám
2006. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK HÍKEK Cibakháza ALKOTÓTÁBOR Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg nemrég a művelődési ház programjaként a képző- művészeti alkotótábort. A rendezvényen kilenc alkotó vendégeskedett, akik a művészet apró rejtelmeivel is megismertették a részt vevő gyerekeket, rá Jászivány TELEHÁZ a településen teleház létesítésére szeretnének pénzt nyerni a Leader+ pályázatok során. Ennek a beadási határideje augusztus 16. A beruházásnak azonban az önerő hiánya szabhat gátat, ba Kunhegyes felújítások a város négy óvodájában végeznek a nyáron parkettacsiszolást, illetve a nyílászárók cseréjét. Ezenkívül a Kossuth, illetve a Dózsa iskolákban is korszerűbb, modernebb ablakokra cserélik az elavultakat. A négy óvoda és az általános iskolák nyári korszerűsítése mintegy húszmillió forintba kerül, dszm Kunszentmárton pályázat a Kunszentmártoni Többcélú Kistérségi Társulás rendszeresen pályázik annak érdekében, hogy felzárkóztassa a tiszazugi kistérség munkaerőpiacát. Jelenleg a HEFOP-program keretében szociális területen dolgozók szakmai továbbképzésére nyújtanak be pályázatot, be Szolnok VÉRADÁS Önkéntes véradó napot szervez a szolnoki Rotary Klub július 28-án, 14-től 18 óráig a Tisza moziban. Mint írják, egy véradó nap annál sikeresebb, minél többen jönnek el a hívó szóra. Ezért várnak, hívnak mindenkit, aki szeretne sejteni: családokat, sportolókat, baráti köröket, egyesületeket, más civil szervezetek tagjait is. bgy Tiszaigar FELÚJÍTÁS Jelenleg is tart a település intézményeinek — iskola, óvoda, öregek otthona — nyári takarítása, festése, illetve szükség szerinti felújítási munkálatai is. BA Zagyvarékas tábor az általános iskolába járó 280 gyermek közül idén nyáron a helyi hátrányos helyzetűek táborában, Abádszalókon és Jászboldoghá- zán közel 200 gyermek tudott táborozni pályázati, illetve szponzori segítséggel. Az ötezer forintra meghirdetett tábori dijakból a gyerekeknek csak 3500 forintot kellett fizetniük ötnapos teljes ellátásért és utazásért, bgy Önnek kovács csilla, Zagyvarékas: — Leginkább csak zenét hallgatok otthon. Ekkor mindig elkezdek táncolni a ritmusra. Ezt szeretem a legjobban. Szeretek utazgatni, leginkább a távoli rokonokhoz. Ilyenkor elmegyünk Hevesre, Pélyre és persze Szolnokra is. Néha eljárunk moziba is a barátaimmal, bár ez elég ritka, mert nincs olyan sok jó film. MEGYEI TÜKÖR 3 Szórakozás, bármi áron HOBBI A férfiak motoroznak, vitorláznak és jet-skiznek a melegben A vitorlázás és a motorozás alapköltségei (ezer Ft) VITORLÁZÁS A férfiak szerint van egy költséges hobbi, amibe rövidebb-hosz- szabb időre mindenki belekóstol. Ez pedig a nők. Az erősebb nem képviselői azonban ezen túl is találnak' maguknak kikapcsolódási lehetőséget.- Most éppen eladtam a motoromat, de úgyis veszek egy másikat — mondta a harmincéves Illés Krisztián. A fiatalembernek azonban nem a motorozás az egyetlen hobbija. — Pár éve Egyiptomban kipróbáltam egy quadot. Azonnal beleszerettem. Itthon egy haver párszor kölcsönadta az övét, de pár hét múlva már a sajátomon próbáltam négy keréken maradni fordulás közben. A quadhoz éppúgy, mint a veszélyes járművekhez védőfelszerelés és egyéb kiegészítő, díszítő kellék is kell. Megfelelő bőrszerkó vagy a quad esetében páncélruha, bukósisak, bőrcsizma nélkül nem szabad a nyeregbe ülni. — A quadban az a jó, hogy télen is lehet vele kerülni. Nyáron inkább jet-skizek. Ez aztán viszi a pénzt. Egy óra alatt 15-20 liter benzint is képes behörpölni. - tette hozzá Krisztián. - Mivel egyedül élek, nincs, aki beleszóljon, mire költőm a fizetésemet. Barátnőm eleinte pártolta hobbimat, de mostanában egyre féltékenyebb a járművekre. Nincs annál jobb érzés, amikor sok-sok lóerővel alattam száguldozhatok, szél süvít mellettem. A kétkerekű motorok mellett egyre népszerűbben a négykerekűek, a quadok. Ezek legtöbbje még nem vehet részt a közúti forgalomban. A focin és a horgászaton kívül széles a választék nyári időtöltésből. A legtöbb hobbiért azonban fizetni kell. Szó szerint és átvitt értelemben. Fodor Beáta Kezdő tanfolyam szállással 85-100 Vitorlás hajó 200-100000 Kikötői díj szezonban 140-240 Mentőmellény ________________4-6 MO TOROZÁS 500-4000 Motor 50-400 Bőrruha 15-70 Csizma Bukósisak 15-200 Gumiabroncs 7-50 QUAD 400 köbcentis 140-1000 18-25 Thor páncél Kőnyökvédő 4-8 9-99 Bukósisak \ GYORSSZAVAZÁS| ■ Önnek mennyi idő jut a hobbijára? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: £ ^ | j www.uineDlap.hu (FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS) A nyár sokaknak egyet jelent a vízisportokkal, a széllel és a vitorlázással. — A ’80-as években sóvárogva figyeltem a Balaton partján a vitorlás hajókat és a szörfözőket - mesélte Szabó Géza , aki éppen a napokban érkezett, vissza egy adriai csillagtúráról. — Ma már kedvtelésből vitorlázom. Megszereztem a kishajóvezető engedélyt. Belvízen, tengeren „kalóz- kodom”. Van egy kétszemélyes, kalóz típusú kisvitorlásom. Ma már nem számít úri sportnak a szörfözés és a vitorlázás, állítják e hobbi szerelmesei. Egy használt kishajó ára pár százezer forint. Egy komolyabb, felszerelt szerkezet ára azonban már megközelítheti a 100 millió forintot is. Mindenki igénye és pénztárcája szerint választhat magának a széles kínálatból. Megfeledkezni azonban nem szabad a járulékos költségekről. A motor esetében a benzinről, a hajóknál pedig a tárolási és a kikötői díjakról. A férfiak egyben egyetértenek. A hobbi akkor élvezetes, ha a család vagy a barátnő is kiveszi részét belőle.- A társaság, a kikötői élet, a jó barátság, a friss levegő, a tiszta víz közelsége képes megváltoztatni az ember gondolkodását—vallotta be Szabó Géza. - Mivel ezt a hobbit befolyásolja az időjárás, ráadásul távolságigényes, szétszakíthatja a családot. Célszerű ideális körülmények között megvitor- láztatni a hozzátartozókat. Vagy legalább egy olyan kikötőt találni, ahol wellnesközpont, esetleg bevásárlási lehetőség van, hogy a hölgyek is megtalálják a nekik való elfoglaltságot. Amikor a nő van nyeregben A nők is megirigyelték a férfiak sportját Egyre többen ülnek a motorra, szereznek jogosítványt, amellyel kamiont, kishajót sőt repülőgépet vezetnek. Korábban már próbálkoztak a gyengébb nem képviselői a különböző motoros gyorsulási versenyeken. Tavaly Kunmadarason azonban már két kategóriában is szó szerint a hátsó felüket nézték egyiküknek-másikuknak a férfiak. Matusik Andi százhuszonöt köbcentiméterben leiskolázta a mezőnyt, míg Kardos Karola a hatszáz köbcentiméteresek mezőnyében cibálta meg az oroszlánok bajszát. JEGYZET GYÖRGY Hajléktalan „társbérlők” bármely embertársunkat ugyanazok a jogok és kötelességek illetik meg (még ha az utóbbival szemben kétségek merülnek is fel), mint önmagunkat. Beleértve a hajléktalanokat is. Akiket, mint kiderült, nem lehet csak úgy elküldeni a közterületről. ám ugyanezen az alapon engedtessék meg azoknak, hogy joggal felháborodjanak a hajléktalanokon, akiknek el kell tűrniük, hogy olyan helyekre települnek, ahol nem szívesen fogadják őket. Például a játszóterek közelében, vagy éppen a parkokban, buszmegállókban, lakóházak tövében. Tüdjuk: hajléktalan és hajléktalan között is van különbség. Egyikük türelmes, kerüli a feltűnést, a bajt, és még csak nem is hangoskodik. Másikuk viszont erőszakos, túlharsog mindenkit, és nem nézi, éppen hol is fekszik le. Akár a város közepén vagy éppen a játszótér padján is álomra hajtja a fejét. Éppen ők azok, akik miatt mások már nem szívesen ülnek le a padokra, nem engedik gyerekeiket játszani, akiknek már a látványa is taszí- tólag hat A szülő adja fel előbb, és bizony továbbáll arról a játszótérről, ahova efféle „társbérlők” érkeznek. a társadalom peremére szorult emberekkel szemben türelmesnek, megértőnek kell lenni, halljuk naponta. Ám ez nem mehet a végletekig. Meg kell fontolni végre, hogy egy település mennyire ad magára. Segíteni kell a fedél nélkülieken: erre megvannak a lehetőségek, az intézmények. Viszont segíteni kellene azok problémáján is, akiket zavarnak. Mert nem elég csak vállat vonni, kezet széttárni: ez van, nyugodj bele... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Megkérdeztük olvasóinkat i a legkedvesebb hobbija? lévai Kálmán, Karcag: — Mindent gyűjtök, ami a tűzoltósággal kapcsolatos. Az első lendkerekes szirénázó autót akkor kaptam, amikor tűzoltó lettem. Ma már 250 darabos a gyűjteményem. A legnagyobb, 50 centis kosaras autómat a bécsi bolhapiacon vettem. A régi ruházatból, légzőkből, sisakokból a tűzoltóságon házi múzeumot szeretnék berendezni. vígh istvánné, Túrkeve:- Imádom a kertészkedést. Gyerekkorom óta csinálga- tom. A házunkhoz elég nagy kert tartozik, így mindig van mit ültetni vagy szépíteni. Leginkább esténként szeretek locsolgatni. Most ültettünk díszbokrokat is, mint például tujákat. Van hat bokor rózsám is, ez a kedvenc virágom mind közül. VARGA ZSOLT. Szolnok- Nagy focirajongó wltam, immár triálozni szeretek a haverokkal Csak most kezdtem, igy nem nagyon tudok még figurákat Már saját biciklim is van. Egymástól tanulunk, nem tanít bennünket senki Csak a magunk szórakoztatására csináljuk, legalább napi négy-hat órái Mindiga belvárosban vagyunk, mert nincsen még pályánk. Uj trükkel csalnak ki pénzt az áltanítványok Ismét újfajta módszert agyaltak ki a gátlástalan csalók az idős emberek megkárosítására. Ezúttal régen nyugállományba vonult pedagógusok a kiszemelt áldozatok. Az elmúlt napokban három tanárembert rövidítettek meg több tízezer forinttal. Kisújszálláson egyszerre két idős ember - egyikük 75, másikuk 80 esztendős - hiszékenységét használta ki egy ismeretlen elkövető. Olyan indokkal látogatta meg a tanárokat, hogy osztály- találkozót szervez. Külön-külön mindkettőjükkel elhitette, hogy ajándékként egy-egy 700 ezer forintos plazmatelevíziót kapnak egykori tanítványaiktól, s hogy a későbbiekben kevesebb gondjuk legyen, a bekötési díjat - 57 ezer forintot — azon nyomban elkérte. Természetesen megígérte, hogy a tévészerelővel együtt visszatér. Az idős pedagógusok még most is várják a furcsa látogatójukat. Jászberényben kedden ugyanezzel a trükkel szedtek el 57 ezer forintot egy idős tanárnőtől. A csaló olyannyira kedves volt és olyan magabiztos fellépést tanúsított, hogy az „egykori osztályfőnöknő” szintén átadta az „ajándék” plazmatévé bekötési díját. A szerencsétlenül járt idős hölgy most már tudja: se televízió, se pénz! ■ Mészáros Géza