Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-15 / 164. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2006. JULIUS 15., SZOMBAT Értsük meg az itt élők gondjait! Még az ágyért is fizetnünk kell majd a kórházban? Szolnok Szalay Ferenc szerint helyben nem szabad a nagypolitikával foglalkozni Egy normális demokráciában nem lehet ellenzéki és kormánypárti városokról beszélni — véli Szalay Ferenc A kórházi bennfekvésnél is kötelező térítési díjat vezetne be az egészségügyi tárca, amelynek összegét naponta szintén 300- 500 forintban határozná meg. — Eddig sem jártam orvoshoz, ezután meg még annyira sem fogok - mondja a törökszentmiklósi M György. - Őrületnek tartom, hogy ha kórházba kerülök, napi ágydíjat is kérjenek. Akkor miért fizetem a járulékokat? Az általunk megkérdezett orvosok aggályosnak tartják a tervezett intézkedést. Félő, sokan akkor sem tudják vagy nem akarják majd kifizetni a pénzt, ha indokolt lenne az ellátásuk. Ők csak akkor fordulnának orvoshoz, ha már nagy a baj, s így gyógyításuk is többe kerülne a társadalombiztosítónak. Ráadásul, ha minden rászoruló lakossági csoport mentességet vagy kompenzációt kapna, akkor any- nyi bevétel sem jönne össze, amennyibe az adminisztráció kerül. Mint dr. Sebestyén Mihály, a Hetényi kórház orvos-igazgatója elmondta, külföldön sem találkozott sehol hasonló rendszerrel. Úgy véli, nagy szükség lenne rá, hogy a készülő egészség- ügyi reformokat a döntéshozók azokkal is megvitassák, akik az első vonalban találkoznak a betegekkel. ■ Szilvási Zs. Hamarosan kezdődik a gát újjáépítése FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Elkészült a terv, kijelölték az anyaglelőhelyet, megvan a kivitelező. Emellett a gépek, a pénz és az emberi erő is rendelkezésre áll. A falu vezetése napi kapcsolatban áll a vízügy szakembereivel, akik, amint a környezeti feltételek adottak lesznek, kezdik a munkát. A védvonal átépítése után folytatódnak még az árvízi károk, például utak helyreállítási munkálatai. Hiszen mind a belterületi, mind az állami kezelésű úthálózatban tetemes kár keletkezett.- Reméljük, minél előbb elkezdődhet a munka, mert csak egy erős, biztonságos gát tövében nyugodhat meg a falu lakossága - mondta a polgármester. A Szolnokért tenni akarókkal együtt gondolkodó városvezetést ígér a Fidesz polgármesterjelöltje. Szalay Ferenc újra megméretteti magát a megyeszékhely vezetői posztjáért. Teleki József — Ön 1998 és 2002 között Szolnok polgármestere volt. Miért érzi fontosnak, hogy négyévnyi szünet után újra jelöltesse magát?- A parlamenti választásokon 8-10 százalékkal több szavazatot kaptam, mint a Fidesz pártlistájára leadott voksok száma. Míg Botka Lajosné 4-5 százalékkal kevesebb támogatót tudhatott magáénak, mint pártja. Magyarán a város polgárai számítanak rám, bíznak bennem. Ezért soha nem gondoltam, hogy feladnám, és ne törekednék arra, hogy újra a város polgármestere lehessek. Az elmúlt években a parlamenti képviselőség időszakában sok olyan kapcsolatom alakult ki, melyek garantáltan segíthetnek Szolnok fejlődésében. Polgármesterségem idején i megtapasztaltam, mekkora erő | van az összefogásban, a városért | való közös tenni akarásban. En- Ü nek köszönhetően megvédtük Szolnokot az árvizektől, gátak épültek, biztonságos lett a szolnoki gátrendszer és a Tiszaliget. Több fronton elindult a fejlődés városunkban. A teljesség igény nélkül: úthálózat-fejlesztési program indult, bérlakások épültek, új-termelő beruházások és kereskedelmi cégek telepedtek meg városunkban, s elkezdtük a ligeti fürdő fejlesztését. Több milliárd forintos fejlesztés valósult meg a kórházban, elindítottuk az ipari parkot, elkezdtük a kétpói hulladékgazdálkodási rendszer kialakítását, közel 1500 új munkahely jött létre Szolnokon. Egy pezsgő, lüktető, fejlődő városkép körvonalazódott. Köszönhető volt mindez annak, hogy a város választott képviselői pártállástól függetlenül együtt tudtak gondolkodni egymással és a helybéliekkel Szolnok fejlődése érdekében. A város markáns szakmai területeit fideszes, szocialista és szabad- demokrata alpolgármester irányította. — Az MSZP viszont vált. Botka Lajosné helyett Vass Lajost indítják a városvezetői tisztért. Miként értékeli ezt a döntést? Könnyebb, vagy. nehezebb lesz a dolga?.., — Nem személyekben gondol ködöm, hanem a városban. Ezzel a váltással az MSZP beismerte, hogy az elmúlt négy év sikertelen volt. Ennek nem Botka Lajosné polgármester asszony az egyedüli okozója és felelőse, hiszen ő is csak egy szavazattal rendelkezik a közgyűlésben. A mögötte lévő MSZP-frakció és a szocialisták városi szervezetének a felelőssége nem kerülhető ki a sok-sok átgondolatlan döntésben, a botrányokban, a korrupciógyanús ügyekben, melyektől a mai napig hangos a város. — Hogyan ítéli meg Szolnok elmúlt négy évét? — Ugyanúgy, mint az MSZP, mely Botkáné leváltásával elismerte, elvesztegetett idő volt az elmúlt négy év. Rengeteg dolgot ígértek a városnak, így például kormányzati támogatást. Ám semmivel sem érkezett több Szolnokra, mintmás városokba. Pedig ennek a kormányzatnak volt a tagja Vizss Lajos, Iváncsik Imre, Szekeres Imre, Kiss Zoltán. Olyan erőt tudtak volna felmutatni, mint még soha. Nem voltak rá képesek. Az ígéreteikkel ellentétben nem valósult meg a 4-es út négysávúsítása, az M4-M8 autópálya Szolnokot északon elkerülő szakasza egy új Tisza-híddal, az árvízi biztonságot garantáló Vásárhelyi Terv. Az ipari park fejlesztése befejeződött, de új termelő beruházás nem érkezett Szolnokra. Az ígért 3000 új munkahelyből 500 sincs, sőt, munkahelyek szűntek meg. Nem sikerült a termálvíz egész éves hasznosításának megvalósítása, a Damjanich uszoda felújítása. Pedig a megyeszékhely egyik kitörési pontja az idegenforgalom és a turizmus, valamint a szolgáltatásokban rejlő lehetőségek lehetnek. Ezek hozhatnak sok munkahelyet és pénzt a városnak. Ráadásul a városvezetés nem értette a szolnokiak problémáit. Példa erre a kommunális adó bevezetése, majd visszavonása. A kétpói hulladéklerakó körül kialakult gyanús ügyek, a 300 százalékkal megemelt hulladékszállítási díj, vagy az elhíresült jégcsarnok- ügy is ezt erősíti meg. Az MSZP kísérletezett Szolnokkal, és most már láthatjuk, mi lett belőle. — Milyennek látja Szolnok esélyeit a felzárkózásra egy ellenzéki városvezetéssel?- Nem lehet ellenzéki és kormánypárti városokról beszélni egy normális demokráciában. Ráadásul úgy gondolom, ha valóban van hajlandóság az együttműködésre, pártok fölötti gondolkodásra, még kevésbé fontos, hogy ellenzékből, avagy kormánypárti többséggel vezetik a várost. Sőt, a mai viszonyok között felértékelődik az ellenzékiség. Nekem nem kell lojálisnak lennem a kormány elvárásaihoz, nem kell betartanom a megszorító intézkedéseket a városomban, nem kell pártérdekek miatt támogatnom a Szolnokot hátrányosan érintő kormányzati döntéseket. ló példa erre hazánk legdinamikusabban fejlődő megyeszékhelye, Debrecen. íylorWssa^vasm.sjet..^ Szalay Ferenc született: Esztergomban, 1955. március 30-án. CSALÁD: JVős, két gyermek édesapja. ISKOLAI VÉGZETTSÉG: Előbb autóvillamossági műszerésznek tanult. Később testnevelés-földrajz szakos tanári, majd a Testnevelési Egyetemen kosárlabda szakedzői diplomát szerzett. MUNKAHELYEI: Volt általános és középiskolai tanár, a Szolnoki Városi Sportiskola igazgatója. Jelenleg is tanít a Szolnoki Főiskolán. 1994öta önkormányzati, 1998-óta parlamenti képviselő. 1998-2002 között Szolnok polgármestere volt. A Fideszbe kilenc éve, 1997-ben lépett be. Az összefogásban bízik a polgármesterjelölt Meg kell védenem Szolnok és a szolnokiak érdekeit, s úgy érzem, képes vagyok rá — mondta Szalay Feme Nekem mindenekelőtt ez a város a fontos. Úgy, mint 1998 és 2002 között, amikor együtt gondolkodó, együtt cselekvő közgyűlésünk volt Ahol párthovatartozás nélkül mindenki megtalálhatta a lehetőséget a munkára. Most is felajánlom az MSZP-nek, és mindenkinek, aki bekerül a testületbe, hogy találja meg saját magát és elképzeléseit a város fejlesztési kérdéseiben. Szolnokon nem szabad, és én nem is vagyok hajlandó a nagypolitikával foglalkozni. A szolnoki emberekben jelentős erő van. Bennük, magunkban bízhatunk, s ha képesek leszünk erőinket egyesíteni, valós fejlődés indítható el. ■ Polgármesterségem idején megtapasztaltam, mekkora erő van a közös tenni akarásban. Megkérdeztük olvasóinkat Ön mit szól az ágydíj bevezetéséhez? szuhár istvánné, Jászberény: - Amikor dolgoztam, levonták a béremből a társadalom- biztosítást is. Ennek ellenére most abba a helyzetbe kerülnek az emberek, hogy mindenért külön kell fizetni az orvosnál is. Úgy érzem, korábban már megfizettem az árát annak, hogy ha most beteg leszek, ágydíj nélkül is ellássanak a kórházban. PARÓCZAI DEZSŐ, Szolnok:- Meglepett a dolog, mert még nem hallottam róla. Bár nem csodálkozom rajta. Minden nap van valami újdonság a nap alatt. Feltételezem, ha bevezetik az ágypénzt, akkor majd csökkentik atbésaz egészségügyi hozzájárulás mértékét is. Vagy talán túlságosan optimista vagyok a kormánnyal szemben? RUSZNÁKNÉ HANGODI ÁGNES, Tiszaföldván - Nem értek vele egyet, mivel csak egyre jobban megvágják az embereket. Bár aki éppen baleset miatt kerül be a kórházba, annak amúgy is mindegy. Emellett ráadásul még fizessük a vizitdíjat, a hálapénzt, meg a tb-t! S még sorolhatnám, mekkora összeg kerül az egészségügybe a pénztárcánkból. HORVÁTH GYÖRGY, Kisújszállás: - Nem értek különösebben az egészségügyhöz, de kívülállóként az a véleményem, hogy a jelenlegi rendszer rossz. Tapasztalatom szerint a betegellátás színvonala nagyon alacsony. Alapjaiban kellene az egész rendszert megreformálni, s nem újabb terheket róni a betegekre. Ezzel nem fog megoldódni a probléma. Civil szervezet fogja össze az együttműködést Hamarosan az eddigi legnépesebb tószegi delegáció utazik a németországi testvérvárosba. Bugány János A tavaly szentesített testvértelepülési szerződés eredményeként egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát Tószeg és a Berlin közelében fekvő Dahlewitz. Az együttműködés további fejlesztéseként azt immár mindkét helyen civil szervezet fogja össze. A közös programok magyar letéteményese a nemrégiben megalakult Tó Part - azaz a tószegi partnerségért felelős - Egyesület, amelynek szervezésében jelenleg Borsos Aliz kiállítását, míg Heinermann György egy fiatal dahlewitzi muzsikussal közös zenés produkcióját mutatja be Németországban. Hazatérésük másnapján, július 21-én pedig a Tisza-parti község eddigi legnépesebb küldöttségének tagjai, összesen tizenöt gyermek és kísérőik utazhatnak majd egy hétre a németországi testvérvárosba. Mivel a két fél kapcsolata e tekintetben is a kölcsönösségen alapul, természetesen ennek az utazásnak is lesz majd „folytatása”. Látogatásukat ugyanis várhatóan még ebben az esztendőben, szeptemberben viszonozzák majd a mostani vendéglátóik.