Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-28 / 149. szám
KRIMI&BU LVÁR & TÉVÉ 2006. JÚNIUS 28., SZERDA Brúnó az örök málnamezőn Németország Nem sikerült élve befogni, így lelőtték a barnamedvét Tony Engelhard, az egyik „medvefelszabadító” Brúnó mellett kampányol. A farmerek megkönnyebbültek. Veszélyes tűzijátékok, helytelenül tárolva A pirotechnikai raktárak néha túlzsúfoltak, fel nem robbant vagy ki nem lőtt tölteteket is őriznek - derült ki egy pirotechnikai értekezleten, amelyet a nemrégen több helyen történt robbanások miatt rendeztek. Többnyire nem jó minőségűek a kínai gyártmányú pirotechnikai eszközök sem. [origo] Heccből telefonált a bombafenyegető elfogott egy bombarobbantással fenyegetődző nőt a rendőrség Nyíregyházán. A 42 éves asszony beismerő vallomást tett. Azt vallotta, azért telefonált a bankba, mert egy ismerősével fogadott, és a fenyegetést jó heccnek tartotta. Frontális ütközés Vácnál, ártatlan halottal EGY EMBER MEGHALT tegnap reggel Vácnál egy kettős ütközés során. A 2A főút egyik felüljáróján egy kocsi hátulról beleszaladt egy másikba, amely áttért az úttest másik oldalára, ahol frontálisan ütközött egy harmadik kocsival. A balesetben az első jármű vezetője meghalt. @ további hírek: www.reooel.hu Nem sikerült élve befogni Brúnót, a veszélyes barnamedvét Dél-Németor- szágban. Még egy speciális befogócsapat sem segített. Brúnónak meg kellett halnia. Pogrányi Annamária Kilőtték Brúnó macit. A közvélemény nyomása ellenére a hatóságok megölték a veszélyes barnamedvét. Brúnó először május 20-án tűnt fel az osztrák-német határvidéken, ahol rögtön fel is hívta magára a figyelmet, több bárányt is vacsorájának tekintett, amelyeknek maradványaira a helyi lakosok leltek rá. A későbbiekben sem lopta be magát az ott élők szívébe, tyúk- és nyúlólakat szedett szét, az állatok pedig áldozataivá váltak. A kétéves medve az olasz Trentinóból származik, kirándulásának első állomása Ausztria volt. Itt a tiroli tartományt fedezte fel magának, csak ezután ismerkedett meg a délnémet vidékkel. A Németországban szabadon kószáló barnamedvét nagy erőkkel keresték, de csak áldozatainak maradványai alapján tudták azonosítani, pontosan merre is jár. Egy alkalommal még egy autóval is „összekoccant", de az ijedtségen kívül senkinek sem esett baja. Végül kiadták a kilövési engedélyt, mert attól féltek, hogy nemcsak az állatokat támadja meg a medve, hanem emberek is áldozataivá válhatnak. A hét végén három hegyi brin- gás látta, amint Brúnó az egyik tavat átúszta, majd a hegyek felé vette az irányt, ahol egy vendéglő társasága előtt randalírozott. Hétfőn hajnalban hosszas keresés után három vadásznak sikerült olyan közel kerülni az állathoz, hogy biztonságosan ki- lőhették. Bár a mackó nem élte túl a kalandot, annak mindenki örül, hogy emberi áldozatot nem követelt a kalamajka. A közvélemény felháborodott a „gyilkosságon”, az állatvédők gyászjelentést követelnek az újságokban. Egy férfi pedig, aki Brúnó sorsát kihasználva indította be a Sosem fogtok el feliratú pólóinak árusítását, kártérítési pert követel, mert így nem maradt ideje felfuttatni a boltot. Princz ártatlannak vallotta magát, aki naivan hitt a piaci versenyben Az utolsó szó jogával élve ártatlanságát hangsúlyozta Princz Gábor a Postabank-ügy büntetőperének keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A Postabank volt elnök-vezérigazgatója a vádban említett 35 milliárd forintos hiányt megalapozatlannak és virtuális számnak nevezte. Princz Gábort és a pénzintézet korábbi hat vezető beosztású tagját azzal vádolják, hogy 1995 és 1997 között sorozatosan megtévesztették a bank tulajdonosait és a bankfelügyeletet, nem képeztek céltartalékot, és jól működő bank látszatát keltették. Hamisított képek Gulácsy kiállításán Tucatnyi hamis Gulácsy-kép került a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumhoz, amikor a most is látható életműtárlatot tervezték. A kiállításon így végül sokkal kevesebb festmény, és a tervezettnél több grafika került a falra. Winkler Ferenc, a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója megerősítette információinkat, azonban nem kívánta kommentálni, mondván hogy közgyűjteményekről és komoly értékekről van szó. ■ F. E. TELEVIZIO-MUSOR DÉLELŐTT RT L KLUB ütüfli tv iá WBBMMHMB mi w8—BBWS VIASAT3 HÉÉIÉÍMI i"i"i"i"i"i"ii'i'i ....ÉWiÉlllillBllllll sp ektrum mum ....................l.......................... 6. 00 Disney-rajzfilm Goofy és csapata 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 TotalCar 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozát- 94.) 12.15 Észbontó 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 56-os napló © 9.05 SZÜNIDEI MATINÉ 10.00 Kölyökidős kalandok Benne: Kölyökidó 11.00 Pláza © (olasz sor.-230/25-26.) 5.50 NAP KELTE Benne: Híradó Körzeti híradók, kékfény-hírek- Kereszttűzben Hiller István- Kereszttűz Extrában Tarlós István- Reformnaptár... Újhelyi István, az MSZP alelnöke 6.00 TV Shop 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) © 8.00 Stingers (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 6.00 REGGEL 8.00 Talpalatnyi zöld 8.25 Szünidei matiné 9.20 Skippy kalandjai (ausztrál sorozat-39/8.) 9.45 Charlie - Majom a családban © 10.35 Bűvölet (ismétlés) ® 6.00 A kínai vadnyugat 7.10 Világörökségek három kontinensen (6.) 8.10 Autóálmok és legendák 9.10 Szárnyalni Kanada egén 10.20 Irány a nagyvilág! © 11.20 Ép testben ép lélek 12.30 Az elmebajnok DÉLUTÁN . 13 .20 Az év újonca © (am. családi vígj., 1993) Fsz.:Thoman lan Nicholas 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI © Egy árnyék a múltból 17.30 Döglött akták© 13.15 Manitu bocskora © (német westemvígjáték) Fsz.: Christian Tramitz 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van 17.30 Hetedik mennyország 12.00 Híradó délben 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.55 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 52/23.) 14.55 Kormányváró 15.25 Szerelmek SL-Tropez-ban 16.20 Református műsor 16.30 Az utódok reménysége 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 14.00 Domovina 14.30 Srpski ekran 15.00 Határtalan emberek 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia vígjátéksorozat- 17.) 12.10 A liliomlány © 13.10 Stingers © (ausztrál krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Kikötő (ismétlés) 14.55 Jókai Komároma (magyar ismerettelj. film) 15.25 Modern művészet 16.00 A harmadik bolygó (spanyol sorozat - 26/6.) 13.30 Veszélyes vadvilág 14.25 Merész régész (10.) 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Autók - A formatervezés Fioravanti 16.40 Úgy szeretlek, majd megeszlek (ismerettel], film, 1-2.) I 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © 19.45 Barátok közt© 20.20 Különben dühbe jövünk© (olasz akctóvlgj., 1974)97' Fsz.: Bud Spencer, Terence Hill, John Sharp 22.25 Csőre töltve © (am. akctóvígjáték, 1990) • Fsz.: Dan Aykroyd, Gene Hackman, Dorn DeLuise 18.30 Tények Hírműsor Skandlnávlottó-sorsolás 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) Fsz.: Gazdag Tibor, Kerekes Viktória, Létay Dóra, Sághy Tamás, Siménfalvy Ágota 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Columbo - Összeesküvők (amerikai krimi, 1978)92' Fsz.: Peter Falk, Clive Revíll 17.00 Életképek (magyar sorozat- 50/13.) 17.35 A NAGY Vita© 18.10 Híradók 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Mese a 12 találatról © (magyarvígj., 1956) FF 91' Fsz.: Somló István 18.50 Sandokan 19.15 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Egy kapcsolat vége © (amerikai-angol film, 1999) Fsz.: Julianne Moore, Ralph Fiennes, Stephen Rea 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 Will és Grace© (amerikai sorozat) 19.00 Nevess csak! © (kandikamera-show) 20.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) © 21.10 Miami helyszínelők® (amerikai krimisorozat) 22.10 X-akták iám. sci-fi sor.) ® 16.25 Masszázsvarázs 16.35 Négyzetméter 17.05 Charlie © (német sorozat-3.) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet © (olasz sorozat - 42.) 20.00 Amerikai nagybácsi (olasz sor. - 8/3.) © 17.45 Zamatos Európa Svédország; Nagy-Britannia 18.55 Észak Atlantisza: Beringta © 19.55 Oscar Wilde- a tékozló zseni © (ír portréfilm) 21.00 London - Egy világváros története © (angol dokumentumfilm) ÉJJEL 0. 10 Reflektor © 0.30 Haláli buli © (amerikai vígjáték, 1982) 2.00 Éjjeli randevú 2.40 A földlakók nemi élete 0 (am, sci-fi vígjáték, 1999) 22.15 Doktor House © (amerikai sorozat -15.) Fsz,: Hugh Laurie, Lisa Edelstein, Omar Epps 23.15 10-8 - Veszélyes őrjárat © (amerikai krimisorozat - 3.) Fsz.: Scott William Winters 21.40 Pink Budapesten 22.10 Szerda este 22.45 Kultúrház 23.05 Híradó. Időjárás 23.20 56-as napló 23.25 Zuhanás © (amerikai film, 1999) 127' 22.40 Filmidő Drogzarándok ® (magyar dokumentumfilm) 23.30 Záróra 0.15 Mozi zongorára 0.20 Bűvölet (olasz sorozat, 104/22.) © 23.10 A halottkém © (amerikai krimisorozat) 0.10 Latin szeretők © (am. erotikus sorozat) 1.10 Miami helyszínelők (am. krimisorozat, ism.) 2.10 X-akták 21.40 Híradó. Sport 22.00 Kikötő 22.05 Közbeszéd 22.25 Véresen komolytalan © (francia-belga-spanyol film) 0.35 Az emberiség öröksége (ismeretterjesztő sorozat) 22.00 Forradalmak élő adásban © 23.05 A holnap harci eszközei (angol sorozat) 0.05 A természet tévedései 1.05 Borkorzó (16.) Észak-Kalifornia m '0 1 ttí ji\ m p \jpjj| 22.25 Csőre töltve - amerikai akcióvígjáték 13.15 Manitu bocskora - német westemvígjáték 23.25 Zuhanás - amerikai film 22.40 Drogzarándok r- magyar dokumentumfllm 22.10 X-akták - amerikai scl-fl sorozat 14.55 Jókai Komároma - magyar film 13.30 Veszélyes vadvilág - angol természetsorozat ............................................................... .., ............ mqjnW-JJUlMJ hi rtv^MH MAGYAR ATV VH HÁLÓZAT ■■■■■ FILMMÚZEUM HÉ spoircTnHHHHHH MINIMAX illliiiiil DISCOVERY HÉH 630 Híradó. Sport. 7.00 Reggeli járat Ismétlések. 15.05 Különkiadás-portré. 1535 Reporters. 16.05 Hírvilág. 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Esti gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esi gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 2135 Reporters. 2235 Vendégünk volt. 2240 BBC-híradó. 23.05 GyógyHír. 2330 Lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.20 Közvetlen ajánlat. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1930 Egyenes beszéd. 20.05 A helyettesítő tanár. 21.00 Friderikusz most 22.05 Dominó. 23.00 Híradó. Sporthírek. 6.00, 8.00,12.00 Hírháló. 1330 Irányjelzó. 14.00 Stílus. 1430Eur-óra. 15.00 Grand prix. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Egészségmagazin. 1730 Csacska angyal. 1830 Ki ncseza pingvin! (németcsaládi vigj.). 2030 Hírháló. 21.00 Öld megCupidót! (am.vfgj.). 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. 030 Grand prix. 1530 A Noszty fiú esete Tóth Marival (magyar film). 16.55 Andy Griffith-show. 17.25 Jutalomutazás(magyarfilm). 18.50Abuszon. 1920 Filléres emlékeink. 1930 Koncertfelvételek az A38 hajóról. 20.00 Monty Python repülő cirkusza. 2030 A nő (2.). 21.00Túsztör- ténet (magyarfilm). 22.50 Koncertfelvételek. 830 Mai helyzet. 845 Erős emberek. 10.15 Rögbimagazin. 1145 Amerikai futball. 13.00 Tenisz, Wimbledon Összefoglaló. 14.00 Tenisz. Wimbledon, 3. nap (élő). 21.00 Mai helyzet. 21.15 Ringltspíl. 22.00 Arany pillanatok. 22.15 P6ker.UK Open (23/1.). 24.00 Wimbtedon. A 3. nap összefoglalója. 130 Mai helyzet 6.00 Rajzfilmek. 1435 A Mézga család. 15.05 Békavári uraság és barátai. 1620Sam,atűz- olté. 1630 Bicsi Bocs kalandjai. 1640 Noddy kalandjai. 16.55 Bob és Böbék utazásai. 1735Babar. 1730Arthur. 18.05 Miss Spider. 1830Sharon naplója. 18.55 Cirmi és Csurmi. 19.06 Hunyor-major. 1930 A Mézga család. 13.00 Beszámíthatatlan államférfiak. 1430 Vetélkedő a roncstelepen, 15.00 Hogyan készült? 1630 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Gigászi építmények. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. 22.00 Tűzlovagok. 23.00 Roncsfutamok.