Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-22 / 144. szám

iHHinMM Gyerekek a szekrényben. Igaz, a diákok nagy örömére már megkezdődött az idei nyári szünet, de néhány nappal ezelőtt még népesek voltak az isko­lák. Felvételünk az Abádszalóki Kováts Mihály Általános Iskolában örökítette meg az alsósokat a folyosón lévő öltözőszekrényekben. SZTÁRSZTORI „A vágyaknak, még a legár­tatlanabbaknak is az a bajuk, hogy alávetnek másnak, és függővé tesznek bennünket." (Anatole France) Pistike a barátjával a nappali­ban játszik. A vendég gyerek egyszer csak megkérdezi:- Ki kiabál odabenn, a másik szobában? — A nagyapám próbája meg­értetni apuval a házi feladato­mat. Vera egymilliót fizetett Emlékezetes marad Tóth Verá­nak az a balesete, mely során há­rom autót tört össze, és egymil­lió forintja bánta az esetet „Csak kölcsön kaptam a Volkswagent, ezért ki kellett fizetnem az oko­zott kárt A cégnél nagyon rende­sek voltak, azóta kaptam egy új autót” - mondta az énekes. Tom Cruise határozott lett Igen határozott kézzel irányítja tom cruise kis családja életét: Katie Holmes-nak szigorúan megszabja, mikor és hol mutat­kozhat nyilvánosan, és már a kis­lánya jövőbeni szereplését is egyengeti. Hajlandó eladni a saj­tónak a baba első képét, de mini­mum egymillió dollárt kér érte. Eltűnt személyt keres arendörség A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya közigazgatási eljárást folytat eltűnés miatt Szel­lő Kálmán ellen, szellő Kálmán november 1-jén szajoli lakásáról ismeretlen helyre távozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen. Személyleírása: kb. 170 cm ma­gas, vékony testalkatú, kopaszo­dó, barna szemű, halántékán és tarkóján haja őszülő barna. Eltű­nésekor viselt ruházata: sötétkék kord nadrág, krém színű termő- pulóver, fekete orkán dzseki és fekete félcipő. A kapitányság ké­ri, hogy azok, akik Szellő Kálmán­ról bármilyen információval ren­delkeznek, jelenlegi tartózkodási helyéről tudnak, jelentkezzenek a kapitányságon személyesen a Szolnok, Dr. Sebestyén krt. 5. alatt, vagy telefonon az 56/501-600/18- 52 melléken, vagy a 107 segély­hívón, illetve bármely rendőri szervnél is megtehetik azt. | Amennyiben kivágja ezt a szelvényt | | és bemutatja a cirkusz pénztáránál \ | 1-et fizet 2 jegyet kap az első helyre | I SZOLNOKON, a Széchenyi-ltp.-en a PENNY MARKET meUett I p v Előadások kezdete: L 0} I június 21-23-ig 18 óra, június 24-én 15 és 18 óra, június 25-én 15 óra | VIDÁM PERCEK- Kelemen úr, igaz, hogy a ta­valyi műtétje után a gyomrá­ban felejtettek egy szivacsot?- Igaz.- És miért nem vetette ki?- Azért, mert azóta kétszer annyit tudok inni, mégse rú­gok be. Hagyományőrzők is fellépnek Rákóczifalván Rákóczifalván rendezik meg a VI. Beroe-nyár elnevezésű programot. A sportcsarnokba és a faluházba várják a helyi lakosokat június 24-én. A szí­nes rendezvények, kulturális műsorok keretében fellép a Kuruc Hagyományőrző Egye­sület, a II. Rákóczi Ferenc Nyugdíjas Klub, Holló Imre, Nagy Claudia, a martfűi Kara­te Klub, a helyi Beroe, vala­mint a Rákóczi néptáncegyüt­tes. A rendezvény nyitóünnep­ségére Iváncsik Imre államtit­kárt is várják. A legerősebbek mérik majd össze az erejüket Besenyszögön falunapot ren­deznek június 23-án és 24-én a fecskelyuki sportpályán. A programokban szerepel hor­gászverseny, néptáncbemutató, íjászat, lovaglás, karatebemuta­tó, könnyűzene, moderntánc és nótaest. Végül utcabál zárja a szombati napot. Vasárnap rendőrségi bűn- megelőzési bemutató, gyerek­műsor, Besenyszög legerősebb embere-verseny, tánc-show, a Kincses Színház művészeinek előadása, break tánc, vetélke­dők, díjazások, majd koncert és tűzijáték következik. Ezek mel­lett utcabál is lesz. VASÁRNAPTÓL ismét kánikula Jászberény *32 ’C 18 *C hőmérséklet + deK lelhmet Szolnok *32 ”C 1»*C Tiszafüred 31 “C 18 -C Kunhegyes „ • Karcag Kpújszállás Készíttette: ® zones Kunszgntinártori Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma folytatódik a tikkasztó meleg. Nagyrészt derűs lesz az ég, de délután és éjszaka foltokban igen erós zivatarok alakulnak ki. (Jégeső, szélvihar, felhőszakadás) Ennek helyi valószínűsége viszont csupán körülbelül 8 %. A jellemző hőmérsék­let délutáni maximuma 32, reggeli minimuma 21 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: pénteken hajnalban Észak-Magyarországon és a határon túl különö­sen sok esőre, majd áradásra van kilátás, pénteken napközben és szombaton átmeneti, kismértékű hőmérsék­let-csökkenésben reménykedhetünk. Vasárnaptól keddig ismét erősödő kánikula fenyeget. Orvosmeteorológiai nincs fronthatás Közlekedés-meteorológia: a helyi zivatarok komoly közlekedési ve­szélyt is okoznak. Vízátfolyások, ágletörések stb. Az előrejelzés bizonytalansága vasárnapig „KICSI". További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portaiján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 20-25 CC Tisza 19-22 TC Balaton 24 C Velencei-tó 27 °C Fertő 25 °C Tisza-tó 20 X Pollen Csalán közepes Gombák közepes Pázsitfűfélék magas Ebben az országban... D. SZABÓ MIKLÓS ROVATA Elment egy édesanya, minden élő utolsó útján. Jóval a nyolc­van felett, szülővárosomban, bár hosszú életében aligha a tengernyi esztendő a rendkí­vüli. Inkább a két férj: az egyik gróf volt, a másik párttitkár. A gyönyörű fiatal lánynak a gróftól 1942-ben született fia, a növényvédő agronómus párt­titkártól pedig egy másik, 1955-ben. A gróf úr 1948-ban Nyugatnak vette az irányt, de szépséges, jóval fiatalabb fele­sége nem követte. Mondván: ez a hazája, itt a rokonsága, idekö­ti minden emlék. Meghurcol­ták grófi fia miatt, de állta a próbát, ha kellett, takarított. A másik párja se sokat élt: a növényvédelem temérdek mérget tartalmaz, és akkor vit­te el, amikor a fiuk érettségi­zett. Szinte mindkét csemeté­jét egyedül nevelte. Nem akár­hogy, diplomásak lettek. Ami rendkívüli: a gróf úr fia hithű kommunista, a párttitkáré iga­zi Torgyán-hívő lett. Ha haza­mentek anyjukhoz a Hosszú utcába, olykor ezekkel kapcso­latos szóösszetételek is el­hangzottak. A temetést követően egy­mást átkarolva ballagtak az ár­va szülői házba. Magukra ma­radtak, hiszen meghalt a gróf úr, a párttitkár és az édesanya. Még az is lehet, hosszú torzsal­kodás után a két különböző vi­lágnézetű ember is kibékül egymással. Elvégre valahol mégis csak rokonok. Mégpe­dig közeliek. Három napon keresztül zajlik a XII. Dósai Napok Jászdózsán e hét végén rendezik meg a XII. Dósai Napokat. Ez al­kalomból pénteken Az ÁMK Könyvtárban Ezerszínű naple­mente, valamint Lakóhelyem Jászdózsa címmel kiállítás nyí­lik. A Szent Mihály téren az óvo­dások táncos csoportjának mű­sora 18 órakor kezdődik, majd az adácsi Zéta Táncklub mutat­kozik be műsorával, 19 órától a Pesty Party zenekar ad műsort a Szent Mihály téren. Szombaton 9 órakor a római katolikus temp­lomban ünnepi szentmise kez­dődik. A Szent Mihály téren 10 órakor dr. Szekeres Imre ország- gyűlési képviselő mond köszön­tőt. Ezen a napon adják át a Jász- dózsáért Kitüntető Díjat, a Virágos Jászdózsáért mozgalom plakettje­it. Délután kettőtől hagyományos mesterségek bemutatója lesz a községi tájházban, majd este fél hatkor komolyzenei hangverseny kezdődik a római katolikus temp­lomban. A Fásy Mulató műsorát 19 órától a Szent Mihály téren hall­gathatják, láthatják az érdeklődők, míg tűzijáték és utcabál zárja na­pot Vasárnap horgászversenyt és kispályás focitornát rendeznek. SZUPER V7EXPRESSZ SZOLÁRIUM AKCIÓI Aki most a GYÖNGYHÁZ Koz­metikában szoláriumozik, annak most tehetősé­ge van arra, ho$ INGYENESEN kipróbálja a ná­lunk kapható szoláriumozás előtti krémek vala­melyikét. Szolnok, Hunyadi út 73. T.: 56/414 801,30/905-2383.-----------------------------------------------------------------­-------*233519* KÁ NIKULA - LENVÁSZON! JÁSZKÜRT ÜZLETHÁZ.------------------------------------------------------------------------*233816* S A KCIÓS klímavásár már 39000 Ft-tól! To­vábbá épület- és autóklíma-tisztító anyagok 2000 Ft-tól. Telefon: 56/515-070.-------------------------:----------------------------------------------*233834* ÓN IX NYÁR - 30-70 %!-----------------------------------------,------------------------------*234401* AK CIÓ a Német Bútorházban! Szolnok, Mester út 35. (Labella emeletén). Tel.: 30/9650-912. Júni­us 22., 23., 24-én minden kárpitos ülőgarnitúra 20 % engedménnyel, Rattan étkezők, székek ak­ciós áron kaphatók. Jöjjön be hozzánk megéri...-------------------------------,-----------------------------------------*234420* ÓN IX CENTER- 50 - 70 % függönyvásár.-------------------------------------------------------------------------*234437* ESKÜVŐI meghívók www.eskuvoszervezo.com tel: 30/362-2359.------------------------------------------------------------------------*234439* SA UTÓÜVEG-JAVÍTÁS és -csere. 56/515-070.------------------------------------------- *233834*

Next

/
Oldalképek
Tartalom