Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-19 / 141. szám

SPORT 2006. JÚNIUS 19., HÉTFŐ MMNMMMMMNMMM Rekordmezőny indult a Kékes-csúcsfutáson a szervező Budapest Sport­iroda tájékoztatása szerint csúcsmezőny, több mint 1300-an vettek részt szomba­ton a kilencedik alkalommal megrendezett Kékes-csúcsfu­táson. A mezőny Mátrafüred- ről vágott neki a 11,6 kilomé­teres táv és 671 méteres szintkülönbség leküzdésé­nek. A 28 fokos melegben a férfiaknál a tavalyi győztes Tóth Imre idén is elsőként ért célba, míg a nőknél Molnár Barbara volt a leggyorsabb. Talmácsi nyolcadik, Tóth huszonhetedik lett talmácsi Gábor a nyolcadik lett a 125 kcm-es géposztály­ban a gyorsaságimotoros-vi- lágbajnokság hetedik futa­mán, a vasárnapi Katalán Nagydíjon. Tóth Imre, a nyol- cadliteresek között verseny­ző másik magyar a 27. he­lyet szerezte meg. A pontver­senyben éllovas, hazai kö­zönség előtt szereplő Alvaro Bautista rajt-cél győzelmet aratott, ezzel idei harmadik GP-sikerét aratta. Talmácsi az összesítésben a nyolcadik helyen áll. - A motorom tel­jesítményével akadtak gond­jaim, viszont nagy lépést tet­tünk előre, mert a futómű és a gumi remekül működött — mondta Talmácsi. Kiegyenlítette hátrányát az Edmonton legénysége az edmonton Oilers simán, 4-0-ra legyőzte a vendég Ca- rolina Hurricanes csapatát az észak-amerikai profi jég­korongliga (NHL) fináléjá­nak hatodik mérkőzésén, így az utolsó csata dönt majd a Stanley Kupa sorsá­ról. A kanadai klub sorozat­ban második sikerével tar­totta életben reményeit. Nem került dobogóra a Haller-Pető páros negyedik lett a Haller Ákos-Pető Tibor kétpáreve­zős duó a poznani Világku­pa-versenyen. A kétszeres vi­lágbajnok egység — amely a középdöntőből harmadik­ként jutott be a fináléba — nagyszerű hajrát produkált, és végül csak 0,2 másodperc­cel maradt le a dobogóról. miamim n A13. Világkupa végeredménye az első négy egyszersmind kvalifikálta magát a 2007-es világbajnokságra): 1. Szer- bia-Montenegró, 2. Magyaror­szág, 3. Spanyolország, 4. Horvátország, 5. Olaszor­szág, 6. Románia, 7. Gö­rögország, 8. Oroszország Nem bírtak a szerbekkel vízilabda Drámai csatában Győzelmével vb résztvevő lett kézilabda­válogatottunk Az idegenbeli győzelem után Szombathelyen 32-28- re nyert Szlovákia csapata ellen a magyar férfi kézilab­da-válogatott, így már bizto­san résztvevője a jövő évi né­metországi világbajnokságnak. A legeredményesebb magyar góldobók Tombor (9), Buday (6), Nagy (4) és Császár (3) vol­tak. Tizenöt percen át jól tartot­ta magát a jelentős hátránnyal érkező szlovák együttes, ehhez kellett az is, hogy a hazaiak szürkébben játszottak, mint az odavágón. A döcögős kezdés után kezdtek belendülni Ska- liczky László tanítványai, főleg Tombor Csaba jeleskedett a gól­gyártásban. A második félidőt tompán kezdték Budayék, így a szlovákoknak egy gólra felzár­kóztak. Magyar időkérés után a védekezés alaposan feljavult, és visszaállt a korábbi négygólos különbség. A folytatásban nagy akarással játszottak a szlová­kok, de ez is csak arra volt ele­gendő, hogy a megtartsák a két csapat közti különbséget. Sárai Gábor második a diákolimpián Gábor volt már magyar bajnok, most ezüstérmes lett Budapest volt a színhelye az or­szágos atlétikai diákolimpiái döntőnek. A 4. korcsoportosok versenyében Sárai Gábor, a szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskola tanulója is ér­dekelt volt. Gábor magas­ugrásban 178 cm-rel ezüst­érmet szerzett. Edzője: Öhl- baum Zoltánné, testnevelője: Maroska Mariann. Kiss Gergely, a magyar válogatott jobb átlövője két gólt vágott a fináléban, ám ez Is kevésnek bizonyult a mieink kupagyőzelméhez Földkerekség jelenlegi legjobb válogatottjai, a magyarok és szerbek ta­lálkoztak a Világ Kupa döntőjében tegnap dél­után a budapesti Hajós Alfréd uszodában. Varga Csaba, MTI A szombati elődöntőkben a mi­eink 10-6-ra verték a horváto- kat, míg a szerb-montenegrói válogatott magabiztosan 13-8-ra győzte le a spanyol válogatottat. A tegnapi bronzcsatában a spa­nyolok 13-10-re bizonyultak jobbnak a horvátoknál. Magyarország—Szerbia és Montenegró 9-10 (1-3, 2-2, 2-1, 3-2,1-1,0-1) Góldobók: Kásás 3, Kiss G. 2, Fodor, Biros, Kiss Cs., Varga Dá­niel 1-1, illetve Filipovic, Sapic 3-3, Ciric, Savic, lanovic, Pijetlo- vic 1-1 A presztízsszempontokat sem nélkülöző csatának úgy vághatott neki a két gárda, hogy a 2004-es athéni olimpiá­ig rendre - így az ötkarikás já­tékok döntőjében is — a magyar gárda diadalmaskodott, míg az utóbbi idők világversenyein, be­leértve a tavalyi vb és a belgrá­di Világliga döntőjét is, a szerb- montenegrói együttes nyert. Ráadásul az ominózus Vl-mecc- sen 16-6-os verést mért Kemény Dénes legénységére a déli szomszéd csapata. Lett volna te­hát miért visszavágni, jóllehet a felek közötti pólós ütközetek 1933 óta íródó, s a jogelőd jugo­szláv válogatottal vívott mécs­eseket is beszámító örökmérle­ge szerint a 30 dönteüen mel­lett a 41 vereséggel 75 magyar győzelem állt szemben. S követ­kezett a 147., a margitszigeti Vk-döntőben... A döntőben akárcsak az athé­ni olimpián és a tavalyi világ- bajnokságon a magyar és a szerb gárda találkozott. Talán mondani sem kell, hogy óriási víziütközet folyt a Hajós Alfréd uszoda sok nagy csatát megélt medencéjében. Csapatunk ne­hezen tudta ellensúlyozni a szerbek erőfölényét, de tegyük hozzá, hogy különösen az ele­jén nemcsak fizikai erőben, ha­nem precizitásban is felülmúl­tak bennünket Filipovicsék. A szerbek ugyanis különösebb gond nélkül értékesítették em­berelőnyös helyzeteiket. Kásás­ék viszont megkínlódtak az em- berfóros pozíciókkal, olykor még a lövőhelyzetekig is alig ju­tottak el. Szerencsére az 5000 néző tomboló biztatása és a ma­gyaros virtus visszahozta csa­patunkat, és legalább nem sza­kadtak le a szerbek mögött. Eh­hez kellett jó néhány remek egyéni teljesítmény. Lehet emlí­teni Kiss Csaba okos-, Kiss Ger­gely bombatalálatát. Nem be­szélve Kásás Tamás egészen pa­zar ejtéséről, mellyel a záróne­gyedben közel hozta válogatot­tunkat az egyenlítéshez. Sapi- csék azonban megint eltávolod­tak, a végjátékban azonban Molnár Tamás hosszabbításra mentette csapatunknak a mér­kőzést, 8-8. Áz öt perces túlórá­ban Kásás révén először veze­tett a mérkőzésen válogatot­tunk, ám déli szomszédaink in­nen is fordítottak. Az utolsó másodpercben Szí­vós Márton góljának örülhet­tünk, ám a bírók a szélső talála­tát érvénytelenítették. Mindez azt jelentette, hogy a roppant erőszakosan, de jól is játszó szerb válogatott 10-9-re meg­nyerte a döntőt, ezzel elhódította a Világ Kupát Természetesen a magyar csapat sem szégyenkez­het, hiszen a finálé előtt mind­egyik vetélytársát magabiztosan verte továbbra is a világ élvona­lába tartozik, ezúttal azonban a szerb válogatottat nem sikerült legyőzni. Ez a vereség legyen fi­gyelmeztető az elkövetkező idő­szak világversenyei előtt. Csalódott Kemény kapitány a lefújást követően nehezen lehetett szó­ra bírni Kemény Dénes szövetségi kapitányt, aki elmondta, hogy igenis csalódott. Mindenképpen kupagyőzelemre számított, a szen­zációs közönség előtt, amelyik vé­gig űzte-hajtotta a válogatottat. Hozzátette talán nem mindenki akarta, hogy nemzeti csapatunk nyerje meg a Világ Kupát. A szolnoki sportiskolások voltak a bajnokság legjobbjai kosárlabda A tervek szerint ősztől a felnőtt férfi csapatok is bekapcsolódnak a pontvadászatba Lapunk is hivatalos volt a Jász-Nagykun Szolnok megyei Kosárlabda-szö­vetség évértékelő, díjki­osztó ünnepségére. Varga Csaba' Balogh László elnök értékelésé­ben elmondta, hogy minden esztendőben igyekeznek bepó­tolni a lemaradásokat. Most si­került rendbe tenniük a közép­iskolás-bajnokságokat. Ellen­ben példa nélküli, hogy az el­múlt szezonban nem tudták el­indítani a felnőtt férfiak pontva­dászatát. A hölgyek mezőnye is csak kétcsapatos volt. Jó hír, mindkét nem ősszel induló baj­noksága iránt akadnak érdeklő­dő klubok. További pozitívum, hogy jó működik a szövetség honlapja — www.jnksz-basketball.hu —, melyen sok értékes információ olvasható. A szövetségi képvi­selői már dolgoznak a jövő évad versenykiírásán. Szerve­zik az edző- és játékvezető-to­vábbképzőket. Többek között szponzori, tanácsadói és baráti kört kí­vánnak létrehozni. Úgy tűnik, az uborkaszezonban sem áll meg az élet a megyei szövet­ségen. Bajnokok: felnőtt nők: SZVSI ifi (edző: Mészáros Zoltán) Leg­eredményesebb kosaras: Paló- czai Anita (SZVSI ifi). Középis­kolások, fiúk: Szegedi Kis I. G. Mezőtúr (Gulyás László) Leg­eredményesebb: Geszti Péter (Baross SZKI), leányok: 1. Gá­bor Á. G. Karcag (Örlős Zoltán) Legeredményesebb: Godó And­rea (Gábor Á. G. Karcag). Ser­dülők, fiúk: SZVSI leány (Tóth János), Legeredményesebb: Slakta Vivien (SZVSI), leá­nyok: SZVSI (Tóth János) Leg­eredményesebb: Andrási Tün­de (Karcag, Kiskulcsosi Á. I.). Gyermek, fiúk: 1. SZVSI fiúk (Szolnoki Zoltán) Legeredmé­nyesebb: Hegedűs Gergely (SZVSI fiúk), leányok: SZVSI | (Tóth Viktor) Legeredménye- l sebb: Szakony Éva (Mezőtúr). Kadett fiúk: SZVSI A (Hegedűs Mária) Legeredményesebb: Mondzinger Márk (SZVSI A). Legeredményesebb klub: Szol­noki Sportiskola Jól működtek a sípmesterek az évadzárón dicsérő hangon szóltak a játékvezetőkről. Közü­lük Gál János és Csősz Tamás már NB I/A csoportos meccseket is vezettek. Rácz Zsolt és Fodor Attila pedig országos utánpótlás bajnoki döntőkben működtek. Eg}rébiránt az utóbbi sípmester kapta a megyei szövetség különdíját. Ezüstérmes a Gépipari Baross csapata. A képen Barhács Ádám (csk., jobbra), Hunya Árpád (edző, középen), Geszti Péter (pontkirály) vesztett válogatottunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom