Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-25 / 121. szám
2006. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK Döntőben azASE, fehérvári előny elsőként a címvédő paksi Atomerőmű SE jutott be a férfi kosárlabda NB I. fináléjába, miután az elődöntőben harmadszor is legyőzte a Körmendet, ezúttal 77-7O-re. A másik ágon: Albacomp— PVSK 98-75. Az állás: 2-1 az Albacomp javára, a negyedik találkozóra ma este kerül sor - a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban zajló ökölvívótorna miatt — Kaposváron. Az összecsapást 18 órától élőben adja a Sportl. Közel a fináléhoz az edmontoni gárda az edmonton Oilers a harmadik mérkőzést is megnyerte az Anaheim Mighty Ducks eilen a Nyugati-főcsoport döntőjében (5-4), s a kanadai csapatnak így már csak egy siker hiányzik ahhoz, hogy bekerüljön a NHL fináléjába. Rossi nem lesz Forma-l-es pilóta Valentino rossi, a világ legismertebb motorosa bejelentette: egyelőre marad a kétkerekűek között, így nem vállal szerepet a Forma—1- ben. — Jelenleg csak a Moto GP-ben szeretnék versenyezni, most nem érdekel a Forma-1 - nyilatkozta a Doktor. A 26 éves versenyző előbb vb-győztes lett a 125 és a 250 kcm-esek között, majd a királykategóriára váltott, amelyben 20Ö1 'óta öt vb-címet szerzett, előbb az akkor még létező 500 kcm-ben, majd négyszer az azt felváltó MotoGP-ben. 21. heti tototippek 1. Győr—Újpest 12 2. FTC-Tatabánya 1 3. Kaposvár-Vasas 2x 4. Svájc—Elefántcsontpart X 5. Wales-Trinidad xl 6. Szerbia-Uruguay 1 7. Dánia-Paraguay 1 8. Holiandia-Kamerun 1 9. Franciaország-Mexikó 1 10. Spanyol.-Oroszország xl 11. Atalanta-Modena xl 12. Crotone-Brescia x2 13. Ternana-Avellino X 14. Fehérvár-Sopron 1 SPORT Forgó kétszer is betalált labdarúgó nb ti. Második helyre lépett a szolnoki legénység Érmekért utaznak Finnországba cselgáncsosaink 63. perc: Forgó ezúttal mintegy 35 méterről, a jobb oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, a hosszú sarok felé meglőtt labdája a kapufáról pattant a hálóba,,2-i. Az első- félidőben az-orosházi együttes játszott szemre tetszetősebben, ám gólt Forgó Péter révén a hazaiak értek el. A küzdelmes, sok ütközéssel tarkított második felvonásban ugyan egyenlítettek a vendégek, ám ekkor már a szolnokiak birtokolták többet a labdát, s egy újabb pontosan végrehajtott szabadrúgás révén a győztes találatot is megszerezték. A vendégek elsősorban addig voltak veszélyesek a kapura, míg BaBozsik Péter győztes bemutatkozása MAGYARORSZÁG—ÚJ-ZÉLAND 2-0 {0-0) Szusza Ferenc Stadion, 6000 rt, v.: Vladimir Hrinák (Sluk, Palu- sak), mindhárom szlovák. Magyarország: Király - Fehér Cs., Sebők, Pető (Vanczák, 79.), Lőw - Tóth B. (Polonkai, 75.), Dárdai, Molnár B., Huszti - Gera, Szabics (Rafczi, 83.). Szövetségi kapitány: Bozsik Péter. új-zéland: Moss - Hickey (Smith, 34.), Hay, Old, Wilson - Vicelich, Brown (De Gregorio, 60.), Christia, Bertos - Boucke- nooghe, Killen (Brockie, 69.). Szövetségi kapitány: Ricki Herbert. GÓLSZERZŐ: Huszti (48.), Szabics (80.) A magyar válogatott az első félidőben még kevés helyzetet dolgozott ki, ám a szünet után már többször is veszélyeztette Moss kapuját. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a válogatottba négy év után visszatérő Sebők Vilmos tizenegyesét kivédte az új- zélandi portás. A szolnoki Zolnyánszkl Norbert üobbról) meghálálta edzője bizalmát, akárcsak vasárnap, ezúttal Is Jó teljesítményt nyújtott Tizenegy cselgáncsozó képviseli a magyar színeket az Európa- bajnokságon, amelyre péntektől vasárnapig kerül sor a finnországi Tamperében.- Minimális célkitűzésként egy érmet és egy ötödik helyet várok a hét fiútól, akik közül főleg Braunt, Hadfit és Bort tartom esélyesnek. Az egyetlen sötét ló 90 kg- ban a junior Eb-bronzérmes Farkas Bálint, akinek ez lesz az első felnőtt világversenye. Kecskeméti tanítványom, Ungvári Miklós ezúttal csak videózni jön velünk, neki ugyanis pihenőéve van, ennek ellenére tavasszal mind a három kiemelt Világkupa-versenyen érmet szerzett. - nyilatkozta Nagy- solymosi Sándor férfiszakág-ve- zető. A nők felkészülését irányító Csák József ugyancsak érmes reményekkel vág neki az útnak együttesével, hiszen Per- ge Ilona, Baczkó Bernadett, Szabó Brigitta, Mészáros Anett, illetve Csernoviczki Éva egyformán képes a dobogós helyre. A tamperei Eb-n 37 nemzet, 302 dzsúdósa lép tatamira. Braun Ákost tavaly Európa legjobb cselgáncsosának választották A tamperei Eb-csapat, férfiak: 60 kg: Burján László (UTE), 66 kg: Neu Gábor (Honvéd), 73 kg: Braun Ákos (Paks), 81 kg: ifj. Nagysolymo- si Sándor (Kecskemét), 90 kg: Farkas Bálint (Honvéd), 100 kg: Hadfi Dániel (Honvéd), +100 kg: Bor Barna (Paks). Nők, 48 kg: Perge Ilona (Kecskemét), tartalék: Csernoviczki Éva (Tatabánya), 57 kg: Baczkó Bernadett (KSI), 63 kg: Szabó Brigitta (Tatabánya), 70 kg: Mészáros Anett (Paks). Szolnoki MÁV-Mondi- Orosháza 2-1 (1-0) Tiszaligeti Stadion, 100 n., v.: Varga I. L. (Kelemen, Fehér) Szolnok Rézsó - Pintér L, JENEY, BALOGH P, FORGÓ - Remeili (Páles, 74.), Pozsár, Grúz, B. Tóth - Bali, ZOL- NYÁNSZKI. Edző: Kis Károly. Orosháza: Tóth Z. - Balogh M., MolnárR., GYAGYA, Gellér- Szeverényi (Búza, 74.), Kerepecz- ki, KONCZ, Ábel (Szabó N., 89.) - Lovas, BALÁZS (Lupsa, 59.). Edző: Belvon Attila. 30. perc: Koncz ballábas sza- ( badrúgása a felső lécen csattant. 40. perc: Remilit buktatták a kaputól 20,méterre, a szabadrúgásból Forgó a bal felső sarokba csavarta a labdát, 1-0. 53. perc: Koncz Zsolt szöglete i után Lovas a rövid saroknál még a felső lécre pörgette a labdát, a kipattanót azonban Gellér Gábor két lépésről a jobb felsőbe emelte, 1-1. lázs József a pályán volt, lecserélését követően már nem igazán akadt helyzete Koncz Zsokéknak. Ezzel a, győzelemmel a Tipza- parti gárda a tabella második helyére lépett előre, három ponttal megelőzve az egy mécseséi kevesebbet játszó - vasárnap Vácott pályára lépő - Jászapátit. A bajnokságot ugyan már megnyerte a Dunalanyar-Vác gárdája, ám a dobogó második foka még kiadó, s erre a Szolnok mellett a Jászapáti és a Makó együttese is reális eséllyel pályázik. Kis Károly: - Egységes csapatjátékot nyújtva, rendkívül fontos három pontot szereztünk. Belvon Attila: - Ellenfelünknek annyi köze volt a meccshez, mint annak a bizonyos hölgynek a jámborsághoz. A látottak után nagyon sajnálom fiaimat. ■ Géléi József Megsérült Talmácsi Gábor az edzésen Váll- és térdsérülést szenvedett Talmácsi Gábor, a gyorsasági- motoros-világbajnokság 125 kem-es géposztályában szereplő magyar versenyző. Az Örkényi Euroringen tréningező pilóta vadonatúj Hondájával bukott, és akkor ütötte meg magát. Azonnal kórházba szállították. A röntgen nem mutatott ki törést, de a zúzódások miatt pihenés és további kezelések szükségesek. Talmácsi a tervek szerint a jövő héten szerdán azonban indul Olaszországba, hiszen következik majd a ó. vb-futam. Csütörtöktől szükség esetén dr. Costa veszi át gyógykezelését és segíti abban, hogy sérülése ne akadályoztassa. ■ MTI Pingpongosok jubileumi asztalitenisz Horváth, Kiss és Lukács duplázott Jászberényben „100 esztendős a JSE” és H-Generál-kupa néven rendeztek nagyszabású asztalitenisz-versenyt a Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnokában. A kétnapos eseményen 32 klub 121 utánpótláskorú és felnőtt versenyzője állt asztalhoz. A színvonalas megméretésen voltak duplázók, akik több korosztályban és egyéni vagy páros számban aratták sikereiket. Eredmények. Újonc fiúk: 1. Kiss Dániel (Jászkun Volán), 2. Sárkány Sámuel (Mátyás DSE), 3. Tóth Norbert (Mezőtúr), Ecse- ki Nándor (Jászkun Volán). Újonc leányok: 1. Horváth Lilla (Statisztika), 2. Juhász Anna (Hatvan), 3. Katona Eszter (Statisztika), 3, Lővei Tímea (Eger). Serdülő és ifjúsági fiúk: Lukács Richárd (KSI), 2. Szöllősi Péter (Jászkun Volán), 3. Kiss Dávid (Jánoshida), Kiss Dániel (Jászkun Volán). Serdülő leány: 1. Horváth Lilla (Statisztika), 2. Juhász Anna (Hatvan), 3. Tár- kány Szilvia (Mezőtúr), Katona Eszter (Statisztika). Ifjúsági leány: 1. Horváth Lilla (Statisztika), 2. Szőke Tímea (Mezőtúr), 3. Katona Eszter (Statisztika), Tárkány Szilvia (Mezőtúr). Ifjúsági fiú páros: Kiss Dániel, Kiss Dávid, 2. Szöllősi Péter, Lukács Richárd, 3. Sárkány Sámuel, Szudi Ádám (Jászkun Volán), Matalin Bogdan, Lipták Zoltán (H-Generál, Jászberény). gálája berényi kupán Férfi egyéni: 1. Baranyai József (Békés), 2. Török Gábor (Hatvan), 3. Horváth László (H-Generál), Lukács Richárd (KSI). Páros: Bene László, Csiszár Csaba (H-Generál), 2. Ba- ranyi József, Matalin Bogdán, 3. Szelei Szabolcs, Kígyós Gábor (Szeged, TEVA), Vass Imre, Géléi Sándor ( Sz. Honvéd). ■ V. Cs. Csiszár Csaba ezúttal párosban, Bene Lászlóval az oldalán győzött Hajnal András dobogóra léphet a Margitszigeten Negyvenegy országból több mint 1600 versenyzőt neveztek eddig az úszók, a műugrók, a műúszók és a nyíltvízi úszók július 26. és augusztus ó. közötti, magyarországi Európa-baj- nokságára. A mű- és toronyugrók válogatottját 8 versenyző alkotja, főképpen Barta Nóra és a Szolnoki HSE fiatalja, Hajnal András reménykedhet dobogós helyezésben. A hoszszútáv- úszók, avagy új elnevezéssel nyíltvízi úszók a Balaton vizében vetélkednek július végén. Ami biztos: a nyolc női és nyolc férfiversenyzőből álló Eb-keret- ből a korábbi kétszeres Európa- bajnok Kovács Rita számít a legfőbb esélyesnek. r"\