Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-10 / 108. szám
2006. MÁJUS 10., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 ilKEgjÉl Jászberény tájékoztatnak az elektronikus adóbevallás és adatszolgáltatás feladatairól, valamint a társasági adóbevallással kapcsolatos tudnivalókról tartanak tájékoztató előadást az adóhivatal szakemberei ma délután egy órától a Jászberény és Környéke Ipartestületnél (Petőfi utca 1.). TA Jászkarajenö megúszták Noha a településen mintegy 1 ezer 150 lakóházat tartanak nyilván, hála az ősszel kitisztított, felújított csatornarendszernek, árkoknak, belvíz nem veszélyeztetett egyet sem. Ugyanakkor a határban közel háromszáz hektár került víz alá, míg a település belterületén hat hektárt lepett el a talajvíz. Ez főleg a mélyebb fekvésű kerteket érintette, hiszen a legcsapadékosabb napokban a talajvíz már két ásónyom mélységben is megjelent, dszm Jászladány hangverseny a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola jászladányi tagozata az idén lesz tízéves. Ez alkalomból május 13- án, szombaton ünnepi hangversenyt tartanak 17 órakor a helyi művelődési ház nagytermében — tájékoztatott Dankó István polgármester. BGY Kisújszállás EGÉSZSÉG A megyei közgyűlés egészségügyi és sportbizottsága támogatja az egészségfejlesztési keretéből a kisújszállási Belszervi Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesületét is. A szervezet megelőzési, egészségfenntartó célú, megyei gyógyfürdő-látogatási programjának megvalósítására 50 ezer forintot szavazott meg. bgy Szolnok KÜLÖNBÖZŐ kozmetikai cikkeket, napszemüveget és tollakat próbált meg ellopni egy cibakházi lakos hétfőn este a Cora áruházból. Nem sok sikerrel, mert az ott dolgozók ezt észrevették, fülön csípték és átadták a járőröknek. így a több mint 10 ezer forintos kár megtérült. A férfi ellen eljárás indult, mrfk TÓSZeg NEKIMENT Egy személyautó vezetője rosszul számította ki a kanyart és a megfelelő sebességet, így nekiütközött a vele szembejövő teherautó pótkocsijának Szolnok és Tószeg között a sasi kanyarban tegnap kora délután. A sofőrt nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel kórházba szállították. A helyszínt a rendőrök rövid időre teljes szélességében lezárták, fb Nagyon bírnák a meleget szezon Minden strandon drágulnak a belépőjegyek Az időjárás végre kezd a nyárira hasonlítani. Megyénk strandjai is éledeznek, a szezonra készülődnek. A szolgáltatók reménykednek, jó idényük lesz. Munkatársainktól- Bármilyen évszakban szívesen mennénk fürdőbe, erre azonban ősztől tavaszig csak akkor van lehetőségünk, ha messzebb utazunk. Leginkább Egert vagy Debrecent választjuk, összekötve a fürdőzést és a kirándulást - mondja a szolnoki Mészáros Anett. A nyári szezonban valamivel jobb a helyzet, de igazából csak kevés igazán magas színvonalú strand van a megyében. Ezekre viszont a nagy tömeg miatt nem szívesen megyünk. A szolnoki Tiszaligeti termálstrand és élményfürdő igyekszik megfelelni a látogatói elvárásoknak. Ezért az előző évhez képest változtatások történtek, illetve a bejáratnál megépült a parkoló. A szezon június 1-től augusztus 31-ig tart, az árak az ififláció mértékét követve nőttek. A di- ák/nyugdíjas belépő 600 forintba, a felnőtt napijegy 800 forintba kerül. ■ Minden strandfürdőben csinosítottak, fejlesztettek a szezonnyitásra.- A 2004-es szezon után azt mondtam, ennél rosszabb nyarunk nem lehet. Aztán jött a 2005-ös... Abban reménykedem, hogy idén nem csak három hétvége erejéig élvezhetik strandunk szolgáltatásait a látogatók- mondta Bogdán Béla, a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. fürdőágazati igazgatója. Túrkevén egész éves a szezon. A gyógyfürdő három medencével folyamatosan üzemel - mondta a létesítményt üzemeltető közhasznú társaság vezetője. Nagy Tiborné szerint azonban még náluk sem kígyóznak hosz- szú sorokban a strandolni vágyók tömegei. A forgalom látványos fellendülése nagyrészt időjárásfüggő —' mondta. Persze a május közepén érdeklődők ezreit a városba csábító juhászfesztivál és a június elsejétől használható úszómedence a napsütéses órák számától függetlenül is vonzza a vendégeket. Az árak Túrkeve felnőtt diák, nyugd. 700 450 Mezőtúr J.szentandrás felnőtt diák, nyugd. felnőtt diák, nyugd. 480 330 400 300 Szolnok felnőtt diák, nyugd. 750 550 (IOBRAStW 8ÍPlAP-CV0ltí sí Az elmúlt években az időjárás nem kedvezett a szezonnak. Idén talán tartós hőség vonzza majd a strandolókat. nagyjából az infláció mértékének megfelelően emelkedtek. A mezőtúri strandfürdő és a fedett uszoda, valamint a mellette lévő ingatlan hasznosítására kiírt pályázat végre eredményesen zárult. A nyertes előreláthatólag 2007 januárjától venné át a fürdőt és az uszodát. A fürdő területén hatvanmillió forintos beruházást hajtanak végre, melynek köszönhetően megújul a gyógy- és a strandmedence. Május végére fejeződnek be a munkálatok, a strand várhatóan június közepén nyit. A Jászszentandrási Termál kempingben és strandfürdőben már elkezdődött a szezon. Elkészült a termál medencében a hátmaszírozó rész. A felnőtt belépő 400-ról 440 forintra, a gyermek/nyugdíjas jegy pedig 300-ról 330 forintra emelkedett. A kemping most is népszerű. Itt tölti nyarait 15 éve a francia állampolgárságú, 87 éves Kiss Miklós is. ■ B. J., N. G., Sz. Zs. Most még nem kötelező a vízforgató A vízforgató berendezések kiépítéséhez sok helyen nem állnak rendelkezésre a szükséges források, így több településen is bezárás veszélye fenyegette a fürdőket. Végül 2006 december 31-re módosították a határidőt, illetve megteremtették a pályázati feltételeket ahhoz, hogy vízforgató berendezésekkel lehessen ellátni a medencéket. Eg}' évvel ezelőtt a megyében lévő 36 fürdő 139 medencéje közül 46 volt vízforgatásos és 43 medencét felmentettek ez alól. Jelenleg már csak 15 fürdő 26 medencéje nem rendelkezik a berendezéssel. Felmentést csak a gyógyvizes medencék kapnak a kötelezettség alól. JEGYZET TELEKI JÓZSEF A múlt kísért a nagy napon a győzelem napja alig észrevehetően telt el idehaza. Európa nagy részén május 9-én emlékeznek a második világháború befejezésére, és vele együtt az európai közösség születésére. Nálunk ezzel szemben szinte sebtében koszorúztak meg néhány emlékművet, mondtak el egy-két beszédet. A rendezvények is jobbára az Európai Unióról, mint a béke, a szabadság beköszöntéről szóltak. Ml A BAJ a győzelem napjával? Látszólag semmi, ugyanakkor minden. Semmi, hiszen május 9-étől évtizedeken át csak a történelemből eminensek tudták, hogy ünnep. Hogy az öreg kontinens ilyenkor hajt fejet a háború áldozatai előtt. Nekünk negyven éven át egy másik nap szerepelt piros betűvel a naptárban. Központilag vezényelve április négyről szólt az ének, és zengtük felszabadítónk hősi nevét. Koszorúztunk, tapsoltunk, talpig ünneplőbe bújva - mindeközben éreztük, mindebben van valami mesterkélt. Másfél évtizede aztán nagyot vál- toZott a világ. Immár arról1 is lehet beszélni, és hangosan ki lehet mondani, hogy megszállás is volt ez a nap. Persze nem is lennénk magyarok, ha nem vitatkoznánk ezen is. Komoly történészek sem értenek egyet azzal, hogy mit is jelent számunkra ez a történelmi jelentőségű dátum. összekeveredik a két nap, április 4. és május 9. így máig nem tudtuk eldönteni ünnepeljünk-e vagy sem. És ha igen, mit: felszabadulást, békét, az európai egység gondolatát, melyből sokáig kirekesztettek voltunk? A múlt kísért május 9-ében. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Kisebb a zaj a szandai katonai repülőtér miatt Lakossági fórumon tartott rövid tervismertetőt Markó Sándor, a Katonai Légügyi Hivatal megbízottja tegnap a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A téma a szolnoki katonai repülőtér körüli zajvédő övezet kijelölése volt. Markó Sándor elmondta, folyamatosan vizsgálni kell a zaj mértékét a repülőterek környékén. Szolnok jó helyzetben van, hiszen az előrejelzések alapján a reptéren zömében helikopterek fognak állomásozni, amelyek kisebb zajkibocsátásúak a repülőgépeknél. Mivel állandóan mérik a gépek által kibocsájtott zajt, így ha lakossági panasz érkezik, vissza tudják keresni a hangosabb gépeket. A csekély számú érdeklődő igazat adott a terv készítőjének abban, hogy az utóbbi években jelentősen „halkabbá" vált a környék. Markó Sándor hozzátette, hogy tervét még nem fogadta el a város önkormányzata, de amint erre sor kerül, a dokumentumot minden érdeklődő megtekintheti. Az egyik hallgató részéről felmerült a kérdés, hogy mikorra valósul meg a polgári terminál kialakítása. Erre Pataki Ferenc főépítész elmondta, végleges döntés még nincs az ügyben, előbb ugyanis egy teljes körű környezetvédelmi hatástanulmányt kell készíteni. ■ Németh Képeslap barátoknak. Képeslap európai barátaimnak címmel nyílt kiállítás tegnap a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. A több száz kis alkotás megyénkből és testvérmegyéinkből érkezett. A legjobb lapokból a tervek szerint a közeljövőben kiadványt készítenek. Milliárdokkal tartoznak az APEH-nak a megyében 2006. április végéig a megyei APEH-igazgatóság 2044 végrehajtási eljárást indított, 4 milliárd 92 millió forint tartozás behajtására. A hónap végén 5247 adózó ellen volt folyamatban végrehajtás. Az érintett tartozás ösz- szege 8 milliárd 634 millió forint. Végrehajtási eljárás keretében az elmúlt négy hónapban 1 milliárd 693 millió forint folyt be. Az igazgatóság április végéig 2651 inkasszót bocsátott ki, 5 milliárd 916 millió forint tartozásra. 980 helyszíni eljárás eredményeként 508 millió forint ingóság, követelés, valamint munkabér került lefoglalásra. Ingatlan-végrehajtás 159 ingatlant érintően történt. Az év első négy hónapjában 98 esetben került sor árverezésre és 19 pályázat került kiírásra a lefoglalt ingóságok és ingatlanok értékesítésére. 2005 szeptembertől kezdődően a magánszemélyek adó- és köztartozásának beszedésében a megyében működő önálló bírósági végrehajtók is közreműködnek. Az átadást megelőzően április végéig 1413 fizetési felszólítás került postázásra, 298 millió forint tartozást érintően. Kétszázhuszonöt adózó, mintegy 59 millió forint tartozására vonatkozóan pedig már az önálló bírósági végrehajtók folytatják a végrehajtást. ■ T. A.