Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-30 / 125. szám

2006 MÁJUS 30 KEDD JÁSZBERÉNY É S KORNYÉKE 5 ■muhi í Negyed századra is emlékeznek a nemzetközi táncházban Ki kap esélyt a munkára? álláskeresés Olykor még az előítéletekkel is meg kell küzdeni Egész biztosan nem csak a táncról, hanem a visszaemlé­kezésekről, a régi barátok új­bóli találkozásáról, egy kicsit a nosztalgiázásról is szól majd az idei, immár huszonötödik alkalommal sorra kerülő Nemzetközi Táncház- és Ze­nésztábor Jászberényben. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején fény­korát élő táncházmozgalom eredménye, hogy a Jászság Népi Együttes vezetésével megszervezték az első tábort. Először csak zenészek gyűltek össze, majd egyre több táncos is csatlakozott a kezdeménye­zéshez. Mostanra már az egész Kárpát-medencében számon tartják a jászberényi tábort. A világ minden tájáról érkeznek ide, hogy kultúránk fontos részeit, a népzenét és a néptáncot elsajátítsák. Az idei rendezvény július 28-tól au­gusztus 4-ig tart majd, amely után rögtön kezdődik a tizen­hatodik Csángó fesztivál. Hfl ÉN DÖNTHETNÉK SOROZAT csík istvánné, Jászberény:- Ami leginkább szúrja a sze­mem, az a városi Zagyva álla­pota. Úgy vélem, rendkívül csúnya, szemetes az egész part. Rendezetlen a gát, csak elvétve nyírják, kaszálják a fü­vet, a meder kotrására pedig még ritkábban kerül sor. Jó­magam már több mint har­minc éve élek a városban, de ezalatt jó ha egy alkalommal kotorták a medret. Minden­képp oda kellene figyelni erre is, mivel ez egy rendkívül kel­lemes, szép része lehetne a vá­rosnak. A helybéliek például ide járhatnának sétálni, ki­kapcsolódni, jelenleg azonban inkább a szemét, a hulladék helye ez a folyószakasz. Több­ször volt már szó arról a kez­deményezésről, hogy a város­központi részét sétánnyá ala­kítják át, de ennek egyelőre nyomát sem látni.- Sokszor kerültem már el odá­ig, hogy majdnem megkaptam az állást, de végül mindig más került alkalmazásba. Volt hogy kerek perec megmondták: erre a munkára nem én kellek, hanem egy fiatal csinos nő - vetette fel egy középkorú asszony a minap a Jászberényben a megyei mun­kaügyi központ helyi kirendelt­ségén tartott konferencián. Ezt az esélyegyenlőség megteremté­sének lehetőségeiről tartották.- Mondják, hogy váltani kelle­ne, és más területen is kipróbál­ni magunkat, de mit tanuljak én már ötvenéves fejjel - teszi hoz­zá egy másik hasonló helyzet­ben lévő hölgy. A jászberényi Vígh Jánosnak egész más problémája van. Egy baleset következtében hosszú évek óta kerekes székkel közle­kedik, rengeteg tapasztalata van a munkavállalás nehézsé­geiről. — Problémát okoz, hogy mi­ként jussak be egy olyan céghez, amelyik - első látásra - általam is elvégezhető munkát kínál. Megesett velem, hogy egy elvi­leg. akadálymentesített házba sem tudtam bemenni a munkát kínáló céghez, mert a portásasz­talt épp a rámpa végéhez telepí­tették. Sokat számít, hogy egy megváltozott munkaképességű ember valóban dolgozni akar, tenni életének megváltoztatásá­ért, vagy csak siránkozni saját sorsán. Januártól átalakult a megvál­tozott munkaképességűeket fog­lalkoztató cégek támogatása. A szabályozás szigorodott, de aki valóban foglalkoztatni szeretné a speciális helyzetben lévő mun­kavállalókat, annak van ideje át­Munkát keresők a Jászságban összes álláskereső 2217 fő ebből 2 lés 45 év között 970 fő 45 és 56 év között 645 fő FORRÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT JÁSZBERÉNYI KIRENDELTSÉGE Vígh János örült, hogy a munkaügyi központba el tud jutni a kerekes székek számára fenntartott liften alakítani vállalkozását. A gyes­ről, gyedről visszatérők, illetve az ötven év feletti álláskeresők és a munkaadók találkozóján elhang­Segítséget, lehetőséget ajánlanak bemutatkozott Jászberényben a szolnoki Esélyek Háza. Gál Ju­dit, a szervezet munkatársa elmondta, hogy a hozzájuk betérők­nek - álláskereső fiatal anyukák, etnikai kisebbség tagjai, negy­ven év feletti nők, fiatalok - olyan lehetőségeket, segélyszerveze­teket próbálnak ajánlani, amelyek alkalmat teremtenek arra, hogy kilábaljanak nehéz helyzetükből. Ehhez pszichológusok, jogi tanácsadók, szociális munkások állnak rendelkezésre. zott, hogy Jászberényben létezik olyan cég, amelyiknek már sike­rült megoldani a rugalmas mun­kakezdést A gyermeküket iskolába vivő anyukáknak például lehetőséget adtak arra, hogy ne hatkor, ha­nem nyolckor kezdjék a műsza­kot. Elhangzott, hogy akár ötven­évesen is muszáj iskolapadba ül­ni ahhoz, hogy valaki ismét ál­lást találjon. Rehabilitációs foglalkoztatási támogatás a Jászságban (2006 januárjában vezették be ea a támogatási lehetőséget) Hőnap Munkáltatók száma Támogatottak (fő) Febmár 12 36 Március 18 46 Április 30 147 Május 50 220 FORRÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT JÁSZBERÉNYI KIRENDELTSÉGE- Banka Csaba sem egyenlő esélyekkel indulnak. Aki már kipróbálta tudja, a munkát keresők soha­A természet szeretetét adják tovább környezet A helyi születésű kutatóra emlékeznek minden évben Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János A jászberényi születésű természetkutató, Vásár­helyi István halálának év­fordulójához kapcsolódó­an több esemény is zajlik minden évben Jászbe­rényben. Banka Cs. A Vásárhelyi nyomában elneve­zésű természetkutató verseny döntőjét a napokban tartották. Mint azt Suhaj Csilla, a Déryné Művelődési Központ (DMK) igazgatóhelyettese elmondta, immár tizedik alkalommal hir­dették meg ezt a vetélkedősoro­zatot az általános iskolások szá­mára. Az ötödik-hatodik osztá­lyos gyermekeknek kiírt ver­seny iskolai fordulóját követően tizennyolc csapatot hívtak meg a döntőre. Az első helyen a SZIE JFK Gyakorló Általános Iskola Vidra csapata végzett, a máso­dik helyet a Gr. Apponyi Albert Általános Iskola Természetjá­rók csapata szerezte meg, míg a harmadik helyezést szintén az Apponyiból érkezett Vásárhelyi Fiai csapat szerezte meg. A DMK, illetve a Városvédő és Szépítő Egyesület közösen ítéli oda minden évben a Vásár- helyi-emlékplakettet azoknak, akik kiemelkedő természet- és környezetvédelmi munkát vé­geztek az elmúlt években. Az elismerést idén Gulyás Sándor- né, a Belvárosi Általános Iskola pedagógusa, valamint Orbán Zoltán, a jászberényi Állat- és Növénykert zoopedagógusa kapta meg. Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 e-mail: bankacs@ujneplap.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK Május 31. Túrkeve Június 1. Kunszentmárton Június 2. T.szentmiklós Június 3. Szolnok és kömy. Június 6. Karcag, J.berény Minden évben megkoszorúzzák a természetkutató emlékoszlopát HIRSAV Civil szervezeteket támogatnak Jászkiséren jászkísér önkormányzata hárommillió forintos keret­összeget osztott szét a kisé­ri civil szervezetek támoga­tására. A keretből tizen­négy civil kör, egyesület, közösség kapott különböző összegeket. A legjelentő­sebb támogatás (1,7 millió forint) ebből a keretből a sportegyesületnek jutott. Egyéb keretből jelentős, összesen mintegy 1,8 mil­lió forintos támogatást tud­hat magáénak a köztestüle­ti tűzoltóság is. Pénzt ajándékozott Jászárokszállásnak tegnap kora délután a je­lenleg Németországban élő, de gyermekéveit lászárok- szálláson töltő dr. Dutka La­jos kettőezer eurót ajándé­kozott a városnak. A város­házán lezajlott rövid ünnep­ség kapcsán megtudhattuk, hogy az elszármazott koráb­ban, az ötvenes években mint úttörő tűzoltó tevé­kenykedett a községben. Ennek apropóján a felaján­lott összeget a helyi önkén­tes tűzoltóegyesület mentő­eszközeinek gyarapítására, illetve az általános iskola ta­nítás-tanulási eszközeinek bővítésére ajánlotta fel. Mint azt megtudtuk, az is­kolában a magyar szaktan- terem bútorait szeretnék a pénzből megújítani. A kutatás eredményeit foglalta össze A KÖRNYEZETVÉDELMI Világ­nap alkalmából szervezte a Vásárhelyi István Környe­zet- és Természetvédelmi Oktatóközpont a napokban azt a könyvbemutatót, ame­lyen Orbán Zoltán zoope- dagógus ötéves kutatómun­kájának tapasztalatait fog­lalja össze a fenntarthatóság — pedagógia területén. En­nek lényege, hogy a gyer­mekekkel a társadalmi, a gazdasági, a környezet- és a természetismeretek elsajátí­tását nem csak az tanterem­ben képzelik el, hanem kü­lönböző intézményekben azokról a gyakorlatában sze­reznek információkat. Orbán Zoltán mutatta be könyvét

Next

/
Oldalképek
Tartalom