Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-29 / 124. szám
13 év után kupagyőztes a Pick Szeged legénysége A Pick Szeged nyerte a Budapest Bank férfi kézilabda Magyar Kupát, miután a pécsi döntőben 32-30-ra nyert a címvédő MKB Veszprém ellen. A Tisza- parti csapat 13 év után szerzett ismét aranyérmet. Remekül kezdett az „örök második” Szeged, az 5. percben már 4-1-re vezetett. Ez az állás hosszú időre „befagyott”, majd két gyors veszprémi találat után megint a Tisza-partiak következtek, és 9- 5-re elhúztak. Keményebb védekezésre váltott a címvédő, megkezdte a felzárkózást. A folytatásban egyre több lett a kiállítás, és ebből a szakaszból jobban jött ki a Veszprém (10- 9). Ám a szünet előtt a Pick ismét magára talált. A második félidő elején három perc alatt egyenlített a Veszprém (16-16), ám fordítani nem tudott, a rivális tartotta a lépéselőnyt. Sőt, annyira extázisba került a Szeged, hogy emberhátrányban háromszor is eredményes volt. A szolnoki nevelésű Bendó Csaba remekelt a Pickben A 44. percben 24-20-nál nem volt meglepő, hogy időt kért a bajnok. A későbbiekben gyorsabb lett az MKB játéka, ám az ellenfél Puljezevics (kapus), Krivokapics és Bendó vezérletével minden rohamot sikerrel vert vissza. A Szeged története ötödik kupagyőzelmét aratta, az utolsót 1993-ban. A bronzcsatában: Komló-Százhalom- batta 22-21, győzelmével a Komló indulhat a KEK-ben. ■ MTI, V. Cs. Alonso újabb diadala autósport Michael Schumacher az utolsó helyről lett ötödik Fernando Akmso rajt-cél győzelmet aratott, ezzel továbbra is magabiztosan vezet az összetett versenyben Schumacher és Fisichella előtt A címvédő és pontversenyben éllovas Fernando Alonso, a Renault spanyol pilótája nyerte a Forma—1-es autós gyorsasági világbáj nokság hetedik futamát, a Monacói Nagydíjat. MTI A második helyen a kolumbiai Juan Pablo Montoya (McLaren- Mercedes) végzett, a harmadik pedig a brit David Coulthard (Red Bull Racing) lett. Alonso, aki idei negyedik, pályafutása 12. sikerét gyűjtötte be, rajt-cél győzelmet aratott. A start gond nélkül lezajlott: az élről induló Alonso repülőrajtot vett, riválisainak esélye sem volt az előzésre, az utolsó helyre sorolt M. Schumacher a boxutcából követte a mezőnyt. Egyedül a két midlandes autót vezető Christijan Albers és Tiago ájjpji- teiro koccanása jelentett némi eseményt. A második körben Kimi Räikkönen (McLaren-Mer- cedes) rácáfolt arra a véleményre, hogy ezen a pályán szinte lehetetlen előzni és szemfülesen elment a második helyről indult Mark Webber (Williams) mellett, üldözőbe véve a vezető spanyol pilótát. Az első tíz kör után kialakult helyzet azt vetítette előre, hogy Alonso és a finn „Jégember” csatázik majd az első helyért, az éllovas duó Pontversenyek, az élcsoport állása pilóták: 1. Alonso 64 pont, 2. M. Schumacher 43, 3. Fisichella 27 Räikkönen 27, 5. Montoya 23, 6. Mossa 20, 7. Button 16, 8. Barrichello 13 csapatok: 1. Renault 91 pont, 2. Ferrari 63, 3. McLaren-Merce- des 50, 4. Honda 29, 5. BMW-Sauber 14, 6. Williams 10. ugyanis körről-körre növelte előnyét a többiekkel szemben. Mindeközben M. Schumacher a ló. pozícióba tornázta fel magát. Miközben az élcsoport sorrendje - Alonso, Räikkönen, Webber, Montoya, Rubens Barrichello (Honda), Jarno Trulli (Toyota) - továbbra sem változott, a lekörözések némi izgalmat vittek a futamba, ugyanis nem volt mindegy ki, hol és hogyan tudja maga mögött hagyni a lassabb autókat. A nagy forgalomból a Renault címvédő pilótája jött ki a legjobban, ugyanis növelni tudta előnyét üldözőivel szemben. A 48. kört követően Alonso és Räikkönen egyaránt a boxba hajtott, de miután visszajöttek, a McLaren finn klasszisának gépe sem bírta tovább a terhelést. A hajrában — öt körrel a vége előtt - a harmadik helyen haladó Trulli is feladni kényszerült a küzdelmet, így végül a célban Alonso, Montoya, David Coulthard (brit, Red Bull Racing), Barrichello, M. Schumacher, GianNem hagyta magát Schumi a szombati időmérő edzésen a legjobb időt autózó Michael Schumacher csak az utolsó helyről rajtolhatott a Monacói Nagydíjon, mivel a versenybírók úgy ítélték meg, hogy szándékosan állította meg az autóját a pályán a tréning vége előtt néhány másodperccel, és ezzel feltartotta riválisait Ennek ellenére a Ferrari klasszisa 5. lett a teg napi futamon. carlo Fisichella (olasz, Renault), Nick Heidfeld (német, BMW- Sauber), Ralf Schumacher (német, Toyota) volt a pontszerzők sorrendje. A világbajnokság nyolcadik futamát, a Brit Nagydíjat június 11- q én rendezik Silverstonban. Szövetes Vera és Török Dani megvédte bajnoki KYOKUSHIN KARATE A junior után remekelt a felnőtt magyar válogatott is Pénteken a juniorok, szombaton a felnőttek léptek közönség elé a budapesti Körcsarnokban a kyokushin karate Euró- pa-baj nokság küzdelmei során. Géléi József Az első napon a fiatalok öt arany-, négy ezüst-, és öt bronzérmet szereztek. Régiónk képviselői közül a martfűi Balogh Zsolt megnyerte a nehézsúlyú fiúk kumitéjét, míg csapattársa, Körmöndi Lídia (60 kg) a második, a jászberényi Misovits Boglárka (65 kg) a harmadik helyen végzett. Másnap aztán a felnőttek remekeltek. A formagyakorlatosok között a háromszoros kontinensbajnok Tóth Attila (Aba- sár) megvédte büszke címét, a hölgyek között pedig a közel tíz- éves(!) kihagyás után visszatérő Németh Katalin (Stabilitás) a dobogó második, Tóth Renáta (Abasár) a harmadik fokára léphetett fel. A kumitében a nők bizonyultak erősebbnek, válogatottjaink közül hatan is bejutottak a legjobb négy közé. Közülük a az ötszörös Eb-aranyérmes, Világkupa-győztes tiszafüredi Szövetes Veronika (+65 kg) ezúttal sem talált legyőzőre, míg a nyíregyházi Bartók Júlia (55 kg) csupán a döntőben szenvedett vereséget. A 2000-es Euró- p a - b a j n o k Mótzer Melinda (Győr), a jászberényi Simon Orsolya (65 kg), a nyíregyházi Ábrahám Edit (65 kg), valamint a martfűi Demeter Mónika (+65 kg) egyaránt bronzérmet vehetett át az eredményhirdetéskor. Legjobb férfi küzdőink közül hárman verekedték be maguA kumitében a nők bizonyultak erősebbnek, válogatottjaink közül hatan is bejutottak a legjobb négy közé. kát az elődöntőbe. A várakozásnak megfelelően a legnagyobb esélyesnek tartott Török Dániel (+90 kg) megvédte tavalyi elsőségét. A legkönnyebbek közt induló nyíregyházi Rózsa Gábornak akárcsak egy éve, idén is bronzérmet akasztottak a nyakába. Hasonló teljesítményt nyújtott a jászberényi Fülöp Roland (90 kg) is, aki szintén megismételve 2005-ös teljesítményét, felléphetett a dobogó legalsó fokára. A felnőtt magyar kyokushin karate válogatott összességében jól szerepelt a budapesti Európa-bajnokságon, két arany-, mellett egy ezüst-, és hat bronzérmet tartott itthon. . Hadfi nagy harcban szerzett ezüstérmet 100 KG-OS HADFI DÁNIEL ezüstérmet szerzett a tampe- rei cselgáncs Európa-baj- nokság zárónapján. A Honvéd kitűnősége a fináléban az orosz Ruszlan Gaszimov- val találkozott. Két perccel a vége előtt egyenlő állásnál Hadfi lábfelszedéssel indított, ám a mozdulat csúcsán az orosz belekontrázott, és végül ő vitte földre ellenfelét. Mindkét dzsú- iós kezét égnek emelve ünnepelte diadalát, a bíró pedig Gaszimovot hirdette ki győztesnek. Edzője, Tones Péter szerint: — Csodálatosan versenyzett Dani, ez a végén egy vesztes meccs volt. A felvételt visz- szanézve jogos volt a bírói döntés, valóban az oroszé volt az utolsó akció. Hz Albacomp gárdája lesz az Atomerőmű ellenfele \ címvédő Atomerőmű után az Albacomp jutott be a férfi kosárlabda NB I. fináléjába, miután az elődöntő utolsó mérkőzésén 93-68-ra magabiztosan nyert a vendég Pécs ellen. A három győzelemig tartó döntősorozat szerdán kezdődik Pakson. A bromzesatában a Körmend lesz a Pécsi VSK ellenfele. Tóth Janikáék nyertek, jól vannak a sérültek IFJ. TÓTH JÁNOS (Peugeot 307 WRC) nyerte a Duna-ralit, az országos bajnokság harmadik futamát, így összetettben immár egyedül áll az élen. Második lett Spitzmüller Csaba, míg Bénik Balázs - aki a viadal előtt ifj. Tóthtal holtversenyben vezette a pontlistát - harmadikként zárt. A szervezők tájékoztatása szerint a szombati viadalon hatalmasat bukó Aschenbrenner György már vasárnap elhagyhatta a veszprémi kórházat, míg társa, Percze Nándor hétfőn mehet haza. Németh Kati tízéves kihagyás után Eb-ezüstéremmel tért vissza a nemzetközi elitbe