Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-24 / 120. szám
.Mmß 2006. MÁJUS 24., SZERDA Szombaton rendezik az évadnyitó krosszversenyt Május 27-én, szombaton ismét felbőgnek a motorok a szolnoki Cora Áruház mögötti hepehupás területen. Ekkor rendezi meg ugyanis évadnyitó moto- krosszversenyét a Pelikán Motorsport Egyesület. A Kelet Kupa-sorozatba tartozó viadalra majd másfél száz versenyzőt várnak a szervezők. Négy csoportban (65, 85, 125, 250 köbcenti) mérik össze gyorsaságukat az amatőrök (bárki elindulhat), a profik az extra kategóriában vetélkednek, de nyeregbe pattannak a régmúlt nagy sztárjai is, akik a szeniorok futamain bizonyíthatják be, az idők múlásával semmit nem kopott tudásuk. Sőt, a tavalyi nagy sikerre való tekintettel, a quadosok is megmutathatják, mennyit fejlődtek az elmúlt esztendőben. A gépátvétel reggel 8 órakor kezdődik, fél tíztől a szabadedzéssel folytatódik a program, majd tizenegytől kerül sor az időmérőre, tizenkettőtől pedig a futamokra. A szolnokiak karmestere, Pozsár Gábor (középen) az elmúlt fordulókban megtalálta góllövő cipőjét, legutóbb is kétszer talált a kapuba. Nagy lehetőség kapujában labdarúgó nb ii. Az Orosházát fogadja a szolnoki legénység Jól szerepeltek a sportiskolás cselgáncsosok Domaszéken rendezték meg a legfiatalabb cselgáncsosok országos diákolimpiái döntőjét. A diák C korcsoport indulói között ott voltak a szolnoki sportiskola azon dzsúdósai is, akik a közelmúltban még a Mikulás-, majd Nyuszi-kupán bontogatták szárnyaikat. Vörös Zoltán edző tanítványai ezúttal az országos mezőnyben mutathatták meg tudásukat. Eredmények, 33 kg: 2. Oláh Dániel, 39 kg: 7. Angyal Roland, 45 kg: 5. Pomázi Márk, 50 kg: 2. Papp Bence, 55 kg: 3. Makra Máté, 7. Fristeir Gábor. Áprilisban felhőszakadás miatt volt kénytelen elhalasztani soros bajnoki mérkőzését a Szolnoki MÁV-Mondi legénysége. Ma este (18 óra) ezt a találkozót pótolják a Tisza- ligeti Stadionban. Géléi József Óriási lehetőség kapujában áll a Tisza-parti gárda. Amennyiben begyűjti a három pontot az Orosháza elleni mai összecsapáson, hárompontos előnyre tesz szert a hét végén Vácott szereplő Jászapáti együttese előtt. Márpedig megyénk két élcsapatának versenyfutása a dobogó második helyéért zajlik. Vasárnap hetven percen keresztül látványos támadójátékot mutatott a szolnoki gárda. Ha sikerül hozniuk hét végi formájukat, minden reményük megvan arra, hogy újabb győa magyar és az új-zélandi lab- darúgó-válogatott szerdán 19 órától (tv: Sport2) harmadik alkalommal találkozik egymással. Az eddigi két mérkőzés egyformán 2-1-es magyar sikert hozott. Mindkét korábbi találkozóra a magyarok 1982-es új- zélandi túrája során került sor, azaz ez lesz az első alkalom, amikor Magyarországon, jele zelmet arassanak. Nincs köny- nyű helyzetben azonban Kis Károly vezetőedző, ugyanis nem számíthat a hétközi mécsesén a harmadik sárga lapját begyűjtött Antal Gáborra, valamint nagy valószínűséggel a sül a Szusza Ferenc Stadionban csap össze a két gárda. Új- Zéland válogatottja jelenleg a 118. helyen áll a nemzetközi szövetség világranglistáján, amelyen a magyarok a 76. helyet foglalják el. Ez a találkozó lesz az újdonsült szövetségi kapitány, Bozsik Péter bemutatkozó mérkőzése a magyar válogatott kispadján. sérüléssel bajlódó Szalai Bo- tondra, Remili Mohamedre és Bárdi Gáborra. A meghatározó játékosok távollétében sem lehet azonban más célja a házigazdának, mint a győzelem. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Pintér L., Jeney, Balogh, Zolnyánszky - Pozsár, Grúz, Remili, Forgó - Bali, B. Tóth. Az Orosháza annak ellenére, hogy nem szerepel jól az idei bajnokságban, veszélyes ellenfél, hiszen több remek képességű, rutinos labdarúgó tartozik keretébe. Koncz Zsolt vagy Zá- voda Gábor éppen a Keleti csoport bármelyik együttesébe beférne, és nem szabad elfelejtkezni a rendkívül tehetséges, fiatal Ábel Péterről sem. Bemutatkozik a Bozsik-csapat Foci vb 2006 Az Új Néplap és a Nádas étterem közös totójátéka forint összdíjazás 500000 Június 9-én megkezdődik a 2006-os labdarúgó-világbajnokság. Lapunk természetesen kiemelt figyelemmel követi az előkészületeket, illetve a világ legnépszerűbb játékának seregszemléjét. Mától tizenöt héten át, minden szerdán egy-egy totószelvényt közlünk, melyen három, a futballvébékhez kapcsolatos kérdést teszünk fel, s valamennyihez három lehetséges választ adunk. A tizenöt totószelvény összesítésében legtöbb pontot elérő tíz játékosunkat nyilvános vetélkedőre hívjuk, ahol értékes nyereményekért számot adhatnak futballtörténe- ti tudásukról. Megéri folyamatosan velünk játszani, hiszen a legjobbak értékes nyereményekkel gazdagodnak. JÁTÉKSZABÁLYOK A Kizárólag az Új Néplapból kivágott, eredeti szelvényekkel lehet részt venni a játékban. B. Beérkezési határidő: a megjelenést követő hét kedd, 18 óra. C. A totószelvény leadható személyesen, illetve beküldhető postán. Név:............................................................................................................................................. Cím: ..............................................■.............................................................................................. Cí m: Az Új Néplap (5000 Szolnok, Mészáros L u. 2.) és a Nádas étterem (5000 Szolnok, Petőfi u. 6.) XV. HETI KERDESEK 1 Ki az a játékos, aki eddig a legtöbb világbajnoki mérkőzést játszotta? A: Paolo Maidini B: Diego Maradona C: Lotthar Matthäus 2. Hol rendezték a 2002-es vb-döntőt? A: Tokió B: Szöul C: Jokohama 3. Mikor lesz az idei vb-dön- tő? A: július 7. B: július 8. C: július 9. A XjV. heti kérdések helyes megfejtése: 1 Atletico Madrid 2.1978 3. Sami al-Jaber (vége) 1. hely: A Klán Tours utazási iroda 100 000 Ft értékű, kétszemélyes utazási utalványa. 2. hely: 80 000 Ft értékű televízió az Űj Néplap felajánlásával. 3. hely: A szolnoki Adidas márkabolt ajándékcsomagja. 4. HELY: 40 000 Ft értékű digitális fényképezőgép az Űj Néplap felajánlásával. 5. hely: A Mátyus Kft. Telekommunikáció, Számítástechnikai és Multinacionális szaküzletének 24 000 Ft értékű ajándéka. 6. hely: A szolnoki Jáde Zálog- és Ékszerház 24 000 Ft értékű ajándéka. 7. hely: Boss fúrógép (24 000 Ft), a szolnoki Főnix Szerszám és Kisgép Áruház ajándéka. 8. hely: Borvásárlási utalvány (24 000 Ft), a szolnoki Szőke Borház, a Minőségi Tájjelegű Borok Háza ajándéka. 9. hely: Teljes körű autóápolási utalvány (24 000 Ft) a szolnoki Rainbow Car Autókozmetika ajándéka. ío.HELY: A szolnoki Apolló 93 Gáztechnikái Szerviz és Műszaki Minősítő Kft ajándéka. 45 45 45 Gálos edző és Hortí Dóra távozik a szolnokiaktól A férfi kosarasokkal ellentétben a hölgyeknél már lefújták a bajnoki szezont. A Szolnoki NKK csapata megismételve tavalyi eredményét, a hetedik helyet szerezte meg. Bár az alapszakaszban ennél kedvezőbb pozíciót is elfoglaltak a kék-sárgák, a rájátszásban azonban nem sikerült legyőzni a Szegedet. A Szekszárd elleni kettős siker csak a hetedik helyhez volt elég. Akárcsak a többi csapatnál, Szolnokon is lesznek változások. Távozik Gálos László vezetőedző, aki Győrött folytatja pályafutását. Vele tart felesége, Farkas Andrea is, ám ő még nem döntötte el a hogyan továbbot. Nagy vérveszteség lehet Hord Dóra távozása, ugyanis a válogatott center nem fogadta el a szolnoki klub ajánlatát. A hírek szerint több élcsapat is hívja, közülük a BSE lehet a befutó. Ellenben Somogyi Andrea, Tajkov Georgina, Pate- chia Hartman és Mina Makszi- movics ősztől is Szolnokon fog szerepelni. Természetesen társaikkal, illetve a kiszemelt kosarasokkal is folynak a tárgyalások. Az állomány — Horti és a sérült Hartman nélkül - szorgalmasan dolgozik. A tréningeket Kmézics Zorán szakmai igazgató vezeti. Hogy ő, vagy más lesz a vezetőedző, az a hetekben fog eldőlni. Mindenesetre június 3-ig együtt készül a szolnoki hölgycsapat. ■ V. Cs. Pótolták az elmaradt sakktornát Kunszentmártonban a május elsejére tervezett, sport- és kulturális rendezvények az árvíz miatt elmaradtak. Ez azonban nem keserítette el a KUTE Sakkbarátok Körét, akik a József Attila Könyvtárban a minap megtartották a május első napjára tervezett villámtornát. A hazaiak mellé Csépáról, Ti- szakürtről is érkeztek sakkozók a rendezvényre, ezúttal 25 induló képviselte a három település színeit. A villámtornán felnőtt, ifjúsági és serdülő sakkozók ültek asztalhoz. Külön öröm, hogy az utóbbiak versengésében három ifjú hölgy is részt vett, közülük Molnár Nico- lett szerepelt a legjobban, a maga ötödik helyével. Eredmények: Felnőttek: 1. Herczeg Imre 3 pont, 2. Koszó Béla 2.5, 3. Id. Kurucz István 1.5. Ifjúságiak: 1. Győri Marcel 2.5, 2. Barcsik Ádám 1.5, 3. Győri Tibor 1. Serdülők: 1. Amb- ruzs Sándor 4, 2. Dantesz Imre 4, 3. Pálinkás Donát 3.5 pont. ■ NG Tajkov Geor- 1 gla marad a kék-sárgák soraiban