Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-20 / 117. szám

2006. MÁJUS 20., SZOMBAT KULTÚRA Új kötetének megjelenését már nem érte meg Nem nekrológot akartam írni, hanem születésnapi köszöntőt. Iluh István jövő héten lehetett volna hetvenéves. De vasárnap meghalt. Jó költő volt: „Nézem a várost ablakomból / Az ossz pén­zem / Kilencven fillér / Bolond lennél te akkor / Ha nekem hin­nél / Szoktam hazudni / Igen de szépet / Neked és magamnak / Mesélem élni ahogy szeretnétek / És nem hisztek szavamnak”. A törökszentmiklósi szegény­ségből indult. Még nem volt ti­zennégy éves, mikor munkát kellett vállalnia a téglagyárban. Onnan vitték el katonának. Ké­sőbb öntödében robotolt, ahol baleset érte. A kórházban is­merkedett meg későbbi felesé­gével, aki nővérként dolgozott ott. Szolnokra költözött, a papír­gyárban talált munkát. A versírást iskolásként kezd­te, de már elmúlt harminc, mi­kor a Magyar Papír szerkesztője, Bella István költővé avatta. Huh István aztán a megyei napilap­nak is rendszeres szerzője lett; versei mellett közölt itt riporto­kat, publicisztikát is. Megnyíl­tak előtte az országos folyóira­tok. Költőbarátságok szövődtek Ladányi Mihállyal, Ratkó József­fel. 1975-ben Jó reggelt, fény! cím­mel a Magvető Kiadó jelentette meg első kötetét. Költeményeit beválogatták a Szép versekbe. Huh István (1936-2006) Az örök kisemberekről írt mindig, azokról, akiknek életét élte, akiknek sorsát, gondjait, örömeit sajátjaként ismerte. Szenvedélyes pontossággal vet­te versbe a hajlongókat, a gör- nyedőket, a megalázhatókat: „Mindig keveset / Keresett / Va­sárnapon sem többet/ Csak any- nyit / Amit megevett / Ezért volt sorsa / Nehezebb / A másé meg könnyebb”. Tiszta, plebejus in­dulattal porolt az övéi igazáért. Apró kis forradalmak voltak versei: ,£n a munkámból / Úgy akartam megélni / Nem külön­bül / De éppen annyira / Mint egy gőgös / Főmérnök fia". És persze tükröt is tartott az övéi­nek - kegyetlenül, s olyan meg­értőén, cinkosan, ahogyan csak az képes, aki belülről tudja mindennapjaikat: „Vasárnap sö­rözni mennek / Eltörik a lábát a búnak / A villanyszámlás / Ha másnap becsönget / Az ajtó mö­gött némán / Lapulnak”. Iluh Pistánál úgy egy hónap­ja jártam utoljára, könyvhétre megjelenő kötetének ügyében. Öreg volt, ősz és sovány. Már nemigen kelt ki az ágyból. Any- nyi mozgáshoz kevés lett volna a levegője. De a szeme régi hun­cutsággal villant. Kérdezte, mi­kor jelenik meg a könyve. Azt reméltem, még kézbe veheti. Hogy ő mit sejtett, nem tudom. Eljövet egyik versének részlete motoszkált bennem: „Lassan könnyűvé válók / Alkonnyal ta­karózom / A földön átszivárgók / Hát ennyi a sorsom ”. ■ Jenei Gyula Még néhány apró igazítás, simítás a délceg Miska-kancsókon, Szűcs Imre tipikus termékein. A mester 1972-ben költözött Tiszafüredre. Megváltozott fazekasság pályakép Inkább a használati tárgyakat keresik a betérők A Tiszafüreden élő, ismert fazekas, Szűcs Imre élete olyan, mint az évszakok változása, a nap járása: hiszen azzal kel, azzal fekszik. D. Szabó Miklós Tulajdonképpen nagy sze­rencséje volt ennek a mo- kány karcagi legénynek, hogy abban az időben lakott a Nagykunság fővárosában egy Kántor Sándor nevű Kos- suth-díjas fazekas. Már kis­gyerekkorában eljárhatott a mesterhez korongozni, és itt ismerte meg a jeles szakem­ber. Amikor nyolcadikban be kellett adni a továbbtanu­lási kérelmet, úgy határozott a családi kupaktanács, a he­lyi mezőgazdasági techni­kumba jelentkezik. Ekkor váratlanul levél érkezett Kántor úrtól, miszerint ha ő meg a család is úgy gondol­ja, felveszi maga mellé tanu­lónak. Madarat lehetett vol­na vele fogatni, mert az ősz mester valamit kinézhetett a villogó szemű, mokány le­gényből, így lett a tanulója 1963—65 között. Szófukar volt az öreg, az összes dicsé­rete így hangzott: — Elmehet! Elköltözött 1972-ben Ti­szafüredre, mivel a maga ura szeretett vol­na lenni. Nehe­zen engedte el a mester, de hát végül ő is tudta: ez az élet rendje, ha valaki tehetséges. Tulaj­donképpen Füreden ott foly­tatta, ahol Karcagon abba­hagyta: mert ott se csinált mást, mint hogy a füredi ke­rámia formáit vitte tovább. Ugyanis emberöltőkkel korábban a vidéki fazekas­ság egyik gyöngyszemének számított Tiszafüred, de az ottani jeles mesterek a 20. század elejére kihaltak. Ami a színeket illeti, a kék kivé­telével minden jellemzi a Ti- sza-parti hagyományokat, il­letve itt is tovább készítette Szűcs Imre a tányérokat, bu- tellákat, Miska-kancsókat. Nagy Erzsikében, a felesé­gében nemcsak hű társat ta­lált, de remek szakembert is, aki népi iparművész. Ha kell, fest, ha szükséges, ke­mencét pakol. És felnevelte két lányukat, akik a szakma folytatói asz- szonyként, kis­gyerekes anyu­kaként is. Szűcs Imre úgy érzi, hogy időköz­ben nagyot fordult a világ ke­reke, és merőben más az igény a fazekasok iránt. Míg 1970-ben évente kétezer fes­tett, mintázott tányért is el­adott évente, most jó ha száz elkel belőlük. Helyette a beté­rők használati tárgyakat ke­resnek, amelyből ehet, ihat, amelyben keverhet az ember. Kelendőbbek az étkészletek, kávés-, teás-, boros-, páünkás- készletek, partikra alkalmas tányérok, apró szuvenírek. De viszik a buteUákat, Miska­kancsókat is. Szerencsére könnyen dolgozik. Ha neki­fog, jönnek a formák, színek, minták. Ami a díjait illeti: né­pi iparművész, a népművé­szet mestere, Tiszafüred díszpolgára. A kiállításai szá­mát hetvenötig számolta. Két év múlva hatvanéves lesz, addig keményen dolgo­zik, utána komótosabban. Indul pályázatokon is, eze­ken mindig a dobogó vala­melyik fokán végez, leg­utóbb országos második lett munkáival. Ezzel nincs vége az idei megméretéseknek, elvégre készül az augusztusi karcagi fazekastriennáléra. Emellett felkérték, hogy a hortobágyi pásztormúzeumba készítsen tipikus Szűcs-kerámiákat, amelyek lehetnek használati tárgyak, készletek, apró szu­venírek. Ahogyan Szűcs úr nevét ismerik, minden bi­zonnyal nem akármilyen munkák kerülnek tőle a nagy magyar puszta múltját idéző múzeumba. Programajánló a megyében május 22. és 27. között HÉTFŐ Benedek Mária és tanítvá­nyai koncertjét hallgathatják meg a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán 18 órai kezdettel. Zongorán kísér: Farkasné Szőke Tünde és Koczka Ferenc. KEDD A martfűi Városi Művelődési Központban tekinthetik meg az érdeklődők Antal László festőművész és a Rajz-stúdió növendékeinek Természetkö­zeiben című kiállítását, mely egész héten várja a kultúra kedvelőit. SZERDA Az Ádám Jenő Művészeti Is­kola, Zeneiskola tanárainak hangversenyét tartják 18 órá­tól a martfűi Városi Művelő­dési Központ és Könyvtárban. CSÜTÖRTÖK A szolnoki Damjanich János Múzeum Folyosógalériáján nyílik Mészáros Lajos festő­művész emlékkiállítása. A tárlatot dr. Egri Mária művé­szettörténész nyitja meg. PÉNTEK Székely Mihály kórusok hangversenyét rendezik meg a jászberényi Jász Múzeum­ban délután fél hat órai kez­dettel. Közreműködik többek között a Jászsági ÁFÉSZ Szé­kely Mihály Kórusa. SZOMBAT Térségi és országos népzenei minősítő hangversenyt és X. Jászkun Citeratalálkozót szerveznek a kunhegyesi Vá­rosi Könyvtár és Közművelő­dési Intézményben. ILUH ISTVÁN A túlsó partig Jött velem, mindig jött velem A bokrokon ha rózsa gyűlt A nyár sodorta fényeken A fény ragyogta réteken Jött velem mindig jött velem Az ég ha viharba borult Ha csillagot szórt a végtelen Jött velem mindig jött velem Ha köd honolt a kerteken Ha nem is akarta már Jött velem mindig jött velem Hullt a lomb ha sírt a nyár Ha szíve volt örömtelen Jött velem mindig jött velem A túlsó partig elkísért ■ Ha nekifog, jönnek a for­mák, színek, minták. Tárca Az ocsmány szájú, istenkáromló katona görnyedve, a falhoz si­mulva lopakodik. Előtte, mögötte kis lyukakat vájnak a fejmagas­ságban becsapódó lövedékek.- Jézusom! Csak most el ne hagyj! Krisztusom, segíts! Szűz Máriám, ments meg! - mormol­ja rémülten. A golyók meg csak jönnek.- Szűzanyám! - nyüszít félel­mében. Aztán, hogy a pince lejáratá­hoz ér, átugorva a lépcsőket az előtér betonjához .lapul, és zi­hálva hallgatja vadul zakatoló szívének dörömbölését. Most, hogy már álló célpont, jön a kö­vetkező golyó, bele a hátizsák­jába. Próbál még kisebbre ösz- szehúzódni, beolvadni a beton pórusai közé. Puff! Becsapódik a harmadik lövedék is.- Istenem! - jajdul föl. A lövész a leshelyén, az utca túlsó oldalán az ablakban va­dászlázban ég. Szitkozódik, mert kicsi a célpont, rossz a beesési szög. Az istenkáromló katona meg ott lent, beszorítva beton­börtönében gépiesen darálja:- Istenem, drága Istenem! ILYÉSJÁNOS Egérfogó Add, hogy ne tudjon följebb menni! Add, drága Istenem! így párbajoznak ők ketten hosszú perceken át. A háború­ban néha centimétereken mú­lik az élet. Azután kint, a szabad világ­ban a lövöldözés megélénkül. Rövid sorozatok, egyre gyérülő egyes lövések, majd lábdobogás, mely a pince bejáratánál hal el.- Hé, katona! Keresel vala­mit?- Lőnek, célba lőnek rám! - jön a nyöszörgő válasz.- Már leszedtük. Na, nyomás, faszikám, mert felfázol! Aztán már túl a hídon, gyüle­kezés közben az istenkáromló katona éktelenül átkozódva tér­del szétlőtt hátizsákja fölött. Ahogy cifrázva elkanyarítja - amúgy baka módra - nem hagyja ki belőle sem Istent, sem Jézust, de még Szűz Máriát sem.- Ne rinyálj már! Mit óbé- gatsz? - szól rá a szomszédja.- Ne óbégassak! Nézd, a ro­hadék szétlőtte a konzervemet meg a szivaros dobozomat.- Meg a szajrédat is - folytatja a felsorolást egy hang. - Arra nem gondolsz, te isten barma, hogy a hátadat is szétlőhette volna?- Hát igen... igaz. De a Jóisten megoltalmazott — néz fel révedezve a kérdezőre hátizsákja romjairól a csúnya szájú, istenkáromló katona.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom