Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-17 / 114. szám

3 2006. MÁJUS 17., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Hunyadfalva LAKOSSÁG a tele­pülésen egy ideje már nemigen változik a lélekszám. Mint Vé­konyáé Házi Eszter polgármester elmondta, jelenleg nagyjából ket­tőszázötvenen élnek a község­ben. Ez a létszám pedig évente körülbelül négy fővel csökken vagy gyarapszik, mga Karcag TÁMOGATÁS A városban működő, a mezőgazdaságban és környezetvédelemben dolgozó három civil szervezetet, a Nagy­kun Horgászegyesületet, a Térsé­günkért Egyesületet és a Karcagi Nagykun Gazdakört idén össze­sen 650 ezer forinttal támogatja az önkormányzat, de Kunmadaras alkotók A közsé­gi könyvtár és a művelődési ház munkatársai várják helyi amatőr alkotók, így fafaragók, csipkeve­rők, hímzők, bőrművesek, kera­mikusok és például festők jelent­kezését, mert munkáikból szeret­nének Madarasi alkotók címmel kiállítást rendezni. Június 10-ig kereshetik fel valamelyik intéz­ményt, ahol megtudhatják a részleteket, de Mezőtúr VAGYON a város költ­ségvetésének 2005-ös zárszám­adását a testület 6,1 milliárd fo­rint bevétellel és 5,9 milliárd ki­adással jóváhagyta. A pénzma­radvány 172 millió forint. Az in­tézményeknél keletkezett pénz- maradványokat céltartalékba he­lyezik és az önkormányzat épüle­teiben keletkezett tavalyi belvíz­károk helyreállítására fordítják. Az önkormányzat vagyona 2005- ben 1,3 milliárd forinttal nőtt. A működési célú hitelállomány 2005 végén 417 millió foriptrSZS Szolnok BEZÁRTA Személyi sza­badság megsértésével gyanúsít a rendőrség egy szolnoki lakost. A férfi annyira féltékeny volt ba­rátnőjére, hogy pár nappal ez­előtt bezárta saját autójába. Ami­kor kedvese ki akart szállni, tett- leg bántalmazta őt. Végül a nő megmenekült, és sérülései is szerencsére nyolc napon belül gyógyulóak. mrfk Tiszafüred IRTÁS Az ár- és a bel­víz miatt megyeszerte nagyobb területen tudnak elszaporodni a szúnyogok. A város önkormány­zata, 7,2 millió forintot különített el a vérszívók irtására. Ezt a pénzt igyekeznek úgy elosztani, hogy a szúnyogidényt lefedje. Kü­lön figyelmet fordítanak a ki­emelkedő nyári rendezvények előtti irtásra, kb Horváthné Varga Gabriella (jobbra) és családja elsősorban a kapott adomány mennyisége miatt háborodott föl. Szerintük több járna. Vihart kavart a csokoládé adomány Botrány a meggondolatlan nyilatkozat miatt FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL- Nem is annyira a romlott cso­ki a bosszantó, bár az is felhábo­rított minket. Miért kap olyan ember lényegesen többet nálunk a segélyből, aki másodmagával él? - tette fel a kérdést, miközben az ebédlőasztalt gyorsan megtöl­tötte a kapott adomány. Hpr- váthékkal csak nagyon kevesen értenek egyet, legalábbis ez de­rül ki az általuk elmondottakból is. Az édesanyát még az óvónő is leszidta a nyilatkozat miatt.- Nem értem miért szól bele mindenki az ügybe. Jöjjenek el, nézzék meg mennyi jutott ne­künk, s mennyi másoknak. So­kan azt gondolják, hogy a nagy- családosok úgyis kapnak más­honnan, aztán a végén mégis ide hoznak a legkevesebbet. De nem is akarunk tovább foglal­kozni ezzel az egésszel. Nem bántam meg semmit, én ezután is bátran belenézek akárkinek a szemébe. Szelevényen szinte mindenki erről az esetről beszél. A polgár- mesteri hivatalban megtudtuk, szó sem volt segélyről. Csupán a védekezésben dolgozók ellátmá­nyából maradt rengeteg tartós élelmiszer. Ezt osztották szét, s ezúttal azok kaptak többet, akik a vészhelyzet idején védték a fa­lut. A csomagokba került csokik egy részének valóban lejárt a szavatossága, emiatt mindenki a sajnálkozást fejezte ki. De a csomagnak ez csak egészen ele­nyésző részét tette ki. Az egyik kis üzem dolgozói egész nap mérgelődtek az álta­luk meggondolatlannak tartott nyilatkozat miatt.- Hihetetlen, hogy valakinek ez jelentse a legfőbb gondot - mérgelődött Pólyák Gáborné, az üzem munkatársa. - Ez­rek dolgoztak azért, hogy megmentsék a falut, erre olyan em­bernek állítanak be minket, akik csak követelőzni tudnak. Kolléganői is helyeseltek, egy­más szavába vágva mondták el, mennyire bántja őket az eset.- Életem munkája fekszik a házamban - mondta könnyeivel küszködve Bencsik Lajos­Szelevényen szinte mindenki erről az esetről beszél. né. — Csak megköszönni tudjuk a gáton dolgozó embereknek, hogy van hová lehajtani a fejün­ket. Ilyenkor nem azt kell nézni, mit kapunk. A segélyek szét­osztása még csak ezt követően kez­dődhet. A település­re érkező értékes -adományok miatt már előre kétségeiknek adnak hangot a helybéliek. Félnek, hogy mekkora vihart kavarnak azok, akik elmondásuk szerint egyetlen csokiból országos ügyet csináltak. Nem maguk miatt ag­gódnak, hanem sokat szenvedett falujukért. Az érdeklődés középpontjában a teues igazsághoz hozzátartozik, hogy a kritizáló família a kitelepítés ideje alatt hamar a média ér­deklődésének középpontjába került hathetes csecsemőjük miatt. Átmeneti lakóhe­lyükön, a kunszentmártoni sportcsar­nokban mindent megkaptak. Míg a kisvárosba néhány táskával érkeztek, addig haza egy kisebb teherautó vitte a pelenkákat, ruhaneműket és egyéb Pólyák Gáborné szerint nem volt semmi baja a csokinak ajándékokat. JEGYZET HORVÁTH GYŐZŐ Kár spórolni a pihenőidőn ÓRIÁSI A KÜZDELEM a közúti árufuvarozás piaci szereplői között. Mint minden vállal­kozói tevékenységnek, így ennek a szakmának is meg­vannak a maga buktatói. Hogy mást ne említsünk, például az egekbe szökő üzemagyagár is ezek közé tartozik. A cél azonban mi más lenne esetükben is, mint a tisztességes nyereség elérése. A piaci versengés miatt kénytelenek alacsony árakon dolgozni, ugyanak­kor egyre nagyobb hang­súlyt kap a szállítási meg­rendelések minél gyorsabb teljesítése. Mivel az út hosz- szán nem lehet változtatni, csakis a menetidő lehet az, amin esetenként megpró­bálnak spórolni. Ezért a so­főrök olykor megállás nél­kül szelnek át kamionjaik­kal egy-egy országot. Ez pe­dig balesetveszélyes. nemzetközi egyezmény sza­bályozza a gépkocsivezetők vezetési és pihenőidejének arányát. Amióta hazánk csatlakozott ehhez az egyezményhez, azóta ezt számon is kérik a hatósá­gok. Ebben műszerek van­nak az; ellenőrzést végzők segítségére, csakhogy eze­ket áz eszközöket, legyenek- azok a kor legmodernebb berendezései, ki lehet ját­szani, így időről-időre „ho­rogra” akadnak a bliccelők. Ez persze akkor kellemetle­nül érinti a gépkocsivezetőt, mert nem ér időben célba és még büntetést is kell fi­zetnie. Az üzleti érdekeken esett csorba ellenére mégis szerencsésnek mondhatná magát és a többi közleke­dőt. Ugyanis nincs kizárva, ha nem állítják meg az el­lenőrzők, nem kötelezik pi­henésre őt, óhatatlanul el­bóbiskol a volánnál. Azután pedig biztosan tudjuk, mi következne. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Kunhegyesiek az I. világháborúban. Oláh Lajos helyi gyűjtő dokumentu­maiból nyílt nemrég kiállítás a könyvtár pincegalériájában. Az írásos em­lékek és fényképek mellett katonaruha és fegyver is látható a tárlaton. Milliárdok érkeztek hozzánk február végéig A megyei területfejleszté­si tanács tegnapi ülésén elfogadta a megyei terü­letfejlesztési stratégiai program 2007—2013-as időszakra vonatkozó do­kumentumát. Pókász Endre A sajtótájékoztatón Tokár István, a megyei területfejlesztési tanács elnöke elmondta: a stratégiai programba került kistérségi és települési projektek részesülhet­nek az uniós támogatásokból. Az elnök a tanács tegnapi ülésén be­számolt az uniós csatlakozásunk óta eltelt időszak pályázatairól. Mint megtudtuk, megyénk feb­ruár 27-ig összesen 461 uniós pá­lyázaton 16,5 milliárd forint tá­mogatást nyert. Az ivóvízminő­ség-javító programra például 2,6 milliárdot fordíthatunk, míg a Szolnok-Lökösháza vasútvonal korszerűsítésére 53 milliárd jut. Jelentős turisztikai fejlesztésre ad lehetőséget a Tisza-tó Térség Fejlesztési Tanácsa által elnyert Village-védjegy, amely a későbbi­ekben jelentős turisztikai előnyt jelent a tóparti településeknek. Tokár István elmondta: az ár- és belvízhelyzet miatt a vis ma­jor-keret kimerült. Ugyancsak az árvizet érintő hír, hogy megtar­totta első ülését az újjáépítési bi­zottság. Pénzükhöz juthatnak a megyében a gazdák FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ezzel kapcsolatosan érdekesség­ként jegyezték meg, hogy az ár­vízi kitelepítéssel érintett három faluban az elsők kö­zött gyűjtötték ösz- sze a gazdák támo­gatási kérelmeit. Júniusban meg­kaphatják az igazo­lást azok a gazdák, akik banki faktorálással előbb hozzá kívánnak jutni a pénzük­höz. Várhatóan negyven-ötven ezer hektárt érint majd a vis maior, azaz a belvíz miatt mű- velhetetlenné, bevethetetlenné vált földek használói is megkap­hatják mind az uniós, mind pe­dig a nemzeti kiegészítő támoga­tást, ha erről 10 munkanapon belül bejelentést tesznek, és a megyei FM-hivatal ezt leigazolja. Fontos tudnivaló, hogy terü­letalapú támogatást egyébként kizárólag az kaphat, aki a ter­mőföldet műveli, an­nak költségeit vise­li, azaz nem a föld­tulajdonost illeti a pénz. Erre azért lényeges felhív­ni a figyelmet, mivel az előző években előfordult, s a kifizetés akadálya volt, hogy a főid tulaj­donosa és használója is beadta a támogatási kérelmet, vagy csak a tulajdonos adta be a kérelmet és nem a föld használója igényel­te a támogatást. ■ Várhatóan negyven-ötven ezer hektárt érint majd a vis maior.

Next

/
Oldalképek
Tartalom