Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-12 / 110. szám

MA NAPKELTE 5.11 - NYUGTA 20.10 HOLDKELTE 19.43 - NYUGTA 4.24 PONGRÁC napja Pongrác. Görög eredetű név, latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: minden erő. Védőszentje: Szent Pong­rác vértanú gyermek, akit ne­velőszüleivel együtt 304-ben kivégeztek. A népi megfigye­lés szerint a három fagyos­szent egyike, akinek neve napján az igazi tavasz bekö­szönte előtt még egy utolsó le­hűlésre lehet számítani. Ép­pen ezért a földművelő mun­kákban mindig megvárták Pongrác, Szervác és Bonifác napjának elmúlását, és csak ezután kezdték a paradicsom, bab és uborka ültetését. EGYÉB NÉVNAPOK: Achilles, Böngér, Celesztin, Domitilla, Gemma, Germán, Ince, Ivána, Johanna, Násfa, Nerina, Pon- gor, Viktor, Zsanett. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Pongrác napja. A református naptárban Pongrác napja. Az evangélikus naptárban Pong­rác, Gyöngy napja. A zsidó nap­tárban íjár hónap 14. napja. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján mérnek. így a 4-es számú főúton Kisújszállás belterületén, Jászfényszaru külterületén, a 33-ason Tisza­füred belterületén kell ellen­érzésre számítaniuk az uta­don közlekedőknek. Vízállás A Kötikövízig jelentése sze­rint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 588 centiméter, apadó, Kisköre-felsőnél 730 centimé­ter, duzzasztott, a vízhőfok 15,5 Celsius-fok. Kisköre-alsó- nál 692 centiméter, apadó, Szolnoknál 818 centiméter, apadó, a víz 16,3 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 189 centiméter, apadó, a JJármas-Körös Kunszentmár- tonnál 841 centiméter, apadó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Miklós gyógyszertár (Tóth Ferenc u. 2-4.) az ügyeletes. Miért utasították el a kérvényemet? Kérdése van? Mi utánajá­runk! E rovatban olyan problémákra és felveté­sekre igyekszünk vála­szolni, amelyek sokakat érdekelhetnek. írjon ne­künk, hívjon minket, és mondja el észrevételeit, mi segítünk! 1. Egy 67 éves nyugdíjas hölgy írt nekünk. 1992-ben, 38 év munka- viszony után lett nyugdíjas, most 46 ezer forint a nyugdíja 2002- ben olvasta, hogy lehet kérni méltányossági nyugdíjemelést, kért és kapott (2100 forintot). Ez évben ismét olvasott erről, bead­ta a kérvényt, azonban elutasítot­ták. Az ok az volt, hogy ő már ka­pott három évvel ezelőtt. Jogos volt az elutasítás? - kérdezi A kérdéssel a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Nyugdíjbiztosí- j tási Igazgatósághoz fordultunk, t, ahol a következő választ kaptuk: 1 Részletes felvilágosítást adnak személyre szóló részletes felvilágosítást nyugdíj meg­állapításának kérdéseiben a Nyugdíjbiztosítási Igazgató­ság, folyósítási kérdésekben pedig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ad. Először kaptam emelést, másodszor elutasítottak — mesélte olvasónk a kivételes nyugdíjemelés a jo­gosultsági feltételek fennállása esetén adható, de nem kötelező adni. S természetesen a pénz­ügyi keretek, valamint az előter­jesztett igények a lehetőségeket nagyban meghatározzák. 2. Egy nyugdíjas olvasónk ar­ról mesélt nekünk, hogy őster­melői igazolványa van, s a le­adott termény után egészségbiz­tosítási hozzájárulást fizet. Nem érti, miért kell fizetnie. Kérdezi: jár-e majd ezért neki valamilyen juttatás? A kérdést a Jász-Nagykun­Szolnok Megyei Egészségbizto­sítási Pénztárhoz továbbítot­tuk, ahol az alábbi információ­kat közölték: A levélben foglalt felvetés alapján a korrekt tájé­koztatáshoz szükséges adatok hiányában, illetve a kérdés pontosítása nélkül érdemi in­formáció nem nyújtható (a té­mához kapcsolódó terjedelmes jogszabályok ismertetésére lenne csak lehetőség). A szak­értők ezért mindenképpen azt javasolják olvasónknak, hogy forduljon személyesen a pénz­tárhoz. Ott a tényeket közvetle­nül a szakértőkkel beszélheti meg. A pénztár egyébként tájé­koztat arról, hogy a jelen sza­bályok szerint az őstermelők az egészségbiztosítás kereté­ben természetbeni ellátásokra jogosultak, de a pénzbeli ellá­tások nem illetik meg. 3. 2000 januárjában, 50 éves korában halt meg olva­sónk férje. Olvasónk 54 éves, 2005 augusztusában 67,5 százalékos rokkantnak nyil­vánították. Nem hivatalos helyről értesült, hogy már csak négy évig kap majd özve­gyi nyugdíjat. Az férje halálát követő 10. évben megszűnik, mert ő még nem éri el a 62 évet. Igaz ez? A válasz szerint az özvegyi nyugdíjat a rokkantság tarta­mára folyósítják. ÚJ NÉPLAP, SZOLNOK. PF.: 105. 5001 E-MAIL: SEGIT@UJNEPLAP.HU - TELEFON: 56/516-747 Mi, hol mikor? Programajánló MOZI Szolnok Q'nema City: Elemi ösz­tön 2. 17.30,19.45, 22.00. Mission Impossible III. 13.00, 15.15,17.45, 20.15, 22.30. Hor­rorra akadva 4.16.00,18.00, 20.00,22.00. A rózsaszín párduc 16.15. Vadkaland 13.45,15.45. Anyám nyakán 14.00, 20.15, 22.15. Jégkorszak 2.: Az olvadás 14.15.18.15. TISZApARTmozi: A terem: Az íj 18.00, Hétköznapi mennyország 20.00, B terem: Pingvinek vándorlása 14.30, Ro­konok 18.30, Befejezetlen élet 20.30. Tallinn filmszínház: Jég­korszak 2 18.00, Befejezetlen élet 20.00. SZÍNHÁZ Szolnok A Szigligeti Színházban ma este hét órától a Chicago cí­mű darabra (Csortos-bérlet) vár­ják az érdeklődőket. KONCERT Szolnok. A Tiszaligeti Körcsar­nokban május 14-én 20 órától rendezik meg az árvízi helyzet miatt elmaradt Nox-koncertet.f Az Új Néplap Nox-játéka nyerte­seinek belépői erre a koncertre érvényesek azaz a helyszínen ingyenesen beengedik őket, plusz egy főt. A névsort az április 20-i lapunk utolsó oldalán közöl­tük.) Fegyvernek. A római katoli­kus templomban május 14-én, vasárnap délután négy órától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kórusa és a fegyver- neki Vegyeskar nyilvános kon­certet ad. Vezényel Vájná Kata­lin , valamint hüllender Anita és Kovács Zoltán. NÓTADÉLUTÁN Besenyszög A művelődési ház­ban május 13-án, szombaton délután négy órakor jótékonysági nótaműsoprt rendeznek. Az elő­adókat Szalay Antal, Liszt-díjas prímás és cigányzenekara kíséri. Süssünk, főzzünk! Oldalaskorona a sütőből Várja Önt az egész évben folyamatosan nyitva tartó Cserkeszőlo Gyógy- és Standfürdő hozzávalók: 1 kg, 15 cm széles sertésoldalas-darab, flekkenfű- szer, 40 dkg-os bébirépa kon­zerv, 40 dkg-os zöldborsókon- zerv, 4 dkg vaj, só, csipetnyi cu­kor, 1 csokor petrezselyem. elkészítés: A húst megmos­suk, flekkenfűszerrel bedör­zsöljük, és korona alakra ösz- szehajtjuk. Ahol a hús egy­másra hajlik, hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük, eset­leg zsineggel át is köthetjük. A húskoronát élére állítjuk, és mindig csak kevés vizet alá­öntve puhára pároljuk. (Készít­hetjük kuktában is, ilyenkor az edény aljára másfél deci vi­zet öntünk, a betétet belefek­tetjük, és a koronát erre ültet­ve, az edényt lezárva, a jelzés­től számítva 40-45 percig a tű­zön hagyjuk.) A megpuhult ol­dalast tűzálló tálra ültetjük, ke­vés pecsenyelét öntünk alá, és 250 fokos sütőbe (gáz 8. foko­zat) tolva ropogósra sütjük. Ha a sütőn van grillprogram, az­zal is megpiríthatjuk. Mialatt a hús sül, a kétféle zöldségkon­zervet leszűrjük, és vajon át­forgatva kissé megsózzuk, le­heletnyit megcukrozzuk. Aki szereti, még egy csokor összevagdalt petrezselyemmel is ízesítheti. Tálalás előtt a for­ró zöldfélét a korona közepére halmozzuk. AZ ÉTEL ÁRA HOZZÁ­VETŐLEGESEN: 1100 FT (Forrás: www.mindmegette.hu) Kikapcsolódás, szórakozás, kellemes, tiszta vízparti környezet, minden korosztály számára. Próbálja ki Ön is. Szálloda és a kemping közvetlenül csatlakozik a fürdőhöz. Ezek árai a fürdőbelépőt tartalmazzák. Helyfoglalás, érdeklődés: 06-56/568-450. äss «JiT—l W ff&í A fürdőben: Világszenzációs hullámmedence, ponyvacsúszda, élménymedence, úszómedencék, gyógy- és gyermekmedencék, egzotikus idilli környezettel hívjuk és várjuk Önöket! Nyitva tartás: Vasárnap-csütörtök 8-18 óráig Péntek, szombat: 8-19 óráig Minden szombaton éjszakai fürdőzés! 21-01 óráig Grillparti, koktélbár, buli vár! Telefon: 06-56/568-466 Fax: 06-56/568-465 E-mail: info@cserkeszolo.hu a TISZA TAXIS O-24-ig Ingyenes kiszállás, kedvezményes tarifával! Személy- és tehertaxi, autómentés. ...PÓC, HALFAJ MALAC. ANGOLUL PÁTOSZ DALMÁT SZIGET ~* HARCI RIADÓ FÉLELEM JELZŐJE KATONAI TÖMB 1 f BURGO­NYAFAJTA ► ▼ ÜGYNÖK TAROKK­LAP ► T OLASZ NÉVELŐ ► BIZALOM RÍMES PRÓZA l EHETŐ IS VAN ► ▼ TISZTI­SZOLGA FÉL PERC! ZENE­drAma ► V CÁRI PARANCS MAGASBA TART 1 T NAGY RITKASÁG ► ▼ MÁTKA HELTAI JENŐ VERSE ► V LAKÁS ELEJE! r amAlia RÖVIDEN ► "Y“ INGYEN­ÉLŐ NÉVELŐS NÉVELŐ ► SVÉD FÉRFINÉV ► HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELET Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: Szolnok, Móra F. u. 9. (fszt), tel.: 373-373. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: Szolnok, Móra F. u. 9. (emelet) Telefon: 423- 102. Fogorvosi ügyelet. Szolnok, Rákő- czifalva: 7-19 óráig: Móra F. u. 9. (fszt.), tel.: 429-937. Zagyvarékas, Szászberek: dr. Poroszlai Yvette Zagyvarékas, Thököly u. 16/1. T.: 56/490-231, 30/303-3561. Tószeg, Ti- szavárkony, Tiszavárkony-szőlő, Tiszaje- nő, Vezseny: dr. Ónodi Lajos Tiszavár- kony, Endre király út 20. T.: 56/436- 436. Besenyszög: dr. Elbakour Afif Be­senyszög, Chiovini F. út 3. T.: 20/931- 9704, 56/487-100. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva.'Csataszög: dr. Adamik Attila Nagykörű, Rákóczi út 4. T: 56/494-179, 30/277-8647. Új- szász: szombaton dr. Szóró Magdolna, Kossuth L. út 1. T.: 56/366-101, vasár­nap dr. Karácson János, Erkel F. út 44. T.: 56/366-880. Jászberény, Jászfelsöszentgyörgy, Jász- árokszállás. Jászágó: Jászberény, Thö­köly út 13. Tel.: 57/412-226. Gyermek­orvosi ügyelet Jászberény, Jászárokszál- lás, Jászágó, Jászfelsöszentgyörgy gyer­mek lakossága részére: szombaton Jászberény, Thököly út 13. T.: 57/412- 184.8-18 óráig. 18 órától reggel 8 órá­ig a felnőtt háziorvosi ügyelet kereté­ben. Jászberényi sürgősségi fogorvosi ellátás: szombaton 9-11-ig: dr. Andrási Ildikó Jászberény, Fáy A. u. 46. János- hida, Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászladány: János- hida, Fő út 49. Tel.: 57/458404. Jász­fényszaru: Deák F. út 1. T.: 30/9150- 600. Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jászjákó- halma, Jásztelek: Jászapáti, Kossuth L. u. 10. Tel.: 57/443-421. Pusztamonos­tor: dr. Dajkó György, Szabadság út 27. Tel.: 57/421-007, 06-70/275-6501. Karcag, Berekfürdő: A kórház orvosi ügyelete: Karcag, Széchenyi sugárút 27., telefon: 59/311- 233. Fogorvosi ügyelet: Karcag, Berekfürdő, Kunmada­ras, Tomajmonostora: Karcag, Zöldfa út 48. T.: 59/507-111. Kunmadaras: Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Kis­újszállás, Kenderes, Bánhalma: Kisúj­szállás, Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Kunhegyes: Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326- 800. Kunszentmárton, Öcsöd, Szele- vény,*Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tisza- kürt, Cserkeszőlo: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A., telefon: 461-235. Cibakháza: dr Litkei Tamás, Szabadság tér 23. T: 477-157. Tiszaföldvár, Mart­fű, Nagyrév, Tiszainoka: Tiszaföldvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470-424, 06-20/958-4969. Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás: Pigall Bt. Mező­túr, Kossuth L. u. 7-11. Tiszafüred, Ti- szaszölős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: Tisza­füred, Nefelejcs u. 4., X: 59/352-422. Abádszalók, Tiszabura, Tiszagyenda, Ti- szaroff, Tiszaderzs: Abádszalók, Deák F. u. 22. T.: 59/355-303. Törökszent- miklós, Kengyel, Tiszapüspöki, Tiszate- nyö: EGYMI Törökszentmiklós, Kossuth L. u. 126. T.: 390-055. Fegyvernek, Ör­ményes, Kuncsorba: Felszabadulás u. 128/A. Tel.: 20-3889787. Tiszabő: dr. Jakab László Tiszabő, Fő út 51/A. T.: 56/337-005, Túrkeve: Széchenyi u. 5. Tel.: 361-258 vagy 30/627-2989. Országos online ügyeletfigyelő rend­szer: www.mimnet.hu (ügyeletfigye­lő); www.ugyelet.hu;wap.ugyelet.hu TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE SSSfmmJ!- GYÓGYVÍZ - USZODA - JACUZZI “*•* - SZAUNA - INFRASZAUNA Nyitva mindennap 9 - 20 óráig! Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszaDart.hu ti«»*»“- Egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Használja ki Ön is!

Next

/
Oldalképek
Tartalom