Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-22 / 94. szám
Mr. Bean újabb kalamajkát okoz, ezúttal nyaralása során Ami egyszer működött, azon ne változtass — szól az aranyigazság. Ezt az alaptézist megfogadva készül a Bean második része. Habár a rendezői székben az első részhez képest változás történt. 1997-ben a fintorgásban verhetetlen Mr. Bean betört a mozikba és egymás után szórta a hol kínos, hol igen szellemes poénjait. Hősünk akkor a Királyi Nemzeti Galériában dolgozott, ahonnan ki akarták rúgni botrányos lustasága miatt. Magas rangú pártfogója, a galéria testületi elnöke azonban védelmébe vette, kivonta egy kicsit a forgalomból, Amerikába küldte. Nem sejthette előre, hogy ezzel a lépésével micsoda kalamajka veszi kezdetét. A rowan atkinson alakította Mr. Bean természetesen ismét óriási zűrzavart okoz, ezúttal Franciaországban, ahol vakációját tölti. Sőt, a véletlen folytán belecsöppen a C^ppes-i Filmfesztivál sürgés-forgásába, és még videonaplóját is levetítik. A május 15-én kezdődő forgatást Mel Smith helyett ezúttal a tévés világban ismert Steve Ben- delack rendezi. A forgatókönyvet az első részt is jegyző Robin Driscoll készíti, kiegészülve Ha- mish McCollal. Atkinson hazájában igazi sztárnak számít Anglia második leghíresebb komikusa, Benny Hill után. Rengeteg vígjátékban alakított emlékezetes mellékszereplőt, de az igazi hírnevet saját produkciói hozták meg. Beszállókártya a sikerhez zene Újabb megasztáros énekes tarol a lemezpiacon Bartók Eszter, akire mindannyian emlékezhetünk a Megasztár II. adásaiból, április elején jelentkezett szólóalbumával! Ezzel végre valóra vált Eszter régi álma, hogy saját zenei világát, gondolatait, érzelmeit megossza velünk. Munkatársunktól és az Elefántos dal dzsessz- verziója is. Természetesen a tavalyi „év felfedezettje”, Caramel mindenben segítette párját az album létrejöttében. A stúdiómunkák alatt maga is részt vett jó néhány dal hangszerelésében, több dalban vokálozik, sőt: az albumon 3 duettet is hallhatunk a Cara mel-Bartók Eszti rüket, az Ugyanúgy Soul-t. Az új album első rádiós dalához nemrégen forgatott klipet az énekesnő, az elegáns Grand Hotel Royalban, amelynek különböző helyiségei szolgáltak helyszíneiként. A klippel az énekesnő azt szeretné üzenni nekünk, hogy a zenélés és eddigi sikerei mennyire teljessé teszi az életét, és hogy nagyon boldog - itt és most. A szép televíziós sikereket aratott Megasztár eddigi szereplői — akár bejutottak a döntőbe, akár nem - eljutottak odáig, hogy a kiadók felfigyeltek a tehetségükre. Ennek köszönhetően mára mindenki élvezheti otthon a hangjukat. Oláh Ibolya: Egy sima, egy fordított, Édes méreg Caramel: Nyugalomterápia Tóth Vera: Ébren álmodom Valami más Gáspár Laci: Hagyd meg nekem a dalt, Bárhol jársz A forgatást komoly izgalom előzte meg, hiszen ez élete első klipje. Reméljük azonban nem az utolsó: eddigi sikerei alapján Eszti első önálló lemezével minden bizonnyal beszállókártyát vált a sikerhez! A Megasztár alatt bemutatott saját szerzeményével az énekesnő egy csapásra meghódította a rádiókat és hallgatóikat. Az Elefántos dal mindenki által dúdolt sláger lett. Ő maga viszont megmaradt annak a természetes, ám nagyon is karakteres lánynak, amilyen a Megasztár kezdetén is volt, és akinek hangját senki máséval nem lehet összetéveszteni. A Megasztár-adások során bemutatott saját szerzeményével, az Elefántos dallal Eszter bebizonyította: egy szál gitárral és kiváló énekhanggal is meg lehet nyerni az emberek figyelmét, és lehet igazi slágert írni. Most itt van a folytatás: az első nagylemez, amelyen Eszti megmutatja önmagát a közönségnek énekesként és zeneszerzőként is. Az album stílusa igen sokoldalú. A hangszerelés akuszti- kusgitár-központú lesz, az Esztitől megismert egygitáros stílus mellett azonban gazdagon hangszerelt popnóták, r’n’b- dalok, sőt meglepetésként egy big bandes swingnóta is szerepelnek majd a debütáló korongon. A lemezen hallható lesz a Fej vagy írás című mozifilm betétdala, a Gólyalábon áll az idő, Eszti új albumának borítóján Ismét kedvenc hangszerével, a gitárjával látható páros előadásában. Ezek közül ta. Eszti állandó vendége Cara- egyik a Megasztár-adásokból mel országos turnéjának, melyismert Búcsúdal átdolgozott, sa- nek során minden helyszínen játos formába átültetett változa- előadják első közös duettslágeKedvenceink több albummal is szórakoztattak már bennünket A hét-karikatúrákban — Higgye el, kolléga, hogy mi is szenvedünk a tavaszi fáradtságtól, de ez mégiscsak túlzás! Örökifjú a 47 éves amerikai Barbie baba Hatalmas sikert arattak a táncosok, a Vadim Jelizarov Tánctársulat szolnoki előadása emlékezetes volt a nézőknek. A közel háromórás show után a közönség felállva tapsolta meg a művészeket. A táncosok — igen jó hangulatot teremtve — a nézőtér sorai között is tettek egy kört. Ruth Handler, a kaliforniai Mattel manufaktúra alapítója 1959-ben bemutatott egy teljesen új, divatosan felöltöztetett babafajtát: a Barbie-t. A baba Ruth Handler kislánya, Barbara után kapta a nevét. Azóta játékból legendává fejlődött: több millió kislány szeretett bálványává, gyűjtők „Barbie-evolúció” A HARLEY DAVIDSON-SOrOZOÍ hajtotta Barbie-t a legendás Route 66-ra, a Világ babái sorozatban pedig idegen országok kultúráját és divatját mutatta be, de a vezérfonal mindig az adott idő trendje. A kilencvenes évek Barbie-ja a színes stílus, valamint a vicces sportok megtestesítője volt. A mai napig a Barbie mintegy hatvanféle szakmai karriert „futott be”. keresett tárgyává, és nem utolsósorban még a divat- tervezők, és filmgyártók, valamint popsztárok múzsájává vált. A 30 év körüli modellt megformázó, szuperkarcsú baba a mai napig a játékszobák egyik legnagyobb kedvence és minden idők legjobban eladott játéka. A statisztikák szerint a világon minden három másodpercben eladnak egy Barbie-t. A baba az évtizedek során nagy változásokon ment keresztül, amit befolyásolt elsősorban a divat, a zene, a film, vagy éppen a sportok közül az aktuális sláger sportág. E játék visszatükrözi az adott idő lelkű- letét, így megtestesíti a különböző generációk stílusát. Például az ötvenes évek jellemzője Elvis és a rock and roll, valamint a párizsi divat volt. A baba történetét mutatja be az a kiállítás, mely április 15-én nyílt meg a Syma rendezvénycsarnokban, Budapesten.