Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-17 / 90. szám
2006. ÁPRILIS 18., KEDD MEGYEI TÜKÖR 3 HÍRSÁV Jászladány. BÍZNAK Címzett támogatási pályázatot nyújtott be az önkormányzat a régóta óhajt- pott szennyvízcsatornázás megvalósítására. Mint Dankó István polgármester elmondta, szeretnék, ha végre már nyerne is a pályázatuk, így bíznak a sikeres támogatásban, bgy Karcag. FESZTIVÁL Május elsején ismét megrendezik a mesterségek művészete napot, melynek során lesz nemzetek tánca fesztivál, nemzetközi bélyegkiállítás is. A magyarországi kézművesek mellett a franciaországi testvérváros, Longueau üvegfestői, akvarellfestői, székfonói és selyemfestői is bemutatják termékeiket a Kézművesek utcájában, de Kőtelek. CSÚSZIK A tetemes mennyiségű belvíz miatt sajnálatosan ismét tolódik az önkormányzati költségalapú bérlakások átadása, mivel az • épületeket körülvevő víz miatt a szakemberek nem tudták folytatni a hátralévő munkálatokat. A település jegyzőnője, Bózsóné dr. Pravda Erzsébet lapunknak elmondta: lehetőség szerint, minél hamarabb befejezik a hátralévő tevékenységeket. A lakásokat már hónapokkal ezelőtt át kellett volna adni. rá Öcsöd. FÁSÍTÁS Egy most induló faültetési program keretében hosszabb távon kívánnak a falu lakóinak térítésmentes akácfacsemetét biztosítani. Indulásként ezer darab csemetét rendeltek, melyeket a napokban vehetik át az érdeklődők az önkormányzatnál. A későbbiekben ősszel és tavasszal az érdeklődés fü^vé^iyé- ben kívánjak az igényeket'kielégí- teni, ezzel is szebbé téve a település képét, rá Szolnok. POLLENEK Az ÁNTSZ aerobiológiai hálózatának jelentése szerint egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg a pollenek a csapdákban. Az éger, a nyírfa, a tiszafafélék és a kőris előfordulása hasonló az előző hetihez, a nyárfa virágporának koncentrációja erősödött, a fűzfáé még országszerte viszonylag alacsony, szs Tiszasüly. PÁLYÁZTAK Vezseny, Nagykörű, Hunyadfalva és Csataszög Tiszasüly gesztorságával községenként egy-egy lélegeztetőgépre pályázott, tudtuk meg Baksay Endre polgár- mestertől. MGA Jól látom, tényleg ilyen sok? — sokszor alig hiszünk a szemünknek, amikor a számlák összegével szembesülünk. Felvételünk illusztráció. Havi számlák tengerében kiadások A világítás, fűtés és a víz mindenhol pénzbe kerül NÉHÁNY ADAT A JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZMŰELLÁTÁSBÓL MEGNEVEZÉS Gázellátással rendelkező település 20 Közüzemi vízellátással rendelkező település 74 Szennyvízcsatorna-hálózattal rend. település 19 Egy háztartási fogyasztóra jutó villamosenergia-felhasználás, kWh 2018 2002 2004 76 77 77 78 31 41 2065 2043,5 (FORRÁS: KSH) Mindennapi kiadásaink mellett talán a vízdíj, a villanyszámla, a fűtés- és telefonköltség terheli a pénztárcánkat leginkább. Vajon mennyit költünk rezsire manapság? Rimóczi Ágnes — Sajnos rengetegét fizetünk! Véleményem szerint vidéken sokkal többe kerüí egy lakás fenntartása, mint a városban - meséli -egy nagykörűi háziasz- szony. - A villanyszámlánk nagyon magas, havonta tizenegy- ezer forintot fizetünk, a telefon mintegy 4500 forintba kerül, a vízdíj pedig négyezer forint. Természetesen a fűtés az, ami leginkább kivesz a családi kasz- szából: vegyes tüzelésű kazánunk van. Októbertől áprilisig hetven mázsa szén fogy el, ami mintegy 210 ezer forintba kerül. Ehhez még nem is számoltam hozzá a fatüzelőt. Ha mindent figyelembe veszünk, több mint harmincezer forint havonta a melegedésünk egy száz négyzetméteres családi házban. Egyetlen előny talán a várossal szemben, hogy nyáron egyáltalán nem kell fűtéssel kapcsolatos kiadással számolni, akkor viszont a' vízfogyasztásunk emelkedik meg a locsolás miatt — tette hozzá a háziasszony. A vidék és a város előnyeinek és hátrányainak összehasonlításáról saját tapasztalatok alapján tud beszélni B. Eszter, aki a közelmúltban költözött ki családjával Szolnokról Besenyszögre. — Százhúsz négyzetméteres családi házunk van, melyet gázzal fűtünk. Télen átlagosan tizenkétezer a számla, nyáron viszont csupán egy-kétezer forintot fizetünk. Itt jobban járunk, hisz a mégyészékhéíyen egy 49 négyzetméteres lakótelepi lakásban tizenkétezer volt a téli fizetnivaló, de nyáron is hatezer forintot adtunk ki a távfűtéssel kapcsolatos üzembentartá- sokra - hangsúlyozza a fiatal nő. - A többi rezsi átlagos ősz- szeg, a víz- és csatornadíj ötezer forint körül mozog. Villany- számlánkon rendszerint 6500 forint az összeg - teszi hozzá. - Nálunk is a fűtés a legtöbb. Ezen a télen nem is volt olyan fogcsikorgató hideg, mégis volt olyan hónap, hogy húszezer forint állt a gázszámlán - meséli Roland. - Emellett a vízdíj, a villanyköltség, kábeltelevízió és közös költség szerepel a kiadások között. Hetven négyzetméteres a lakás, ketten vagyunk a barátnőmmel és van egy albérlő. Mivel természetesen ő is fizet, nem mondanám túlzottan megterhelőnek a rezsi kiadásokat - tette hozzá a szolnoki fiatalember. Láthatjuk, a vélemények különbözőek a lakás költségeit illetően. Van, aki vidéken élne szívesebben, akad, aki szerint a városi élet kifizetődőbb. Akárhogy is, bárhová költözünk, biztos, hogy pénzbe kerül a világítás, fűtés, a telefon és a víz, ennek kifizetését nem lehet megúszni. \ GYORSSZAVAZÁS| ■ Önt mennyire terhelik meg a rezsiköltségek? Szavazzon honlapunkon ma ló óráig: y/ www.uineDlap.hu A rezsi nem azonos a közös költséggel! Magyarországon különbség van a közös költség és a rezsiköltség között. Az előbbi magában foglalja a szennyvizet, szemétszállítást, a közös áram- és vízfogyasztást, lépcsőház és más közös helyiségek takarítását, valamint a kertgondozás díját. Ezzel szemben a rezsiköltség a saját fogyasztást jelenti, a villany, gáz, víz tükrében. A rezsiköltség az esetek döntő többségében nem tartalmazza a telefon és internet előfizetés és a használat díját. Hét esztendő sodrásában az árvíz egyszer levonul, ahogy — rövid fényképesz- kedést követően — a politikusok is a gátakról. Mi viszont maradunk. Mert itt élünk, s itt akarunk továbbra is élni. De nem veszélyben, rettegésben, amit pár évente okoznak folyóink. Az elmúlt hét év alatt immár a harmadik fenyegető árvízzel kell megküzdenünk a Tisza mentén. Az, hogy eddig nem történt katasztrófa, nem követelt emberéletet a víz, s nem úsztak el évtizedek munkájával előteremtett értékek, a szakembereknek, valamint az itt élők összefogásának köszönhető. Amit most is tapasztalhatunk a folyó menti kis- és nagy településeken. az elmúlt időszak azonban bebizonyította, hogy másodrendű polgárok vagyunk, ha a biztonságunk megteremtéséről van szó. Számok röpködnek arról, hogy melyik kormány hány kilométer gátat épített, miközben pontosan tudjuk, mire volt elég mindez. Tüdjuk, hogy az 1934-től megkezdett töltés- fejlesztés sem valósult meg maradéktalanul, így a véd- művek jelentős része egyszerűen nem felel meg az előírásoknak, nincs egyen- szilárdságú védelmi rendszer. Ezt pedig lehetetlen megmagyarázni annak, aki most 3-4 méterrel mélyebben alszik a félelmetessé duzzadt folyó szintje alatt. A vízügyi szakemberek jó ideje ismerik a nyugalom gyógyszerét, a receptet is felírták, úgy hívják: új Vásárhelyi-terv. A kezelés azonban roppant vontatottan halad. Mintha csak nekünk lenne fontos. Ha arra gondolunk, mi mindenre jutottak, jutnak tíz- és száz- milliárdok, aligha tudjuk el fogadni a magyarázatokat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Helyreigazítás Szőllősi László, a Szolnoki Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Társaság - a továbbiakban Társaság, valamint a Társaság alapítója, a Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Társaság - a továbbiakban Alapító — képviseletében helyrelgazítási kérelmet juttatott el szerkesztőségünkhöz, a 2006. április 4-én megjelent „Ki viszi jégre Szolnokot?” című cikkünkkel kapcsolatban. Az alábbi pontokban helyt adunk helyreigazítási kérelemnek: „Az „anyagi problémákkal küszködő fővárosi beruházó” fordulat valótlan tényt állít. Az Alapító nem küszködik anyagi problémákkal Az „a Cívis Credit vette meg többek között a szolnoki leányvállalat tulajdonrészét”fordulat nélkülözi a valóságalapot. A helyesen - Cívis Credit Zrt. nem vette meg az Alapítótól a Társaság tulajdonrészét. „A hírt Szalay Ferenc... Jelentette be. Itt kell megjegyezni, hogy a hivatkozott Szalay Ferenc úr a hírt nem, csak híresztelést jelentett be. ” * * * A témához tartozik, hogy a cikk megjelenése után Szőllősi úr sajtótájékoztatóiról tudósítva már többször megírtuk álláspontját. Ahogy arról is, hogy április 6-án Szalay Ferenc bemutatta a sajtónak azokat az iratokat, melyek szerint Szőllősi László összességében húszmillió forintért biztositotta a szolnoki cég vételi jogát a Cívis Credit Zrt.-nek, egy úgynevezett vételi jogot alapító okirattal. Sajnos Szőllősi úr nem volt hajlandó az ügyben felmerült számos kérdést megválaszolni, noha néhány nap alatt két sajtótájékoztatót is tartott az ügyben. Pedig a kérdések egyre szaporodnak. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergía-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: « Kisújszállás településen a Hulladék lerakó területén, 2006. április 21-én 10 órától 13 óráig, Hulladék lerakó,aTISZA II.,a Borsos juhászat,a Nagyrét Nagykun öntöző, a Nagyrét Nagykun Tehenészet, a Kisrét Nagykun öntöző, a TIRUS Rt., a Márialaka tehenészet és a Márialaka lakótelep területén, 2006. április 27-én 9 órától 15 óráig áramszünet lesz. Felhívjuk a fogyasztóink figyelmét, hogy a károk megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg! A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás kimaradásért megértésüket kérjük. e-on nap megyénkben is, hogy a húsvéti hagyományos népszokás jegyében illatos kölnivízzel öntözzék meg a lányos házak legszebb „virágszálait”. Szolnokon készült felvételünk alapján annyi megállapítható: a Viczián család egyetlen Rékája bátyja, Gergő és unokaöccse, Balázs jóvoltából jövő tavaszig már bizonyosan nem fog elhervadni.