Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-01 / 77. szám
KULTÚRA 2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Programajánló HÉTFŐ Vers és zene — a Bartók Béla Kamarakórus és Molnár László színművész pódiumestjét rendezik meg a jászkiséri művelődési házban. KEDD Verseghy Ferenc fazekas, népi iparművész habán kerámiáiból nyílik kiállítás a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. SZERDA Magyarország, édes hazám címmel tart népdalestet Budai Ilona a csataszögi művelődési házban. CSÜTÖRTÖK A kunhegyesi Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár pincegalériájában április 15-ig látható Ezer arcú fa címmel Czupp Pál fafaragó kiállítása. PÉNTEK Berecz András ének- és mesemondó estet tart 18 órától, ahol erdélyi és kunsági meséket és dalokat hallhatnak az érdeklődők. Helyszíne a jászárokszállási Petőfi Művelődési Ház. SZOMBAT A Dr. Valters Blues Társasága koncertjét hallgathatják meg e zenei stílus rajongói a törökszentmiklósi Gödör Pubban 21 órától. JENEI GYULA Esik lapra lap, így múlunk el *- nem vér és nem hó -, játszik az idő, halad; mi benne él, minden változó, nincs történelem a költészet: váladék utcakövön. hideg eső szitál, tétova közöny (az is idegen, aki egykor becézett, megszokta hibáim, s amikor elutazott, préselt levelet küldött, mutatót, távoli őszből), a történelem történetekre esett, bűn és tisztaság: micsoda maszlagok! anyám magyarul szól hozzám, másutt esendőbb vagyok s nyelvtelen - mégsem tudom, hazám ez, vagy kényszerlakhelyem. DONKÓLÁSILÓ GRAFIKA A vén költő verse- 70 éves lettem én vén vagyok én már s kortalan lépnék s nem bírok pocsolyámból: hé názáreti jóuram áruld el, hogy egykor ki ápol! ha majd az ágy nem enged el priznicet ki rak homlokomra? énistenem te légy velem szükségemben ne hagyj magamra! jött már a kín infarktusos jéghideg kézzel törte mellem s nem jutott „a kis fazék” a húsos „most már te őrködj énfelettem!” (tudom, az ügyem már súlyos: s az ember ha idézik nagyon megretten.) Választások idején az egyik jászberényi asz- szony korteszászióból alsószoknyát varr magának. A jelölt rájön erre, de nem bánja. Gróf Apponyi Albert több mint ötven évig volt Jászberény országgyűlési képviselője. Egyszer választási gyűlést tartott, amelyet a helyi kortesek alaposan előkészítettek. Volt^nagy hírverés, zászlólobogtatás, össze is jött egy csomó ember a piactéren, hogy meghallgassák a gróf beszédét. Éppen csak elkezdte azonban, amikor jász esőnek nevezett, nagy porfelhőt kavaró szélvihar kerekedett. Az emberek szeme-szá- ja tele lett porral, ezért szétfutottak, és a falak mellett szélárnyékban kerestek menedéket. szemmel is kitartott a szónoki emelvényen, és folytatta a beszédét, pedig már az igazi eső is cseperegni kezdett. Hanem ahogy két szélroham között egy kicsit megritBISTEY ANDRAS A választási zászló Apponyi Albert nem akarta, hogy afféle anyámasszony katonájának látsszék, aki egy kis széltől is megijed, hiszen az bizonyosan ártott volna a népszerűségének, ezért köhögve, krákogva, portól könnyező kult a porfelhő, látta, hogy egyetlen asszony tartott ki a tömegből, egy termetes, de amúgy jó kiállású faros-melles menyecske, aki úgy védekezett a szél, a por meg a kezdődő eső ellen, hogy a felső szoknyáját a fejére borította. Ez még nem lett volna baj, hanem az alsószoknyáján a következő feliratot lehetett olvasni: „Éljen Apponyi Albert, kedves jelöltünk!” Nyilvánvaló volt, hogy a takarékos jász menyecske hozzájutván egy választási zászlóhoz, alsószoknyát varrt belőle magának, és éppen azt viselte a gyűlésen. A gróf kíséretében lévő helybeli urak röstelkedtek, és mérgükben már a törvényt kezdték emlegetni, de Apponyi leintette őket. — Hagyják csak uraim! Ha ez az asszony így megy végig az utcán, többen megnézik a zászlómat, mintha lobogtatná! Zene, zene, te csodás! Igazi örömünnep a tavaszi fesztivál megnyitóján RECENZIÓ-KRITIKA Andante Győré Zoltán képei a múzeumban „Non est volentis, neque curren- tis, séd miserentis Dei” - olvasom Győré Zoltán szolnoki képzőművész egyik téglalap alakú, nagyméretű festményén a híres Ottlik-regényből (Iskola a határon) ismerős bibliai idézetet; dús lombozató fák koronáinak magasában lebegő két kicsiny, pufók angyalka tartja kétoldalt a cirádás táblát, lent a glóriás alak, egyik kezében (szent?) könyv, másikat kifordított tenyérrel felemeli, sárga folyó mentén legelésző bárányok... Angyal, gyermek, bárány, fa, folyó: Győré Zoltán képeinek visszatérő motívumai, de jó néhányon látni zenészeket is különböző zeneszerszámmal (hegedű, harmonika, kürt, tekerőlant stb.), katoná(ka)t, első világháborús egyenruhában, együtt az öltözékükkel enyhén szecessziós hangulatot árasztó piknikelő, szabadban kiránduló emberekkel, napernyős, előkelő hölgyekkel. A Damjanich múzeum Folyosó Galériájában kiállított 37 képet (a néhány régebbi ceruzarajztól eltekintve) a jellegzetes, színharmónián alapuló kolorit, az erősen kontóros, már-már rajzosnak nevezhető alakábrázolási és esetenként a pointillistákat idéző technika mellett ezek a motívumok, toposzok rokonítják. Érezni, hogy Győré képein ezek szimbolikusak; az égi és földi szféra, a szent és a profán határ- helyzetében groteszk hatásúak. Sok-sok gyermeket láttam Győré festményein. Nietzcshe Zarathustrája mondja: “Ártatlanság a gyermek és felejtés, újrakezdés, játék, magából kigördülő kerék, első mozgás, szent igent- mondás.” Pál apostolnak a jegyzetem elején idézett latin félmondata, Károli fordításában így hangzik: “Nem azé a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.” A három tagadás azt mondja el, kié nem az isteni könyörület vagy kegyelem. Sem nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki törekszik rá vagy érte - egyedül az irgalmas Isten akaratától függ. És teremt egyensúlyt a dolgok között. Andante: mérsékelt lassúsággal. ■ P. Nagy István A Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője, Rolla János, a zongoránál Polina Osetinskaya és mély lenni, hogy szórakoztató is egyben, vele boldog lehet a nem zeneértő is. Ahogy azt ezen a nyitó koncerten is tapasztalhattuk, amikor három zeneművét hallhattuk egy programban, így egy teljes estét tölthettünk együtt vele. Meg azzal a kamarazene- karral, amely mondhatni anyanyelvként beszéli e német zseni muzsikáját, a kitűnő Liszt Ferenc Együttessel, mely létszámában ez alkalomra bár megnövekedett. Ám karmester mégsem dirigálja, Rolla János tartja rajta csupán a szemét, játékukat mégis a formálás biztonsága, a hangzás telített szépsége jellemzi. És randevú azzal a Polina Osetinskayával, aki ismeretlenül érkezik, de már megjelenésével rokonszenvet ébreszt - karcsú alkat, nemes egyszerűség. Amikor pedig a zongorához ül, s megszólaltatja hangszerét, mintha a muzsika földre szállott angyala jelenne meg közöttünk, hogy égi ajándékként nyújtsa át nekünk a mozarti dallamok édes mannáját: briliáns technika, nagyfokú érzékenység, önfeledt boldogság. A versenymű, a d-moll elhangzását követően — a második tétel elején felhangzó, fülbemászó bűvös dalt úgy szólaltatja meg a zongorán, za dísztermében szólókoncerten kápráztatja el közönségét. Ontja a különböző zenéket, melyek valójában a leikéből fakadnak, s jól megférnek együtt szépen: mai orosz szerző, Deszjatnyikov a színház tarka világát idéző, színpompás szonátája, a lüktetőén ritmusos táncok, Granadostól a spanyol, Ginasterától az argentin. A gyertyák pislogó világánál elhangzó Pavana Lacrimae — átirat az angol reneszánsz lantos dalából - fátyolosán panaszos lírájával már-már imádságos áhítatot varázsol a terembe. A ráadások közt felcsillanó Bach-darab aztán azt is tanúsítja, hogy ez a fiatal zongoraművész igazán otthon van minden táján a zeneirodalomnak. Sokáig emlékezetes. A 250 éve született Mozarttal indult, s jön majd a mi évfordulós Bartók Bélánk — elementáris Concertóját a Szolnoki Szimfonikusok szólaltatják meg -, helyet kap benne népdalkincsünk Sebestyén Mártától, tánc- kultúránk a Honvéd Táncszínház és a Győri Balett jóvoltából, hárfamuzsika Vígh Andreától, a Honvéd Férfikar históriás énekekkel: micsoda gazdagsága a választéknak, pezsgő zenei tavasz! SZERELEM — Gyurcsek Ferenc rajza Fülig szerelmes lévén a zenébe, toliam — kottát nem ismervén — csupán benyomásaim vezették. De ugyan kell-e ismernünk egy finom fogás receptjét ahhoz, hogy megállapíthassuk az ízét? Valkó Mihály Ha tavasz, akkor zenei fesztivál, úgy járnak ők ketten jegyben, csaknem másfél évtizede már Szolnokon, mintha össze volnának nőve mindörökre. Ilyentájt tehát nemcsak a természet, a muzsika is ontja magából a fényt, a derűt, sőt még az illatot is. Az idén Mozarttal kezdődött múlt péntek este a színházban. Alaphangulatát az ő dallamos, életerőt sugárzó zenéje adja meg, mely úgy tud komoly hogy kedvünk lenne vele együtt dúdolni —, szűnni nem akar a taps. Ő pedig bőséggel adakozó kedvéből pompás ráadásokkal hálálja meg a közönségnek. Igazi örömünnep ez! S a forró hangulatot még tovább növeli, amikor az est tetőpontjaként felhangzik a zeneszerző egyik legnépszerűbb szimfóniája, az úgynevezett linzi - a zenekar is igen odateszi láthatóan a magáét -, s az erőtől duzzadó utolsó tételt meg is kell ismételniük. Zenészek és hallgatóság együtt érezzük át az elhangzottak felszabadító hatását, meghódít bennünket a zene, ez a csodálni való, drámai és lírai szépségekben gazdag muzsika, ez a gyógyító zene, a „mindenség édes üteme”. S akit az előző este szívünkbe fogadtunk, sőt oda be is zártunk, másnap a megyeháTárca MOZART—BARTÓK ÉVFORDULÓJÁRA
