Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-07 / 56. szám

2006. MÁRCIUS 7., KEDD 9 egészség Öngyógyítással a stressz ellen megbetegíthet A rendezett életmód keretet, kapaszkodót ad a személyiségnek Izgulunk, aggódunk, fé­lünk, szorongunk. Ki ezért, ki azért. A stressz legfenyegetőbb kiváltó oka a létbizonytalanság. Jó hír, hogy a káros hatá­sok ellen védekezhetünk. Rados Virág „Tele vagyunk feszültséggel - ám ez nem mindig baj. Kétféle stressz létezik ugyanis” - mond­ja Sasvári Rita klinikai szakpszi­chológus. „Az egyik a káros faj­ta, amelyet Selye János, a híres orvosprofesszor elnevezésével élve distresszként emlegetünk. A másik a pozitív stressz: a lel­kesedés, az örömérzet, a kíván­csi várakozás, a jó értelemben vett lámpaláz.” Ez utóbbi testi tünetei a szapo­ra légzés, az erős szívdobogás, a gyomorremegés. A pozitív stresszre szükség van, különö­sen a nagy teljesítményekhez. Ezt érzi a színész a színpadra lé­péskor, a diák a vizsga előtt. Ta­vasszal ugyancsak pozitív stressz tölti el a lelket. A hideg, a sötétség után előbújik a nap, a fény pedig jókedvre hangol. A ré­giek a telet elűző népszokásaik­kal, farsangi rítusokkal mindezt tudatosan élték át. „A distressz viszont megbete­gíthet” - figyelmeztet a szak­pszichológus. „Főként akkor, ha tartósan vagyunk neki kitéve.” Az persze a személyiségen is múlik, ki miképpen reagál rá. Az „A” -típusú személyiséget hosszú távon a szívinfarktus fe­nyegeti. Ők az indulatosak, a robbanékonyak, akik hamar fel­kapják a vizet. A „C” típusú em­berek inkább elfojtják izgalmu­kat, magányosan rágódnak problémáikon. így aztán jó úton haladhatnak a rákos betegségek felé. A „B” személyiségűek a sze­rencsések. Egészséges psziché­jük segítségével könnyebben küzdenek meg gondjaikkal. Ahhoz, hogy a stresszel szem­ben hatékonyan védekezzünk, először fel kell ismernünk, mi a bennünk felgyülemlő feszültség forrása. Közismert a szorongás és a félelem közti különbség. Míg az előbbi öntudatlan gör­csös lebegés, az utóbbinál ponto­san tudjuk, miért aggódunk. „Próbáljuk meg racionalizál­ni, tudatosítani a problémát” ­tanácsolja a szekember. „Tegyük fel magunknak a kérdést, mitől rettegünk, és mi történhet ve­lünk, ha az bekövetkezik. Az ese­tek többségében kiderül: nincs is olyan falrengető veszedelem.” Ha mondjuk attól félünk, hogy elveszítjük állásunkat, mi a kö­vetkező lépés? Keressünk, s előbb-utóbb találunk másikat. Az igazi gond sokszor ben­nünk rejlik. Képtelenek va­gyunk tudatosítani, értelmünk­kel irányítani érzelmeinket. Ilyenkor kell segítséget kérni a probléma feldolgozásához. mi utal arra, hogy sikertele­nül vettük fel a harcot a szo­rongással és a stresszel? Az, ha a negatív hatás már napi jóllétünket, munkaképessé­günket, szeretni és örülni tu­dásunkat fenyegeti. „A stresszre adott válasz sok más tényezőtől is függ” - teszi hozzá Sasvá'ri Rita. „Szociális helyzetünktől, családi körülmé­nyeinktől, emberi kapcsolata­inktól. Ha szerető család vagy társ vár ránk otthon, sokkal job­bak az esélyeink a stresszel ví­vott harcban, mint egyedül.” Hasonló szerepük van a bará­toknak. A vérmérséklet, az élet­út, a genetika szintén fontos kö­rülmények. Az egyik ember ki­hívásnak tekinti a stresszhely­zetet, a másik összecsuklik. A problémás család, a megromlott gyengék, kedvetlenek, életun­tak vagyunk, kilátástalannak érezzük helyzetünket. Ilyenkor már a barátok, rokonok sem segítenek. Észre sem vesszük, hogy rövid idő alatt súlyos de­presszióba estünk. házastársi kapcsolat még veszé­lyeztetettebbé teszi a kiszolgálta­tott személyt. Különösen akkor, ha a magánéleti gondok megfo- galmazatlanul vannak jelen. A stressz ellen különféle ön­gyógyító gyakorlatokat dolgoz­hatunk ki. Van, akinek az segít, ha idegen nyelvet tanul. De bizo­nyos szokások bárkit kiránthat­nak a bajból. Kulcskérdés az életmód is. Rendszeres sporttal levezethetjük a feszültséget. Cso­dákat művel a napi kiadós séta, eljárhatunk moziba, kirándulni vagy múzeumokba. Kevesen a szokásos szólamok halla­tán („szedd össze magad”, „légy erős”) csak még rosszab­bul leszünk. Úgy érezzük: jó tanácsokkal tele a padlás. Ek­kor kell pszichoterapeutához, pszichológushoz fordulnunk. tudják, hogy a nagy terek még egy festményen is jótékonyan hatnak a pszichére. Az óceán lát­ványa előtt, szemléljük bár azt a vásznon, énünket kicsinynek, a világmindenség szerves részé­nek érezzük. Ez felszabadító. A stressz legfenyegetőbb ki­váltó oka a létbizonytalanság, amely széles társadalmi rétege­ket fenyeget. Önszabályozással, öngyógyítással védekezhetünk ellene. Legyen biztos kerete az életünknek! A napi szokások, a rend megannyi kapaszkodó a személyiség számára. Ha tud­juk, mi a dolgunk kívül, nem for­dulunk befelé. Ez a depresszió egyik legjobb ellenszere. Érde­mes odafigyelni másokra, ami­vel eltereljük magunkat a prob­lémánktól. Olvashatunk miszti­kus szövegeket, hallgathatunk zenét, írjunk, festegessünk. A kreatív tevékenykedés alatt ki­kapcsolódunk, s utána elégedet­tek leszünk: lám, ezt én alkot­tam. Igazi sikerélmény. Amikor már senki más, csak a szakember segíthet megvívni a harcot Az allergiaveszély már kora tavasszal is fenyeget szenvedés Védekezhetünk gyógyszerrel, fényterápiával vagy egészségesebb étrenddel Sj S. Már minden ötödik ember allergiás „Allergiások, vigyázat! Hama­rosan itt a tavaszi faallergia-sze- zon” - figyelmeztet dr. Endre László allergológusprofesszor. Bizonyos pollenek már febru­árban megkezdhetik a támadást. Ekkor virágzik az égerfa és a mo­gyoró. E növények három hétig bocsátják útjukra pollenjeiket. A szabad szemmel láthatatlan részecskéket belélegezve a bete­gek kellemetlen tünetekkel vála­szolnak. Tüsszögnek, eldugul az orruk, viszket, bepirosodik, könnyezik a szemük. Legsúlyo­sabb tünet az asztmás légzés. Magyarországon ma kétmil- lióan küszködnek a levegőben terjedő allergének miatt. A pol­lenek márciusban tovább száll­dosnak: a vétkesek a nyír és a nyárfa. Ez utóbbi nem a fehér pi­lléivel okozza a bajt. Az már a jú­niusi termés, amelyet ha akar­nánk, se tudnánk belélegezni. A nyárfa az áprilisi virágzásakor irritál­ja az allergiásokat. A május a fűpol­lenek ideje. Hazánk­ban másfél millióan szenvednek miat­tuk. A fű kalászából július végéig kerül­nek a levegőbe a bántó részecs­kék. Mindezt megelőzhetjük, ha gondosan nyírjuk a gyepet. Saj­nos közel sem mindenki ilyen fi­gyelmes embertársai iránt. A kényszerfűkaszálást ugyanúgy el lehetne rendelni, mint a par­lagfű kötelező megsemmisítését. Utóbbi július végétől virágzik. A hatékony védekezéshez gyöke­restül kell kiirtani ezt a gyomot. A tavaszi és nyári allergiák szezonáli­sak. Van azonban olyan betegség, amely az élelmisze­rek adalékanyagai­ra tesz érzékennyé. A tartósítószerekre, színezőkre, állagja­vítókra és ízfokozókra. Tavaly óta kötelező jelezni az élelmisze­reken az E-összetevőket. Az étel- allergia tünetei: hasgörcs, hányinger, csalánkiütés, arc- és gégeduzzanat. Szenvedést okozhat még a há- ziporatka, a lakásban velünk élő állat szőre vagy a penészgomba a virágcserepeken. Az allergiát mérsékelhetik gyógyszerek. Létezik orrcsepp, tabletta vagy injekció, de terjed­nek a fényterápiás kezelések is. A betegségre való hajlamot erősíti az anya terhesség alatti dohányzása, a gázfűtés, a nyílt gázláng, az antibiotikumok, a transzzsírok. Az allergia kiala­kulása ellen védhetjük magun­kat teljes kiőrlésű gabonake­nyérrel, sok friss gyümölccsel, zöldséggel, hallal. A falusi, ter­mészetes életforma hatására szintén erősödik az immun- rendszer. ■ Rados V. ■ Bizonyos polle­nek már febru­árban megkezd­ték a támadást. Ekkor virágzik az égerfa és a mogyoró. HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT ♦ KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁO&NEVELÉS Veszélyes áruk az európai piacokon MEGKÉTSZEREZŐDÖTT az EU­ban a veszélyes termékek száma. Két éve 388 veszé­lyes, nem élelmiszer típusú áru volt a piacokon, 2005- ben már 701. Az egészség­re, illetve testi épségre foko­zottan veszélyes termékek közel fele Kínából szárma­zik. Az áruk negyede gye­rekjáték volt. A baleseti lis­tát az áramütések vezetik. Ügyfélszolgálat SMS-ben a lakosság egészségéért PÉLDÁT VEHETNEK az Ország önkormányzatai a budaörsi polgármesteri hivatalról. Az egészségügyi és szociális irodától ugyanis SMS-ben is lehet tájékoztatást kérni. Aki az intézni kívánt ügy kódját elküldi a megadott számra, a válaszüzenetből megtudhatja, mit vigyen magával, hogy zökkenő- mentesen intézkedhessen. A sok televíziózástól elmagányosodhatunk awwwwwMBass .í-* * m ■ Aki sokat nézi, egyedül marad a tévézés nemcsak fárasz­tó, hanem sokan elhanya­golják miatta barátaikat, szeretteiket, és magányossá válnak. Ha a tévé megza­varja a normális életmene­tet, és kiszorítja a szabad­idős programokat is, akkor kialakult a tévéfüggőség. Lelki okai lehetnek a terhességi tüneteknek A terhesség eleji hányin­gernek sokszor megoldat­lan magánéleti vagy part­nerkapcsolati okai vannak. Ha a panasz elhatalmaso­dik, orvoshoz kell fordulni. A gyakori hányás miatti ki­száradás a mamának és a magzatnak sem tesz jót. Hálapénz nélkül hálátlan a kezelés? némelyik orvos kikénysze­ríti, hogy a beteg előre fi­zessen. Az orvosi kamara etikai kódexe szerint ez zsa­rolás, jogsértés. A hálának is ki kell alakulnia a kultú­rája, amiért az orvos és a beteg is felelős. Ha jogtalan­ság történik, panaszt tehe­tünk az intézet igazgatójá­nál, az osztály vezetőjénél, a betegjogi képviselőnél. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu ■ «vv.... m inri—^w-'r”-- ■'■—"• "■•'•••• --------—i— iiTiiarnTrmiiiinMMiM- - ,<fíriinriTiitiiiB—r ir rris* Az állandó rohanás és a feszített munkatempó mellett Időnként érdemes kicsit lazítani. Az első tavaszi napsugarak gyógyítják a testet és a lelket is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom