Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-03 / 53. szám
JÁSZÁÉ OKSZÁL LÁS ÉS KÖRNYÉKE mm HHHH 2006. március 3. péntek Az önkormányzat nem vásárolja vissza a Fogadót Jászárokszállás főterének képét alapvetően meghatározza a korábban szállodaként működő Fogadó épülete. A ház hasznosítása a rendszerváltás óta okoz fejtörést az árokszállási képviselő-testületeknek, de megnyugtató megoldást nemigen tudtak találni. Végül majd két éve értékesítették az ingatlant egy vállalkozó számára. A megállapodás szerint ha záros határidőn belül nem hasznosítja az épületet, s teszi rendbe a külső homlokzatát, a város az eladási áron vásárolja azt vissza. A határidő letelt, de a külső homlokzaton még nem látszik változás. Gergely Zoltán polgármester érdeklődésünkre állította, információi szerint idén tavasszal - amint az időjárás azt lehetővé teszi - megkezdődik a rekonstrukció. Az egykori fogadót ugyanis belülről már felújították. A külső tatarozásra azért nem került sor korábban, mert az építési engedély hiányzott. Mostanra ez is megvan. SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNÉK czakó béláné, Jászárokszállás: - Ha rajtam múlna, biztosan jobban odafigyelnék a nyugdíjasok gyógyszertámogatásának kérdésére, hisz erre igencsak kell költeni az embernek folyamatosan, és az idősek többségének nagyon kevés a havonta elkölthető pénze. Jobban oda kellene figyelni a kórházak befogadóképességére. Sok a beteg és kevés a kórházi ágy, ugyanakkor kevés az orvos is. A háziorvosi szolgálat a településen elfogadhatónak mondható, de az biztos, hogy újra kellene gondolni a központi ügyelet kérdését, mert félő, hogy probléma akad abból, hogy az ügyeletes orvosnak Jászberényből kell a városba jönnie, ha baj van. TELEPÜLÉSI OLDALAK Március 04. Abony, Mezőtúr Március 06. Kunhegyes Március 07. Jászberény Felnizabáló, kátyús utak útépítés Még hónapokat kell várni a felújítás megkezdésére? Egyelőre meglehetősen göröngyös utakon indulhatnak Európa felé a jászárokszállásiak, de még Jászberénybe eljutni sem túl egyszerű. Banka Csaba A két várost összekötő út felújítására már tavalyelőtt nyert pályázati összeget a közúttársa- ság, a munka indítására azonban még mindig hónapokat kell várni. Pedig egyre nagyobb türelmetlenséggel várják az autósok, hogy meginduljon a Jászárokszállás-Jászberény közötti út felújítása. Mint arról korábban többször beszámoltunk, a Regionális Operatív Program pályázati keretéből 890 millió forintot nyertek az útszakasz rendbetételére. A pályázati szerződés szerint a pénz fel- használására 2005-2006 folyamán van lehetőség. Ennek ellenére a tavasz közeledtével egyre többször vetődik az fel, hogy elmarad a beruházás. A szóbeszéd mind nagyobb ingerültséget vált ki az emberekben, hisz az útszakasz kátyúiban rendre durrannak szét az autók abroncsai, deformálódnak a felnik, törnek a fél tengelyek. A Jász- árokszálláson működő gumijavító műhelyben - az ott hallottak szerint - naponta legalább egy, „kátyút fogott” sofőr jelenik meg, s ezek jó része az Árokszállás, Berény közötti úton szenvedi el a defektet.- Nem marad el a felújítás - mutatott rá határozottan dr. Pintér László a Magyar Közút Kht. megyei igazgatóságának vezeFüleki Rolandnak naponta legalább egy olyan abroncsot kell javítania Arokszálláson, amit a kátyúk tettek tönkre Áprilisban belterületi felújítás? a katasztrofális állapotban lévő, városból kivezető utaknál talán csak a Jászárokszálláson belüli utak állaga rosszabb. A szennyvízcsatorna-beruházás néhány helyen gyakorlatilag eltüntette az aszfaltburkolatot. Igaz, azt megelőzően is alig negyvenszázalékos volt a burkolt utak aránya a városban. Gergely Zoltán polgármester elmondta, hogy várhatóan áprilisban kezdődik a felújítás. Eddig nem foglalkoztak komolyabban a helyreállítással, mert nem szerették volna, hogy a frissen fektetett szennyvízvezeték helyén a már helyreállított utak süllyedjenek meg. Most már egy egész télen át tömörülhetett a talaj. A beruházás részeként, illetve saját forrásból és pályázati keretekből idén háromszázmilliót szeretnének fordítani a városi utak felújítására. tője. - A közbeszerzési eljárás indításának előkészítése zajlik, jelenleg az útgazdálkodási és koordinációs igazgatóságon vár jóváhagyásra a beruházás. Ha megvan a jóváhagyás, kiírható a közbeszerzés. A munkák indításának időpontját a szakember nem tudta pontosan megmondani, de a közbeszerzési eljárás határidőinek betartásával szerinte ezt legkorábban május végére lehet tenni. Az biztos, hogy idén be kell fejezni a munkálatokat, mert ez szerepelt a pályázati feltételek között. Addig gyakorlatilag csak az ideiglenes felújítás, a kátyúzás marad. A zord időjárásban használt hidegaszfalt-javítás azonban még a kht. vezetője szerint is csak ideiglenes lehet. Az eredeti terv szerint a meleg aszfaltos kátyúzást március 1-el kezdték volna a megyei útjain, de az ismét kemény fagyokat hozó időjárás ezt megakadályozta. A meleg aszfaltozást, úgy plusz öt fok körül lehet kezdeni, ami az előrejelzéseket figyelve az ilyen javításokkal március közepéig még várni kell. Jutalom az előfizetői hűségért! Bobák Árpád (jobbra) és felesége, Anna néni Tarjáni József régióvezető Egy hónapon át naponta megajándékozunk régi előfizetőink közül egyet. Jászárokszállási előfizetőink közül Bobák Árpád és felesége vehette át lapunk ajándékát. Ők több mint három évtizede olvasói újságunknak. A napilap olvasása mindig is fontos volt a család számára. - Ebből az újságból tájékozódhatom leginkább arról, hogy mi is történik szűkebb hazánkban, a megyében. Máshol ösz- szefoglalva aligha találhatok több információt a környékről. Bobák Árpád a napi hírek mellett különösen a sporttudósítások miatt forgatja érdeklődéssel az újságunkat. Ahogy mondja, az az első, hogy a megyei csapatok hét végi összecsapásainak eredményét átnézze az újságban. A legutóbbi időben pedig a napi rendszerességgel megjelenő városi oldalakat olvassa szívesen. így télidőben hat óra körül kapja meg az újságot, de nyáron öt óra után nem sokkal már a postaládájában van a friss lap. NETT-KER KFT. IL^ISZEREKm.EJHÁZA Jászberény, Lehel vezér tér 20. Tel.: 57/411-653 2006. évi kínálatából: Tavaszi, nyári modellek folyamatosan érkeznek. Egyes modellek 40-50 % engedménnyel . kaphatók, a készlet erejéig. | HITELEK BANKI HÁTTÉRREL! • INGATLANFEDEZETTEL, ÖNERŐ NÉLKÜL VÁLLALKOZÓKNAK IS. • ELLA HITELEK VÉGREHAJTÁS ALATT ÁLLÓ INGATLANOKRA IS. • BAR-listásoknak is. • INGATLANLÍZING. • KÉRÉSÉRE FELKERESSÜK. Érdeklődni: 06-30/283-1029, 06-30/581 -9784 4 4 4 JÁSZ CLEAN KÚTFÚRÁS TAKARÍTÓSZOLGÁLAT *J$L Faragó Zsolt Jászárokszállás,- irodák TELJES- üzemek KÖRŰ -iskolák *UKU - ,-magánházak TAKARITASA. Thiel B. u. 15. 5123 Jászárokszállás, Thiel B. 15. 3 Tel.: 57/430-698 Tei./fax: 57/430-698 06-30/352-5297 E-mail: infb@jaszdean.hu www.jaszdean.hu Hírek Mesemondó diákok könyvtári versengése * a jászdózsai Általános Művelődési Központ Könyvtárában mesemondó versenyt rendeztek az általános iskola alsó tagozatos tanulói részvételével. A megméretésre 17 kisdiák nevezett. Az elhangzott produkciókat öttagú zsűri értékelte. Az első és másodikosok között 1. Nagyfi Böbe, 2. Stuchlik Mónika, 3. Jónás Nikolett és Rafael Adél. A harmadikosok és negyedikesek versenyében 1. Henédi Szabina, 2. Hajdú Nikolett, 3. Kiss Gábor és Lencse Nikolett végzett. A könyvtár jóvoltából minden helyezettnek könyvet, egy tábla csokit és emléklapot ajándékozhattak. Legközelebb a költészet napja tiszteletére rendeznek versmondó versenyt a településen. Tizedszer rendezték az Árokszállási Jász Bált az árokszállásiak Baráti Köre tizedik alkalommal szervezte meg a bálját a múlt hét végén. A lokálpatrióta közösség hagyományos rendezvényén a helyi Parázs Hagyományőrző Együttes tartott bemutató, a szintén árokszállási Fortuna Társastánc Egyesület táncosai pedig a felvezető palotást, illetve a nyitótáncként szereplő keringőt táncolták el. Az ízletes vacsora mellett nem maradhatott el a helyi vállalkozók, magánszemélyek támogatásával megtartott tombolasorsolás sem. Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 e-mail: bankacs@ujneplap.hu Járművezető-képző magániskola Mezei Béla Intenzív tanfolyam indul március elején Jászberényben, Jászapátin és Jászárokszálláson. Foglalkozások délelőtt és délután, esetleg netvegen is. Jelentkezni lehet: Mezei Béla I: 30/945-7036 Birkás Ferenc I: 30/9159-978 Birkás Péter I: 30/500-9980 Bugyi István I: 30/368-7258 Nagy László 1:30/315-0950 Palócz József 1:20/542-1281 Sós Nándor 1:70/387-2113 Urbán Sándor I: 70/386-2900 Többszöri részletfizetési lehetőség. OKÉV ny.sz.: 16-0127-05