Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-18 / 65. szám

Fantasztikus műsor Vadim Jelizarovtól tánc és zene Áprilisban Szolnokon vendégszerepei a híres tánctársulat ’ Jk Az elfecsérelt idő - az elpazarolt élet? Idén is gyönyörködhetünk látványos, lendületes előadásaikban A társulat számos, érdekes és izgalmas előadása közül az egyik látványos jele­netet örökítette meg képünk A Carmen táncos megjelenítése először született klasszikus zenére olyan színpa­di előadás, melynek alapjául a társastánc stílusa és technikája szolgál. Alapvetően követi az eredeti történetet, melynek középpontjában Carmen, Jose és Torero szerelmi háromszöge áll. Főszerep­lők: Natalja Jelizarova, Dmitrij Szilcsenko és Szergej Grinyov. hazánkba és a környező or­szágokba idén áprilisban új programmal térnek vissza. Ezúttal a műsor első felében a Carmen ismert történetét láthatjuk egy felvonásban, táncban elmesélve. A műsor második felében a Fantastic Show produkció­ban láthatjuk viszont a már tavaly megcsodált számok legjavát: Bécsi keringő, Retro, „Szoknya”, Rock and roll, Quickstep, „Manöken”, Keleti tánc, Mambo. Idén műsorra tűzi a Jeli- zarov Tánctársulat az egyfelvonásos Carmen és a már megcsodált Fantas­tic Show gálaprogramot is. De mit is jelent valójá­ban ez a fantasztikus show? Formációs tánc vagy talán valódi táncuta­zás? Bozsó Anikó A társulat névadója, egyben művészi vezetője és koreográfu­sa Vadim jelizarov nemcsak szó­rakoztatni akar. A táncelemek egyvelegéből meglepő és válto­zatos előadásokat is alkotott már. A szevasztopoli (Ukrajna) Vadim Jelizarov Táncszínház előadása káprázatos, sodró len­dületű és rendkívül professzio­nális. Jeleneteikben szervesen ötvöződnek a klasszikus és mo­dern balett, a néptánc és a sztepp, valamint a dzsessz és a társastánc elemei. A színpadi megjelenítés tel­jesen új formáját hozták létre, és talán nem túlzás azt állítani, hogy merőben új koreográfiát képviselnek. A művész az elő­adásokat alkotó módon közelíti meg, megőrizve a meglévő ér­tékeket, megújítva az előadást a mondanivaló és a jelenkor követelményeinek megfelelő­en. Az előadásaikban kiemel­kedő a táncos egyesülése a ze­nével és a koreográfiával, vala­mint a zene megtes­tesülése a táncban. A pantomim mint önálló jelenség nincs jelen, de ele­mei szervesen be­csatlakoznak a tánc­ba, amelynek az ele­jétől a végéig aktív jellege van. A végleges koreográfia alapja a más táncok elemeivel gazdagí­tott báli tánc. A társulat a 25 éves múltra visszatekintő, vezető társas­tánc-egyesületből, a Victoria sport-tánccsoportból nőtt ki. A művészek magas szintű tánctu­dása és drámai kifejező ereje alapozta meg a táncszínházát, melynek célja nem csupán a merő szórakoztatás, hanem meglepő és változatos előadá­sok megalkotása. Az együttes forradalmasította a klasszikus társastánc szabályait is. Retro számaik varázslatosak. Legfrissebb koreográfiái olyan világirodalmi művekből és világ- klasszis zenei darabokból táplál­koznak, mint a Carmen, Pygma­lion, A párizsi Notre Dame és A szerelem története. Ezekben fon­tos szempont a tisztán érthető koreográfia, amely láttán a né­ző együtt él a da­rabbal, megérti és átérzi mindazt, ami a színpadon végbemegy. Erre csak a legkifino­multabb művészet képes. Az együttes tagjai korábban Ukrajna és Oroszország kiemel­kedő sportolói voltak, többen vi­lágbajnokok, számosán nem­zetközi díjak büszke tulajdono­sai. Turnéztak Németország­ban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban és Izraelben. Szereplői voltak Cannes művé­szeti programjainak, élvezhet­ték őket a híres berlini Fried- richsstadtpalace színpadán. Ta­valy februárban Las Vegas ven­dégeit kápráztatták el több hé­ten át, áprilisban pedig első íz­ben láthattuk őket Magyaror­szágon, Budapesten és hat vidé­ki nagyvárosunkban. ■ Szolnoki elő­adásuk április 7-én lesz látható a Tisza' ligeti Sport- csarnokban. SZÍNHÁZ Az eltűnt idő nyomában magyarországi ősbemutatója - A rendező régi álma A Szigligeti Színház rendhagyó módon, mint­egy „ajándékul” a nézők­nek ezúttal bérleten kí­vül kínálja legújabb be­mutatóját. Valkó Mihály Nem őrültség-e színdarabot írni egy többkötetes, terjedelmes re­gényből, amilyen a Marcel Prousté is Az eltűnt idő nyomá­ban, és belegyömöszölni egy színházi est korlátolt szűkös ke­retébe? Nos, nem, ha avatott kézzel nyúl valaki az irodalmi alapanyaghoz, ahogy azt a No- bel-díjas angol, Harold Pinter te­szi a francia szépíró regényével, ötletes, modern drámát formál­ván belőle - lévén drámaíró maga is. (Magyarra átültette Morcsányi Géza.) És akkor sem, ha azok, akik színre állítják, nemcsak tehetségüket, szívü- ket-lelküket is hozzáadják, mi­ként művésztársaival alkotó­rendezőként ezúttal Szikora Já­nos, aki régóta dédelgetett ál­mát váltja most valóra, s egy igen kiérlelt, színpompás pro­dukcióval lep meg bennünket, megidézvén a nagy regényújító finom szellemiségét. Pompás, ahogy elénk vará­zsolja az író korát, a 19. század fordulójának társadalmát, Marcel, egy íróember szemszö­géből láttatván, aki nyomába ered az elsüllyedt időnek, hogy szembesüljön vele újra, akár szemlélve kívülről, akár pedig átélve belülről, cselekvő része­seként. A színen az epizódjai filmszerűen elevenednek meg, felvillantott képekben, melye­ket az idő kerekeként egy forgó­színpad szállít olajozottan, gör­dülékenyen - kitűnő ötlet -, méghozzá egy csaknem üres térbe (csupán egy zongora áll rajta), s amely pillanatok alatt folyamatosan válik előttünk hol családi otthonná, hol nagyúri szalonná, hol tengerparti tájjá vagy akár kétes hírű szállodává is, néhány jelzett tárggyal. Az emlékezés költői tere ez, virtuá­lis, képzeletünkre bízva és épít­Az egyik jelenetben Albertine (Danis Lídia) és Marcel (Alföldi Róbert) ve jólesően. Benne az emlékek felszálló dallamukkal, az élő­muzsika hozzájuk simuló, fel­hangzó „szavaival” valósággal egy színpadi szimfónia varázs­latát .adják. Fő téma a szerelem, a Marcel számára boldog és örömteli, melyet gyermekko­rától építgetett ma­gának, amely ra­gyogna csillogóan, mint valami „kristályképződ­mény”. Ám keserűen kell beis­mernie, hogy amikor lett volna erre alkalom, elszalasztottá, más dolga akadt, így lett aztán élete elpazarolt idő. (Ó, az a bol­dog gyermekkor, amikor még minden olyan vonzónak lát­szott, és az is volt, s mely aligha jöhet vissza már.) Abban a vi­lágban, amely bűnt csinál a sze­relemből is, hisz nincs, akit el ne érne a szexuális másság csúf kísértete, erkölcsi ingovány ez, méltán fogja el tőle hősünket is az undor. S attól a nagyúri tár­saságtól, mely úgy hódol a sznobériának, szenved rang­kórságban, álnok és képmutató, fáradtan dekadens. Az előadás igen finoman leplezi le, mutatja be ellenszenves voltukat. Az igényes, leleményes, von­zó kiállítású élet­rajz és korkép együttesen, mely fölöttébb látványos is - gondolok a kor divatját is tükröző, pazar szépségű ru­hákra, melyek Zoób Kati gazdag képzeletét di­csérik -, azt a Szikora Jánost juttatja eszembe, akinek az em­lékezetes, színpompás Ama- deust is köszönhettük, aki most is a színpad érzékeny lírikusa­ként és festőjeként jelenik meg. (Milyen mozgalmas és szemlé­letes például a tengerparti kép, azokkal a csinos fürdőző lá­nyokkal!) A sikert népes sze­replőgárda szolgálja, sok-sok ki­sebb szerepben. Pusztán nevük felsorolása is lehetetlen lenne hely hiánya miatt. így hát csak azt mondhatom és annyit: vala­mennyien jól játszanak, egy- egy alakban egy-egy színnel ■ „Ó, az a boldog gyermekkor, amikor még minden olyan vonzónak lát­szott.” színesítik a társasági élet széles színpadi tablóját. Viszont akit név szerint is meg kell említe­nem, sőt kiemelnem: Alföldi Ró­bert. Ez a Marcel eszményi, ér­telemtől, szellemtől sugárzó fő, minden szava, minden mozdu­lata mögött érezzük a visszafo­gott szenvedélyt, az elégedet­lenség lázát. Amikor meg se szólal, csak némán figyeli-köve- ti a játékot, tekintete, arcának rezdülései akkor is beszélnek. Ez az alakítás remek. És talán Seres Zoltánt említeném, aki Swann alakjában igen jellemző­en hozza a kissé enervált, ám előkelő világfit, továbbá Danis Lídiát, aki a titokzatos Alber­tine szerepében kelt érdeklő­dést, valamint Safranek Károly puhány, fiúkkal élvezkedő, bu- jálkodó báróját. Kákán csomót? - nem ke­resnék. Hisz csak hálás va­gyok, hogy gyönyörködve „ol­vashattam” bele kedvenc könyvembe anélkül, hogy ke­zembe vettem volna köteteit. Ezt az élvezetet másoknak is melegen ajánlhatom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom