Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-09 / 58. szám

4 2006. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK MŰVÉSZBEJÁRÓ Proust: Az eltűnt idő nyomában bemutató A Szigligeti Színházban különleges élmény vár a nézőkre Ritka, kifinomult élvezetet ígérő színházi esemény készül a Szigligeti Szín­ház színpadán. Egy láng­elme, Marcel Proust, hét­kötetes regényfolyamban kereste és találta meg az elveszett időt. Matuz János Korunk legjobb drámaírója, Harold Pinter kétórányi időbe sűrítette Marcel Proust regé­nyét. A színpadi változatban három generáción kísérhetjük nyomon az idő romboló termé­szetét, és e rombolásról mit sem tudunk, hiszen hétköz­napjainkban a jelenben élünk. A darabot szikora János állít­ja színpadra.- Milyen vi­szony fűz a re­gényhez? — Nagyon in­tim. Egyetemis­ta koromban a Logodi utca egyik ódon, penész- szagú házában laktam a kedve­semmel. A ház tele volt szelle­mekkel. Az alattunk levő lakás­ban lakott Babits, fölöttünk Bibó, és néhány házzal lejjebb Kosztolányi. Sok olyan lakója volt a háznak, akik még ismer­ték őket. Itt kezdtem olvasni a Proust-regényfolyam első köte­tét, miközben titkos szerelembe estem egy színésznővel. Ebben a különös környezetben és a kü­lönös helyzetben úgy éreztem, hogy a regény minden sorából titkos üzenet árad felém: ma is vissza tudom keresni azokat a ceruzával aláhúzott sorokat, amelyekhez később, érzelmi életem küzdelmes időszakaiban vissza-visszalapoztam. Nyarak jöttek, és minden nyarat elfog­lalt egy-egy újabb kötet, s velük párhuzamosan új kapcsolatok, házasságok, szerelmek...- Gondoltad-e, hogy valaha színdarab készül a regényből, és ehhez az adaptációhoz neked kő zöd lesz? — Eszembe sem jutott, pedig nagyon gyakran foglalkozási ár­talommal olvasok, vagyis teszte­lem, hogy látom-e azt, amit olva­sok. Ezt nem láttam, ezért el sem tudtam képzelni, hogy eh­hez nekem a színpadon bármi közöm lehet. Sőt, amikor hírét Az emlékezés képei: Gubík Ági (balra), mellette Petrldisz Hrisztosz, Seress Zoltán. Az asztalnál az író, Marcel Proust: Alföldi Róbert. vettem, hogy a regényből Angli­ában színpadi változat készült, először az jutott eszembe: lehe­tetlen, ez valami tévedés lesz.- Szerinted Pintért mi érdekel­hette, amikor belevágott „a lehe­tetlenbe”?- Az Idő. Nemcsak a szó filozófiai, fizi­kai vagyfirodalmi érr telmében, hanem szakmai értelmében is. Az, hogy mi sűrít­hető egyetlen percbe, egyetlen emberi gesztusba. És valószí­nűnek tartom, hogy kíváncsi volt arra is, hogy vajon azt a hihetétlen extenzív gondo­lati és érzéki mennyiséget, amit Proust felhalmozott a regényei­ben, vajon lehetséges-e másfél­két órába sűríteni.- Összegzésnek érzed?- Igen, bár ezt nem szeretném tudatosítani magamban. Minél inkább gondolok rá, annál in­kább érzékelem a súlyát, és ez az érzés görcsössé tesz. Kétség­telen viszont, hogy ez a munka mozgósítja bennem mindazt a tudást, amit emberi kapcsolata­imból, az életből felhalmoztam, Maradt a lecsu­paszított szín­házi tér, s ben­ne a forgószín­pad, ami időt őröl és emberi sorsokat forgat. és igényli mindazt a szakmai készséget is, ami képessé tehet arra, hogy erről a színpadon ér­vényesen beszélhessek. Az a rit­ka pillanat jött el, amikor nem zavar a tetszeni vágyás: igen, mi­után az ember megízlelte a szín­házi sikert, továb­bi sikerre vágyik, tetszeni szeretne. Ebben a mostani esetben, a tetszeni vágyás nem dop­pingoló tényező. Az őszinteség és az igazság hajt.-Három éve gör­geted magad előtt ezt a produkci­ót: minden évben meghirdettük — minden évben elmaradt Hasznát érzed a várakozásnak?- A halogatásnak a praktikus okokon túl volt egy belső, ki­mondatlan oka is: szerintem nem álltam rá készen.. Három évvel ezelőtt biztosan nem let­tem volna képes arra, hogy eny- nyi személyeset mozgósítsak magamban. És van itt még vala­mi: amikor elszántam magam, hogy a darabot megrendezzem, tudtam, hogy Marcel szerepét Alföldi Robi játssza majd. Sze­rintem nemcsak nekem, hanem neki is jót tett az eltelt három év. Ma már nem lenne olyan jó Mo­zart az Amadeusban, mint volt három vagy négy éve, mint ahogy nem érinthette volna meg akkor ennyire Marcel szerepe. Az ő emberi érettsége is elérke­zett egy olyan pontra, ami nél­kül Marcel szerintem elképzel­hetetlen. — Vizuális fantáziád van. Em­lékszel még, mi volt az első kép, ami a leendő színpadi munkával kapcsolatban eszedbe jutott?- A forgószínpad. Ritkán használom, noha nagyon sze­retem. De először például azt gondoltam, hogy a forgószín­padot majd körbeülik a nézők, mint egy nagy arénában. Az­tán jött egy periódus, a tava­lyi, amikor biztos voltam ben­ne, hogy filmvetítésekkel, rö­vid klipekkel tagolom majd az előadást — így, utólag, nagyon boldog vagyok, hogy nem így történt... végül elfogytak a külsődleges eszközök - ma­radt a lecsupaszított színházi tér, s benne a forgószínpad, ami időt őröl és emberi sorso­kat forgat. A magyar divatszakma má­ra világhírű reprezentánsa, Zoób Kati álmodta és való­sította meg a darab jelmezeit- Melyik a szentebb őrület? A színház vagy a divat?- A színház világából indul­tam, és tulajdonképpen sértő­döttségből let­tem divatterve­ző. Persze ma ! már hálás va- [ gyök mind- I azoknak, akik megsértettek, mert hihetetlen ajándék, hogy divattervezőként kiteljesedett az életem. Egy ilyen színházi munka pedig maga az újjászületés.- Pedig te filmes világból ér­keztél, ott nemigen volt divatos a divat.- Szerettem azt a tévés-filmes- színházas világot, mert a ben­nem levő sokfajta képességet ott jól kamatoztathattam. Úgy lubic­koltam abban a világban, mint tó­ban az aranyhal. Bizonyos mérté­kig először kudarcként éltem meg a divatot, mert féltem, hogy A 2005/2006-os évad hatodik — bérleten kívüli — nagyszínházi bemutatója 2006. március lOán, este 7 órakor Harold Pinter-Di Trevis: AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN ott erre a sokféleségre nincs szükség. Azóta érzem igazán jól magam, amióta újra többféle dol­got csinálhatok: a divat jó alap, ezen a talajon szilárdan állva ma már szabadon kalandozom a színháztól a belsőépítészetig.-Mi számodra a szakma csú­csa?- Például ez, amit itt Szolno­kon csinálok. Egyfajta kiüresedés miatt fordultam el a filmes-szín­házas világtól, és azt hittem, visz- szaút már nincs, és nem is lehet A színházi ruha messziről és csak kívülről szép. Egy haute couture-ruha viszont kívül-belül álomszép. Most Szikora Jánostól megkaptam azt a lehetőséget, hogy úgy jöhetek vissza a szín­házba, hogy amit csinálok, az di­vatnak is igazi és színháznak is az... Ilyen csodálatos feladatot ta­lán életében csak egyszer kap­hat az ember. Bevallom, félve ér­keztünk. Tartottunk attól, hogy a mi csapatunk itt valami fenn- költ, távoli világnak tűnik majd, de ahogy itt befogadtak, és ahogy itt szeretnek bennünket... közösen dolgozunk, és a mun­kánk egy nagy egész kis része.- Mennyire kicsi az a rész? Hány méter anyag?- Be kell vallanom töredelme­sen, nem tudom. De nem tudtam ellenállni: van olyan szoknya, ami 26 méternyi anyagból ké­szült. Éreztem, hogy majd min­dent beleteszek, de hogy ennyi­re, arra én sem számítottam.- Nosztalgia? Comeback?- Népi. ...a la recherche du temps perdu. A darabhoz erős jellem kell Alföldi ismét Szolnokon! Danis Lídia, aki talán még ismeretlen a szolnoki kö­zönség számára, az Eltűnt idő nyomában című darab­ban mutatkozik be a Szig­ligeti Színházban. Rimóczi Ágnes A fiatal művésznővel a darab próbája után, a színházi büfé­ben találkoztunk és ültünk le beszélgetni.- Szolnoki próbák, budapesti előadások. Mennyire megterhelő és fárasztó ez Önnek?- Nem tagadom, kimerült va­gyok! Különösen azok a napok viseltek meg, amikor az itteni próbák után visszautaztam Bu­dapestre, ahol esténként ját­szottam. Most azonban a premi­erig már itt leszek Szolnokon, így sokkal egyszerűbben meg­valósítható a felkészülés. Szük­ség is van a nyugodtság­ra, hisz ez a darab erős jellemet igényel.- Számíthatott a szí­nésztársak segítségére ebben a „kemény" idő szakban?- Persze! Rengeteget segítet­tek a többiek. Végig mellettem állt Alföldi Róbert, akivel nagy­szerű érzés egy színpadon ját­szani. S a legnagyszerűbb dolog volt megtapasztalni azt, ahogy Szikora János rendez: egyszer­re jeleníti meg a képzőművé­szetet és a színészetet, s ez egy­szerű finomságot sugároz, én pedig nagyon szeretem a finom dolgokat. Egyszóval jól érzem itt magam.- Ezek szerint ha lesz még le­hetősége, szívesen játszik majd máskor is szolnoki színpadon? — Óriási örömmel! Tetszik az itteni színhá­zi élet, sajnálom, hogy a várost nem sikerült ed­dig megismernem, igyekszem bepótolni. Persze ehhez alaposan be kell osztanom az időmet, hisz a fővárosban is van dol­gom, több darabban játszom.- Ennyi munka mellet marad szabadidő?- Igen, szerencsére legtöbb­ször úgy alakul (vagyis alakí­tom) az életem, hogy a kikap­csolódás is beleférjen. Kelle­nek a hétköznapi impulzusok, hisz egy színésznek többek között ezekből épül fel a mun­kája is. Alföldi Róbert az egyik legkeresettebb rendező, színész és műsorvezető, de szívesen lép fel a szol­noki színpadon. Fodor Beáta A nagy sikerű Amadeus után Alföldi Róbert újra Szolnokon játszik, Az eltűnt idő nyomá­ban című színműben az író Marcel Proust szerepében. Szerepéről és a darabról kér­deztük, de ő csak annyit mon­dott, a hét részből álló regény­folyam két órába sűrített han­gulat. A hosszú próba után sem tűnt fáradtnak, mintha az állandó pörgés adna neki energiát.- Ami érdekel, az nem fá­raszt. Egyébként is személyi­ség kérdése, ki mire képes. Amit elvállalok, azt komolyan is gondolom, ugyanak­kor tisztában vagyok ve­le, hogy nem tetszhet mindenkinek. Az elmúlt időben ez a színház gon­dolt rám úgy, mint szí­nészre. Ezért különösen örülök. Ez nem panasz, ugyan­is van munkám, de jó a színpa­don állni.- Több oldaláról megismerhet­tük már, nemcsak színészként, hanem rendezőként, műsorveze­tőként is bizonyított. A napok­ban nevezték ki a Bárka Színház igazgatójává.- Nem a hatalomvágy hajt. A színészet miatt vállaltam el. Nem kívánok másik oldalra áll­ni igazgatóként sem. — Úgy nyilatkozott, hogy a színháza „alföldis” lesz. — Alföldis, persze. A minő­ségre törekszem, nem kívánok blöffölni, az nem jön be hosszú tá­von. Remélem, minden előadás figyelemre mél­tó lesz.- Hogyan tervezi a nyarat? Pihenéssel telik? — Ellenkezőleg, rengeteg munkám van, színre viszem Kálmán Imre operettjét, a Csár­dáskirálynőt. Az Új Színházban Shakespeare: Rómeó és Júlia bemutatójára, a Nemzeti Szín­házban a Tartuffe-re készülünk. Én rendezem Bartis Attila regé­nyéből a Nyugalom című mozi­filmet, ennek jelenleg az előké­szítése folyik. Talán augusztus­ban kezdjük el forgatni. Az oldal a színház és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A költségeket a színház viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom