Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-08 / 57. szám

2006. MÁRCIUS 8., SZERDA ms M i mü mm AUTÓ ÉS MOTOR 9 Guruló narancsosláda, alaposan felturbózva Fél évszázada, hogy a Morris és az Austin fúzió­jából 1953-ban megala­kult BMC-nél ráébredtek, mi kell a népnek. A VW Bogár népszerűségére ha- jazva megtervezték a Mi­nit, az angol népautót. Auto Bild Magyarország Néhány éve még ugyanazt a vál­tozatot vásárolhatták meg a vevők - persze továbbfejlesztett műszaki tartalommal -, amit 1959-ben, az első szerencsések. gyobb belső térrel és kombifa­zonnal készült. Az „apróság” négy méter hosszú, a hátsó sor utasainak nyolc centivel na­gyobb tengelytáv jutott. Osztott a csomagtérajtó, hiányzik a B oszlop. A meglévő alapot számta­lan ötlettel fejlesztették tovább a mérnökök. A tetőre hatalmas „tü­körtojás” került, ami nem más, mint egy kis asztal, két székkel. A nyitott hátsó ablakba cserélhe­tő doboz akasztható, melybe ízlés szerint pakolhatok teafilterek az ötórai szertartáshoz, vagy né­hány kupica whisky. Ehhez iga­zítható a csomagtartó tároló­A Mini kombin nincs B oszlop. Az ajtók, „parallelogramma-kinematikus” zsanérokon függenek. A beltér egyáltalán nem hasonlít az elődökre. Lebe­gő ülések, újszerű anyagok - műmárvány, marhabőr - fogadják az utast. dobozának tartalma is: teáskész­let vagy kristálypoharak lapul­hatnak a bokszban. S hogy mennyire nem ismernek tréfát az angolok, ha a szépségről van szó, az látszik az autó fényezé­sén. A csomagtartóban megbújó készlet mintája és színvilága kö­szön vissza a gyári termoszon, sőt a visszapillantókon is. A kérdés az, hogy Mr. Bean fu­turisztikus autójából lesz-e vala­ha sorozatgyártású modell. Minitörténelem A MÁRA LEGENDÁVÁ VÁLT Mini tervrajzát a török-angol szár­mazású Sir Alec Issigonis, ve­tette papírra. A mérnök 1936- tól kezdett a Morris Motors­nál dolgozni. Később az Aus­tin és a Morris egyesülésével létrejött BMC-nél (British Mo­tor Corporation) folytatta a tervezést. A SZUEZI VÁLSÁG idején me­rült fel egy takarékos kisautó­ra az igény. A tervezéskor a fő szempont az volt, hogy kis autóba, olcsón, nagy teret va­rázsoljanak. A megoldást az elöl keresztben elhelyezett, a váltóval egybeépített 848 köb­centis, 34 lóerős motor és a 10 colos kerekek adták. AZ ELSŐ MINI 1959-ben gör­dült le a gyár futószalagjáról. A sikeres modell gyártása csak néhány éve szűnt meg. A Minik gyorsan meghódították a világot. Olcsó kisautó, tágas belsővel, alacsony fogyasztással - erre volt szüksége a városban közlekedőknek. S bár többször temették, a Mini él, és úgy tű­nik, képes megújulni. Presztízs­autó lett. Ma már a Cooper élet- ' érzést fejez ki, a nem spórolni akarók autója. Tudták ezt a BMW-nél is. Mi­után 1994-ben megvásárolták a Rovert, a Minit nem küldték nyugdíjba. Elkészítették az új változatokat, s most itt vannak a legfrissebb tervek is. Frankfurtban mutatták be a Mini kombi első terveit. Kicsiny, mégis divatos autó, amelynél minden a helyén van, s minden a kényelmet szolgálja. A forma­világ a múltat idézi, hiszen a ha­gyomány kötelez, ennek ellené­re modern járgány született. Frankfurt után Tokió - ez nem csak az autószalonokra érvé­nyes, hanem a koncepcióautókra is. Az IAA alkalmával bemuta­tott „Frankfurt” nevű Minit a ja­pán főváros seregszemléjén a „Tokió” követte. Ez utóbbi hason­lóan a frankfurti változathoz na­Havonta jelentkezik új modellel az Audi tovább növeli tervszámait idén az Audi. „Átlagban ha­vonta mutatunk be egy-egy új modellt ” - nyilatkozta Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának el­nöke. Az év kiválóan indult az ingolstadtiaknak, min­den jelentős piacon nyere­séget könyvelhettek el. A Dunlop egy gondolattal a vezetőnél is előrébb jár gyorsabb visszacsatolást nyújt a gumi és a vezető közt a Dunlop új, Touch Technology szemlélete. A Dunlop abroncsok futófelü­letének görbülete, a súlyel­osztás és a határozott kö­zépső mintaárok segíti a kormányzást. Egyszerűen a jövő. így hirdeti legújabb modelljét a Dacia. A Renault Design tervei alapján készült Dacia Logan Steppe a Genfi Autószalonon mutatkozik be. A SUV (sportos szabadidő-autó) modell a Logan új karosszéria-kíná­latának előhírnöke A téli sportok ihlette modell nemcsak teljesítményből és kényelemből, hanem szórakoztatás­ból is jelest érdemei. MP3 lejátszó és a fejtámlákba épített képernyők biztosítanak felhőtlen utazást. ADSL Eco üzleti internet április végéig 0 Ft havidíjjal, kockázatmentes kipróbálási lehetőséggel!" Rendeljen cégének ADSL Eco internet-hozzáférést, április 30-ig 0 Ft havidíjjal és kockázatmentes kipróbálással! Élvezze a szélessávú internet előnyeit, vágjon bele most! *A szolgáltatás az akció végéig lerr területén, hűségnyilatkozat aláírása keresse fel a vwAv.t-online.hu webo Az ajánlat 2006. március 1-tól 2006. április 30-ig a Magyar Telekom szolgáltatási rvényos. A tájékoztatás nem teljes körű, további információért hívja az 1234-et, vagy •T ■ -Online www.t-online.hu Szabadidős Dacia

Next

/
Oldalképek
Tartalom