Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-07 / 32. szám
2006. FEBRUÁR 7., KEDD 16 MOZAIK Barátságban az állatokkal Az etetés tavasztól őszig program már évek óta tart a jászberényi állatkertben. Az idén etológiái állattartással bővítik, melynek során emberközelbe kerülnek a legkülönfélébb állatok. Képünkön a nagy ara papagáj, Ede és a kis Lóri jó barátságban van Fercsik Péter igazgatóhelyettessel. Csipkekiállításra készülnek Szolnokon A szolnoki csipke több évszázados múltra tekint vissza. Jellegzetessége, hogy nem úgynevezett vert csipkéről van szó, hanem varrott csipke, aminek a legnehezebb az elkészítése. Bozsó Anikó A csipkevarrást eredetileg Ha- gyák Stefánia a XX. század elején kezdte saját tervei alapján Szolnokon. Ő hűen a városhoz tanfolyamokon, kézimunkakörökben népszerűsítette a csipkét. Manapság már a szolnoki Hemóban létrejött Csipkeklubban próbálják megőrizni e hagyományt. A klubot Sziráki Éva vezeti, aki szintén tagja a Magyar Csipkekészító'k Egyesületének (15 éve szerveződött Mátrai Magdolna indítványozására). A klubban kéthetente várják a varrni tudókat és a csipkekészítés iránt érdeklődőket. Már öt stabil taggal büszkélkedhetnek, akiket azonban elsősorban a vert csipke érdekel. Egy szintén szolno- ^ \ ki illetőségű hölgy, Tóth Béláné kilenc évvel ezelőtt varrta meg először a szolnoki csipkét. Tavaly készítette el a szolnoki polgári viseletét, ami legjobb minősítést kapott egy országos megméretésen. — Már 45 éve varrók, mondjuk, nem elsősorban csipkéket. Még ennyi év rutin mellett is nehéznek bi- , zonyul számom' Éifell ra elkészíteni egy-egy csipkét. A készítéséről és történetéről si- került megjelentetni egy könyvet, melynek iff!! A Coop Szolnok Rt. . Tiszavidék Áruház emeleti IPARCIKK osztályán (Szolnok, Ady E. ZS.) FEBRUÁR 7-14-IG Iparcikk BÖRZE s j j§K | jí ■■■■■■■■■ • Konyhai kiegészítők, A|j|\ ajándéktárgyak • Háztartási kisgépek • Diktafonok, walkman-ek, szórakoztató elektronikai termékek SirVlI Ifi) • Csillárok, falikarok ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK. AMÍG A KÉSZLET TART! A jótékonysági est bevételét az iskola kapja meg Remek hangulatban telt el a hét végén a jászkiséri művelődési házban a 48-as Polgári Egyesület jótékonysági estje. A civil szervezet már harmadjára szervezte meg Közösség a közösségekért elnevezésű bálját. A telt házas rendezvényen a bevételt idén a Csete Balázs Általános Iskola kapja, amely tárgyi eszközeit fejlesztheti majd az ösz- szegyűlt tekintélyes összegből. Az est fényét emelte a színvonalas műsor, azaz a helyi népi, és modern táncosok sziporkázó fellépése, illetve a szép szavalat. Éjfélkor tombolasorsolást tartottak. A közönség remekül érezte magát, amit mutat, hogy hajnalig ropta a táncot. ■ TA bemutatója a tavaly nyári könyvhétre esett. A megjelentetés önkormányzati támogatással valósulhatott meg, másrészt a szolnoki Damjanich János Múzeum egyik dolgozója, Gecse Annabella is segítkezett a szerkesztésben. — A szolnoki csipke és a klubban készített alkotások bemutatására szervezünk egy kiállítást április elsejére a Hemoba. A megnyitón a szolnoki népdalkor vállalta a fellépést szolnoki csipkeviseletbe öltözve. A két hétig tartó kiállításon gyakorlati bemutatók fogják segíteni a csipkekészítés fortélyait. Mindemellett még a Hungexpóra is kaptunk meghívást, ami nagy megtiszteltetés a csipkeklubnak - magyarázta Tóth Béláné. E kiállítás létrehozásához várják minden kultúrát támogató lakos segítségét. A NAP IOEZETE „Az ember legvégső mértéke nem az, hogy mi mellett áll ki a kényelem és a komfort idején, hanem hogy mi mellett áll ki a kihívások és a viták idején.” Kenny Rogers VIDÁM PERCEK ÁLOM. ÉDES ÁLOM Két barát beszélget: — Te, képzeld, azt álmodtam, hogy úttörő vagyok! Nagyon rossz volt.- Én meg azt, hogy két nővel vagyok! — De szemét vagy! Miért nem hívtál át?- Elívtalak, de anyád azt mondta, Csillebércen vagy. B0R0NG0S NAPO Jászbe*É% * *rc-11 “C rendes hőmérséklet - de« felhőzet-4 *C •10 *C Tisáf«cU «««se-10 *c Kunhegyes „ ■ * .jiíM^rcag Kjßüjsz0s *-c jryyyg kunszgntfíí^Öri " EWS Jász-Nagykun-Szotnok megyében ma északnyugati franytio! fokozatosan oeborul az ég és délután gyenge hószállingózás kezdődik. Élénk, néha erős déli szél fúj. A jefleinző hőmérséklet keddi maximuma és a szerdai minimuma -4 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: szerdától péntekig borongos, viszonylag enyhe időié, gyakori, vegyes csapadékra van kilátás. Hétvégére ismét erősen fagyos időre számíthatunk. Orvosmeteorológiai ma nincs fronthatás közlekedés-meleorologta: ma déltől az ország északi felén megnő a mérsékelt havazás esélye! A melegfrontok ingerlékenységet okozhatnak! Az előrejelzés bizonytalansága: péntekig „KICST. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés a T-lloWte-WAP portálján íhttp://wap.t-zones.hu i m i *r Vizhomerseklet 0-1 X o-rc 2 X 2 'C 1 “C 0X Duna Tisza Balaton Velencei-tő Fertő Tisza-tó Hójelentés Dachstein 150-270 cm Semmering 110-160 cm livigno 50-80 cm Ebben az országban. D. SZABÓ MIKLÓS ROVATA Még 1976 tavaszán - tehát jó harminc éve - öten a kunhe- gyesi presszóban ütöttük el az időt. Vicceket meséltünk Brezsnyevről, Kádárról, mire közülünk az egyik megjegyezte: ne mondjunk efféléket, mert neki ezt hivatalból jelenteni kell. Értettük is meg nem is akkor. Mindez azért jut eszembe, mert a rendszerváltás óta az ügynöktörvény a besúgók rendszerét nem oldotta meg, tárta fel alaposan egyetlen hatalmon lévő kormány sem. Időről időre felbukkannak nevek, az ismert sportriporteré, a neves rendezőé, aztán ismét méla csend. Pedig tizenhat évvel a rendszerváltás után végre már ki lehetne borítani ezt a bilit is, nem pedig úgy, hogy egyesek nevét kiadják, másét nem. Valószínű azért, mert az ország nagyjai, az Országgyűlés tagjai között is lehetnek olyanok, akiknek nem érdekük ezen törvény megoldása, lezárása. Mert valamilyen módon vagy ők, vagy a rokonságuk, baráti körük lehet ebben az ügyben érintett, így marad a hagyományos, magyaros megoldás: néhány nevet megszellőztetnek, hogy ők bizony jelentettek valaha. Ezen egy darabig hümmög, rágódik az ember, majd minden marad a régiben. Immáron bő másfél évtizede. SZTARSZTOHI Gabi tetszik Pákónak baby GABI szakított egykori kedvesével. A hír hallatán Fekete Pákó azonnal támadásba lendült: hatalmas virágcsokorral lepte meg az énekesnőt. Elsőként egy afrikai szerelmes dalt adott elő, aminek ugyan semmi köze sem volt a szerelemhez, csak Gabi fenekéhez. Hatalmas bulira készülnek A súlyproblémákkal küszködő TÓTH VERA már-már azt hitte, alkata lesz az akadálya annak, hogy megtalálja álmai férfiját. Aztán lefogyott és rátalált a szerelem. Az esküvő dátumát még nem tűzték ki ugyan, de egy biztos, hatalmas Balaton- parti buli lesz nyáron. ÓNIX CENTER- 30 % - 70 %!----------------------------------------------------------*218435* SZ OLNOKI bútorüzlet keres érettségizett, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, lehetőleg szolnoki lakhelyű férfi eladót. Előny: Asztalos- ipari ismeretek, számítógépes ismeret. Tel.: 06-20/572-9944.----------------------------------------------------------*216499ÚJ! ADIF0 ADY ÚT 5. Táplálékallergia, diéta, fogyókúra, gyógytermé- kek, szakértelem, tartósan alacsony árak. Friss pékáruk. Nyitás hamarosan.---------------------------------------------1------------*218535* CI TROEN C-3-as 1.4 HDI személygépkocsi oktatásra előkészített, újszerű állapotban (2004-es évjáratú), teljes extrákkal, garanciával eladó. Hitelátvállalás lehetséges! Tel.: 30/9285-390.-----------------------------------------------------------*218537* PEUGEOT 2.0 HDI 2000-es évjáratú személy- gépkocsi, sok extrával, kifogástalan állapotban, sérülésmentesen eladó. Tel.: 30/9285- 390. —------------------------------------------------------*218537* NÉ MET Bútorház, Szolnok, Mester út 35. (La- bella emeletén). Tel.: 30/9650-912. Új, német bútorszállítmány érkezett. Nagy választékban kaphatók bőrgarnitúrák, szekrények, franciaágyak. Jöjjön be hozzánk megéri.... TELI UTOLSO ÁRAK! A Surranó Cipőboltban Szolnok, Ságvári krt. 4/a • MINDEN NŐI BOKACIPŐ 5.980 Ft-tól 9.980 Ft-ig • SZEZON ELŐTTI AKCIÓ női félcipők 3.980 Ft-tól férfi félcipők 5.980 Ft-tól A legújabb tavaszi kollekció folyamatosan érkezik! ,mm. AZ INDEX KFT. járművezetői tanfolyamot indít moped, motorkerékpár (Al-AK-A) és személy- gépkocsi kategóriákban 2006. február 10-én 16.30-kor! Helye: Szolnok, Százados út 1, szám. Jelentkezni lehet a helyszínen, vagy telefonon: 56/512-213, 429-767, 429-726. ÁFSZ.sz.: 16-027704. AKKR.sz.: 0369.----------------------------------------------------------*218545* »B ŐRKABÁTOK, irhakabátok vásárlása esetén pécsi bőrkesztyűt adunk. Bör-Centrál (Volt Skála) A szolnoki csipke méltó lenne ahhoz, hogy hagyományaink között megőrizzük a jövő generációinak. Képünkön Tóth Béiáné egyik szép alkotását viseli.