Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-27 / 49. szám

SPORT 2006. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ Már csak egy csapata van a Szolnoki MTE-nek VARGA CSABA A hetvenes években még a megye egy ik legeredményesebb klubjának számított a Szolnoki MTE. Az egyesület szakosztá­lyaiban több százan sportoltak, közülük világ-, Európa- és ma­gyar bajnokok kerültek ki. A szurkolók körében legnépsze­rűbbek a labdarúgók és női kosarasok voltak. Az előbbiek meccseit több ezren figyelték előbb a Mátyás király úti pá­lyán, majd a Tiszaligetben. A női kosarasok találkozóin rend­re megteltek a Tiszaligeti Sportcsarnok lelátói. Aztán a válto­zás szele, no meg a párthatározat egyesítette a két szolnoki klubot, melyekből lett a MÁV-MTE. Az 1979-es fúziót követő­en előbb 14, majd 9 szakosztállyal működött a klub. Mire a szurkolók nagy nehezen elfogadták a piros-kék színeket, ad­digra a klub közgyűlése úgy határozott, hogy 17 év után ismét járja mindenki maga útját. Tehát 1996-óta újra öállóan műkö­dik az MTE és a MÁV. Az utóbbiak szinte mindennap szere­pelnek a médiumokban a labdarúgók, kosarasok vagy éppen szumósok jó eredményeinek köszönhetően. Ellenben az MTE szépen elkopott bár a futballszakosztályt próbálták feléleszte­ni, de nem sikerült. A női röplabdázók és férfi vízilabdázók még az ezredforduló előtt használták a klub nevét, ma már ez is csak történelem. Kérdezhetnék, mi van a jelenben? nos, létezik A klubnak egy női futsal-csapata, amely az NB I- ben szerepel. Aki nem tudná a teremlabdarúgás 4+1-es — a FIFA által elfogadott - változatáról van szó. Ebben a bajnoki küzdelemben a MTE lányai a múlt vasárnap 15-0-ra kikaptak hazai pályán a budapesti Univerzum együttesétől. A szolno­kiak egyébiránt 9 meccsből egy pontot szereztek, gólkülönb­ségük: 22-107. ez a csapat maradt meg az egykori patinás klubból. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Vereséget szenvedett a bajnoki címvédő DVSC Megkezdődött a labdarúgó Bor­sodi Liga tavaszi idénye. ZTE—DVSC 2-0 (1-0) Zalaegerszeg, 2500 néző, v.: Arany Gólszerzők: Kónya (26.), Se­bők J. (83.) A debreceni védelem súlyos hibáját kihasználva diadalmas­kodott a Zete. Űjpest-Diósgyőr 3-2 (2-0) Szusza-stadion, 4000 n., v.: Ha- nacsek Fehérvár—FTC 1-1 ((H)) Székesfehérvár, 3000 n., v.: Me­gyebíró Gólszerzők: Lattensein (84.), ill. Tímár (81.) Kiállítva: Csizmadia (60.) Kimondottan jó iramú mér­kőzésen a Fradi remekül ját­szott, s közel állt a még nagyobb bravúrhoz. Kaposvár-Pécs 2-2 (0-0) Kaposvár, 2000 n., v.: Makai Gólszerzők- Vasiljevic (48.), Zsolnai (61.), ill. Zahorecz (83., öngól), Balaskó (88.) Kiállítva: Kovácsevics (53.), ill. Pavicevic (45.) Honvéd-Sopron 0-3 (0-1) Bozsik Stadion, 1000 n., v: Soly- mosi Gólszerzők: Signori (17.), Hor­váth (56.), Demjén (84.) A sop­roniak megérdemelt győzelmet arattak a két olasz edző vezette csapat mérkőzésén. Pápa-Tatabánya 0-5 (0-5) Pápa, 1600 n., v.: Vad II Gólszerzők: Hajdú 2 (5., 44.), Tóth Z. (20.), Kouemaha (35.), Deme (36.) Kiállítva: Gaál (46.) Győri ETO-Vasas 2-1 (1-0) Győr, 1000 n., v.: Saskőy gólszerzők: Vincze O. (18.), Mátyus (93.), illetve Kapic (50.) kiállítva: Waltner (63.) MTK-REAC 1-0 (0-0) Hidegkúti-stadion, 800 n., v.: Bede Gólszerzők: Németh K. (64.) A havas talajon az MTK-nak jóval több helyzete volt, így rászol­gált a három pontra. Rosszul sikerült a főpróba labdarúgás A hét végén megkezdődik a tavaszi idény November közepén ért vé­get a másodosztályú labda­rúgó-bajnokság őszi idé­nye, s közel három és fél hónapos szünet után, a hét végén folytatódik a pontva­dászat. Régiónkat három csapat is képviseli az NB Il-ben, s közülük kettőnél jelentős változások történ­tek a téli szünetben. Géléi József Míg a Karcag-Berekfürdő és a Jászapáti tavaszi harmadosztá­lyú tagságának köszönhetően a hét végén Magyar Kupa megyei selejtezőt játszott már, addig a Szolnoki MÁV Mondi legénysé­ge még egy lehetőséget kapott, hogy felkészülési meccsen gya­korolja az elmúlt hetekben ta­nultakat. Szombaton, Rákóczifalván az NB III. Mátra csoportjának egyik bajnokesélyesét, a Ma- gyargéc együttesét fogadták a kék-sárgák — a Baglyasalja pénteken este mondta le a találkozót -, melynek soraiban az ex-szol- noki Novák János, a brazil Jefferson, vala­mint a nigériai Zabun- du is ismerős lehetett a kilátogató szurkolók szá­mára. Nos a Tisza-partiak baj­noki főpróbája rosszul sike­rült, 3-2-es vereséget szen­vedtek, s az eredményen túl a mutatott játék nyugtathatta meg Kis Károly vezetőedzőt. Az új szerzemények közül Bárdi Gábor és a fél­éves pápai „kiruccanás” után hazatérő Remili Mohamed is felejthető produkciót nyújtott. A sérüléssel bajlódó Forgó Pé­ter még minimum két hétig tel­jes pihenőre kárhoztatott, míg Jeney Gyula kedden kapcsolód­hat be a közös munkába. A váci nyitányon utóbbi talán már a kispadon helyet foglalhat, pedig a felkészülés során úgy tűnt, bejátszotta magát a kezdőcsa­patba. A januárban szabadlistá­ra tett Kocsis István a hírek sze­rint visszatért Békéscsabára, Ursz József a rivális Kecskemét­hez távozott, míg két fiatalját, Hamar Ádámot és Czibere Adri- ánt kölcsön adta a MÁV. Előbbi Túrán, utóbbi Szegeden szere­pel tavasszal. iászapátin igencsak nagy A szolnoki B. Tóth Balázs a hajrában betalált ugyan a Magyargéc hálójába, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette a szabályosnak tűnő találatot mozgás volt a télen. Bábik Tibor a másodosztályban bajnoki címre pályázó Nyíregyházához szerződött - korábban már sze­repelt a szabolcsi gárdában -, míg a Sivák Sándor, Sándor Zsolt, Dani Péter, Szobóczki Csaba, Busái Barna ötösfogat régi mestere, László István hí­vószavát elfogadva az NB III-as Mezőkövesdet választotta új csapatának. A nevek alapján úgy tűnhet, komoly érvágás ér­te az újoncot, ám olyan új fiúk érkeztek Vojtekovszki Csaba keretéhez, akik gyorsan feled­tethetik elődeiket a szurkolók­kal. A legnagyobb „durranás­nak” egyértelműen az élvonal­beli csapatok (Vasas, Pápa, REAC) által is csábított egykori válogatott csatár, Horváth Péter megszerzése tűnik, de a szin­tén többéves NB I-es, illetve ide­genlégiós rutinnal rendelkező Kiskapusi Balázs átigazolása is bravúrnak tűnhet. Az Újpest színeiben az ős­szel első osztályban is bemu­tatkozott 18 éves Pázsit Krisz­tián szintén erőssége lehet a jászsági gárdának, miként a kistarcsai Újfalusi is helyet kö­vetelhet magának a kezdőcsa­Magyar Kupa megyei selejtező eredmények az ISMÉT TÉLIESRE fordult időjá­rás miatt néhány mérkőzés el­maradt a Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulójá­ban. A legnagyobb meglepetés a megyei II. osztályú Török- szentmiklós okozta, mely kiver­te az NB III-as Mezőtúrt. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK Kunszentmárton—Cserkeszőlő 4-0, Kungyalu—Tiszaföldvár 0- 5, Tószeg—Zagyvarékas l-O, Ör­ményes-Kun FC 1-13, Török- szentmiklós-Mezőtúr 1-1., Sza- jol-Szolnoki Spartacus 1-3, Ti- szafüred-Nagyiván 2-0, Tisza- szentimre-Abádszalók 04, Kunmadaras-Karcag 04, Be- senyszög—Kengyel 4-0. patban. Ami aggodalommal töltheti el az apáti drukkere­ket, hogy kedvencük, a rendkí­vül gólérzékeny játékmester, Vígh Ferenc két hónapos bete­geskedés után sem egészséges még, így még csak tippelni sem lehet, mikor térhet vissza az együttesbe. A Karcag-Berekfürdő 9 szakvezetői a fél csapatot le- * cserélték a télen, bízva ab­ban, a megerősített együttes képes lesz kiharcolni a bentma- radást. Ehhez a sereghajtó ESMTK-n kívül még egy riválist meg kell előzniük a tavasz fo­lyamán. A hátsó régióban szo­ros a mezőny állása, a Makó, Budafok, Kecskemét és esetleg még a Vecsés legénysége szól­hat bele a kiesés kérdésébe. A télen távozottak közül a rutinos Ulveczki Zoltán hiányozhat a tavasz során, a többiek képes­ségeit viszont meghaladta a másodosztály. Az alaposan át­szervezett gárda erőssége lehet a váci kapus, Stammel, a nyír­egyházi belső védő, Kocsis, a szlovák középpályás Zachar, az éveken keresztül Németor­szágban játszó Lajkovics és a Malajziából Magyarországra visszatérő csatár, Gasparik. A tavaszi első fordulóban mindhárom együttesünkre ne­héz feladat vár: a Szolnok szom­baton a listavezető Váchoz láto­gat tévésmeccsre, a Jászapáti vasárnap otthon fogadja a felju­tásra pályázó Nyíregyházát, míg a Karcag a második he­lyen tanyázó Báktalórántházá- hoz utazik. Rendkívüli MLSZ-közgyűlés labdarúgás Kisteleki és Pellady harca az elnöki posztért Kisteleki István, az ad hoc- bizottság elnöke, valamint Pellady Péter, az MLSZ volt marketingmenedzsere kö­zül kerül ki hétfőn az MLSZ új vezetője. A rendkívüli tisztújító közgyű­lés összehívására azért volt szükség, mert Kisteleki István ligaelnök bírálatai nyomán a Bo- zóky Imre vezette elnökség mandátuma január 4-én meg­szűnt, miután Horváth Cs. Atti­la és Nemes Ferenc elnökségi tag is lemondott, így a testület létszáma hétre, azaz kevesebb mint a felére csökkent, s ezzel működésképtelenné vált. A rendkívüli közgyűlés január 20- án háromtagú ad hoc-bizottsá- got választott, amelynek elnöke Kisteleki István lett. Kisteleki és Pellady Péter mellett Genzwein Ferenc üzletember, a Vasas volt vezetőedzője kapta meg az alap­szabályban meghatározott, leg­alább tizenöt érvényes ajánlást, s vált hivatalos elnökjelöltté. Az elnökválasztás előzményeihez tartozik, hogy Pellady feljelen­tést tett ismeretlen tettes ellen, miszerint a Profi Liga Kft. két részletben 157 millió 500 ezer forintot utalt át az MLL-nek. Genzwein Ferenc visszalépett a választástól bár az egykori Vasas-edző, -vezető, ma már üzletember, Genzwein Ferenc kapta meg elsőként a jelöléshez szükséges mennyiségű sza­vazatot, mégis már a választás előtt biztossá vált, nem ő lesz az MLSZ elnöke. Három nappal a közgyűlés előtt ugyanis bejelentet­te, a magyar futball erkölcsi válsága miatt visszalép a jelöltségtől Idősek otthona nyílik Újszászon áprilisi beköltözéssel. Korszerűen berendezett új épületben, egy- és két­szobás lakásokkal, magas színvonalat nyújtó ellátással várják mindazok jelentkezését, akik nyugdíjas éveiket gondtalanul, kényelemben kívánják eltölteni, (x) AZ IDŐSEK NYUGALMÁÉRT

Next

/
Oldalképek
Tartalom