Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-16 / 40. szám

2006. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR Buszbalesetek: négy halott frontális ütközés A kamion előzés közben rohant bele a buszba A szörnyethalt sofőrök holttestének kiemelése órákba telt, a 3-as főutat órákra le kellett zárni a forgalom elől Milliós hangszereket rejtett a csomagtartó megpróbált kicsempészni az országból hat hegedűt és egy brácsát egy német és egy magyar állampolgár. Hegyeshalomnál buktak le az összesen 11 millió forint értékű hangszerekkel. Fegyverrel rontott a bankba egy nő kirabolt egy gödöllői bank- fiókot egy 19 éves nő. A tet­tes fegyverrel követelte zsákmányát, amit azonban eldobált menekülés közben. Á nőt perceken belül elfog­ták a rendőrök. Iskolába ment, azóta nincs meg eltűnt egy 15 éves kislány Székesfehérváron. Bank Flóra iskolába indult még január 20-án, ám oda már nem érkezett meg, és azóta sem tudni, hol lehet. Újabb taxist támadtak meg leintett majd kirabolt egy taxist a fővárosban egy fér­fi. A tettes fegyvert fogott a sofőrre, majd zsákmányával elmenekült. A rablót elfog­ták. A taxis nem sérült meg. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HC Hárman meghaltak, ki­lencen megsérültek egy balesetben Kápolna és Detk között Heves megyé­ben egy buszbalesetben. Szerda délután Komlón is hasonló tragédia történt. Szalay Zoltán Egy lengyel rendszámú kamion Gyöngyös felől tartott a 3-as fő­úton Eger irányába. A rakomány nélküli teherszállító monstrum egy személygépkocsit előzött, s eközben ütközött össze a másik sávban a vele szemben szabályo­san haladó autóbusszal, amely Egerből Kerecsenden át Gyön­gyösre szállított 15 utast - tájé­koztatta lapunkat a helyszíne­lést követően Szecskó Antal rend- J őr alezredes, a Heves Megyei I Rendőr-főkapitányság (HRFK) közlekedésrendészeti osztályá­nak a vezetője. A kamion és az Agria Volán Ikarus busza - bár az utóbbi jár­mű vezetője megpróbálta jobbra lehúzódva elkerülni a találkozást - a vezetők oldalán összecsat­tant. Az ütközés ereje akkora volt, hogy mindkét sofőr a hely­színen szörnyethalt. Holttestüket csak hosszú idő elteltével tudták kiszabadítani az ülésekből. A ka­rambol áldozata lett az autóbusz utasai közül egy fiatal nő is, aki a bal oldalon, az utolsó előtti sor egyik ülésén foglalt helyet. Az üt­közés pillanatában olyan szeren­csétlenül csapódott az autóbusz oldalához és az előtte lévő ülés­hez, hogy a sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. A baleset következ­tében az autóbuszban utazók kö­zül további két személyt 8 napon túl gyógyuló súlyos, míg hét em­bert könnyű sérüléssel szállítot­tak az egri kórházba. A rendőrök meghallgatták azt az idős férfit is, aki Skoda Favorit típusú személygépko­csijával igyekezett Miskolc irá­nyába a 3-as főúton. Elmondása szerint rendkívül nagy köd szállt le az úttestre, éppen ezért igyekezett lassan, körültekintő­en haladni a járművével. A bal­esetet előidéző kamion az ő au­tóját próbálta megelőzni. A műszaki mentés és a késő délutánig tartó helyszínelés ide­jére a 3-as számú főút említett szakaszát lezárták. A baleset ügyében büntetőeljárás indult, a tragédia körülményeit szak­értők bevonásával vizsgálják. Szerda délután Komlón ütkö­zött össze egy személyautó egy tizenöt óvodást szállító autó­busszal - mondta lapunknak Dobson Tibor katasztrófavédel­mi szóvivő. A balesetben a kis Polski sofőrje életét vesztette, a buszon ülők közül senkinek nem esett baja. Zárt tárgyalás Farkas Péter drogiigyében Zárt ajtók mögött kezdődött meg Farkas Péter olimpiai bajnok bir­kózó büntetőügye a Pesti Köz­ponti Kerületi Bíróságon. Az ■ egykori élsportolót bilincsbe ver­ve hurcolászták a bíróság épüle­tében, hol az eredetileg tárgya­lásra kijelölt terem előtt várako­zott, hol egy emelettel feljebb ta­lálható terem előtt, hol a föld­szinti fogdában. Farkast mindenhova villogó vakuk kí­sérték, oda is szólt az újságírók­nak: „Teljesítményben vagytok? Öt tekercs filmet el kell lőni?” Végül elkezdődött a jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélésének pere, amelyben ő a harmadrendű vádlott. Mellette testvére és egy másik fiatalem­ber került a vádlottak padjára. Az ügyészség szerint a három férfi vadkendert termesztett egy budapesti családi házban. Ehhez komplett laboratóriumot építet­tek ki. Két vádlottat a helyszínen fogtak el, a birkózót nem sokkal később a XV. kerületben. Részleteket azonban nem tud­hattunk meg, a per zárt ajtók mögött zajlik, holott erről nyil­vános végzést nem hozott az ügyben eljáró bíró. A hallgatósá­got egyszerűen kizárták a terem­ből, s csak a bíróság megbízott csoportvezető bírójától tudták meg az újságírók, miért nem mehetnek be az tárgyalásra. Per­cek múlva a terem ajtajára is ki- . került a felirat: zárt tárgyalás. ■ N. E. D. A hó szorongatja a magányos tanyát portré Ötvennyolc esztendő alatt megszokta már ezt az életet I «W valamikor még teheneket fejt, hízókat etetett, és a baromfiról fogalma sem volt, mennyi sza­ladgál a tanyaudvaron. Hiszen ha egyet-kettőt elkapott a róka közülük, neki se tűnt fel. — Keserves, nagyon kemény életem volt, ezt nyugodtan leír­hatja, nincsen benne bizony egyetlen gramm túlzás se - ál­lítja határozottan a kettő híján eddigi nyolcvan esztendejéről szólva Palya Lászlóné. Hiába gürcölte át az életét, a nyugdíj siralmasan kevés, és még most is csak 35 ezer 600 forint. Ráadásul 18 fajta gyógy­szert szed, és ezek után csoda, hogy jön ki ennyire kevés já­randóságából. A korábbi nagy tanyai jószág­állomány most egy kutyát je­lent. Villany se égen, se földön, ha a bolygó másik felére kúszik a nap, 11-es petrólámpa világol, míg meg nem veti az ágyat, és elteszi magát másnap hajnalig. Mert az idős embert már nem fogja a fekhely, a hajnallal kel. Nagyon kifáradt, mire ellapá­tolta a tanyától az útig a tenger­nyi fehér égi áldást. Amikor ar­ról faggatom, meglesz-e a száz esztendő, nevet egy sort és le­mondóan legyint.- Ha grófnak szülétek, talán. De mivel szegénynek, szétsze­dett a munka. Mikor jelenik meg ez a cikk?- Pár nap múlva. — Siessen, mert a magamfajta már sose tudja, hogy egyszer ott áll előtte a vén kaszás, és csak annyit int: „hallod-e te asz- szony, lepergett a homokóra, el kell, hogy vigyelek!” Mert azért előtte még szeretnék olvasni magamról. Jó? D. Szabó Miklós Valahol Új szász és Jászla- dány között, Új szászt el­hagyva, balra, nyúliramo- dásnyira a műúttól egy tanya dacol a tengernyi hóval. Fejkendős mamóka lapátolja a térdig érő ha­vat. Két órája kezdte és most ért ki az útig. Ekkora havat a jó ég se látott. Kifáradtam cudarul, mire a ta­nyától utat lapátoltam a kövesútig — mondja Palya Lászlóné Emerencia valahol a szászbereki, ladányi pusztaságban.- Jaj, fénykép is készül rólam, amikor úgy nézek ki, mint a böjti boszorkány? Kérem, ne so­kat kattintgasson, ha meg még­is le akar venni, azt hiszem, saj­nos már elkésett vagy hatvan évet. Kiderül róla: eredetileg jász- karajenői. Ötvennyolc éve lakik tanyán ezt az életet, életmódot szokta meg. Palya Lászlóné, született Sípos Emerencia a ne­ve: ritka, érdekes név, és általá­ban Emerke vagy Emer néni­nek szólítják. Hihetetlenül nehéz életet jut­tatott neki a sors. 1948 őszén esküdtek, és végiggürcölte az életet. Otthon vezette a háztar­tást, tartotta, nevelte az állato­kat, hogy a párja kevés kerese­téhez a maga módján hozzájá­ruljon. Hajnali egykor, kettőkor is volt ébresztő, amikor a szárat kötötték kévébe. Mert akkor még nem szúr, vág, hiszen olyankor még harmatos, ned­ves a tengeri levele. Négyen lakják a tanyát: a fia, a menye, az egy szem unoka és ő. A jószág már kikopott, pedig „Nyugdíjaskorú’' lett a Tisza Táncegyüttes A Tisza Táncegyüttes idén decemberre tervezi jubileumi gáláját A megyeszékhely ritkán emlegetett büszkesége a Tisza Táncegyüttes. Az or­szág legrégebben alapított és azóta is folyamatosan működő néptánccsoport­ja, amelyet 1946-ban még Kaposvári Gyula verbu­vált regős cserkészekből. Bugány János Minderre Kovács Mihály, a kö­zösség irányítója emlékeztetett az idei, kerek évforduló kap­csán. Sőt azt is elárulta: már ta­valy óta készülnek a jubileumi gálára, amelynek időpontját ez év december 16-ára tervezik, helyszínéül pedig Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnok több ezer fős közönséget is befogad­ni képes épületét választották. A jeles napig persze sok munka vár az együttesre, amely ez al­kalomból új koreográfiákkal is előrukkol. Ezek közül egy marosszéki és egy bonchldai műsorszám Si­mon Gyula, Kiss Zsuzsanna és Varga Péter útmutatásai nyo­mán már elkészült. Egy palóc leánytánc, illetve a Kalus című virtuóz legényes pedig Tóth Ju­dit és Ónodi Béla jóvoltából ép­pen mostanában nyeri el végle­ges formáját. Megírták viszont már a nagy esemény forgatókönyvét, amely­nek bevezetője a kezdeteket ele­veníti fel, a közbülső rész az el­múlt két évtized sikerdarabjai­ból ad ízelítőt, míg a finálé a leg­újabb repertoárból készült ösz- szeállítással szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Az első blokk megvalósításá­hoz azonban jó néhány egyezte­tésre van még szükség - ma­gyarázta a vezető, akitől meg­tudtuk: jelenleg is gyűjtik haj­dani fellépéseik felvételeit, hogy ezekből ötletet meríthes­senek a muzeális értékű mű­sorszámok felfrissítéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom