Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-14 / 38. szám
m 2006. FEBRUÁR 14., KEDD 4 FIGYELŐ HÍRSÁV Hároméves csúcson a fogyasztók bizalma AZ ÉSZAK-ALFÖLDÖN az OrSZÓgos átlagnál kisebb mértékben, de javultak a fogyasztók gazdasági várakozásai. A GKI Gazdaságkutató Rt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérés alapján számított bizalmi index értéke megközelítette a három évvel ezelőtti szintet. A fogyasztók saját maguk és az ország helyzetét is jobbnak látták, mint decemberben. A következő egy évben az áremelkedés ütemének további érezhető csökkenésére számítanak. A munkanélküliségre vonatkozó várakozásaik ugyancsak javultak, (tj) Kevesebb az egyéni, több a társas vállalkozó A megyében egy százalékkal csökkent a vállalkozások száma tavaly. Az APEH összesen 33 394 adószámmal rendelkező magánszemélyt, egyéni és társas vállalkozót tartott nyilván. Ugyanakkor évek óta megfigyelhető, hogy az egyéni vállalkozások egy része társas vállalkozássá alakul át. Az utóbbiak száma az elmúlt esztendőben közel százzal nőtt. (tj) Bővítik a szolnoki inkubátorházat a szolnoki inkubátorház bővítése nyárra befejeződhet — tudtuk meg a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány igazgatójától. Csák László elmondta, a beruházás négy- százmillió forintos PHARE-tá- mogatással valósul meg. A most épülő Európa Házban irodák mellett oktatótermeket, többnapos rendezvényekre alkalmas előadókat, vendégszobákat, valamint egy 300 adagos melegkonyhát és éttermet is kialakítanak, (tj) Kismértékben nyílt az agrárolló AZ AGRÁRTERMÉKEK termelői ára összességében nem változott tavaly, az megegyezett az egy esztendővel korábbival - derül ki a KSH gyors tájékoztatójából. Az elmúlt esztendőben a növényi termékek árszínvonala 0,6 százalékkal csökkent, az állati termékeké 1,8 százalékkal nőtt. A mező- gazdasági folyó termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára valamelyest mérséklődött, míg a mező- gazdasági beruházásoké emelkedett. Az agrárolló mutatója 101,2 százalék volt. (tj) Változó rendelkezések a felajánlásokról A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló rendelkezés megváltozott. Eszerint a munkáltatói adómegállapítást választó adózóknak az 1+1 százalékról szóló nyilatkozatot a munkáltató részére - függetlenül attól, hogy az adóbevallás határideje május 22-e — február 20-áig kell leadni. Nem változott a benyújtás határideje a következő adó- bevallási módokat választók részére: Azok az adózók, akik az adóhatósági adómegállapítást választják (ADAM) a rendelkező nyilatkozatot február 15-éig kell eljuttatniuk az adóhatóság részére. Továbbá, akik egyéni vállalkozók, és azok a magánszemélyek akik áfafizetésre kötelezettek bevallásukkal együtt - február tizenötödikéig - rendelkezhetnek 1+1 százalékos felajánlásukról. Azok az adózók, akik saját maguk töltik ki (önadózók) és adják be bevallásukat, a rendelkező nyilatkozatot az adóbevallással együtt május 22- éig kell benyújtaniuk. ■ TA Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Tiszaföldvár településen a Kása út, a Tópart út, a Galamb út teljes területén, a Széchenyi úton a Baross körút és a Kása út között, a Deák F. úton a Baross körút és a Kása út között, a Baross körúton a Sánc út és a Deák F. út között 2006. február 24-én 8 órától 15 óráig, ■ Kőtelek településen a Kossuth utca, a Ságvári utca, a Temesvári utca, a Hargita utca és a Mező utca által határolt területen, a Gátőrház, a Hunyadi utca, a Szabadság utca egész területén 2006. február 27-én 8 órától 15 óráig, ■ Tiszasüly településen a Kolop fürdő, a volt Termelőszövetkezet tehenészet és a halastavak teljes területén 2006. február 27-én 8 órától 15 óráig, az Akácfa utca, a Móra F. utca, a Kiséri utca és a Fő utca által határolt területen, a Termelőszövetkezeti központ teljes területén 2006. február 27-én 14 órától 15 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük. Csempéből is van divatos életút A szakértelem teheti versenyképessé a kiskereskedőket CSALÁD: 1967 óta nős. Egy lánya és egy második osztályos unokája van. autó: Mindig érdekelték a kocsik. A jót és megbízhatót részesíti előnyben. Jelenleg egy Toyotával jár. hobbi: Az uszoda. Munka után rendszerint a Damja- nichban találni. Egy kis úszás, egy kis beszélgetés a barátokkal a meleg vízben. utazás: Szeret nlágot járni. Be is utazta már szinte a földet Járt Brazíliában, Amerikában. Az utóbb helyen, a rokoni kapcsolatok révén több ízben is. Idén januárban Délkelet-Ázsióban töltött el né hány napot csőt tudjanak adni. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a gyártókkal is. Megpróbálunk a vevőknek értéket adni a pénzükért. Olyan termékeket, amelyekre a gyártók 10-20 év garanciát vállalnak.- Ilyen sokáig fent van egy csempe?- Nyugat-Európában 5-10 év után megújítják a burkolatokat a lakásban. Magyarországon átlagosan húszévente cserélik. Változás persze ezen a téren is megfigyelhető. Ma már ugyanis nem feltétlenül kell leverni a falról a csempét. Vannak olyan anyagok, melyekkel a régire rá lehet ragasztani az újat. így pedig nincs por, szemét.- Mikor csempéztetett otthon utoljára?- Éppen tavaly újítottuk fel a lakást. Tizenkét év után került új csempe, járólap a helyiségekbe. Minőségi termékekből árban és választékban a szakkereskedőknél nagyobb a kínálat — állítja Nyeste István Már csempében is szétszakadt az ország - állítja a szolnoki Eurokerámia Kft. igazgatója. Nyeste István szerint ugyanis ami a gazdaságilag fejlettebb térségekben átlagos, az felénk ritkaságszámba megy. Teleki József — Tüzépesként kezdte a szakmát. Emlékszik még az akkori árakra?- Nem mindegyikre. De például a tűzifa 36 forintba került, és közel annyit kellet fizetni a szénért is. Az építőanyagokból akkoriban hiány volt. A burkolóanyagokra azonban nem fordítottak akkora figyelmet, mint ma. Csempéből például volt fehér, és még esetleg színes. Néha érkezett cseh vagy olasz áru, ám az szinte elosztásos módszerrel talált gazdára.- Van csempedivat?- Ma már igen. Sőt, évente többször is változik. Az üzletben két-három havonta alakítjuk át a bemutatóhelyeket. Persze itt is van klasszikus stílus, ami öröknek mondható.- Mit keresnek elsősorban a vevők?- Nagy eltérések vannak az országrészek között. Ami a fővárosban, a Balaton-feividéken vagy éppen Debrecenben, Nyíregyházán átlagosnak mondha;- tó, azt felénk ritkaságszámba megy, mert nincs rá fizetőképes kereslet. Nálunk többnyire a szépet, a jót és az olcsót keresik. Szerencsére ilyenek megtalálhatóak a magyar és a külföldi gyártók kínálatában is. így viszonylag kevés pénzből is szép fürdőszobát lehet kialakítani, csak jó ízlés kell hozzá.- Az elmúlt években Szolnokon is megjelentek a nagy bar- kácsáruházak. Megérzik ezek hatását?- Minden kiskereskedő megérzi. A vásárló bemegy egy ilyen nagy áruházba, s azt látja, hogy ott 700-800 forintos négyzetméteráron is kínálnak csempét, azt azonban már kevesen nézik, hogy ezért az árért milyen osztályú és műszaki tartalmú terméket lehet venni. A minőségi termékek azonban ezen az áron sehol sem kaphatók. Minőségi kategóriában árban és választékban a szakkereskedőknél nagyobb a kínálat.-Ha árban nem, akkor miben tudnak versenyezni az üzletláncokkal?- A szakmában, szolgáltatásban. Eladóink folyamatos továbbképzéseken vesznek részt, ahol megismerkednek a legújabb fejlesztésekkel, technológiákkal. Felkészülnek, hogy a vevőnek, ha igényli, akkor tanáA nagy öregektől tanulta a szakmát nyeste Istvánra a sportkedvelők mint kézilab- dásra is emlékezhetnek. Éveken át különböző sportállásokban dolgozott a jászberényi hűtőgépgyárban, a martfűi Tisza Cipőnél, majd a MAV- nái A kereskedelemmel 1972-ben jegyezte el magát a Szolnoki Tüzépnél. „Akkoriban még a zöldfülűek hónapokig járták a telepeket és tanultak Nekem kitűnő mesterem volt, a szakmában jól ismert Hersko Nándor” — emlékszik vissza Nyeste Isnárt, aki tüzépesként volt hálózati ellenőr, megyei igazgató, a Szolnoki Tüzéptelep és Fészek áruház igazgatója, majd kereskedelmi vezérigazgatéhelyettes. Saját vállalkozását, az Eurokerámia Kft. 1995ben alapította meg. Hogyan készüljünk az állásinterjúra? munka A megfelelő felkészülés és önéletrajz döntő lehet Az álomállás csak egy karnyújtásnyira van. Csupán meg kell találni a megfelelő munkaadót és meggyőzni, hogy Ön az az ember, akit keresnek. Bozsó Anikó — Vannak típushibák, melyeket soha nem szabad elkövetni egy önéletrajzban. Ilyen ha nem a legfontosabbal kezdődik, és nem az adott állásra van kihegyezve. De ugyanilyen hiba, ha oda nem ülő dolgok szerepelnek benne, vagy ha rosszat ír le magáról a ember — meséli a tapasztalatait M. Ferencné. A harminc év körüli hölgy munkanélküliként elkészített már néhány jelentkezést Akárcsak K. Miklósáé, aki szerint azonban a sikerhez nem elég a jó önéletrajz, az állásinterjúra is alaposan fel kell készülni. Esélytelen lesz az, aki elfelejti magával vinni a fontos iratokat, netalán udvariatlanul viselkedik. De fontos az ápoltság is. Nem tanácsos túl sokat beszélni olyan témákról, amelyek nem kapcsoGAZDflSftCI AKTIVITÁS (1000 FŐ Réi Foglalkoztatottak 147,3 528,4 Munkanélküliek 11,4 50,9 Aktívak 158,7 579,3 inaktívak 201,8 578,8 FORRÁS: KSH lódnak az adott álláslehetőséghez. Annál inkább ecsetelni kell, hogy miként felel meg a munkaadó elvárásainak. Mindehhez kellő lelkesedés és önbizalom sem hiányozhat. Aki munkát keres, annak tulajdonképpen saját magát kell eladnia, így ilyenkor a legfontosabb, hogy a megfelelő arculatot alakítsa ki magáról, mintha csak egy termék reklámjáról lenne szó. Néhány jó tanács az álláskereséshez-Állítson össze egy bemutatkozót korábbi munkáiról, hogy kellően alátámassza a szakmai önéletrajzot.- Készítsen egy listát azokról a tulajdonságairól, amelyekkel a legjobb eredményeket tudja elérni és alakítson ki olyan helyzeteket, amikor ezt bebizonyíthatja a munkaadó számára.- Ne várja, hogy álmai állására egyszer csak rábukkan egy hirdetésben. Ha tudja, hogy mihez kezdene a legszívesebben, keressen fel egy olyan munkaadót, akiről azt gondolja, hogy hozzásegítheti céljai eléréséhez, s mutassa be, hogy miképpen segíthetné elő az adott cég gyarapodását. « 1 * A