Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-31 / 26. szám
2006. JANUÁR 31., KEDD MMMMM 7 VILÁGTÜKÖR Titkos iraki tárgyalások a lazadókkal Magas szinten folynak a tárgyalások az amerikai katonai vezetés és a lázadó szunniták között - értesült a Newsweek. A találkozókra az iraki Anbarban, valamint Jordániában és Szíriában kerül sor. A felkelők több követelést terjesztettek elő, így a többi közt a nemzetközi koalíció túlkapásainak megszüntetését és az iráni beavatkozás megelőzését; ezeket a célokat „az amerikaiak nélkül nem tudnánk elérni” - nyilatkozta az ellenállók egyik vezetője. Korábban az iraki elnök egyik tanácsadója a Washington Postnak adott interjújában rossz néven vette, hogy a bagdadi kormány kihagyásával folynak titkos tárgyalások; szerinte ez a gyengeség jele, további erőszakcselekményekhez vezet és rontja a biztonságot. Hétfőn Nászirí- jában hárman meghaltak, 38 rendőr megsérült, amikor öngyilkos merénylő robbantott a gyakorlópályánál ■ E. Cs. Elhallgattatná a kritikus tudóst a Fehér Ház A Bush-kormányzat cenzúrát vezetett be az üvegházhatással kapcsolatos közleményekre - írja a La Republica. Az olasz lapnak az űrhajózási hivatal, a NASA egyik neves tudósa panaszkodott. James Hansen elmondta: Washingtonban igyekeznek megakadályozni, hogy nyilvánosságot kapjanak kritikus megjegyzései. A tudós szerint 2005 az évszázad legmelegebb esztendeje volt, s ha az USA nem vállal vezető szerepet a felmelegedés megakadályozásában, a Föld „másik bolygóvá” változik. Ezt követően kezdték cenzúrázni Hansen megnyilatkozásait. Dean Acosta NASA-szóvivő cáfolta, hogy bárki is megpróbálná el- hallgattatni a kritikus nézeteket. Tegnap egyébként a brit kormány közzétette az üvegházhatással kapcsolatos tudományos elemzését. Eszerint kevés esély van arra, hogy a jelenséget előidéző füstkibocsátás a „veszélyes” szint alatt marad. S noha a sarki jéghegyek elolvadása nem egyik napról a másikra következik be, nem szabad elfelejteni: visszafordíthatatlan folyamatról van szó. ■ Cs. Cs. Még keresik a magyart tonnák A vastag hóréteg okozhatta a lengyelországi tragédiát A csarnok üzemeltetője azt állítja, hogy rendszeresen tisztították a hótól a lapostetőt. A hatóságok még nem adtak ki hivatalos jelentést. A közelmúlt hasonló tragédiáinak közös vonása az emberi felelőtlenség - írja a külföldi sajtó a lengyel sportcsarnok födémjének leszakadása kapcsán. Csák E.-Vég M. Lengyelországban a katowicei kiállítócsarnok romjainál, a ± helyszínen keresik hozzátarto- | zói azt a 38 éves magyar férfit, I aki egy belga cég képviseleté- Hatvankét áldozatot gyászolnak. Több sérült életéért még küzdenek, ben ott volt a sportgalamb-kiál- lításon, amikor szombaton leszakadt a födém. Nagyiványi Zoltán krakkói magyar főkonzul a rádiónak elmondta, hogy a 62-ből három holttestet még nem sikerült azonosítani, de a romok alatt is lehetnek áldozatok. Életben maradásukra azonban nincs sok remény, mert hétfőre virradólag mínusz 20 fokra hűlt le a levegő a térségben. A mentést egyébként vasárnap délután abbahagyták, de több család még keresi hozzátartozóit, akik sem az áldozatok, sem a mintegy 140 sérült között nincsenek. A kiállítási csarnok romjai között 13 külföldi halottat, illetve sérültet is taKártyavárként omlott össze a sportcsarnok „A TETŐSZERKEZETEK tervezésénél és kivitelezésénél mindig figyelembe kell venni az építkezés helyszínét, ugyanis a földrajzi magasságtól isjiigg, hogy mekkora várható hóteherrel kell kalkulálni" - mondta lapunknak Matuscsák Tamás. A Budapesti Műszaki Egyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékének előadója szerint a katowicei kiállítócsarnok esetében, egy évtizedek óta érvényben lévő nemzetközi skála alapján, négyzetméterenként 100 kilogramm súlyterheléssel kellett volna számolni. Ez egyméteres hónak felel meg. A statikai szakember egyelőre azt a változatot sem zárja ki, miszerint a csarnok „kártyavárként való összeomlásához” az acélszerkezetű födém hőtágulási viselkedése vezetett, mivel az épületen belüli és a kinti hőmérséklet között jelentős volt a különbség. matuscsák Tamás nem lát összefüggést az utóbbi évek hasonló balesetei között Az ösz- szehasonlítás nehéz is, mivel eltérő szerkezetekről van szó. láltak: ők Németországból, Belgiumból, Csehországból, Szlovákiából és Hollandiából érkeztek a postagalamb-kiállításra. A katasztrófa oka még tisztázatlan: a lengyel hatóságok szerint valószínűleg a hó alatt szakadt le a födém, a csarnok üzemeltetője viszont azt nyilatkozta, hogy rendszeresen tisztították a hótól a lapostetőt. A lengyel államfő háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, és bejelentette, személyesen fogja felügyelni a tragédia okainak vizsgálatát. A köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét a lengyelországi kiállítási csarnokban bekövetkezett baleset miatt. Sólyom Lászlónak Lech Kaczynskinek a Lengyel Köztársaság elnökének címzett levelében, mély megdöbbenésének adott hangot a szombaton bekövetkezett, hatvanhét ember életét követelő baleset miatt, és őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok és sérültek hozzátartozóinak a tragédia kapcsán. Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyancsak gyásztáviratban fejezte ki részvétét lengyel kollégájának és az áldozatok hozzátartozóinak. Jégszökőár Alaszka partjainál évtizedek óta először fordult elő, hogy 7-13 méter magas jégtorlódások zúdultak Alaszka sarkkörön túli partszakaszaira. A megfagyott hullámok a szokatlan széljárással magyarázhatnak, de egyesek az északi jég vékonyodásával hozzák összefüggésbe. Látogatói rekord a Mozart-házban a felújított és átalakított bécsi Mozart-házat (Mozarthaus, Vienna) a pénteki megnyitástól vasárnap estig eltelt két nap és két éjszaka alatt száz híján tízezer ember kereste fel. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy még a késő éjszakai és kora hajnali órákban is folyamatosan érkeztek a látogatók az „élményközpontba”. Megvizsgálták a fekete dobozt Szlovákiában befejeződött a magyar területen lezuhant szlovák katonai repülőgép fekete dobozának vizsgálata, de a szerencsétlenség okainak kiderítéséhez még hetekre, hónapokra lesz szükség. Az adatokat még össze kell vetni más információkkal, például az AN-24-es roncsainak adataival - közölte a szlovák fegyveres erők szóvivője. Lemond a szexről Silvio Berlusconi pártja iránti odaadását - és saját fiatalságát - hangsúlyozva az olasz miniszterelnök (69) közölte híveivel: lemond a nemi életről április 9-ig, a parlamenti választások napjáig. Berlusconi felesége egy volt filmszínésznő. @ további hírek: www.reggel.hu Befagyhatnak a segélyek kvartett Fegyverletételre szólították fel a győztest Házelnökök kihallgatáson a pápánál Külföldi üzletembert ölt egy román kóbor kutya Az erőszak alkalmazásáról való lemondásra és Izrael állam létjogosultságának elismerésére hívta fel a közel-keleti béketeremtésben közvetítő közel-keleti kvartett a Hamasz radikális palesztin szervezetet. A négyek - az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ - képviselői telefonon vitatták meg, hogy milyen választ adjanak a Hamasznak a palesztin parlamenti választásokon aratott győzelmére. A kvartett korábban útiterv néven ismert béketervet dolgozott ki az izraelipalesztin konfliktus rendezésére, s előirányozta egy Izraellel békében élő, független palesztin állam megteremtését. Merkel izraeli vendéglátójával Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki tegnap Londonban találkozott a kvartett képviselőivel, utazása előtt közölte: az Egyesült Államok azt kívánja, hogy más államok se adjanak segélyt annak a palesztin kormánynak, amelyet a Hamasz vezet. Izrael befagyasztja a Palesztin Hatóságnak járó pénzalapok átutalását, mert attól tart, hogy azok terroristák kezébe kerülnek. Ezt Óimért ügyvezető miniszterelnök jelentette be, miután tárgyalt a közel-keleti látogatáson lévő német kancellárral. Nagyjából 40 millió dollárról van szó havonta, minthogy Izrael szedi be a palesztin területek adóit, majd átadja azt a palesztinoknak. Angela Merkel is úgy nyilatkozott: a Hamasznak el kell ismernie Izraelt, továbbá le kell fegyvereznie tagjait ■ Csák E. Magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét és három másik közép-európai ország házelnökét hétfőn délelőtt a vatikáni apostoli palotában. A pápai audiencián Andreas Khol, az Osztrák Nemzeti Tanács (parlament) elnökének köszöntője után a magyar, a szlovák és a szlovén házelnök is külön üdvözölte a katolikus egyházfőt. Az Országgyűlés elnöke egy Apo- nyi-mintás herendi kosárkát ajándékozott a pápának a találkozón. Marek Jurek, a lengyel szejm elnöke a súlyos hétvégi szerencsétlenség miatt az utolsó pillanatban lemondta a programokon való részvételét. ■ K. K. Halálos sebet ejtett egy 68 éves japán üzletemberen egy kóbor kutya Bukarestben, a román kormánypalota közvetlen közelében. Hadzsime Horinak az orvosok szerint esélye sem volt a túlélésre, a harapások egyike ugyanis az ütőerét érte. Az áldozat, akit az autójától a cége székhelyéig tartó rövid útszakaszon ért a támadás, perceken belül elvérzett. Adriean Videanu bukaresti főpolgármester elismerte, a román fővárosban legalább 200 ezer gazdátlan eb kószál, és első lépésként a sintérállomány megkétszerezését, kábító fegyverekkel történő felszerelését és a kóbor kutyák azonnali ivarta- lanításának megkezdését ígérte. A városvezetők szerint a mostani helyzet az állatvédők nyomására készült törvénynek köszönhető, amely lehetőséget ad arra, hogy a befogott kutyákat a lakók kiváltsák. ■ Lukács János Még nem uniós város Jonathan scheele, az EB romániai küldöttségének vezetője alig egy hónappal ezelőtt jelentette ki: Bukarest nem méltó arra, hogy európai uniós főváros legyen. A megjegyzés akkor óriási felháborodást keltett, Adrean Videa- nuval az élen mindenki hevesen tiltakozott ellene.