Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-30 / 25. szám

2006. JANUÁR 30., HÉTFŐ 13 ESKÜVŐ Legyen életre szóló emlék! nászút A mézesheteket töltsük romantikus, szép vidéken Az esküvő után sok fiatal pár utazik el. A nászút, a mézeshetek feledhetetlen élményét nem lehet mással összehasonlítani, pótolni. Száz évvel ezelőtt, aki megengedhette magának a nászutat, az csakis Ve- -lencébe utazott. A ma szerelmesei számára a tá­volság már nem akadály. Letenyei Ágnes Hajóval, repülővel vagy száraz- földön minden közelebb került. Tehát miénk a világ, az utazá­soknak legfeljebb a pénztár­cánk szab határt. Életük legje­lentősebb eseménye után sok fi­atal pár indul nászúira, hogy ki­pihenjék az előkészületek, az esküvő izgalmait. Hiszen lássuk be, a ceremónia nem kevés energiát és időt vesz igénybe. Egy rövid, néhány napos út is felüdülést jelenthet a friss háza­soknak. A nászút, a mézeshetek élményét nem lehet mással ösz- szehasonlítani, pótolni. Ez olyasmi, ami nem hagyható ki. Egyelőre csak gondolatban ugyan, de utazni hívjuk Önöket. Sri Lanka nem véletlenül ke­rült előtérbe az utóbbi időben, mint egzotikus úti cél. A budd­ESKÜVŐKRE, ALKALMAKRA, CSALÁDI ESEMÉNYEKRE TORTÁK, APRÓSÜTEMÉNYEK RENDELHETŐK 20.000 Ft FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN 10% KEDVEZMÉNYT ADUNK Marcipán Cukrászda Kft. Szolnok, József A. út 126. Tel.: 56/410-517 Fotók, festmények, gobelinek, poszterek, tükrök keretezése. Keresztszemes kézimunkák kaphatók. FRIGOTEAM KFT. 5000 SZOLNOK, Koszorú út 4. Tel./fax: 56/513-542,513-543 ; www.frigoteam.hu í tv ESKUVOSZERVEZES fMmMM- igény szerint HHH • Esküvői helyszín kiválasztása, helyszíni házasságkötés • Esküvői ruhák, esküvői csokrok • Meghívók, ültetőkártyák széles választékban! • Menükártyák, szalvétafeliratozás, köszönetajándékok • Torták, sütemények, fagylaltpult kihelyezése • Léggömb-, textil-, virágdekoráció, esküvői székhuzatok • Zenekar, ceremóniamester, vőfély • Fotózás, videózás, tűzijáték • Járműbérlés, galambreptetés • Nászajándék-szolgálat • Szépségápolás • Kiegészítő kellékek (pezsgőspohár, gyertya, vendégkönyv) Szervezési díjat nem számítok fel! Kérés esetén házhoz megyek referenciaanyagokkal! Tel.: 06-30/362-2359, e-mail: rita@asbolt.hu Bemutatóterem: Szolnok, Kossuth út 6-8. Szeretettel várom Önöket az Esküvői Kiállításon is! hista és hindu kultúra sok kü­lönleges élményt kínál. Az eu­rópai szempár számára nem­csak a trópusi táj, de a teaültet­vények és a teraszos rizsföldek is újdonságszámba mennek. A Seychelles-szigetek, az Indi­ai-óceán gyöngyszemei közé tartoznak. Egyedül a főszigeten, Mahén 62 vakító fehér homo­kos strand található. Aki ka­landra vágyik, izgalmas kirán­dulásokat tehet a hegyekben és a környező kisebb szigeteken. A Maldfv-szigetek ideális hely nászutasoknak. Itt igazán elbúj­Esküvői és Jgf | alkalmiruha-^JlJ- Menyasszonyi, menyecske, koszorúslány, örömanya, alkalmi ruhák, jelmezek kölcsönzése és vásárlása hatnak a világ elől, élhetnek a szerelemnek és egymásnak. Az apró szigetek zavartalan pihe­nést és búvárkodást kínálnak. Szingapúr Dél-Ázsia egyik legfejlettebb városállama. Fel­foghatatlan, hogyan tud két és félmillió ember így összezsúfol- tan és ennyire tisztán élni. A 21. századot idéző üveg felhőkarco­lóktól egy saroknyira hagyomá­nyos wokban készülnek a kínai specialitások. Az eldobott sze­métért 50 USD büntetést kell fi­zetni. Minden hajszálpontosan működik. www.viktoriaszalon.atw.hu Tel.: 56/342-614,06-30/608-5500 5000 Szolnok, Batthyány út 4. (Az szik mellett) M KGUJ111-T ÁBUKÉSZÍ.KT tXJT Jft IC «SE: IS ** JÄ IC js-zu»n- 3.SOO JFt/js 'ARTA'NiYéEK S Z E R-T­| Zálogházi maradt arany ekezerek Jg*c3§ 2,600 Ft/g 3.000 Ft/g Szolnok, Shtö ót 11. Tel.: 56/420-9951: Ingyenes > ESKÜVŐI Esküvők, lakodalmak teljes körű ’ szervezése, lebonyolítása j * Lakodalmi helyszín ajánlás I - Referenciaanyaggal rendelkező vőfély, ceremóniamester, moderátor, 1 j zenekar, fotós, videós közvetítése | * Luxusautó, old-timer, hintóbérlésj i * Nászajándéklista vezetése Újl * Virág- textil- és léggömb- dekoráció * Egyedi meghívók, köszönet- ajándékok * Csokiszökőkút * Extrém elképzelések megvalósítása * Tanácsadás Hívjatok, segítek! 30/352-4432 MIRAGE Eskövöszervező Iroda } Szolnok, Batthyány ál 14. Borz Anikó okleveles eskövöszervező ...hogy minden tökéletes legyen: ! ieskuvoszenezes@viozhall.hu. ~#manüjigent.hu^&*' A jó hangulat segítői a lakodalmas játékok Az esküvőre is igaz, hogy egy rendezvény csak annyira jó, ameny- nyire a vendégek jól ér­zik magukat. Ne adjunk esélyt az unalomnak, vessünk be egy-két vi­dám játékot. Letenyei Ágnes IGAZ VAGY HAMIS? A terem közepébe ültetjük az if­jú párt, egymásnak háttal egy- egy székre. Mindkettőjük kap egy előre elkészített táblát, amelynek az egyik oldalára az van írva, hogy „igaz”, a másikra pedig, hogy „hamis”. Egy vállal­kozó szellemű vendég kérdése­ket olvas fel nekik, amelyre egy­értelműen csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. PL: „minden este együtt fürdünk, „külön szobában alszunk, mert egyikünk horkol", stb. Minél vi­dámabbak és kétértelműbbek a mondatok, annál szórakozta­tóbb lesz a játék. Közben egy döntőbíró számolja, hányszor sikerül a párnak ugyanazt a vá­laszt adnia. Ha egy bizonyos, előre meghatározott szám fölött teljesítenek, fődíjat nyertek, kü­lönben vigaszdíjat kap ajándék­ba a pár. A násznép ezalatt sok új dolgot megtudhat róluk és jót szórakozik. LEPEDŐSZÍV Ez a játék rövid és csak az ifjú párt mozgatja meg. Egy nagy le­pedőre egy óriási szívet festünk előzetesen. A szívbe beleírhatjuk a menyasszony és a vőlegény ke­resztnevét és az esküvő dátumát is. Egy-egy körömvágó ollót adunk az ünnepeltek kezébe, hogy azzal vágják ki a szívet Amikor elkészültek, át kell lépni­ük közösen a lepedő szívlyukán vagy a vőlegény karjaiban tartva kedvesét teszi meg ezt a lépést Hogy a kivágott szív ne vesszen kárba, a násznép tagjai megörö­kíthetik rajta jókívánságaikat, aláírásaikat így örök emlékül megmarad a lepedőszív a párnak. A ceremónia előtt is bőven akadnak teendők Házasságkötési szándékot az előtt az anyakönyvvezető előtt kell bejelenteni, ahol házassá­got kívánnak kötni. A bejelent­kezés már hat hónappal az es­küvő előtt megtörténhet, de leg­alább harminc nap elteltével köthető meg a házasság né­hány kivételes esettől eltekint­ve. A bejelentéshez többnyire személyi igazolvány és születé­si anyakönyvi kivonat szüksé­ges. Nőtlen, hajadon családi ál­lapotot a lakóhely szerinti népesség-nyilvántartótól kért családi állapot igazo­lással lehet bizonyítani. El váltak esetében a meg­szűnt házasság felbontá­sáról szóló jogerős ítélet bemutatása szükséges, özvegyektől pedig az előző házastárs halotti anyakönyvi kivonatát kérik. Tizenhat év alatt házasság nem köthető! j Az ezen életkort betol- i tött, de még nem nagy- korú személy esetében a házasságkötés a gyámhivatal engedélyé- * vei történhet. Külföldi ál­lampolgár esetében szüle­Esküvök, egyéb rendé«fényéÉ?||l megszervezese* tebonyo!ítása~és« äpO férőhelyig a vendégek elszállásolása1* tési anyakönyvi kivonat szük­séges hiteles magyar nyelvű fordításban és a külföldi ható­ság által kiállított tanúsítvány, mely tartalmazza a házasságot kötni kívánó személy személyi adatait, családi állapotát, állam- polgárságát. Ezen kívül szüksé­ges az úüevél, vagy a külföldi állampolgár részére kiállított személyi igazolvány. Két éve a férjek is felvehetik feleségük nevét, de csak elvét­ve találni olyan férfit, aki él az új lehetőséggel. Szol­nokon mindössze néhány alkalommal volt rá példa, hogy a férj felvette a fe­lesége nevét, azon­ban akkor is csak kapcsolta saját ne­véhez az újdonsült aráét. Érdekes mó­don azonban sokan : a klasszikus névválasz­tás mellett maradnak, de a legtöbb feleség megtartja saját nevét, hiszen így nincs szük- ' ség az okmányok, ada­tok módosítására, ami­vel rengeteg utánajárást spórolnak meg. DANYI© ÁRKÁD FOTÓSZALON Szolnok, Kossuth L. út 18. Telefon: 56/378-913 c&a/ddij <Umx/cUj a /e^ncdeMieó/i lecAruÁ>aí Aátfáwe/ ",J itárjtiÁ: (BmcAet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom