Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-01 / 1. szám

KARCAG ÉS KÖRNYÉKI Megtisztítják a karcag környéki csatornákat Karcag és környéke belvízvéde­kezését javítja az a most kezdő­dött beruházás, melyet a Nagy­kunsági Vízgazdálkodási Társu­lat végez. A karcagi társulat 71 ezer hektáron 550 kilométernyi belvízcsatornát üzemeltet Kar­cagtól Kunhegyesig. A mintegy kilencvenmillió fo­rintos kunlaposi beruházás a települések belvízbiztonságát is növelni fogja. Szilágyi Sándor igazgató elmondta, az elhanya­golt egykori tsz-csatornák fel- iszapolódtak, nem működnek a szivattyútelepek. A munkák szeptember végé­re fejeződnek be, akkorra 28 kilométer csatornát újítanak fel, átépítik a Dózsa II. szivaty- tyútelepet, 34 ezer köbméter iszapot távolítanak el a csator­nákból, helyreállítanak 99 át­ereszt, zsilipet, rendbe tesz­nek 2200 négyzetméter csa­tornaburkolatot és üzembe he­lyeznek egy 500 liter/s telje­sítményű szivattyút. SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNÉK barta Viktória, 17 éves középis- kolás: - Kunmadarason folytat­nám a lovas ha­gyományápo­lást. Minél több fiatalt megis­mertetnék a lo­vasíjászattal, s szervezett kere­tek között a ku­nok szokásait, hagyományait tanítanám. Sokan szeretnénk azt is, ha lenne itt egy kulturált szórakozóhely, például egy teá­zó. Mivel mindenképpen itthon szeretnék elhelyezkedni, így jó lenne, hogy mire végzek Deb­recenben, lenne Madarason va­lamilyen környezetvédelemmel kapcsolatos munkahely. An­nak nagyon örülök, hogy végre elkezdődik a szennyvízcsator­na-hálózat kiépítése. Az is ha­tározottan jó, hogy szervezett szemétszállítás lesz. Ezzel ta­lán elérjük, hogy kevesebb el­dobott szemét lesz a helyi er­dőkben és a szőlőskert környé­kén. Ha módom lenne rá, ak­kor megőrizném és felújíta­nám a régi, patinás épületeket. Abban is bízom, hogy a Kos- suth-ház udvarán elkészül az őseink életét bemutató földbe vájt kunyhó, jurta is. 2006. JANUÁR 2„ HÉTFŐ Mi lesz veled, repülőtér? beruházás Elmozdultak a holtpontról, az előkészítésen túl vannak ff i P§g**i fal* ADATOK A REPÜLŐTÉRRŐL £ A hangárok száma 68 A lakótelepi részen 198 épület van * A reptéren bérbe adva művelésre: 381 hektár <(■. A KunAirport Kft. 60-65 vállalkozóval áll szerződésben Az önkormányzat négy beruházással van kapcsolatban A repülőtér területén 68 Ilyen hangár van, melyeken tavaszra kicserélik az ajtókat. A lerobbant lakóépületek egy részét hamarosan felújítják. A kunmadarasi volt szov­jet katonai repülőtér jövő­je sokakat foglalkoztat, hiszen a térségben nin­csenek munkahelyek. Daróczi Erzsébet Ám kevesen bíznak abban, hogy újra lesz repülés. Az épü­letek, utak állapota romlik. A repülőtér 2003-ban került az önkormányzat tulajdoríába, vagyongazdálkodásáért a Kun­Airport Kft. felel. Kiss Csabától megtudtuk, a cég 18 embernek biztosít munkát. Tavaly gépe­ket, berendezéseket vásároltak, nyílászárókat cseréltek, tetőt szigeteltek és elkezdődött a hangárajtók cseréje. Tavaszra könnyűszerkezetes tűz- és szél­álló ajtókat kap a 68 hangár. A 68 hangáron kívül 29 épület van bérbe adva, több mint há­romszáz hektáron folyik mező- gazdasági termelés. Ez mintegy 43 százalékos kihasználtságot jelent. Márki Sándor polgár- mester szerint az elmúlt két év legnagyobb eredmé­nye, hogy az ingat­lan per- és teher­mentes lett. Az is fontos, hogy az or­szág és területrendezési tervről szóló törvény a repteret „regio­nális jelentőségű nemzetközi kereskedelmi reptérré fejleszt­hető” elnevezéssel jelöli, a Nemzeti Fejlesztési Terv 2. elő­Megkérdeztük olvasóinkat Elkezdődik-e a repülőtér fejlesztése? LAKATOS LÁSZLÓNÉ óvodavezető:-Nagyon bí­zom abban, hogy idén lesz az ügyben elő relépés, mert az munkahelyeket is jelentene. Ha indulnának be­ruházások, akkor javulna a megélhetés, ezáltal a község fi­atalokat megtartó ereje is nőne. Ha több munka leszés fejlődést látnak az emberek, akkor job­ban összefognak, összetarta­nak a helyi közösségek is. JUHÁSZ JÓZSEF szociális segélyen van:- Van két gyer­mekem, most is valami munka után jöttem ér­deklődni a hivatalba. Bízom ab­ban, hogy jobb megélhetésem lesz jövőre, mert munkát szeret­nék, nem segélyt Az a baj, hogy az állattenyésztés, ahol dolgoz­tam, tönkrement Jó lenne, ha a repülőtéren már tényleg elkez­dődne valami, mert régóta hite- getnek ezzel bennünket ERDEI JÓZSEF nyugdíjas:- Négyunokás nagyapaként abban bízom, hogy a fiata­loknak hama­rosan már jobb lesz, mert vég­re elindul a fejlődés irányába Kunmadaras. Jó lenne már va­lami beruházás a reptéren, mert sok a munkanélküli, ne­héz a családok megélhetése. Az ide települő vállalkozások számára helyből biztosítható lenne a szakembergárda. készületi anyaga pedig esély­centrum elnevezéssel illeti. Az önkormányzat júniusra elkészí­ti a részletes sza­bályozási tervet, eközben tavasszal néhány kisebb vál­lalkozó hozzáfog a lakótelepi rész első 8,8 hektá­ros területének felújításához, egy 10 csarnokból álló tárolóka­pacitás építéséhez. Emellett több befektetői előkészítés van folyamatban, és magáról a re­pülési funkcióról és annak ki­alakításáról is tárgyalnak.- Azt látom, hogy megérte a csendes és biztonságos előké­szítő munka, ami hosszú távon alapozhatja meg a település és a térség jövőjét, és igazzá válik, hogy a repülőtér a térség gazda­sági motorja lesz. Tudjuk, hogy a lakosság elégedetlen, de a 768 hektáros terület előkészítése nem egyszerű feladat. Idén gyorsulási Európa-bajnokságot rendezünk és Formula 500-as versenynek is helyet adunk. Ezeken keresztül is beépül a re­pülőtér a befektetői és köztudat­ba. 2006-ban indul 4-5 vállalko­zás, amelyek munkahelyeket je­lentenek. Jövő márciusban pe­dig indul a regionális elektroni- kaihulladék-feldolgozó üzem be­ruházása. Most van folyamat­ban a tervek engedélyeztetése. Élhetőbb, gazdagabb községet szeretnének Lassan két éve, hogy megalakult a Be­rekfürdői Üdülőtulajdonosok Egyesü­lete, hogy még szebbé, élhetőbbé te­gyék a községet. Terveiket és eredmé­nyeiket Cséti Attila elnök vázolta. Az egyesület megalakulása óta parkot alakított ki a Vadgalamb és a Harmat utcában és újabba­kat is tervez. Tavaly a Hortobágyi Nemzeti Park, a Településellátó Szolgálat (TESZ) és a horgászegyesület tagjaival kitakarították a fo­kozottan védett gyurgyalagok fészkelőhelyét, melyet azóta bárki megnézhet. Javaslatukra az önkormányzat egy nagy teljesítményű fűnyírót vásárolt. Az üdülőtulajdonosok érdekeit fo­lyamatosan képviselik, minden önkormányza­ti ülésen ott van a vezetőségből valaki. Az ön- kormányzat javaslatukra leaszfaltoztatta az Or­gona utat, valamint elkezdték az egyeztetést egy, a települést elkerülő mezőgazdasági teher- út megépítéséről. Az egyesület a környező ön­kormányzatokkal, vállalkozásokkal és civil szervezetekkel együtt tagja a kistérségi fejlesz­tési csoportnak is. Idei terveik között szerepel az üveggyár épületében egy kézművesbolt megnyitása, ahol a tagok üdülőjét, szállodáját ábrázoló képeslapokon kívül a környék kézmű­veseinek ajándéktárgyait értékesítenék a turis­táknak, valamint egy újságolvasó-kávézó sar­kot is kialakítanának. Azt is szeretnék, ha a község partner lenne egy meleg vízzel fűtött fó­liasátor kialakításában, melyben önköltségi áron tudnának virágokat termeszteni, s azt a közterületek szépítésére használnák fel. A TESZ-el közösen a strandon egy homokos röp­labda- és focipálya kialakítását tervezik, az asz­faltos pályán pedig kosárpalánkot állítanának fel. Turisztikai látványosság lehetne a Berek­fürdő határában lévő „Orgonda-halom”, mely rendbetételének koordinálását és hírelését is vállalná az egyesület, melynek munkájáról a berekiegyesulet.uw.hu címen lehet olvasni, (x) TELEPÜLÉSI OLDALAK Kunmadaras nagyközség képviselő-testülete eredményekben gazdag, boldog új évet kíván a nagyközség minden lakójának: Márki Sándor polgármester Január 3. Jászberény Január 4. Kisújszállás Január 5. Martfű Január 6. Jászárokszállás Január 7. Abony, Mezőtúr Január 9. Kunhegyes Az oldalt írta, szerkesztette és fotózta: Daróczi Erzsébet Telefon: 30/903-7732 Iroda: 5300 Karcag, Szent István sugárút 17. (BHG-üzletsor) e-mail: daroczie@ujneplap.hu erzsebet.daroczi@axelspringer.hu Hírek Madaras! felnőttek és gyermekek karácsonya kunmadaras mind az öt óvodájában megtartották a gyermekkarácsonyt, ahol a szülők, nagyszülők együtt ünnepeltek a ki­csikkel. A sok játéknak nagyon örültek a gyere­kek, a szülők pedig meg- hatottan hallgatták a ki­csik énekét, versmondá­sát. Az is hagyomány már, hogy karácsonykor a nyugdíjas dolgozókat is meghívják egy közös ün­neplésre. A karácsonykö­szöntőn részt vett fókái Anna Kossuth-díjas író is. Több ezer könyv a bereki könyvtárban mára több mint három­ezer kötetet kapott ado­mányba magánszemélyek­től, intézményektől, a be­reki írótábor tagjaitól a Kanta Gyula Könyvtár. A könyvekről most készül a katalógus. Az intézmény eredményesen pályázott állománygyarapításra. Az elnyert háromszázezer fo­rintból polcokat, lexikon- sorozatot vásároltak. Egy másik támogatásból pro­jektort is beszerzett a ház. ! Megvendégelt karcagi tűzoltók a karcagi önkormányzat hivatásos tűzoltói tavaly is több száz tűzesethez és balesethez vonultak, és mentettek értékeket, életeket. A legnagyobb tűz a karcagi Kun lovar­dánál volt, ahol a gyors beavatkozásnak köszön­hetően sikerült a még na­i ■ gyobb kárt megakadá­lyozni. Ezt köszönte meg a tűzoltóknak egy ebéd­del Mészáros Zsolt vállal­kozó és felesége. Évet értékeltek a bereki modellezők a településen lassan két éve működik a művelődé­si házban Szonda Gyula vezetésével a modellező szakkör. Tavaly több kiál­lításon is sikeresen mu­tatkoztak be modelljeik­kel, több díjat is elhoz­tak. Év végén a művelő­dési házban értékelték a szakköri tagok az eszten­dőt és beszélték meg az idei év teendőit. Támogatott karcagi egyesületek Karcagon több mint száz civil szervezet, egyesület dolgozik. Az önkormány­zat minden évben több millió forintot fordít ezen szervezetek támogatására, hiszen a civilek több száz embernek szerveznek programot, biztosítanak kikapcsolódást. így a jövő évi költségvetési tervezet elfogadásakor is gondol­tak a civilekre. I Több befektetői előkészítés van folyamatban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom