Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-14 / 12. szám

2006. JANUÁR 14., SZOMBAT 15 SPORT Teljes lesz a nagyüzem kosárlabda Mindkét napra jut egy palánkcsata A szolnoki csapatok kö­zül a hölgyek ma a Zala Volánt fogadják, míg az Olaj vasárnap Kecske­métre látogat. Varga Csaba A férfiaknál a 10. forduló követ­kezik, melynek egyik rangadó­jának ígérkezik az Univer- KSE-Olaj derbi. Mondhatnánk a szomszédvárak küzdelmének is, hiszen a felek évek óta hatal­mas csatát vívnak egymással, váltakozó sikerrel. Az elmúlt szezonban a hírős városban az Olaj nyert 90-89-re, egy sokáig emlékezetes mérkőzésen. El­lenben a Tiszaligetben 100-83- as vendégsiker született. A kecskemétiek, kilencből mind­össze egy meccset veszítettek, hazai pályán a Körmenddel szemben. A hétközi Falco KC el­leni kupacsatát is eredménye­sen vívták meg. Igaz, a szerdai meccsen megsérült egyik leg­jobbjuk, Rytis Vaisvila, akire eb­ben az évadban már nem szá­míthatnak. Tegyük hozzá, veze­tőik villámgyorsan léptek, le­igazolták a lengyel Tornász Celejt, aki az elmúlt szezonban játszott soraikban. A nyáron Szolnokon készült, ám azt han­goztatta, hogy nem érzi jól ma­gát sem a városban, sem a klub­nál, ráadásul a felkészülés so­Somogyi Andrea pontjaira Ismét nagy szükségük lesz a szolnokiaknak Vissza akarnak vágni a szolnokiak egy héttel ezelőtt onasit csatáztak a szolnoki hölgyek a Zala Vo­lánnal Akkor Magyar Kupa-mérkőzésen a zalaiak 65-62-re nyer­tek, most a bajnoki meccsen visszavághatnak Szalay Virágék. A szolnoki sikerükkel nagy lépést tehetnének egy alapszakaszbeli jó - ötödik - helyezés jelé. - Megnéztük videón a Volán elleni leg utóbbi meccsünket, igyekszünk okulni hibáinkból A heti edzése­ken próbáltuk Hartmant minél jobb formába hozni, illetve a tár­sakat jármában tartani. Nem titkoljuk, revánsot akarunk venni a zalaiakon a vasárnapi kupavereségért — nyilatkozta Gálos László vezetőedző. A ma este hat órakor kezdődő kosárrandevú a Tiszali- geti Sportcsarnokban lesz, a két játékvezető: Páli, Márton. rán kézsérülést szenvedett, ezek miatt szerződést bontottak a felek. Ha már az új j'átékósök- nál tartunk, az Olajnál most már bajnoki meccsen is bemu­tatkozik a litván Nerijus Vame- lis, akivel egyelőre egy hónapos szerződést kötött a klub. A hol­napi rangadó előtt Pór Péter ve­zetőedző amondó: — A védeke­zés fontosságát kell hangsú­lyoznom továbbra is. A kecske­métiek sok pontot dobnak, de aránylag sokat is kapnak, nem szabad belemennünk egy adok- kapok játékba. Csak fegyelme­zett játékkal érhetünk el egy tisztességes eredményt. Az óriási érdeklődéssel várt derbi vasárnap 13 órakor kez­dődik, az ottani városi sport- csarnokban. A mérkőzés ki­emelt biztosítású lesz, jegy nél­kül a csarnok közelébe sem en­gedik az embereket. A Magyar Televízió is közvetíti az össze­csapást, melyen a Vígh-Hege- dűs-Czijfra bírótrió dirigál. Nagyobb állami támogatás a vb- és Eb-érmeseknek A Nemzeti Sporthivatal 2006- ban a tavalyinál tíz százalékkal több pénzt fizet a világ- és Euró- pa-bajnokságokon dobogós he­lyezést elérő magyar sportolók­nak. Az NSH tájékoztatása sze­rint így az olimpiai sportágban szerzett felnőtt egyéni világbaj­noki cím esetében a 2005-ös 1,8 millió forintos jutalom idén 1,98 millióra emelkedik, míg az Európa-bajnokságon elért egyé­ni elsőség 700 ezer helyett 770 ezer forintot jelent. A csapatban szerzett vb-arany fejenként 990 ezer forintot ért. Hasonló mér­tékben emelkedik a sportolókat felkészítő szakemberek ered­ményességi támogatása is. Ez az összeg az érvényben lévő rendelkezés szerint a sportoló­nak járó 50 százaléka. Arról az adott szakszövetségek dönte­nek, hogy a keretet miként oszt­ják szét a felkészítését segítő edzők, gyúrók, orvosok között. Mindketten idegenben, mindketten esélytelenül? Idei első tétmérkőzésükre ké­szülnek extraligás röplabdacsa­pataink. A jászberényi lányok a legjobb négy közé jutásért dúló harcban a legnagyobb vetélytár- suknak számító Gödöllő ottho­nába látogatnak szombaton kora este. Bár az összecsapás bajnoki pontokért zajlik, igazából csak presztízs jellege van az ütközet­nek, hiszen az alapszakaszbeli helyezéseket már nem nagyon befolyásolja a végeredmény.- A rájátszásra kell olyan ütőképessé gyúrnom az együt­test, hogy legyen esélyünk a Pest megyeiek elleni páros harcban, így most nem készül­tünk külön erre az összecsa­pásra - felelte érdeklődésünkre a Jászberényi RK-Bónus vezető­edzője, Botos Ferenc. A szolnoki férfiak vasárnap a listavezető Kecskemét ottho­nában lépnek parkettre, s ese­tükben sem a mostani ered­mény lesz a mérvadó a folyta­tást illetően. Surányi Márton fi­ainak ugyanis a Dág, MCM Ka­posvár és MAFC elleni össze­csapásokon kell megszerezni­ük azokat a pontokat, melyek­kel elkerülhetnek a kiesést, jelentő pozícióból. ■ (Géléi) HÉT VÉGI SPORTMŰSOR SZOMBAT Asztalitenisz. Megyei újonc, serdülő, ifjúsági és felnőtt rang­listaverseny, Szolnok, Reptéri Sportcsarnok, 9.30. Kézilabda. Női Bajnokok Li­gája: Győri Graboplast-Dina- mo Volgograd (ml), 16.15. Kosárlabda. Női NB I. A cso­port: Szolnoki NKK—Zala Vo­lán, Tiszaligeti Sportcsarnok, 18. Férfi NB I. A csoport: Debre- cen-Kaposvár, Sopron-Kör- mend, Nyíregyháza-ZTE, Dombóvár-MAFC, 18. Alba- comp—Falco, 19. Röplabda. Női extraliga: Gödöl- lő-Jászberényi RK-Bónus, 18 óra. VASÁRNAP Asztalitenisz. Megyei újonc, serdülő, ifjúsági és felnőtt rang­lista verseny, Szolnok, Reptéri Sportcsarnok, 9.30. Kosárlabda. Férfi NB I. A cso­port: Kecskemét—Szolnoki Olaj KK (ml), 13. Röplabda. Férfi extraliga: Kecskemét-Szolnoki RK-SI, 17. Ritkán látható bravúrt haj­tott végre a Jászapáti lab­darúgócsapata azzal, hogy három év alatt három osz­tályt lépett előre, s ma már a Nemzeti Bajnokság második vonalában szere­pel. A jelek szerint a klub­vezetők étvágya mit sem csökkent, továbbra is nagy terveket szövögetnek. Géléi József- Most megmondom, tavasszal is jó csapata lesz Jászapátinak- felelte érdeklődésünkre az NB Il-es újonc egyik tulajdono­sa, Urbán Miklós. ígérte mindezt annak tudatá­ban, hogy hat (zömében megha­tározó) játékost tett lapátra az őszi idény végén. Igaz, ekkor ő már tudta, azon felül, hogy az él­vonalba csábított Vígh Ferenc és Kaszás Norbert továbbra is a rendelkezésére áll, kikkel pótol­ja a távozókat. A legismertebb érkező mindenképpen Horváth Péter, aki az élvonalban, a Duna­újváros, Ferencváros és Vasas színeiben számtalan gólt szer­zett az NB I-ben. Az osztrák har­madik vonalból hazatérő labda­rúgót a Pápa és REAC elől sike­rült elhappolniuk az apátiak­nak. Sőt, az angyalföldiek is be­Ismét ütőképes csapat formálódik Jászapátit! labdarúgó NB ii. Tévés meccs lehet a Nyíregyháza elleni szezonnyitó mérkőzés jelentkeztek egykori támadó­juknál, ám a gólerős csatár a pi­ros-kékeket is kikosarazta. Az, hogy hároméves szerződést kö­tött a támadóval Urbán Miklós, bizonyítja, nem hirtelen fellán­golás volt a megszerzése, ha­nem igenis komoly terveket szö­vögetnek a jászsági klubnál. Rajta kívül a bőcsiek csatára, Varga Zoltán, valamint a kazinc­barcikai Darák Péter is Jászapá- tin folytatja pályafutását, mi­ként elnyerte a vezetők tetszését a kistarcsai Új falusi Zoltán, vala­mint a nagyrédei Fekete Zoltán is. Egyelőre nem született döntés az egykori váci csa­tár, Andrássi György ügyében, neki még a jö­vő a héten kell bizonyíta­nia, valóban erősítést jelentene- e a kék-fehérek számára. — Ezzel még nem fejeztük be átigazolásainkat, elsősorban vé­dők érkeznek hozzánk próbajá­tékra a napokban. Kedden ülünk tárgyalóasztalhoz az új­pestiek vezetőedzőjével, Mé­szöly Gézával, a lila-fehérektől is kaphatunk kölcsönbe egy-két Átigazolási pletykák Bár a klubcserék időszaka még csak most kezdődik, né­hány átigazolási pletykáról már mi is beszámolhatunk. NYfREGYÁZA: Lippai (BŐCS), Szilágyi (Baktalórántháza) kecskémét: Némedi (Nyíregy­háza) Budafok: Bábik (Jászapáti), Facskó, Deli, Újhelyi (Pápa) fiatalt. Ami pedig sporttör­ténelmi jelentőséggel bír Jászapátin: a klub fennállása óta először kerülhet a tele­vízió képernyőjére a csapat. A Nyíregyháza elleni nyitómecs- cset a tervek szerint élőben köz­vetíti a sporttévé - tudtuk meg a Urbán Miklóstól. Bár jelentős átalakuláson megy át a Jászapá­ti együttese a téli uborkasze­zonban, edzője, Vojtekovszki Csaba a nyáron bebizonyította, g rövid idő alatt képes ütőképes f csapatot varázsolni az új fiúk- I ból. Ezek után jól teszik a riváli- ! sok, ha komolyan veszik Urbán I Miklós beköszönő mondatát. A kameruni George Menougong uj szint vitt az ősszel a jászapáti együttes játékába , ** J-.'Át,iVJ;«

Next

/
Oldalképek
Tartalom