Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-16 / 294. szám

14 SPORT Braun és Vörös a legjobb díjátadás A Kovács-Janics duó megelőzte a vízilabda-válogatottat Csütörtökön került sor a Sportcsillagok Gálaestjé­re, ahol a hazai sportúj­ságírók szavazatai alap­ján az év legjobb férfi és női sportolóit, edzőit, szö­vetségi kapitányait és csapatait díjazták. A bu­dapesti gála keretében is­merték el az esztendő legjobb fogyatékos ver­senyzőinek teljesítményét is. Közülük a jászkiséri úszóhölgy, Berente Judit bizonyult a legjobbnak. MTI, Varga Csaba A férfiaknál a cselgáncsozó Bra­un Ákos, a nőknél pedig az öttu­sázó Vörös Zsuzsanna lett az Év sportolója a sportújságírók sza­vazatai alapján. Mindkét klasszis először ér­demelte ki az elismerést az 1958 óta tartó voksoláson. Bra­un idén az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is arany­érmet nyert a 73 kg-osok kö­zött. Vörös tavaly az olimpiai győzelemmel sem tudott az első három közé kerülni, ebben az évben a vb-n elért második he­lye és a Világkupa döntőjében aratott sikere is elég volt az el­sőséghez. Braun mögött az úszó Cseh László és a motorverseny­ző Talmácsi Gábor szerezte meg a második és harmadik helyett, míg a nőknél Vörös mögött a te­niszező Szárny Ágnes és a kaja­kos Szabó Szilvia volt a további sorrend. A csapatok között a Kovács Katalin-Janics Natasa kajakos páros bizonyult a legjobbnak, a második helyen a világbajnok női vízilabda-válogatott végzett, míg harmadik az ebben az év­ben ugyancsak vb-első Hiding Zsolt—Varga Tamás könnyűsú­lyú kétpárevezős duó lett. Az edzők rangsorában Fábiánná Rozsnyói Katalin végzett az élen. A tréner — aki az idén há­rom-három Eb- és vb-aranyér- met nyert Kovács, Janics páros felkészülését is irányítja - soro­zatban ötödször kapta a legtöbb voksot. A szövetségi kapitányok között Faragó Tamás bizonyult a legjobbnak azzal, hogy idén világbajnokságot nyert a női ví­zilabda-válogatottal. A Buda­pest Congress and World Trade Centerben rendezett, színes műsorral egybekötött Sportcsil­lagok Gáláján- az Oscar-díj ki­osztásához hasonlóan - csak a színpadon derült ki minden ka­tegóriában, hogy ki a legjobb. A paksiak dzsúdósa, Braun Ákos méltán bizonyult az esztendő legeredményesebb férfi sportolójának így szavaztunk mi! Mint minden esztendőben, lapunk munkatár­sai ezúttal is leadták szavazataikat az év sportolói-választáson. Ők a következő rangsort állították feL Géléi József Az év női sportolója: Vörös Zsuzsa Az év férfi sportolója: Braun Ákos Az év csapata: Női vízilabda-válogatott Az év szövetségi kapitánya:Faragó Tamás Az év edzője: Hangyási László Mészáros Géza Az év női sportolója: Kovács Katalin Az év férfi sportolója: Cseh László Az év csapata: Női vízilabda-válogatott Az év szövetségi kapitánycuFaragó Tamás Az év edzője: Túri György Pókász Endre Az év női sportolója: Kovács Katalin Az év férfi sportolója: Cseh László Az év csapata: Janics Natasa—Kovács Katalin Az év szövetségi kapitánya:Faragó Tamás Az év edzője: Fábiánná Rozsnyói Katalin Varga Csaba Az év női sportolója: Vörös Zsuzsa Az év férfi sportolója: Cseh László Az év csapata: Női vízilabda-válogatott Az év szövetségi kapitánya: Faragó Tamás Az év edzője: Fábiánné Rozsnyói Katalin 2005. DECEMBER 16., PÉNTEK Idei utolsó hazai meccsére készül a Jászberény Ebben az esztendőben az utolsó hazai bajnoki mérkőzése előtt áll a Jászberényi RK-Bónus ext­raligás női röplabdacsapata: pénteken 17 órakor a bajnoki aranyérmes, kupagyőztes Va­sas együttesét fogadja a Bercsé­nyi Sportcsarnokban. Az alapszakasz második kö­rének végéhez közeledve - már csak a vasárnapi, nyíregyházi meccs hiányzik a sorból - tisz­tult a kép, körvonalazódik, me­lyik klub mire számíthat a foly­tatásban. A jelek szerint a ráját­szást a jelenlegi első négy helye­zett (Vasas, BSE, Nyíregyháza, Gödöllő) várhatja kedvezménye­zett helyzetből, míg a JRK-t meg­szorítani sem tudják a hátsó ré­gió tagjai. Bár még egy „fél kör” hátra van, azaz valamennyi csa­pattal játszik egyszer a Jászbe­rény, ám nagy valószínűség sze­rint nem lesz gyökeres változás a táblázaton elfoglalt helyezé­sekben. Ez pedig azt jelenti, hogy a papírforma alapján a Gö­döllő ellen küzdhet meg a négy közé kerülésért Botos Ferenc ala­kulata. Ha azt nézzük, hogy az idei szezonban mindkétszer a Pest megyeiek diadalmaskod­tak, akár lefutottnak is vélhet­nénk a párosderbit, ha viszont figyelembe vesszük, otthon és idegenben is csak egy hajszál hiányzott a kék-fehérek sikeré­hez, izgalmasnak ígérkezik a negyeddöntő. Legutóbb éppen Gödöllőn szenvedett vereséget a Jászbe­rény. Hiába szereztek remek já­tékkal kétszettes előnyt fiataljai - ha nem is fizikálisán, de pszi­chésen mindenképpen - elfá­radtak, s fordítani tudtak a ruti­nos házigazdák. Most pénteken pedig hasonlóan kiélezett csatá­ra számíthatnak a Bercsényi Sportcsarnokban a játékosok és nézők egyaránt. Bár a Vasas je­lenleg második a bajnoki tabel­lán, a fővárosban is csak öt játszmában tudta legyőzni a jászsági lányokat, azaz nem tű­nik esélytelennek a házigazda. Az idei bajnokságban eddig négyszer kapott ki öt felvonás­ban a JRK, de talán most már megszakad rossz sorozata, s végre a hajrában a maga javára billenti a mérleg nyelvét. Igaz, azt se bánnánk, ha hamarabb pontot tenne az összecsapás vé­gére... ■ (Géléi) Hétvégi sportműsor PÉNTEK Díjátadás. Szolnok legjobb sporto­lóinak köszöntése: Városháza, 11. Kosárlabda. Férfi NB I/A: Körmend-Albacomp, Falco- Pécs, Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK, Paks, ASE-csarnok, 18. Labdarúgás. Bl-sorsolás: Nyon, (Eurosport) 12. Röplabda. Női extraliga: Jász­berényi RK-Vasas, Belvárosi Á. I., 17. SZOMBAT Futsal. U21-es ob.: Abony, 9. Kézilabda. Női vb, elődöntők: Szentpétervár (Sport 1) 13.30 és 16. Férfi NB L: Pick Szeged- MKB Veszprém (ml) 16.15. Labdarúgás. Megyei II. osz­tály: Kétpó—Jászboldogháza, 13. Vízilabda. OB /.: Szolnoki Fő­iskola VSC-Szeged, Damjanich uszoda, 18. VASÁRNAP Kézilabda. Női vb, Szentpétervár 3. helyért: 12.30, döntő: 15. Kosárlabda. Kelet—Nyugat fér­fi gála, Budapest Papp László Sportaréna (Sportl), 17.15. Labdarúgás. Barátságos mér­kőzés: Antigua és Barbuda- Magyarország, 24. Röplabda. Női extraliga. Nyír- egyháza-Jászberény, 16. Vízüabda. OB /.: UTE-Eger (ml) 12.05. Még visszavághatunk az oroszoknak kézilabda Tartalékos válogatottunk csupán a hajráig bírta szufIával Borbás Rltáék (labdával) szombaton már az elődöntőben szerepelnek A Széchenyi iskola együttese nyerte a Mikulás-Kupát A minap immár tizedik alkalom­mal rendezték meg a Mikulás­kupa teremlabdarúgó-kupa küz­delmeit a szolnoki Széchenyi Ist­ván Gimnázium tornacsarnoká­ban. A helyi Góliát FC és Széche- nyi-lakótelepért Szabadidő, Sport és Kulturális Egyesület ál­tal szervezett eseményen 10-12 éves futballistapalánták kerget­ték a játékszert. Jó hangulatú, színvonalas összecsapásokat lát­hattak a nézők és szakemberek, akik árgus szemekkel figyelték a lelkes, tehetséges játékosokat. A döntőben a szolnoki Széche­nyi körúti Általános Iskola diák­jai nagy csatában - 1-1-es ered­mény után - büntetőkkel győz­ték le a rákóczifalvi fiatalokat. Az eseményt színesítette a Góli- át-edzők-MÁV-edzők összecsa­pás, melyen az utóbbi legénység diadalmaskodott. Végeredmény: 1. Széchenyi krt-i Á. I. (edző: Lippai János), 2. Rákóczifalva (Rigó Lajos), 3. Szolnok Góliát FC (Kecsmarik Péter), 4. Zagyvarékas, 5. Szent- Györgyi Albert Á. I. (Szolnok), 6. Szajol, 7. Széchenyi Krt-i Á. I. B. csapata. ■ vécsé A magyar női kézilabda­válogatott 35-33-ra kika­pott a házigazda orosz csapattól a szentpétervári világbajnokság középdön­tőjének zárófordulójában. MTKVarga Csaba OROSZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 35-33 (15-17) Magyar gólszerzők: Kovacsicz 9, Ferling 5, Mehlmann 4, Siti 4, Őri, Kenyeres, Szűcs 3-3, Hornyák, Kindl 1-1 Mivel mind­két gárda már az elődöntőben érezhette magát, a csoportelső­ség volt a tét. Az irányító Gör- bicz Anita combizomsérülése miatt nem vállalhatta a szerep­lést, a gólgyáros Tóth Tímea pe­dig pihenőt kapott Németh And­rás szövetségi kapitánytól. Bát­ran játszottak a magyarok, fej­fej mellett haladt a két gárda váltott vezetéssel. A Németh-alakulat sokat és jól foglalkoztatta az eddig keve­sebb lehetőséget kapó, vb-újonc Őrit, és a beállós élt a kínálkozó alkalmakkal, akárcsak a jobb­szélső Kovacsicz. Sőt, a félidő végére kétgólos különbség ala­kult ki a mieink javára. A máso­dik játékrészben 23-19-re ellé­pett a magyar válogatott, főleg a Szlovákiából honosított Kova­csicz Mónika sziporkázott, szinte nem hibázott. Sajnos a jól játszó Szűcsöt harmadszor is kiállították, és így számára véget ért a csata. Az emberhátrányban egyre csak csökkent a különbség, Né­meth András időt kért, ám azt ő sem tudta megakadályozni, hogy előbb egyenlítsen, majd fordítson a félelmetes ellenfél. A hajrában 33-30-ra módosult az állás, és ezzel el is dőlt a mér­kőzés. De a magyaroknak így sem kell szégyenkezniük. Válo­gatottunk szombaton délután négy órakor Romániával talál­kozik a döntőbe jutásért. Németh András: - Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, pe­dig nem sok hiányzott hozzá. Az lett volna az igazi szenzáció. Volt egy szakasz, amikor a vé­dekezés és a támadás gyengéb­ben ment. Persze, olyan jeleket is láttam, ami biztató a folyta­tásra nézve. A játékosok jól tud­nak koncentrálni, pedig már több mint másfél hete vagyunk itt. Remélem, van még bennük tartalék. Sima vereség Mexikótól a phoenixi derbin A magyar labdarúgó-válogatott amerikai túrájának első barát­ságos mérkőzésén Rósa Dénes jogos kiállítása miatt 80 percen át tíz emberrel játszva kétgólos vereséget szenvedett a világbaj­noki résztvevő Mexikótól. Mexikó-Magyarország 2-0 (1-0) Phoenix, 40 000 n., v: Valenzuela Magyarország: Rabóczki - Vermes, Böjté, Balog, Vanczák - Koller, Rósa, Vadócz, Tőzsér (Priskin, 66.) - Rajczi (Feren- czl, 59.), Feczesin (Regedei, 71.) 10. p.: Rósa a felezővonal kö­zelében nyújtott lábbal letalpalta Oliveirát, amiért a játékvezető - jogosan - a piros lapot mutatta fel a magyar középpályásnak. 33. p.: jobboldali szöglet után Fonseca Balogot és Vermest megelőzve 8 méterről a hálóba fejelte a labdát (1-0). 52. p.: baloldali szabadrúgás után a kapu elé ívelt labda a Koller mögött kibújó Huqui tér­déről pattant a hálóba (2-0). Lothar Matthäus együttese legközelebb - magyar idő sze­rint - hétfőn 0 órakor Antigua és Barbuda ellen lép pályára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom