Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-15 / 293. szám

A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL Dózsán játszva tanulnak képességfejlesztés Sikeresen pályázott az általános iskola 13 A kistérség hátrányos helyzetű tanulóinak esélyegyenló'ségéért beadott európai uniós pályáza­ton az egyik nyertes intézmény a jászdózsai ÁMK Bozóky János Általános Iskolája volt. A részt vevő intézményekben több bemutató óra, foglalkozás, előadás keretében mutatták be, hogy mit tesznek azon tanulók érdekében, akik hátrányos hely­zetük miatt az oktatás különböző területein segítségre szorulnak. Jánoshida, Alattyán, Jászágó, va­lamint a helyi iskola és óvoda pe­dagógusai közül harmincötén vettek részt ezen a programon. A helyi Bondorka néptánccsoport tagjai bemutatták, milyen jászsá­gi táncokkal ismerkedtek meg az elmúlt két évben, Nagyfi Péter 7. osztályos tanuló pedig népmesét adott elő. Ezekkel egy készülő jászsági tervezet - melyről Dalmadi Tibomé, az intézmény vezetője tájékoztatta a kollégákat — néhány elemét ismerhették meg a jelenlévők. Részt vettünk Nehéz kérdések a női hangú Mikulásról A helyi Bondorka néptánccsoport tagjai jászsági táncokkal ismerkedtek meg az elmúlt két évben a másodikosok bemutató óráján, gyan lehet játékosan fejleszteni a diákok különböző technikákkal a 4-ikesek drámapedagógiai és tanulók képességeit. Végül készítettek a művészeti foglalko­művészeti foglalkozásán, ahol Lukácsiné Forgács Irén bemutat- zásokon, meggyőződhettünk arról, ho- ta azokat a tárgyakat, melyeket a BOLLÓK PÉTERNÉ, JÁSZDÓZSA Önzetlen és örömteli ajándék a kisérieknek Lázas készülődés övezi a közel­gő karácsonyi ünnepeket. Eb­ben a rohanásban egyik este ér­zelmekkel feltöltődve, hallgat­tuk a jászkiséri Pedagógus Női Kar karácsonyi koncertjét a he­lyi művelődési házban. A csalá­dias műsor minden vendéget megérintett. ■ Belopták szívünkbe a karácsony meghitt hangulatát. Az ismert és kevésbé ismert zeneművek a kórus előadásá­ban — Réz Lóránt orgonaművész közreműködésével - egyaránt belopták szívünkbe a karácsony meghitt hangulatát. A kórusta­gok gyermekei, unokái is kivet­ték részüket a szereplésből: versmondásuk, énekük, zené­jük igazi fénypontja volt az esté­nek. A kórus rendszeresen ön­zetlenül tisztel meg minket egy olyan ajándékkal, amelyről két­ségtelenül elmondható: öröm adni és kapni. Nagy büszkeség­gel tölti el a község lakóit a pe­dagógus női kar munkássága, kitartása. Szeretnénk minél gyakrabban hallani őket. RAGÓ ESZTER ÓVÓNŐ, JÁSZKISÉR 2005. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Régmúltról beszélgettünk december 8-án találkozóra hívta a Hetényi Géza Kórház vezetősége és szakszerveze­te a nyugdíjasait. Az össze­jövetel alkalmával jó volt lát­ni egymást, és beszélgetni a régmúltról, a jelenről, a csa­ládról. Minden nyugdíjas­nak jólesik az ilyen találko­zás. M. F.-NÉ, SZOLNOK Nyolcadik összejövetel az egykor Vörös Csillag ne­vet viselő, szolnoki ruhaipa­ri szövetkezet dolgozói nyol­cadik alkalommal a közel­múltban tartották meg a MÁV tiszaligeti üdülőjében a találkozójukat. A jó han­gulatú rendezvény résztve­vői azt tervezik, hogy jövő évben ismét szerveznek ha­sonló összejövetelt. HAJDÚ LAJOS, SZOLNOK Lillafüreden jártunk A kunhegyesi Nyugdíjas Ba­ráti Kör tagjai és hozzátarto­zói a közelmúltban kellemes napot töltöttek kirándulás­sal, mely alkalommal Lillafü­reden és környékén jártak. TŐZSÉR ISTVÁN, KUNHEGYES ★ * * Kedves Levélíróink! Örülünk, hogy találkozóik jól sikerültek. Reméljük, rendsze­resen összejönnek majd a jö­vőben is ilyen rendezvénye­ken, és a mostanihoz hasonló, kellemes időtöltésben lesz ré­szük. (a szerk.) A napokban előttem ment egy anyuka két óvodás gyermekévei Az apróságok egymás szavába vágva, lelkendezve újságolták a Mikulás-ünnepségen történteket. Egyszer csak a nagyobbik fel­háborodva a következőket mondta: - Ja, és képzeld anya! A Mikulásnak lányhangja volt! Lacika is hallotta, ő is meg­mondhatja - mutatott a testvérére. — Meg magas sarkú cipője! Amikor megbotlott a ßldig érő kabátjában, akkor láttam meg. Az anyuka zavarát hosszú hallgatása árulta el. De aztán kivágta magát:- Biztosan sokat gyakorolta az óvó néni hangját, hogy meg ne ijedjetek a dörmögő beszédétől. A magas sarkú cipőben meg ott, északon, ahonnan jött, biztosan jobban lehet járni a nagy hóban. SZOLNOKON frekventált helyen önálló beépí­tési telek reális áron, sürgősen eladó. Érd.: 30/562-0510.-------------------------------------------------------------------------•197109* Új építésű társasházi lakások eladók Szolnok, Konstantin u. 32. sz. alatt. Érdeklődni: 56/516-187, 06-30/9285-406. SZOLNOK, Vízpart körúti építési telek eladó. Érdeklődni: 30/562-0510.-------------------------------------------------------------------------* 197109* SZOLNOKON, a Sarló úton II. emeleti, 78 m2- es, egyedi konyhabútoros, parkettás, légkondi­cionált lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: 17 óra után 56/340-256.-------------------------------------------------------------------------•205545' NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! Telefon: 06-1-210- 4673-------------------------------- -•212315" EL ADÓ Nagy Imre krt.-on 80 m!-es, 3 szobás, felújított, klímás, erkélyes társasházi lakás, külön tárolóval, lár: 10.200 E Ft. Tel.: 06- 30/9033-523.---------------------------------------------------------- *212425­SZOLNOK, Mester úton épülő 37 lakásos tár­sasházban 44 m2-től 65 m2-ig, 2 szobás, 2 + fél szobás, konyhabútoros, erkélyes lakások le­köthetők! Kedvezményes hitel, szocpol. igény­be vehető. Érd.: 70/3315-133.-------------------------------------------------------------------------*213012* a A BÖRZSÖNY lábánál Honton 5 + 3 szo­bás kastély jellegű ház, 2 garázzsal, 2000 m!-es parkosított telken eladó. Tel.: 30/547- 5171.-------------------------------------------------------------------------*213204* JÁRMŰ a OPEL Kadett 1,3 S, 1984. évj., 2 hónap műszakival eladó. I.ár: 60 E Ft. 70/317-1589.--------------------------------------------:---------------------------*213165* NIV A eladó 2000 és 1988 évj. 20/368-3367.-------------------------------------------------------------------------*213200* SUZUKI Wagon R + 1.3-as, 5 éves, ezüst eladó 1.150.000 Ft. Tel.: 06-20/511-9307.--------------------------------------------------------------------------213218* VW GOLF l-es dízel, 2006. IV. hóig műszakival, lejárt zk.-val eladó. 20/5842-625.-------------------------------------------------------------------------*213265* De lehet, hogy más oka van ... Tudjátok mit, beszéljétek ezt meg az óvó nénivel - hárította át a válaszadás felelősségét. Szegény óvó néni! Nem is tudja még, hogy milyen fogas kérdések várnak rá. FÜSTÖS JENŐ, MEZŐTÚR 3 FEJES, váltvaforgatós Wiegard (német) eke (100 LE fölött vonóerőhöz) eladó. 30/9670- 339.-------------------------------------------------------------------------*213208* ÁLLÁST KÍNÁL a SZAKKÉPZETT élelmiszer-eladót felveszünk, lehetőleg szolnokit. Érd.: 30/249-5696.-------------------------------------------------------------------------*171742* AUSZTRIAI munkalehetőségek a vendéglátás­ban, szállodaiparban - mindenkinek! Szak­munkák, segédmunkák, teljes lebonyolítással is! Szezonális jelleggel, vagy hosszabb távon. Tel.: 06-30/919-0640, www.eujobinfo.hu------------------------------------------------------------------------*211820* SZ AKKÉPZETT szakácsot keresek Szolnok bel­városi étterembe. Érd.: 06-20/3361-463.-------------------------------------------------------------------------*212414* 12 0 E Ft! Területi képviselőket keresünk min­den városból! 70/314-4152.-------------------------------------------------------------------------*212544* AUSZTRIAI munkára keresek jelentkezőt épí­tő-, vendéglátó- és vasipar területére, januári kezdéssel. 20/318-8405, 20/322-8487.-------------------------------------------------------------------------*212588* KFT. keres Debrecenbe CO-hegesztőket több­éves szakmai gyakorlattal hosszú távú munká­ra azonnali kezdéssel. Minősítés előny. Szál­lás, utazás, napi előleg megoldott. Havi kere­set nettó 120.000 Ft. 06-20/9684-802, 06- 70/5989-674. —---------------------------------------------------------------------*212631* FÉMIPARI forgácsoló cég kisegítő munkára ke­res betanított fémipari munkásokat. Érd.: 56/422-777.-------------------------------------------------------------------------*212680* A khtílasztott írások szerkesztett formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények item feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások köztésá mellőzzük. Szerkesztősé günk fenntartja a jogot /k®7 a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. .Az írásokat a rimocziatektxels.hu email címre is várjuk HSA Munkaerő-kölcsönző, -közvetítő Kft. ápo­lói, gondozói munkakörbe munkatársakat ke­res. (Ref.: E-79). Munkavégzés helye: Anglia, idősek otthona. Gondozói tapasztalat nem fel­tétel. Szükséges: angol nyelv kommunikációs szintű ismerete. Részletesebb információk és elérhetőségeink: a www.hsakft.hu honlapon.-------------------------------------------- —*213212* a NEMZETKÖZI vizsgával (TIR) rendelkező gépkocsivezetőt keresünk furgonra, 7,5 ton­nás gépkocsira. Tel.: 30/9434-342.-------------------------------------------------------------------------*212703* KÜLÖNLEGES USA termékeket forgalmazó kft., az ügyvezető mellé, kereskedelmi asszisztens beosztás betöltésére munkavállalót keres. Al­kalmazási feltételek: kereskedelmi felsőfokú végzettség, minimum középfokú angolnyelv­tudás, külkereskedelmi gyakorlat. Időpont­egyeztetés: 06-20/9426-380.------------------------------:-----------------------------------— *212717* TÖRÖKSZ ENTMIKLÓSI telephellyel rendelke­ző cég, gyakorlott gépkocsivezetőt keres, csévharaszti telephelyre, 24 tonnás teher­gépkocsi vezetésére. Előny: közeli lakhely, lehetőleg 40 év feletti életkor. Érdeklődni: 56/334-439. *212752* a MEGVÁLTOZOTT munkaképességű takarító­kat alkalmaznánk délutános műszakba 20/595-3080.-------------------------------------------------------------------------*213139* a SZOLNOKI fémipari kft. minőségellenőri ál­lás betöltésére 1 főt felvesz. Feltétel: közép­vagy felsőfokú műszaki iskolai végzettség, szá­mítógépes ismeret. Előny: fémipari jártasság. „2006-213142” jeligére a kiadóba.------------------------------------------------------------------------*213142* ÉLELMISZERBOLTBA lehetőleg szolnoki, szak­képzett eladót felveszek. I: 20/536-9233.------------------------------------------------------------ *213153* SZOLNOKI fogorvosi rendelőbe asszisztenst- szakasszisztenst keresek. 06-70/774-8033.-------------------------------------------------------------------------*213213* (Folytatás a 18. oldalon.) Pályázati felhívás Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat JNK-Szolnok megyei tiszti főorvosa pályázatot hirdet megyei és városi szakfelügyelői állások elnyerésére az alábbiakban felsorolt szakterületekre. Szakfelügyeletre pályázható szakterületek és azok szintjei: Fogászati ellátás Foglalkozás-egészségügyi szakellátás Pszichiátria Háziorvosi ellátás Házi gyermekorvosi ellátás Fogászati ellátás megyei szint megyei szint megyei szint városi szint (ÁNTSZ Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Törökszentmiklósi Városi Intézete illetékességi területére) városi szint (ÁNTSZ Jászberényi, Karcagi, Szolnoki, Török­szentmiklósi Városi Intézete illetékességi területére) városi szint (ÁNTSZ Jászberényi, Karcagi, Törökszentmiklósi Városi Intézete illetékességi területére) Feladat: Az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről szóló 15/2005. (V.2.) EüM rendelet szerint ellátja szak­területe szakfelügyeleti tevékenységét, és az ÁNTSZ JNK-Szolnok Megyei Intézete, valamint városi intézetei számára szakértői tevékenységet végez az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ szakmai irányí­tása mellett. Pályázati feltételek:- általános orvosi szakképzettség és az adott szakterületre vonatkozó szakorvosi képesítés,- a gyógyító-megelőző ellátás területén szerzett, a szakorvosi képesítés megszerzését követően legalább 5 éves gyakorlat,- erkölcsi bizonyítvány,- közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban legalább 36 órában az adott szakterületen dolgozik,- 65 éves felső korhatár. Előnyt jelent:- egészségügyi menedzseri végzettség,- jártasság a minőségfejlesztés területén,- jártasság az egészségügyi szakfelügyelet területén,- tudományos fokozat,- idegen nyelvismerete,- a pályázott területet érintő publikációk. Jogszabályi összeférhetetlenség miatt nem fogadható el a pályázata annak, aki:- országos intézet igazgatója,- egészségügyi intézmény főigazgatója, vagy orvos-igazgatója,- az egészségügyi ágazat irányításában, ellenőrzésében vagy finanszírozásában közreműködő szerv vezetője,- egészségügyi szakmai köztestület vagy szakmai kollégium elnöke. A pályázathoz csatolandó:- részletes szakmai önéletrajz,- szakmai program,- a végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok vagy azok hitelesített másolatai,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (ha a pályázó erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakörben dolgozik, az erről szóló igazolás),- nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik. Pályázati határidő: az Új Néplapban történő megjelenést követő 15. nap. A pályázatokat az ÁNTSZ JNK-Szolnok Megyei Intézetéhez címezve (5000 Szolnok, Ady E. út 35-37.) kell benyújtani. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázati határidő lejártát követő 10. nap. ÉS E K A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN GEPEK A Tisza Park Kft. (Martfű, Tisza Ipartelep) pályázatot hirdet tűzvédelmi Üzletágvezető munkakör betöltésére. Elvárások:- felsőfokú tűzvédelmi szakképesítés (32/2002 (XII.12) BM rendelet szerint)- B kategóriás jogosítvány - számítógépes ismeret - jó kommunikációs készség. Bérezés: megállapodás alapján. A pályázatokat szakmai önéletrajzzal, a bérigény megjelölésével 2005. december 21-ig kérjük eljuttatni társaságunkhoz (Tisza Park Kft., 5435 Martfű, Pf.: 77). Pályázati információ: Szonda Lajosné személyügyi munkatárs (56/450-943). Céginformáció: www.tiszapark.hu ______________________________________________-212134-

Next

/
Oldalképek
Tartalom