Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-29 / 304. szám
BHBMMPN MM 2005. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK FELSŐFOKON ■MMMNMM SZOLNOKI FŐISKOLA Szolnok januártól már integrált főiskola Január elsejétől integrált intézményként működik a Szolnoki Főiskola: Szolnokon üzleti, Mezőtúron pedig műszaki - mezőgazdasági fakultás jön létre. Szolnokon négy új alapszakon, hat felsőfokú szakképzési, valamint tíz szakirányú továbbképzési szakon lehet továbbtanulni, míg Mezőtúron négy alapszakra, négy felsőfokú szakképzési szakra, illetve kilenc szakirányú továbbképzési szakra várják a hallgatókat. A most megjelent felvételi tájékoztatóban már e két fakultás kínálata szerepel. A két főiskola integrációját rögzítő dokumentumot december 13-án látta el kézjegyével dr. Törzsök Éva (felvételünkön balra), a Szolnoki Főiskola főigazgatója, illetve dr. Vermes Pál, a mezőtúri főiskolai kar főigazgatója. Egy éve osztályvezető Üzleti sikerek diploma után CSOMBORDI RÓBERT két évvel ezelőtt kereskedelmi szakon szerzett diplomát a főiskolán. Utolsó féléves gyakorlatát a győri Audi Hungária Motor Kft.-nél töltötte, ahol gyártástervező mérnöki állást kínáltak neki. 2004 végéig dolgozott ott, azóta a törökszentmiklósi Claas Hungária Kft. termelési rendszerének osztályát vezeti. Alapvetően gazdasági és műszaki érdeklődésű is, ezért kapcsolódási pontokat keresett a műszaki területek és a gazdasági vonal között. Jelenleg főként az üzleti tanulmányait hasznosítja. A szükséges speciális termelési ismereteket pedig az adott munkahelyen, külföldi és hazai tréningek során sajátította el. Nagy hasznát veszi a főiskolán megszerzett tudásának, például a kontrolling szakiránynak, s az idegen nyelvi felkészültségének is, amelynek révén mindkét eddigi állását sikerült megszereznie. A felsőoktatási intézményben elsajátított gondolkodásmód az üzleti életben nélkülözhetetlennek bizonyult. Egyébként ma is szívesen emlékezik vissza tanulmányaira, a remek csapatra. Továbbra is az élvonalban rangsor A Szolnoki Főiskola a legkeresettebb tíz kar között A főiskolai hallgatók véleménye alapján a Szolnoki Főiskola könyvtára bizonyult a legszínvonalasabbnak. Felvételünk Illusztráció. Az országos felvételi tájékoztatóval együtt jelent meg a 142 egyetemi és főiskolai kart mérlegre helyező „Felvi rangsor 2006” című kiadvány. Molnár G. Attila A népszerűségi rangsorban, azaz a nappali tagozatra, az első helyre jelentkezettek száma alapján a Szolnoki Főiskola a 142 kar közül a tizedik. Ez ösz- szefügg a főiskolán oktatott szakok keresettségével is, hiszen például az idegenforgalom és szálloda szak a több száz Magyarországon eddig oktatott szak közül a harmadik legnépszerűbb. Nagyságrendileg a 34 egyetemi és főiskolai gazdaságtudományi kar közül a szolnoki a hatodik legnépesebb, 5926 fővel. A főiskola elismertségének bizonyítéka, hogy a 2005-ös felvételi ponthatárok alapján a 22 gazdasági főiskola közül a szolnokit csak a Budapesti Gazdasági Főiskola három kara előzi meg. Az országos középiskolai versenyeken elért jó helyezésükért felvett hallgatók száma alapján a Szolnoki Főiskola a harmadik. Az oktatás jó színvonalát igazolja, hogy a 22 kar közül itt a legmagasabb az Országos Túdo- mányos Diákköri Konferenciákon helyezést elért hallgatók aránya. Ezt az is segíti, hogy a minősített — a tudományos fokozattal rendelkező - oktatók aránya az országos átlagnál magasabb, 43,8 százalék. Egy, a kiadványban ismertetett hallgatói felmérés szerint a Szolnoki Főiskolán tanuló diákok az átlagnál jobbnak tartják a főiskolán a légkört, a tanulmányok nehézségét és az itt megszerzett .diploma értékét A megkérdezettek hetvennyolc százaléka, ha újra kezdhetné, akkor is ide jelentkezne, kilencvenhat százalékuk az itt tanult szakterületen szeretne mindenképpen dolgozni és nyolcvankilenc százalék jónak látja az itt szerzett diplomával az elhelyezkedési esélyeit. Amiben előre kell lépnie a felsőoktatási intézmények, az az oktatáshoz kapcsolódó infrastruktúra, amely a Tiszali- getben kialakuló campus 2007. decemberében átadandó új, XXI. századi épületével gyökeresen megváltozik. E téren is vannak már pozitívumok, a 22 kar közül a szolnoki könyvtárának a színvonalát ítélték a legmagasabbnak. Összességében elmondható, hogy a Szolnoki Főiskolát a keresettség és a szakmai színvonal tekintetében csak a két nagy budapesti főiskola karai előzik meg. Nappali tagozatos alapképzésre, első helyre jelentkezettek száma, 2005 3 FŐ Felsőfokú szakképzés az intézménybH A felsőoktatás struktúrájába illeszkedő szakképzés az elmúlt években a kereskedelmi és az idegenforgalmi szakmenedzser szakon túl négy új szakkal gyarapodott, figyelembe véve a munkaerőpiaci igényeket is - tudtuk meg TUróczy- nédr. Veszteg Rozáliától, a Felnőttképzési Központ főmunkatársától. A vendéglátó szakmenedzser szakon ebben a tanévben fognak végezni először hallgatók, majd a következő évben a nemzetközi szálh'tmányozási és logisztikai szakügyintézők, a külgazdasági üzletkötők és az Európai uniós üzleti szakügyintézők, akik a főiskolán és a főiskolával megállapodás alapján együttműködő szakközépiskolákban tanulnak. A gyakorlatorientált, négy féléves képzés után a munkaerőpiacra való kiJelentkezés egy időben A főiskolai felsőfokú szakképzésre és a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés egy időben történik. A szakközépiskolákban augusztus utolsó hetében is fogadnak el jelentkezéseket, de arról, hogy melyik középiskola milyen szakot indít, érdemes előre tájékozódni Erről a Szolnoki Főiskolán is lehet érdeklődni. lépést 160 órás szakmai gyakorlat segíti. A szakmai záróvizsga letételéhez komoly idegennyelvi követelmény tartozik, melyet heti 8-10 órás nyelvórákkal segíti a főiskola. A felsőfokú szakképzés sajátossága, hogy a tanult ismeretek közel felét beszámítják, a szakiránynak megfelelő továbbtanulás esetén. így ott a tanulmány ideje jelentősen csökkenthető. Az elhelyezkedés esélyei is jónak mondhatók, mivel a tanulmányaikat befejezők rendelkeznek a legmagasabb OKJ-s felsőfokú szakmai végzettséggel és használható nyelvtudással. A munkáltatók most kezdenek nagyobb figyelmet fordítani az ebben a képzési formában végzett fiatal szakemberekre, akik középvezetői, vezető melletti menedzseri feladatok ellátására kiválóan képzettek. Szabó Lászlóné szakoktató vendéglátó szakmenedzser hallgatóknak tart foglalkozást Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az iskola viseli. Az Alföld vezető üzleti főiskolája