Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-21 / 298. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2005. DECEMBER 21., SZERDA Negyedmilliárdos beruházás a füredi Zrínyiben Az Európai Unió és a Belügymi­nisztérium támogatásának kö­szönhetően az elkövetkezendő években újabb látványos fej­lesztések helyszíne lesz a tisza­füredi Zrínyi Ilona Általános Is­kola, Óvoda és Pedagógiai Szak- szolgálat. Hamarosan megkez­dődhet ugyanis az a közel 258 millió forintos beruházás, amely többek között az iskola főépületének felújítását, bővíté­sét tartalmazza. Az új szárny­ban a tervek szerint két tante­rem, egy informatikaterem, egy nyelvi labor és egy aula kap he­lyet. A nyertes pályázat másik fő részeként az Eszterlánc óvo­da épületének korszerűsítése is megvalósulhat, amelyhez egy EU-s szabványnak megfelelő játszótér kialakítása is kapcso­lódik. Lehetőség nyílik továbbá az idén alaposan megváltozott alsós épület udvarának teljes felújítására is, melynek köszön­hetően egyebek mellett kis sportpályát és modern fajátéko­kat, udvari berendezéseket ve­hetnek majd birtokba a fiata­lok. Az építési munkálatokkal várhatóan már 2006-ban végez­nek, az informatikai fejlesztés és a nyelvi labor átadása pedig 2007 nyarán fejeződik be. ■ FI a városi kapitányságokon A napokban személycsere volt a Kunszentmártoni és a Mező­túr Rendőrkapitányságok élén, illetve változás történt a Szol­nok Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetői beosztá­sában is. Mint arról Kovács Ág­nes, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője érdeklő­désünkre beszámolt, Szabó Kár­oly alezredes, rendőrségi főta­nácsos, mezőtúri kapitányság- vezető a napokban nyugállo­mányba vonult. Posztjára Sza­kács László alezredest, volt kunszentmártoni rendőrkapi­tányt nevezték ki, míg az ő he­lyére Szűcs Zoltán alezredes, a szolnoki kapitányság bűnügyi osztályvezetője került. Ugyan­akkor Katona Mihály alezredes lett az SZRK bűnügyi osztályá­nak megbízott vezetője. Az ille­tékesek a változásokat kifeje­zetten Szabó Károly nyugdíjaz­tatásával magyarázták. ■ MG Főhet a szülők feje a szünet miatt felügyelet Ha nem érünk rá, a nagymama gondjaira bízzuk gyermekeinket Nem csak öröm, aggoda­lom is a téli szünet. A szülőknek dönteniük kell, valakinek a gondjai­ra bízzák a gyermeküket vagy maguk maradnak otthon vele. De vajon ez utóbbit megtehetik-e? Letenyei Ágnes A gyerekek nagyon szeretik éí várják a decembert, különösen annak végét. Ezt a hideg hóna­pot nemcsak a havazás, a téli játékok és az ünnepek miatt kedvelik annyira, hanem az ilyenkor szokásos szünet mi­att is. Karácsony után azonban sok csemetét a nagyszülőkre bíznak, hiszen a szülők nem kapnak efféle plusz szabadsá got a két ünnep között. Vitatott téma, hogyan töltsél a téli szünetet a diákok. Színű minden anyuka és apuka az szeretné, hogy gyermeke ilyen kor is minél hasznosabban mú \ GYORSSZAVAZÁS Sok szülőnek probléma, miként gondoskodjon gyermekéről a szünetben. Aki teheti, otthon marad vele az ünnepek között Felvételünk illusztráció. ■ Hogyan oldja meg gyermekei felügyeletét a téli szünetben? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.uineplap.hu látná az időt. Többnyire azon­ban tanácstalanok, hogy ezt az időszakot tanulással, gyakor­lással vagy pihenéssel érdemes a gyermeknek eltöltenie.- A kislányom pocsék ma­tekdolgozatot írt, úgyhogy hoz­zánk nem jön a Jézuska, a szü­netben nem tévézhet, nem me­het a mamáékhoz, csak tanu­lással töltheti az idejét. Máso­dik osztályos, rá kell jönnie, hogy a tanulás az első — véleke­dik egy rendkívül határozott anyuka. Egy másik vélemény szerint nem szabad elővenni ilyenkor a könyvet.- Fáradt a kisfiam, látom raj­ta, úgyhogy a téli szünet telje­sen a pihenésé lesz nálunk. Nem kell majd tanulnia, mert elég jók az iskolai eredményei. Néhány napot otthon tudok lenni, de utána anyukámék vi­gyáznak majd Bencére - mondja Tóthné Klári. Megkérdeztük olvasóinkat Ki vigyáz majd a gyermekeire a téli szünetben? KALLÁNÉ JAKUS MELINDA, Szolnok- Otthon lesz­nek a gyerme­keim, mert pe­dagógus va­gyok. Szerencsére soha nem volt olyan problémánk, hogy hol hagyjuk őket, mert a mun­kámból adódóan mindig ak­kor voltam itthon, amikor a gyerekeknek szünidő volt. A karácsonyt rendszeresen a nagyszülőknél töltjük, az szent és sérthetetlen, de a gyerekek ott maradhatnak, ha akar­nak. Kényszerből sosem kellett őket a mamáéknál hagynunk. NÁSZ CSABA, Kenderes- Olyan sze­rencsés helyzet­ben vagyunk, hogy még min­dig a nagyszü­lőknél lakunk. A gyerekek így a megszokott környezetben töl­tik a szünidőt Szerencsére az ünnepekkor együtt vagyunk, viszont utána a feleségem és én is megállás nélkül dolgo­zunk. Úgy gondolom, ha más­hol élnénk, akkor is csak a nagyszülőkre tudnánk támasz­kodni, de egy ideig még biztos velük lakunk, úgyhogy a szü­netek nem okoznak gondot. GONDÁNÉ GYÉNES EMESE, SZOLNOK — Szerintem ez leginkább a kisgyermekes családokat érinti. Ahol a szülők dolgoz­nak, ott nehezen tudják meg­oldani a gyerkőcök felügyelet­ét. Nekem három csemetém van, óvodába és iskolába jár­nak. A téli szünetben otthon tudok maradni, mert egész év­ben a szabadságaimat erre a négy-öt napra spóroltam. A nagyszülők segítségét legin­kább a nyári időszakban hasz­náljuk ki, mert az a rázósabb. RÉKÁSINÉ ANTAL IRÉN, Rákóczifalva - A gyerekeim középiskolá­sok, 15 és 20 évesek, rájuk iül már nem kell vigyázni. Amíg kisebbek voltak, nagyon sok­szor okozott gondot a szünet, mert én boltban dolgozom, és a kereskedelemben az évvége a legpörgősebb időszak. A két ünnep között mindig dolgoz­tam, ezért a gyerekek a kará­csony utáni időszakot a nagy­mamáénál töltötték. Most, hogy már ilyen nagyok, egye­dül is jól megvannak. DIAKOK SZAMA A MEGYEI ISKOLÁKBAN AZ IDEI TANÉVBEN* Általános iskolai tanulók 38994 Szakiskolában és speciális szakiskolában tanulók 6 717 Gimnáziumban tanulók 7082 Szakközépiskolában tanulók 10095 •NAPPALI TAGOZATON FORRÁS: KSH A téli szünet rendkívül jó al­kalom arra, hogy az egész csa­lád minél több időt töltsön együtf.)(A> tartalmas pihenésbe természetesen nem a TV-nézés, videózás, házi mozizás tarto­zik. Figyelni kell arra, hogy a gyermekkel való beszélgetés ne szónoklat, veszekedés le­gyen. Na és arról semmikép­pen sem szabad elfelejtkezni, hogy a téli szünet a pihenésé. Ezért számos program is várja ilyenkor a néhány napos vaká­ciójukat töltő tanulókat. A nagyszülőknél jól lehet pihenni kovács andrea a szüleivel tölti a karácsonyt, de utána Tisza- földvárra, a nagyszüleihez uta­zik. - Szeretek náluk lenni, mert kényeztetnek, egész nap csak játszok, kutyázok, és fog­lalkoznak velem. Bár a szüleim nem dolgoznak, ők csak ilyen­kor tudják kipihenni magukat. Csataszög. Jelenleg 325-en élnek a településen. Mint a polgármesteri hivataltól megtudtuk, kedvező fo­lyamatok jellemzik a községet Ugyanis egyre fiatalodik a lakosság, s inkább betelepülés, mint elköltö­zés jellemző Csataszögön, mga Karcag. A minap tartotta Gyermek­karácsony 2005 rendezvényét a karcagi Déryné Művelődési és Ifjú­sági Központ, ahol a gyerekeknek gyerekek adtak műsort. Dr. Faze­kas Sándor polgármester karácso­nyi gondolatai után a Déryné ma- zsorett- és néptánccsoportja lépett a színpadra, majd az Alma együttes adott nagy sikerű zenés műsort a kicsiknek és szüleiknek. A program zárásaként pedig a Madagaszkár című filmet nézhették meg az ér­deklődők. DE RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Szolnok. Ismeretlen elkövető be­tört a megyeszékhelyen egy lakás­ba, ahonnan összességében két­millió forint értékű, névre szóló ér­tékpapírt tulajdonított el. MRFK Szolnok. A Kamasztanya dolgozói karácsonyi programokkal, Mikulás­sal és Gryllus Vilmos előadásával kedveskedtek a gyerekeknek a na­pokban. A Széchenyi Gimnázium ebédlőjében megtartott rendezvé­nyen több mint nyolcvan gyermek énekelt, táncolt, valamint játszott önfeledten, lá Tiszafüred. Egy helyi diszkóban őri­zetlenül hagyta táskáját egy hölgy. Az ismeretlen tolvaj, meglovasítva a táskát, személyes iratokhoz és egy mobiltelefonhoz jutott. A sértett ká­ra közel harmincezer forint, mrfk KunCSOrba. A Néprajzi Kuckót, Idős Szénás! Imre volt iskolaigazgató gyűjteményét még 2000-ben nyitották meg a helyi művelődési házban. A különféle régi használati tárgyak, eszközök mára átkerültek ideig­lenes helyükre a könyvtár épületébe, és itt tekinthetők meg. Tiszafüred. A Tisza-tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Program ré­szeként Törékeny szépség címmel fotópályázat indult útjára április 22- én. A környezettudatos életmód és a szelektív hulladékgyűjtés népsze­rűsítése érdekében meghirdetett akció Tiszafüreden zárult a napok­ban, ahol ünnepélyes keretek kö­zött megtörtént a díjak átadása. A zsűri a természetes élethelyzeteket, pillanatokat megörökítő fotók közül Berndt Miklós A nagy fogás című képét találta a legjobbnak. Máso­dik Nagy Szabolcs, harmadik pedig Kájel Judit lett. A pénzjutalmat Pin­tér Erika polgármestertől vehette át az első három helyezett. A többi pá­lyázó értékes szakmai könyveket kapott. Az alkotásokból kiállítás is nyílt a tiszafüredi Fekete László ÁMK Művelődési Házában, fi Tiszaszőlős. Az önkormányzat és egy neve elhallgatását kérő sze­mély jóvoltából ötven egyedülálló, idős lakos vehet át ajándékcsoma­got a napokban. A karácsonyi ado­mány elsősorban élelmiszereket tartalmaz — tudtuk meg Kerekes András polgármestertől, fi TÚrkeve. A minap Kevibe látogatott a kancelláriaminiszter. Kiss Péter a város könyvtárában tartott fórumon az uniós költségvetésről és az ezzel összefüggő pályázati lehetőségek­ről beszélt. Azt is elmondta, az au­gusztusi özönvízszerű esőzések nyomán a településről összesen benyújtott mintegy tizenötmillió fo­rintnyi kárigény megalapozottságát elismerte a tárca. így a pénzt napo­kon belül átutalják a helyi önkor­mányzat számlájára, bj

Next

/
Oldalképek
Tartalom