Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-20 / 297. szám

io MEGYEI TÜKÖR 2005. DECEMBER 20., KEDD Dobozban maradó dokumentumfilmek? Utóhang - így jellemezhe­tő az a hétvégi, többnapos program, amely az immár újjászületett, a korszerű filmszínházi igényeket is kielégítő szolnoki Tisza moziban zajlott. Valkó Mihály közönség elé, akár a televízió­ban is? Csányi Vilmos, a neves etoló- gus az emberi természet és a televízió összefüggéseit fesze­gette, hogy például miért is kedveljük a képernyőn az ag­resszivitást tartalmazó filme­ket, programokat: kiélhetjük a bennünk rejlőket. Több előadó foglalkozott a hírműsorok valóságtartalmát befolyásoló tényezőkkel, s mu­tatta fel, hogyan torzulhat el, mire a néző elé kerül, és megálla­pították: a való­ság mindig torzul valamiképp a mé­diában, a teljes tárgyilagosság is csupán vágy­álom. Amhogy ez a torzulás mégse legyen durva manipulá­ció, netán hazugság is, az a köz­vetítők felelősségén, lelkiisme­retén nagymértékben múlik. Különösen veszélyes - hangsú­lyozták - a valóság eltorzulása a képernyőn, merthogy képek­ben látjuk, és ilyenkor úgy gon­doljuk, a szemünk nem hazud­hat A hét végét szombat este a Kabaré Kávéház színesítette, a századelő hangulatát idéző ze­nés-táncos bemutatójával, mely előfutára is a filmszínház ha­sonló jellegű, jövőbeli szórakoz­tató műsorainak. A program keretében a nagyte­remben az érdeklődők azokat a filmalkotásokat tekinthették meg, melyek az építkezés miatt ■ Különösen ve­kényszerűségből az szélyes a való­idén a fővárosban ság eltorzulása tartott Nemzetközi a képernyőn. Tudományos Film­szemlén szerepeltek november havában; közöttük az első díjas Molnár Attila Dávid Farkasle­sen című, érdekes „beszámoló­ját" egy, a családban kutya­ként nevelt farkasról. Ugyanekkor párhuzamosan a kisteremben a szakma kép­viselői és meghívott előadók a dokumentumfilm műfaji kér­déseit vitatták meg, többek között azt is, milyen mód ké­pes visszaadni a valóságot, melyet akár „el is lehet sózni”. Indulatos szavak is elhangzot­tak arról, miért maradnak do­bozban az értékes magyar művek, miért nem kerülnek Sokan látogattak idén a múzeumokba Általános a vidéki múzeumok­nál, hogy a látogatószám jó ide­je csökken, vagy legjobb eset­ben ugyanazon a szinten ma­rad. Megyénkben szerencsére ellenkező folyamat játszódik le, s ez jellemzi az idei évet is. A korábbinál lényegesen töb­ben voltak kíváncsiak a kiállí­tásokra, rendezvényekre, a szolnoki múzeum látogatóinak száma például meghaladta az ötvenezret. A Szolnoki Galéria renoválása után megnyílt szecessziós kiál­lításhoz kiadott, a Megyei Mú­zeumok Igazgatóságának Szö­vetsége munkáját dicsérő, Szecessziósdi című gyermek­foglalkoztató füzet pedig meg­kapta a 2005. évi Múzeumpe­dagógiai nívódíjat. ■ RÁ HVB^Bank A FI VB Bank Hungary Rt. munkatársat keres PRIVÁT ÜGYFÉLMANAGER munkakor betöltésére szolnoki bankfiókiába (reíercndaszám: 750.} Feladatai: • a bank termékeinek értékesítése, kapcsolattartás, tanácsadás, hitelügyintézés privát ügyfelek részére, • akUv keresztértékesítés, • a termékek értékesítéséhez kapcsolódó folyamatok ügyintézése. Elvárásaink: • felsőfokú szakirányú (pénzügyi / gazdasági) végzettség, » banki területen Ugyíélkezeiésben, értékesítésben szerzett egy- két éves tapasztalat, • angol- és/ vagy németnyelv-tudás • felhasználói szintű számítógépes ismeretek, • kiváló kommunikációs- és tárgyalási képesség, • ügyfélorientált magatartás • hitelezési gyakorlat, valamint volntapénztárosi és értékpapír jogi vizsga előnyt jelent. Sikeres pályázat esetén Ön egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó bank tagja lehet, ahol szakmai fejlődésre és versenyképes jövedelemre számíthat. Amennyiben Ön a fenti követelményeknek megfelel, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzót kérjük 8 napon belül juttassa el hozzánk a referenciaszám megjelölésével az alábbi címek egyikére, hogy a kölcsönös ismerkedési megkezdhessük. HVB Bank Hungary Rt. Humánpolitika/Személyzetfejlesztés 1054 Budapest, Szabadság tér 5-6. vagy humanpolitika@hu.hvb-cee.com Örökség a dédunokáknak erdő Még több mint száz év múlva is pénzt hozhat majd Aki fát telepít, aligha magára gondol — vallja a nyolcvanöt éves, szolnoki Sassl István. Ő a család négy nemzedékéről gondoskodott előre. Az ember általában azért takarékoskodik, gyűjt, hogy a gyerekeinek jobb legyen, kedvezőbb hely­zetből induljanak az élet­nek. Van azonban, aki még tovább gondol... D. Szabó Miklós Érdekességképpen mi találtunk egy olyan személyt, aki mos­tanság azért költ, áldoz az örök­ségre, hogy a dédunokáinak, vagy még pontosabban fogal­mazva, azok gyerekeinek is jus­son valami. Nyolcvan, esetleg száz év múlva. Dr. Sassi István most már nyolcvanöt éves. Szol­noki. Született egy fia, lánya, három unokája, sőt már ugyan­annyi dédunoka is tartozik a családhoz. Sassi úr a második világháború végén orosz fog­ságba került, és közel három évet dolgozott Groznijban. A rendszerváltást követően a kin­ti esztendőkért kapott 350 ezer forint értékű kárpótlást. Nem egyedül, sokadmagával. A zöm azt csinálta: kiment Nyugatra valamilyen nálunk nem kapha­tó háztartási masinát venni, esetleg újra berendezték a la­kást. Ő másképp csinálta. Szántóföl­deket, erdőt vásárolt, licitált rá. így először vett 5,5 hektár akác­erdőt: ennek a kitermelése tizen­öt—húsz év után esedékes. Azu­tán hozzájutott 12 hektár tölgy­höz is, ez akkor, 1984-ben 38 éves volt Azóta egy híján ötven, és ha minden a tervek szerint alakul, 80-120 évesen vágás­érett lesz. Lehet, az unokák, de még inkább a dédunokák ennek a hasznából már részesülnek. Szántót is vásárolt, amelybe erdőket telepített, mivel erre ka­pott állami támogatást. A kocsá­nyos tölgy őshonos magyar faj­ta volt mindig az Alfóldön, eb­ből 1994-ben három és fél hek­tárt ültetett. Ennek a kihordási ideje 80—90 év. Ráadásul ta­valyelőtt is telepített 12 hektár tölgyet, sőt most is 18 hektárt. Szintén tölgyet, és az elegyeit: szilt, csert Van egy technikus, bizonyos Sindel János erdész, ő járja, ritkítja, gyéríti ezeket a te­lepítéseket. Mivel az erdész úr még innen az ötvenen, két-há- rom évtizedig végezheti ezt a te­vékenységet, mielőtt átadná fia­talabb embernek. Akárhogy is vesszük, Sassi úr mindezekkel a család négy nemzedékére gondolt előre. A tölgy ugyan 80—120 év között vágásérett, az akác pedig már 15-20 évesen is hozhat valamit a konyhára. Arról nem beszélve, hogy mindezekből a sokmilliós értékű erdőségekből - ha ko­rábban szükség lesz pénzre — bármikor értékesíteni lehet egy- egy részt így esett meg az a cso­da, hogy egy nyolcvanon felüli nyugdíjas olyan örökséget hagy a családjára, amelyből még 80- 120 év múlva is pénz nyerhető. A kocsányos tölgyről Nagy termetű fa, kérge mélyen repedezett, sö­tétszürke színű. Termései 3—10 centi hosszú kocsányon ülnek. Lassú növekedésű, hosszú életű. Elviseli a sziket is. A hosszú távon gon­dolkodók biztos tőkebefektetésre találnak benne. tERDŐOAZDÁK KÖNYVE, 36-37. OLDAJ.) Nőnek az intézményi térítési díjak A megyei önkormányzat által fenntartott szociális intézmé­nyekben emelkedik a térítési díj. Az emelés mértéke az intéz­mények többségében - a lakó­otthonok kivételével - átlago­san 8,4 százalék. Ezen belül az alacsonyabb emelést ott javasol­ták, ahol jelenleg nem tudja megfizetni a lakók többsége az intézményi térítési díjjal meg­egyező összegű személyi téríté­si díjat. A pusztataskonyi Tóparti Ott­hon esetében figyelembe vette a megyei közgyűlés, hogy a meg­változott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó szabályok változása miatt sok gondozott elesett korábbi mun­kajövedelmétől, ezért fizetőké­pességük csökkent. Az intézményi térítési díjak alapján megállapított személyi térítési díjak összege az emelés­től függetlenül nem haladhatja meg a gondozott jövedelmének 80 százalékát, rehabilitációs cé­lú lakóotthon esetében az 50 százalékát. A térítési díjtól függetlenül minden gondozott számára kö­telező biztosítani legalább a mindenkori nyugdíjminimum 20 százalékának megfelelő ösz- szegű havi költőpénzt. ■ B. Gy. Új igazgató a jászberényi Electroluxnál Belényesi Zsolt veszi át január­tól az Electrolux értékesítési részlegének irá­nyítását Rohr- böck Andrástól. Az új vezető kereskedelmi igaz­gatóként négy éve dolgozik az Electroluxnál. Az egész divízió irányítása az ő feladata lesz, így a kereskedelem mellett a pénz­ügyi, logisztikai, adminisztráci­ós, marketing- és vevőszolgálati területek is hozzá tartoznak majd. Belényesi Zsolt okleveles közgazdász, korábban a Merloni (Indesit Company) ve­zetői posztját töltötte be. ■ BCs A REPÜLŐSÖK MAR KARACSONYOZTAK Repülősök karácsonyát rendezték meg a hét végén az MH 86. Számú Szolnok Hellkopterezred Művelődési Házában. Vacsora, zene, tánc és a Jó hangulat mind adott volt az év végi repülős összejövetelen. Barbaricum­könyvek Karcagról A karcagi székhelyű Barbari- cum Irodalmi Könyvműhely idén négy könyvet jelentetett meg. Kettőt már korábban be­mutattak, az ünnepekre készült el Sarusi Mihály: Alföldi képek és Rótt József: Megszállók és megszállottak című munkája. Dr. Bartha Júlia néprajzkutató, az egyesület elnöke és Elek Ti­bor, a békéscsabai Bárka irodal­mi lap főszerkesztője ajánlotta a tagok és az érdeklődők figyelmé­be a két új kötetet. A bemutatón jelen volt Sarusi Mihály is. Dr. Bartha Júliától megtudtuk, az egyesület már 2006-ra készül. Több kéziratuk van, melyet sze­retnének megjelentetni. ■ DE

Next

/
Oldalképek
Tartalom