Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-19 / 296. szám
2005. DECEMBER 19., HÉTFŐ A MÁV Kórházban magas szintű ellátásban részesülnek a mozgásszervi betegek. Hamarosan létrejöhet egy mozgásszervi centrum. Feladatmegosztás után egészségügy Megfelelő az együttműködés a két kórház között Éveken át zajlott a szolnoki MÁV Kórház és a Heté- nyi Géza megyei kórház profiltisztítási folyamata. Tavasszal végre felgyorsultak az események, s mostanra lezárult a két intézmény közötti feladat- megosztás. Szilvási Zsuzsa Mindennek jobbára maguk a betjegek is örülnek, hiszen egyértelmű, hogy különböző panaszaikkal melyik kórházat érdemes felkeresniük. Az örömbe azonban némi szomorúság is vegyül:- Korábban többször is feküdtem a MÁV Kórház belgyógyászatán különböző gyomor- panaszokkal - meséli egy szolnoki nyugdíjas hölgy, T. Károly- né. — Legutóbb azonban már a Hetényi kórházba kellett mennem. Az orvosi ellátással minden rendben volt, a nővérkék is aranyosak, csak hát leterheltek. Érezhetően nagyobb ott a nyüzsgés, miközben a MÁV Kórházban sokkal családiasabb, nyugodtabb a légkör. A profiltisztításnak köszönhetően a Mamma Klinika is átkerült a Hetényi kórház Hősök terén lévő rendelőintézetébe. Hegedűs Márta kimondottan örül ennek.- Törökszentmiklósi vagyok, s így negyven esztendő felett lassan időszerűvé vált számomra az emlőszűrés. Az elmúlt években már sokszor megfordult a fejemben, hogy meg kellene vizsgáltatnom magam, de csak halogattam, mert valahogy sosem esett útba. Nemrégiben viszont rászántam magam, hogy időpontot kérjek, hiszen most már a városközpontban van a rendelés. A Hetényi kórház főigazgatófőorvosa, dr. Baksai István úgy véli, eredményes volt a feladat- megosztás.- Fölösleges párhuzamosságok szűntek meg. Úgy vélem, részünkről maximális együttműködési készség nyilvánult meg az átmeneti időszakban, mostanra pedig letisztultak a feladatok. A kórházat fenntartó megyei közgyűlés elnöke, Tokár István is hasonlóképpen rult le, szerintem eredményesen. A hozzánk átkerülő egységeknek sikerült megfelelő helyet kialakítani, a MÁV Kórházba átköltözőknek pedig azzal segítettünk, hogy számos műszert, eszközt úgymond „kölcsönadtunk” arra az időre, amíg ott sikerül beszerezni azokat. Dr. Rudner Ervin, aki az utolsóként átköltözött ortopédiai osztály főorvosa, szeptembertől igazgatja a MÁV Kórházat. Álláspontja szerint szükséges volt a két intézmény profiltisztítása: - Köszönet illeti a Hetényi Géza kórház vezetőit, amiért minden segítséget megadtak az átköltözéshez. A folyamat lezárult, most pedig a további fejlődés következik. Hamarosan elkezdődik a biomechanikai laborunk építése, és létrejöhet egy regionális igényeket kielégítő mozgásszervi centrum. Sz. Béla több héten át feküdt a MÁV Kórházban nemrégiben kialakított rehabilitációs osztályon: - Volt egy balesetem, így több műtéten is átestem. A gyors felgyógyulásomban nagy része volt, hogy napi rendszerességgel jött hozzám a gyógytornász és különböző kezeléseket is kaptam. Szerintem nagyon jó dolog, hogy most egy helyen megtalálhatóak azok az osztályok, amelyek összetartoznak, így valóban komplex kezelést kaphatunk. A költözéssel párhuzamosságok szűntek meg A profiltisztításnak köszönhetően párhuzamosságok szűntek meg. Előbb a reumatológiai, mozgásszervi rehabilitációs fekvő és járóbeteg-, valamint a patológiai, nőgyógyászati, fiil-orr-gégé- szeti szakmai feladatokat, illetve az urológiai fekvőbeteg-ellátás ágyszámarányos megosztását érintően történt meg az átcsoportosítás. Ezt követte az ortopédiai és gasztroenterológiai fekvő és járóbeteg-ellátás átköltöztetése, illetve a megyei kórház rendelőintézete ad helyet a MAMMA KLINIKÁNAK ÍS. vélekedik: — Többéves tárgyalássorozat és költözések sora zá■ A folyamat lezárult, most pedig a további fejlődés következik. 3 Diplomás-túltermelési válság Magyarországon FODOR BEÁTA GOMBAMÓD SZAPORODNAK a különböző egyetemi, főiskolai karok, kihelyezett tagozatok. Minden előzetes vizsgálódás nélkül ontják a diplomásokat. A magyar oktatás egyértelműen a „tömeggyártásra” rendezkedett be. Ezzel sajnos leértékelődik a diploma megfelelő munkahely hiányában, ráadásul megsokszorozódik az elkeseredett, frusztrált fiatalok száma. A munkaügyi központokon keresztül több tízezer üres állásra toboroznak munkaerőt. A kereslet vegyes képet mutat: mérnök, hegesztő, esztergályos, tanár. Az adatok alapján a szakmunkásoknak ajánlott keresetek lényegesen magasabbak. Ennek ellenére a legtöbb szülő diplomás embert akar faragni gyermekéből. Egyszerűen azért, mert eltűnt a kétkezi munka becsülete, nincs a szakmunkának társadalmi presztízse, nem biztosít egzisztenciát. Holott a fejlett országokban egy lakatosnak, CNC-esztergályosnak komoly jövedelme és társadalmi elfogadottsága van. Esetenként sokkal biztosabb munkahelye, mint mondjuk egy közgazdásznak, vagy jogásznak. az elvándorlás meg is kezdődött. Már nemcsak orvosok helyezkednek el külföldön magasabb jövedelem reményében, hanem fodrászok, kozmetikusok, hentesek, burkolok próbálnak szerencsét. Számos országban tárt karokkal fogadják a szakma mestereit. Diplomás ismerősöm is azon töri a fejét, kitanulja a minősített hegesztő szakmát, majd veszi a kalapját, és külhonban szedi meg magát. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Nyilvános félévi zárás A tiszafüredi Bán Zsigmond Református Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvodában folyó képzésbe nyerhettek bepillantást azok, akik ellátogattak a minap az iskola tornatermébe. A félév zárásaként ugyanis a társastánc tanszakosok vizsgaelőadásának, illetve a kerámia, tűzzománc, festészet és fotó-videó tanszakokon készített gyermekalkotások megtekintésére nyílt lehetőség az immár második alkalommal megtartott rendezvényen. ■ F. I. OLVASÓINK ÍRJÁK A faluban élők sokszor hátrányos helyzetűek A falun élő emberek mindig hátrányban vannak a városiakkal szemben a szolgáltatások terén. Ez itt nálunk, Kőteleken is bebizonyosodott. Egyetlen gyógyszertár van a településen, ami hétfőn zárva tart, így kedden próbáltam kiváltani a gyógyszereimet. Sikertelenül, ugyanis annyira sokan voltak, hogy nem tudtam kivárni a soromat. Másnap újra próbálkoztam. Akkor is igen nehezen oldódott meg a probléma, annak ellenére, hogy két gyógyszerész szolgált ki minket. Nem tudom, talán az lehetett a baj, hogy nem az a hölgy volt ott, aki szokott. Az is előfordul olykor, hogy helyben nincs meg az adott patikaszer, így meg kell rendelni, vagy Szolnokra kell amiatt utazni. Sokunknak ez gondot okoz! Kellene valami megoldás! NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN (FENNTARTJUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Végkimerülésig pöföghetnek a Trabantok FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Bírja az utánfutót is. Ha valami elromlik, olcsó az alkatrész hozzá. Odahaza is meg lehet bütykölni. Az ő 25 éves járgányát még előző tulajdonosa vizsgáztatta le, így volt „rajta” a megvételkor 2 év műszaki. Azon viszont majd kénytelen lesz elgondolkozni, hogy olcsón vett kocsijára felszereltet-e majd egy 30-50 ezer forintot érő katalizátort. Márpedig úgy tűnik, nem lesz más választása annak, aki ragaszkodik a pöfógőhöz. Idén nyáron lépett hatályba az a rendelet, ami szabályozza a gépkocsik környezetvédelmi felülvizsgálatát és ellenőrzését tudtuk megy a megyei közlekedési felügyeleten Balkovics Mihály osztályvezetőtől. A szabály alól azonban 2007 végéig mentességet kaptak azok, akiknek a Trabantjuk, Wartburgjuk 2004. július 15. előtt került a tulajdonukba. A mozgáskorlátozottak szállítására szolgáló járművek tulajdonosainak nincs ilyen határidő. A többieknek viszont gondoskodniuk kell arról, hogy a vizsgán határértéken belüli adatokat „produkáljon” az autó. VIZSGÁZTATOTT KÉTÜTEMŰEK (2005) Megfelelt 1319 Nem felelt meg 13 Összesen 1332 FORRÁS: MEGYEI KÖZLEKEDÉSFELÜGYELET Januártól nőnek a közüzemi díjak Ezekben a hetekben döntenek a megye településein a jövő évi közüzemi díjakról. Néhol már tudják a pontos összeget, máshol azonban az év utolsó ülésén fogadják el a tervezeteket. Összeállításunkban most a víz- és csatornadíjak változásáról számolunk be. Jászberényben a vezetékes víz köbmétere 164,45 forintra emelkedik, a lakossági csatornadíj pedig 157,55 forint lesz január 1-től. Kunszentmártonban még nem döntött a képviselő- testület a ivóvíz és a szennyvíz jövő évi díjairól. A tervezet szerint a lakossági vízdíj 217 forint lesz köbméterenként, az alapdíj 173 forint/hó. A szennyvízdíj várhatóan 206 forini/köbméter- re emelkedik. A városi vízmű kintlévősége 4,5 millió forint. Ez az összeg közepesnek mondható, s nem veszélyezteti a cég működését. Kunhegyesen csütörtökön este döntött a város képviselő-testülete a vízdíjak módosításáról (ivóvíz: 184, szennyvíz: 231 forint/köbmé- ter). Fogyasztóbarát intézkedésnek tartják, hogy a víz köbméterenkénti árát 5 százalékkal csökkentették. Ugyanakkor bevezették a vízalapdíjat, ami többletkiadást eredményez havonta minden vízbekötéssel rendelkező fogyasztó számára. Törökszentmiklóson a tervezett díjakat még nem fogadta el a képviselő-testület, amennyiben ez majd megtörténik, jövőre a vízért 176 forintot kell fizetni köbméterenként, míg a csatornadíj 210 forint lesz. Hasonlóan Tiszafüreden sincs még döntés, a terv szerint a-vízdíj nem, a csatornadíj pedig öt százalékkal emelkedik majd. Karcagon a vezetékes víz köbmétere januártól 261 forintra, Kisújszálláson pedig 250 forintra emelkedik. De mi a helyzet egy kistelepülésen? Besenyszögön a képviselő-testület döntése alapján január elsejétől a településen nem változnak a közüzemi díjak. Az ivóvíz köbmétere továbbra is 224 forintot, a csatornahasználati díj pedig 179 forint (köbméterenként). Havi záráskor áüagosan másfél millió forint kintlévősége van a községnek. Túlnyomó többsége behajtható tartozás, ugyanis nincsenek megrögzött tartozók. A gyerekes családoknál már eddig sem volt olcsó a fürdés