Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-17 / 295. szám

•« SZOLNOK KORNYÉKÉ ■■■■■■■■■■■■■■■■■ 2005. DECEMBER 17 .SZOMBAT ■■■■ Készségfejlesztő eszközöket is vettek az oviba A közelmúltban rendezték meg Kőteleken az óvodai alapítványi bált, ami idén különösen fontos eseménynek számított a telepü­lés életében, ugyanis épp húsz évvel ezelőtt nyitották meg az intézményt. Az esemény bevétele mintegy négyszázezer forint volt, ami­nek egy részéből audiovizuális eszközöket vásároltak a gyere­keknek. A maradék összeget a tervek szerint a tavaszi kirán­dulásokra, szabadidős progra­mokra fordítják majd - mesélte el Keő Józsefié óvodavezető. Vitás ügyek Zagyvarékason kérdések Egyesek szerint szemléletváltásra lenne szükség­[£ [ I 3 E 1 E KOVÁCS TIBOR, A NAGYKÖRŰI GAZDÁK SZÖVET­KEZETÉNEK EL­NÖKE- Megtisztelő feladatnak te­kinteném, ha én lennék a dön­téshozó, ugyanakkor nagy gondban lennék, mivel sok feladat állna előttem. Minél gyorsabban meg kellene olda­ni az egészségügyi ellátás sta­bilitását, valamint az iskolá­val kapcsolatos problémákat, meg kellene állítani a folya­matot, hogy a szülők elvigyék a gyerekeket a helyi iskolából. Itt is nagy gond a munkahe­lyek számának csökkenése, ezért újakat kellene létesíteni. A falu egyik kitörési pontja a turizmus, melyben történtek már előrelépések, úgy érzem azonban nagyobb léptekkel kellene haladnunk. A mező- gazdaságban - elsősorban a cseresznyésben - egy átfogó rekonstrukcióra volna szük­ség, mellyel a körűi gyümöl­csös újra fénykorát élhetné. Oda kellene figyelni a közte­rületekre, és leginkább azt kellene észrevenni, hogy az emberek mennyire befelé for­dultak, ki kellene kérni a véle­ményüket. Talán nincs is olyan tele­pülés, ahol mindenki ugyanúgy vélekedik a he­lyi vezetőségről. Zagyva- rékas önkormányzata kö­rül azonban a megszo­kottnál is több vitás ese­mény történt az elmúlt időben. Vajon miért? Rimóczi Ágnes- Nem tudjuk, mi van az önkor­mányzatnál, csak azt tapasztal­juk, hogy nem valami fényes az életünk. - Nincs munka, nem tudunk elhelyezkedni - vágnak egymás szavában a bolt előtt ál­lók. - Erről persze soha nem ír­nak sehol, a helyi újságban sem mondják el az igazat, pedig len­ne téma bőven — szól utánunk az egyik fiatalasszony, aki azonban nevét és hogy mire gondol, nem árulja el. Talán nem merik felvállalni a vélemé­nyüket, ezért titkolják nevüket. Találtunk azonban olyan embert, aki elmondta gondo­PAKAI BÉLA: A település köz- pontjában van egy arté­zi kút, ami szintén kér­déseket vetett fel. Van aki használná, van, aki nem. A képviselő szerint az immár négy éve nem mű­ködő kutat nem szabadna veszni hagyni. - Nem lenne olcsó, de tudomásom szerint meglenne a pénz a helyreho­zatalára. latait. Pákái Béla szerint ez a ve­zetés igazából nem nevezhető demokráciának, bár az önkor­mányzat nem egyszemélyes, mégis egy ember dönt a kérdé­sekben. - Beszélhetünk az is­kolaigazgató megválasztásáról, amiben nem igazán szakmai ér­vek döntöttek. Zagyvarékason Indulatok a világhálón Az Új Néplap honlapján külön fórumot nyitottak a Zagyvarékason zajló eseményekről Ott mindenki el­mondhatja véleményét, amely olykor nem kis indulatot vált ki másokból A polgármester is látta, miket írnak, többek között róla, nem hagyta szó nélkül hogy olykor felháborítóan alpári stílusban nyilvánulnak meg. ÉtommiSí A településen számos vitás kérdés vetődött fel, s ezek nagymértékben az önkormányzatot Is érintik. profi oktatási vezető kellene, lenne is ilyen ember, aki vi­szont labdába sem rúghatott, hiszen a falu első embere nem őt támogatta. Mindennek ered­ménye, hogy az oktatás minősé­ge romlik, a szülők más telepü­lések iskoláiba viszik gyerme­keiket. Mi lesz, ha már fiatal­korban azt látják, hogy nem ér­demes a településen élni? — mondja Pákái Béla, aki más okot is tud az emberek elván­dorlására. — Nin­csenek munkahe­lyek, amióta a ba­romfi-feldolgozó megszűnt még rosszabb a helyzet. Hát nem az lenne egy önkormányzat fel­adata, hogy álláslehetőséget biztosítson az állampolgárok­nak? — teszi fel a kérdést. Nagyon fontos emellett az ár- vízvédelem témája. Nem szabad esélyt adni az öt évvel ezelőtti­hez hasonló veszélyre. Miért van, hogy Tószeg kapott támoga­tást, mi pedig nem? Különös dol­gok történnek, ami valószínűleg addig nem változik meg, amíg ez Az oktatás helyzetétől az árvízvédelem megoldásáig a szemléletmód nem alakul át Fel kellene ismerni, hogy aki döntéshelyzetben van, merje vállalni véleményét A felvetésekkel megkerestük a település polgármesterét is, akit ottjártunkkor nem talál­tunk a községházán hivatalos elfoglaltsága miatt, így telefo­non mondta el álláspontját. — Az iskolából nem azért hordják el a gyerekeket, mert nem megfele­lő az igazgató sze­mélye (az elmúlt két évben állt meg az „elvándorlás”). Sokkal inkább ok lehet, hogy jobbnak tartják a szülők a szol­noki iskolákat - továbbtanulás szempontjából -, vagy arra a te­lepülésre viszik a tanulókat, ahol maguk is dolgoznak. Elő­fordulhat az is, hogy tartanak egy-két tanárnőtől, akiknek már volt konfliktusa a szülők­kel - hangsúlyozta Kurucz László. Az árvízvédelemről és a baromfi-feldolgozó ügyéről annyit mondhatok,. hogy ez nem önkormányzati döntés. KURUCZ LÁSZ­LÓ polgár- mester az ar­tézi kútról is szól: - El kell dönteni, hogy a meglévő negyvenmillió tartalékból szánhatunk-e erre harmincat? Eddig azonban még egy képvi­selő sem terjesztette testületi ülés elé az ügyet Egyébként megkérdeztük a lakosságot a 2004-es falugyűlésen, a több­ség nem tartott rá igényt. Az előbbivel kapcsolatban mindig Tószeget emlegetik, hiá­ba, a kormánytól mi még nem kaptunk megfelelő támogatást. Megjegyzem, hogy 2000-2002- ig, amikor még nem én voltam a polgármester, sem történt e témában előrelépés. Arra a kér­désre pedig, hogy miért zárt be a feldolgozóüzem, a tulajdonos tudna válaszolni - tette hozzá a polgármester. Egyébként már az előző ciklusban is bezárták a gyárat, kétszer is. Nagykörű hazafias díszpolgára Először adtak át díszpol­gári elismerést Magyaror­szág cseresznyéskertjé­ben. A kitüntető címet dr. Kosik András vehette át. Kosik úr két faluhoz kötődik, hiszen édesanyja nagykörűi, édesapja kőteleki. A doktor úr­nak volt egy csodaszép hadtör­téneti gyűjteménye, amelynek darabjai a francia forradalom­hoz, az 1848/49-es magyar sza­badságharchoz kapcsolódnak, de vannak közte első világhábo­rús hadieszközök, fegyverek is. Ezt a gyűjteményt ajánlotta fel tavaly Nagykörűnek, ahol a mű­velődési házban biztosítottak neki helyet. A gyűjtő ezzel a kollekcióval elsősorban a nagy­körűi és kőteleki katonáknak állított emléket, emellett termé­szetesen mindenki előtt fejet hajt, akik az elmúlt háborúk­ban harcoltak, akik fogságban voltak, és akik az életüket vesz­Az oldalt írta és szerkesztette: Rimóczi Agnes tették. A több mint 25 év alatt összegyűjtött kiállítás méltó­képpen tiszteleg a múlt előtt, s nemrég az önkormányzat fejez­te ki elismerését a gyűjtőnek: a képviselő-testület díszpolgári címet adományozott dr. Kosik Andrásnak. Ezzel is megkö­szönve azt a különleges és ha­zafias gyűjteményt, amely az ott lakókban és másokban egy­aránt felébreszti az emlékek megbecsülését és a magyar­ságtudatot. KÖZLEMÉNY JÖVŐ HÉTEN MEGJELENŐ TELEPÜLÉSI OLDALAK December December December December December December 19. Karcag 20. Jászberény 21. Újszász 22. Tiszaföldvár, Mezőtúr 23. Kenderes 24. Jászfényszaru í r I * ' f**/-*:,H.* Hírek Karácsonyra készülnek a nyugdíjasok Az év utolsó rendezvényé­re, a karácsonyi ünnepség­re készülnek, melyet de­cember 19-én, hétfőn ren­deznek meg. Azt hiszem mindannyian megérdemel­jük, hogy egy meghitt ün­nep keretében apró aján­dékkal kedveskedjünk egy­másnak. Persze a készülő­dés is közös program, együtt díszítjük majd fel a karácsonyfát, amit most is, mint minden évben az egyik lelkes ta­gunk adományo­zott nekünk, mondta el Nádas Emilné, a klub vezető­je. Hozzál: tette, hogy ez az ün­nep csalá­dias és bensőséges, pásztorjátékot adnak elő, versekkel ked­veskednek egymásnak, tombolát húznak, s beszél­getnek, amíg kedvük tartja. A nyugdíjasklub életében egyébként különleges és örömteli esemény történt: Sziráki Sándorné (aki a klub énekkarának vezetője is) életműdíjban részesült. A tagok ezúton is szeretet- fj tel gratulálnak társuknak. Pályázati pénzt nyertek a településrendezéshez A településrendezési terv elkészítéséhez pályázaton nyert pénzt Hunyadfalva 1 önkormányzata. Vékonyáé > Házi Eszter polgármester f elmondta, idén a pénzek j lehívása zajlik. Erre az esz- g tendőre félmillió forintos 1 önerőt kellett biztosítani, I míg jövőre 1,3 milliót kell ; hozzá tenniük. Egyébként az előkészítő munka már 1 megtörtént, mga Kiállítások, tárlatok a művelődési házban Holnapig látható Prohász- 1 ka Antal kiállítása a nagy­körűi művelődési házban, de utána sem maradnak ;; tárlat nélkül az érdeklő­dők, akik ugyanitt decem­ber 19-én, délután 5 órától látogathatják Tóta Gábor helyi fotóművész különle­ges képeit. A megnyitón dr. Veres Nándor polgármester vallástörténeti előadást tart, majd baráti beszélge­téssel zárul az este.-mm BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDEN TISZTELT VÁSÁRLÓNKNAK! & Reméljük, hogy a karácsonyi ajándékbontás izgalmát az üzleteinkben újdonságképpen forgalmazott kártyafüggetlen mobiltelefonok és GPS készülékek is fokozzák. JYUS dolgozói Szolnok, Baross út 2. Szolnok, Plaza, Cora Jászberény, Tesco - Bérkocsis út 8. Karcag, Horváth Ferenc út 1. Kunszentmárton, Köztársaság tér 13/11. Törökszentmiklós, Kossuth tér 127. Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti a tisztelt ügyfeleket, hogy 2005. DECEMBER 20-ÁN (KEDDEN) AZ OKMÁNYIRODÁBAN DÉLELŐTT LESZ ÜGYFÉLFOGADÁS 8.00-12.00 ÓRÁIG Megértésüket köszönjük. Csapatunkba MUNKAFELVEVŐT keresünk Elvárásaink: • Autók és ügyfelek iránti elkötelezettség • Széles körű gépkocsi típusismeret • Szakirányú végzettség • Kiemelkedő kommunikációs képesség • B kategóriás jogosítvány • Felhasználói szintű számítógépes ismeret • 3-5 év szakmai gyakorlat Feladatok: • Munkafelvétel, ügyfélkezelés • Szervizszolgáltatás-értékesítés • Teljes körű vevőszolgálati ügyintézés Fényképes, szakmai önéletrajzokat a hirdetés megjelenését követő 5 napon belül az alábbi címre megküldeni szíveskedjenek: Juvenal Skoda 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104 km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom