Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-15 / 267. szám

JÁSiBEBÉNY ÉS KÖRNYÉKE Wgtöi filiJIÍS mmmm —HM—; 2005. NOVEMBER 15., KEDD ■H Fogadó-lap ~w Még mindig várat magára a csatornázás Az eredeti határidő szerint már idén áprilisban hozzá kellett vol- _____ na fogni Alattyánon a szenny­vízcsator­na-hálózat kivitelezé­séhez. A munkák azonban még nem kezdődtek el. Koczkás Gábor polgármes­tertől a késlekedés okáról érdeklődtünk.- Igaz, lassan beköszönt a tél, de még mindig bízom benne, hogy idén hozzá tud­nak látni a kivitelezők a csa­tornázáshoz. A közbeszerzé­si eljárás lezajlott, a kivitele­ző kiválasztása megtörtént Jelenleg a finanszírozó ban­koktól kérték be az ajánlatot. Szerintem rövidesen kivá­lasztják a megfelelő bankot, és megindulhat a munka. Van olyan feladat ami télen is elvégezhető, például a kompresszorok, illetve szi­vattyúk szerelése. Az első közbeszerzési eljárás nem volt sikeres, újat kellett kiír­ni, ez két hónap csúszást je­lentett, mindezek mellett pe­dig a szennyvízcsatorna-be­ruházást támogató Ökotám Alapítványról készült ÁSZ- jelentés sem tett jót az ügy­nek. Mindenesetre bizako­dom abban, hogy most már nem lesz akadálya a mun­kák megkezdésének. Hírek Nincs változás a minden­napos „menetrendben" A Jászberényi Állat- és Nö­vénykertben a madárinfiu- enza elleni védekezés jegyé­ben radikális intézkedés be­vezetésére eddig nem volt szükség. Mint azt Fercsik Pétertől megtudtuk, egyedül a sérült, illetve egyéb álla­tok befogadásáról, gondozá­sáról kell egyelőre lemonda­niuk. A kertben bemutatott madarak etetése az eddig megszokott rendben zajlik. Kulturális rendezvényt tartanak a romák : A jászteleki Kisebbségi Ön- kormányzat idén is megren­dezi a romanapoL A novem­ber 19ún délután két órakor kezdődő rendezvény fővéd­nökségét Szekeres Imre or­szággyűlési képviselő vállal­ta. Az esemény védnöke Toka- jiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés alel nőké, Teleki László, romaügyekért felelős államtitkár, Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkor­mányzat elnöke, illetve Kállai Katalin, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma főta­nácsadója. A helyi és kör­nyékbeli kulturális (söpörtök bemutatóját követően este hat órakor Nótár Mary énekel, nyolckor pedig kezdődik a va­csora, illetve a romabál. Intő a közbiztonságért szociális térkép A herényiek ötödé tud családon belüli erőszakról A jászberényiek többsége negatívan ítéli meg a város közbiztonságát. Banka Csaba A Jászság fővárosának lakói a köz- biztonság romlásáról szólnak a Jászberény társadalmát az ezred­fordulón bemutató szociológiai ta­nulmány egyik elemének előzetes eredményei szerint A Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kara szociálpedagógia szakos hallgatói, együttműködve a családsegítő szolgálat munkatársai­val, Jászberény belterületén ezen a nyáron végezték felmérésüket A kutatásvezető Szarvak Tibor szocio­lógustól, főiskolai adjunktustól tud­juk, hogy' a szociális és mentális tér­kép elkészítéséhez a mintavétel több mint ezer ember megkérdezé­sén alapult, s minden társadalmi ré­teget, korosztályt érintett A jászberényiek nem érezik, hogy városuk közbiztonsága ja­vulna. A bűnözés mértékének emelkedését az átlagnál maga­sabbra értékelték. Annak a meg­állapításnak az igazságtartalmát, hogy: Az utóbbi időben egyre több a bűnözés, egy száz fokoza­tú skálán 85-re értékelte a közvé­lemény. Rendkívül nehéz mérni a családon belüli erőszak jelen­létét Mégis a rejtett, titkolt ese­tekről a megkérdezettek ötödé nyilatkozott úgy, hogy tud ilyen­ről környezetében. Az egészségi állapottal kapcso­latban a válaszadók fele jelezte, hogy saját maga, vagy szűkebb környezetéből valaki küzd a ma­gas vérnyomással, de több mint harmada idült hörghuruttal, vala­milyen allergiás betegséggel küzd. A herényiek ötödénél van jelen a magas koleszterinszint, a cukorbe­tegség, a migrén, vagy a gyakori fejfájás, az ízületi problémák. En­nek ellenére a rendszeres szűrése­ken nagyon ritkán jelennek meg. A szociális rendszer hatásait vizs­gáló kérdéssorra adott válaszokból egyértelműen látszik, hogy a köz­vélemény számára elfogadhatóbb az a szociális támogatás, amelyben a rászorultaknak munkát adnak és nem pénzt A foglalkoztatás segítése a szociálpolitikában tá­mogathatja a roma-nem roma­együttélést, csökkentheti a tár­sadalmi konfliktusokat. Elégedettségi mutatók Jászberényben, 100 fokozatú skálán — egészségügyi kórházi szolgáltatások ellátás szociális szociális oktatási foglalkoztatási szolgáltatások háló szolgáltatások helyzet A rászorultaknak munkát adnának, nem pedig pénzt a jászberényiek. A kutatók a nyáron végezték felmérésüket a városban. Képünk illusztráció. Új buszpályaudvart építenek Jászberényben? így nézne ki a pályaudvar a Rákóczi út felől a felújítás után Jászberényben jó néhányszor felvetődött már a városi buszpá­lyaudvar megújításának kérdé­se. Több terv, elképzelés látott már napvilágot. Felmerült az is, hogy más te­rületre helyezik át a létesít­ményt. Az általános rendezési terv elfogadásakor a vasútállo­más közvetlen szomszédságá­ban jelölték ki a buszpályaud­var új helyét. A város képviselő­testületének szerdai ülésen a Jászkun Volán rekonstrukciós elképzeléseiről hangzik el tájé­koztató. Ha a képviselőknek ez a terv nyeri el a tetszését, akkor a ren­dezési tervet módosítani kell, ugyanis a busztársaság a jelen­legi, városközponti buszpálya­udvar felújításáról gondolko­dik, amiről látványtervek is születtek. 8UT0R» és MATRACDISZKONT 'u'Y’TI FT 11 FKIu Nyitvah-p.:8-1á.szó., vas.:8-12óráig lU1L 1 T: 57/410-100, www.sarokuzlethaz.hu Lakberendezés Jászberény, Gyöngyösi út 47.HI Szolnok, József A. út 86. Tel.: 30/632-6806 Kiárusítások, óriási kedvezmények Pl. minden termék* “* J. /©-át vásárlási utalványban visszaadjuk! {* a készlet erejéig) A DARÁZS KEVERŐ KFT. Jászberény, Szelei út 69. f&LYTATJA a KUKORI&É és NAPRAFORGÓ FELVÁSÁRLÁSÁT napiáron! Az adácsi DA-KE Kft. telephelyén, tel.: 06-50/299-7883, 30/743-3588, a hatvani felvásárló telephelyén, tel.: 06-30/228-2718, a jászberényi telephelyén, s tel.: 57/411-799. FŐTÉRI ÓRA-ÉKSZER ÜZLET, AJÁNDÉK Goldmetál-97 Kft. Jászberény, Lehel vezér tér 16. Telefon: 57/411-184 Ny: H-P-ig 8-18-ig, SZÓ 8-12 óráig A naptárban i4444\ Erzsébet, Katalin napja közeleg. Kaprfon exkluzív ajándékot minden ünnepeld Murándi üvegtárgyak, valódi ásványból készült ékszerek széles választékával fi Éli - ­KERESSE A LENDVA! KFT TELEPEIT! PINCÉTŐL A PADLÁSIG mindent megtalál nálunk őszi akciós áron. NE FELEDJE, JÖN A TÉL! Tüzelőiét vegye a Lendvai Kft.-nél: lengyel lángborsó 2.780 Ft/cg német brikett 3.950 Ft/q szlovák barnaszén, orosz barnaszenek és konix brikett. Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Jászjákóhalma, Fő út 104. Tel.: 57/538-120 Jászárokszállás, Déryné u. 18. Tel.: 57/432-221 Jászberény, Szent Imre herceg út 6. Tel.: 57/411-061. Javul az ivóvíz minősége a Jászságban is Mint arról korábban lapunkban is olvashattak, a minap írták alá az észak-alföldi ivóvízminő­ség-javító program támogatási szerződését. Az összesen több mint hat és fél milliárdos prog­ramban két jászsági (Jásztelek, Jászjákóhalma) település ivó- vízrendszerének javítása is he­lyet kapott. Tuzáné Farkas Kata­lin, Jásztelek polgármestere el­mondta, egyelőre még nem is­mert pontosan a kivitelezés üte­mezése. Arról értesültek, hogy 2006 végén vagy 2007 elején kezdenek hozzá a munkálatok­hoz. A faluban 1860 folyóméter azbesztcement vízcső cseréjét, illetve 4300 folyóméter vízcső tisztítását jelenti a program. A mintegy 170 millió forintba ke­rülő beruházáshoz az önkor­mányzatnak 16 millió forintot kell mellé rendelnie hároméves bontásban. Korábban már ír­tunk a jászjákóhalmi ivóvíz­problémákról. Erre gyógyírt je­lent majd a program. A telepü­lés esetében összesen mintegy 260 millió forint értékű kivite­lezési munkáról van szó. Micimackóval ismerkednek a negyedikesek A Nagy Könyv-mozgalom kere­tében a legjobb könyvek közé beszavazott Micimackóval fog­lalkoznak a jánoshidai általá­nos iskola negyedikesei. Játé­kos vetélkedő segítségével elemzik Milne legnépszerűbb munkáját. A helyi könyvtárban november 19-én tartandó vetél­kedőre az intézmény pályáza­ton nyert támogatást, így a nyertesek jutalmazása is bizto­sított. FODOR DÉNES NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS, JÁS2UÁKÖMALIWA: — Elsőként az ivóvízellátás problémáira ke­resnék megol­dást, majd meg­határozott prog­ram szerint ösz­tönözném az utak, járdák építését. Óriási szükség volna a faluban a kisebb boltok, üzletek megjelenésére, illetve számos hiányosság található a szolgál­tatásokban is. Ez ellen minden­képpen tenni kell. Az általános iskolában a sza­kos ellátás biztosítására töre­kednék, ha kell, szakirányú át­képzések ösztönzésével. Tenni kell az iskola hosszú távú meg­maradásáért. A kultúra egyéb területein pedig mind az idő­sebb, mind pedig a fiatalabb korosztály számára rendszeres kikapcsolódási lehetőséget biz­tosítanék. Ez egyértelműen hi­ányzik jelenleg. Ezen a terüle­ten lehetne számítani a civil kö­zösségekre. Az egészségügyi ellátásban a korszerű eszközök beszerzését, egyes szakrendelések telepíté­sét tartanám fontosnak. A fej­lesztéseknél odafigyelnék a há­ziorvosok véleményére, meg­hallgatnám javaslataikat. ■ BCS

Next

/
Oldalképek
Tartalom